2008. december 3.

Kovátsch Gamma Bertalan
Az Úr örök

Meglehet, a vallási tébolyult hatalomra jut.

Ez esetben szcenáriók vannak. Ferit leváltani lehet az MSZP éléről. De nagy butaság lenne. Egyfelől mert Feribe már annyit fektettünk be. Elkúrta, de abból mind tanult. Most valaki más is kúrja el, amíg beletanul? Aztán pedig Feri hisz a reformokban. Eddig nem sikerült neki igazán, de hisz. A Fospumpa nem hisz a reformokban, akárhogy is mondja. Aztán pedig az új MSZP-s főnök populista lenne, de Feri nem az. Aztán pedig ...

De mi a faszt fejtegetem ezt itt? Tök felesleges.

Ferinek rajta vagyok az Messengerén. Az új szoci főnöknek meg esetleg nem is lenne Messengere. Ferinek tehát maradnia kell.

Ha esetleg kell még néhány racionális érv, miért is kell Ferinek maradnia, találok én hirtelen.

68 megjegyzés:

Dr. Kocsis László írta...

Örömmel látjuk, hogy jönnek át önöktől a bátor antifa lelkületű emberek. Csak tudnám hol a link ebben betűrengetegben.

Remek kis közösségük van, holnap be is posztolom. Tudniillik mi is fospumpa ellenesek vagyunk, most éppen mesterük javára Tóta w. hetet tartunk. Csupa szargeci, agyfasz, hányadék, picsafüst stb., stb. nyalánkság lesz nálunk. Ahogy Önök is, úgy mi is zászlóshajónknak tetszjük tekinteni az Árpit.

A cikkhez hozzászólva: Teljesen egyetértünk az Árpival. Jó helyen vannak azok akik ott fent vannak. Ők már tényleg nem a pénzért csinálják. Bárki más jön, annak kevesebb a pénze, ezért az lopni akar, fospumpálni, kirekeszteni és hatalommániálni.

Mély tisztelettel, hányadékkal, gecivel, fossal, hulladékkal: a Náczivadász blog szerkesztői

martonx írta...

A Mester kezd magára találni! Pont a múltkor fájlaltam, hogy a legutóbbi kinyilatkozásokban nem szerepelt a Fospumpa neve. :-( (No persze mi akik tudunk a sorok között olvasni felfedezhettük a mondanivalókban!)

Alig várom, hogy eldurvuljon a kampány, és a Mester újabb és újabb megnyilatkozásokkal világítsa meg elménk sötétjét a Fospumpáról, és csapatáról.

tölgy írta...

Dr Kocsis,
Tirpákia serdületlen gyermekei és hölgyei nevében kérem, az egyébként stílusértékű, indulatkifejező szavakat ne halmozza.

Inkább azt Mondja meg, mit tett ma Ön a Fospumpa ellen?

Stern Mózes írta...

Shalom !

A problémám az, azért kerestem fel ezt a blogot, mert a tegnap estét Tóta mesternél töltöttem, az éjszakát is, és ma reggel azt vettem észre, hogy valami nem úgy van mint tegnap volt. Az orvos szerint herpesz. Tudna itt valaki segíteni ?

Stern Mózes írta...

ja, pénzem nincs herpeszkenőcsre, vagy inkább úgy fogalmaznék: most nincs, tudtok kölcsönadni ?

Loxon írta...

Stern, Maga egy alakoskodó ripacs. Nálam mindenesetre van egy franciakrémes. Az nem segít?

Névtelen írta...

Stern, maga még nagyon nem elit. A mester blogját tőzsdézés mellett szokás olvasni. Akkor sem herpesz, sem kölcsönkéregetés nem jöhetne szóba.

Stern Mózes írta...

Loxon, hogy beszél egy szemüveges emberrel ? És igen, ripacs vagyok, ha TV2-s, RTL-Klubos, ATV-s karriert akarok, akkor muszáj ezt tennem.

Stern Mózes írta...

