Nehéz idők jőnek. Vaksin tapogatózunk a sötétben, magyarázatok után kutatva – mindhiába. Bábeli zűrzavarban élünk. Csak az enyhíti kétségbeesésünket, hogy ha már mi magunk nem jutunk egykönnyen ötről-hatra, legalább a Mester eljutott hétről nyolcra, amidőn a hörrtévé hazugságait és a magántulajdon tiszteletét Nagy Ferót idéző leleménnyel egyeztette össze, felhasználva a zsidó-protestáns és a katolikus sorszámozást, mindarról szólva, amit nem szabad:
„Aki hazudik, az csal
Aki hazudik, az lop
Hazudni, csalni
Csúnya dolog…”
Bizony-bizony. Nehéz dolga van az embernek a mai világban, ha meg akarja tartani a parancsolatokat. Öröm az ürömben, hogy nem kell sokat kibírni, már csak négy három évet. Addig tart ugyanis az a ciklus, amelyikben nem szabad lopni. Ez. Mondom miért. Elég bonyolult, figyelni kell.
Nem vagyunk könnyű helyzetben. Nem értjük. Miért éppen most nem szabad lopni? A katolikus megfogalmazás prózai egyszerűséggel így indokol a tizedik parancsolatban: „Mások tulajdonát ne kívánd.” A zsidó-protestáns változat kicsit szószátyárabb, így hangzik: "Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé." A problémát azonban ez a szöveg sem oldja fel. Alighanem valami gond van ezzel az ódivatú értelmezéssel. Túl egyszerű, és nem hagy teret játékos gondolatainknak, ráadásul valami avittas érzületet csempész a logosz helyére. Ez nem helyes A magyarázat mesteri megvilágításban így fest: „Ez a ciklus arról szól, ugyebár, hogy nincs ingyenebéd. Pénzbe kerül minden.” Ha úrrá lettünk értetlenkedésünkön, és fény gyúlt agyunkban végre, akkor össze tudjuk rakni a mondatokat, emígyen: Ebben a ciklusban ne lopj, mert ez a ciklus arról szól, hogy pénzbe kerül minden. Ez a ciklus a pénzről szól. Véssük eszünkbe, ne feledjük egy pillanatra sem ezt a szót. Pénz.
Van ezzel egy kis gond. A logika ugyanis – lásd még: józan paraszti ész – azt diktálja, hogy amennyiben ez a ciklus arról szól, illetve, ha ez a ciklus szól arról, hogy minden pénzbe kerül, lévén ingyenebéd mint olyan nincsen, nos, ez esetben egyéb útmutatás híján éppen a lopás tűnik követendő cselekvési mintának. Ráadásul éppen most a leginkább. Kellene tehát egy fogódzó. Valami, ami arra utal, hogy mégsem csupán egyetlen ciklusról van szó, és mégsem csak és kizárólag a pénzről, hanem urambocsá’ valami többről is. Általános irányelvekről, normákról, tisztességről, tudomisén. A pénz... nem, az ehhez nem elég. A pénz önmagában nem indokolhatja a pénzt. Vagy mégis? Ha mégsem, akkor viszont miről beszélünk?
Megvan. Igényes munkáról, valódi újságírásról például. Kezdetnek. Hiszen: "ki ekével, ki kalapáccsal, tollal [...]" Ha már egyszer ez a szakmánk vagy micsodánk, akarom mondani: ezért kapjuk a pénzünket, ami manapság ugyanazt jelenti. Ám nehéz dolgunk van ezzel is. Nem, most nem a pénzzel éppen, hanem az igényességgel. El vagyunk veszve, nem tudjuk, „hová forduljon az ember, ha nem tartozik a harcosok közé”. Valódi, hiteles megmondóemberek mondjuk nyilvánvalóan nem ereszkednek alá a tényfeltárás mocsarába, és a legkevésbé sem vállalják annak ódiumát, hogy a valóság zavarba ejti őket. Ha igényes dologról szólunk, vissza kell nyúlnunk a gyökerekhez, és e célból okvetlenül meg kell említenünk az Isten faszát. Az nagyon is igényes. A katolikusok szerinti második parancsolat szerint viszont: „Isten nevét hiába ne vedd!”. Hát mi nem tesszük hiába, az igényesség nevében tesszük. Soha nemesb célt! Ha kell, az igényességgel takarózunk, ha kell, Adyval – bár arra azért illene figyelni közben, hogy vajon ér-e addig a takarónk, ameddig nyújtózunk. De erről majd máskor.
Most ugyanis, hogy már tudjuk, hol lakik az Úristen igényesség, rátérhetünk a lényegesebb összefüggések számbavételére. Valahogy így: Ebben a ciklusban azért nem szabad lopni, mert az istenadta birka nép nem képes felfogni, hogy nincsen ingyenebéd, és hogy minden pénzből van. Ez pedig oda vezet, hogy „akkor már nehéz lesz megmagyarázni, milyen jó is a szabad piac.” Akkor már, azaz a ciklus végén, amelyre kiterjed a lopás tilalma. Hát tényleg nem lesz egyszerű. Talán azért, mert ez a verseny, ez a piac nem szabad. És nem is jó. A protestáns megfogalmazás szerinti második parancsolat úgy mondaná: „Ne csinálj magadnak faragott képet […]” Ady pedig így:
„Én még az apám fia voltam
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett”
Hogy pediglen végezetül képet kapjunk arról is, hogy mi vár reánk, ha nem megy bele a hülye fejünkbe, hogy „It’s the economy, stupid”, a következőket tartjuk lényegesnek leszögezni: akkor nagy baj lesz, mert akkor még az is elképzelhető, hogy ezt a ciklust nem követi majd egy másik, hasonló. Még az is lehet, hogy jön a mumus, a Galaxis Legfőbb Ellensége. És hogy akkor mi történik? „Akkor aztán lőttek a rendszerváltás befejezésének.” Ez igen félő alternatíva. Ettől magam is tartok.
De lassan ideje lenne legalább elkezdeni.
Höndör B Margit: Összegyűjtött írások magamról I-III