Zovirax, azt hittem éjszaka minden jó liberális azt teszi, amit én. A Mesterrel van vagy valamelyik beosztottjával. Este ráérsz ?

tölgy írta...

Őrnagy,

mi a farkot csinálnak Tirpákia hős rendvédelmi szervei?
VAgy kénytelenek leszünk behívni Gizikét!

Ezredes K Őrnagy írta...

Dolgoznak. De itt vagyunk már!! Félháborító ami itt folyik. Náciknak takarodó!!! Az elitek hánynak maguktól. Az úriemberek is. Húzás!!!
Csak egyszer kérem. Utána nyilasprogrom lesz, tankokkal taposok magukon debil antiszemtiák.

Ezredes K Őrnagy írta...

Héjjas sorsára karnak jutni? Ugye nem?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hejjas pogrom aldozata lett?
Vagy Hejjas pogromjanak esett aldozatul valaki?
Nem vilagos nekem ez a Hejjas sorsa dolog.

Ezredes K Őrnagy írta...

Héjjast Leskelődő a parancsomra kicsinálta, nem emlékszik?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Maga szerencsetlen.
Leselkedo volt a Hejjas.
Alneven tovabbra is itt lappang es most nacivadasz blogot alapitott!

Névtelen írta...

Mózes úr! Úgy érti, genitális herpesze van? Azon Loxon krémese nem segít. Csak egy módja van a gyógyulásnak: erősítenie kell az immunrendszerét.
Olvasson blogkönyvet!

Joe

Weisz rabbi írta...

A náczivadász teljesen kóser és metélt ! Mit lovagoltok rajta, he ?!
Dr. Kocsis László Mengele-díjas holokauszt-túlélő, Stern Mózes pedig az összes nácziország összes gázkamráját megjárta.
Viszont rólatok nem tudni semmit, kik vagytok ? Körül vagytok metélve egyáltalán ?! Vagy kipa helyet wermahctos rohamsityakot hordtok ?

Névtelen írta...

Stern: magát akkor nem hívták meg ma este egy blogkönyvbemutató partira? Too bad. Pedig a Mester is leugrik ha épp nem ír lázasan holnapra valamit. Liberálisok előnyben, herpesz nélkül persze.

Ezredes K Őrnagy írta...

Leskelődő volt Héjjas? Mindegy, mert rég nem volt már itt az fehérterrorista, tahát sikerült elzavarnom. Magának még ez se ment KGB. Csak küzdött vele, de hiába.

Mr Weisz, húzzon el, vagy nyűszíteni fog, mint a Nemzetvezető akasztás közben.

Weisz rabbi írta...

te nácziszta Őrnagy, tisztelettel beszélj velem, fijacskám, megjártam Auschwitzot, többször is.

Weisz rabbi írta...

jaaaa, tehát te Ezredes vagyol, aham, értem, az SS-ben, mi ?

Névtelen írta...

KGB és Őrnagy,
a Maguk jó nénikéjét! KGB különben is megjegyezhetné már, hogy nem Leselkedőnek hívnak.

Héjjast pedig én csináltam ki! Nem öltem meg, de megfosztottam a tojásaitól annak idején.

Maguk csökkent agyi kapacitásúak :(
- és akkor PC voltam.

Leskelődő

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Te jo eg! Berkommentelok celpontja lettunk! Leskelodo, mennyit kap kommentenkent?

Névtelen írta...

Ha kapnék is valamit, bolond lennék Magának elárulni.

Van Magának stílusérzéke? He??
Ha lenne, már rég rájött volna, ki kommentel itt bér. Bezzeg Gizike már tudná!
Maga Mazsola!

én meg Leskelődő

Ps.: Na jó. Azt azért értékelem, hogy megjegyezte végre.

tölgy írta...

Leskelődő nagyon ki tudja készíteni az embert, tanúsíthatom.
Leskelődő, maga tényleg ingyér csinálja? Mi komment/500 HUF + SUV egységáron dolgozunk itt. Maga csak nem proli?

Ezredes K Őrnagy írta...

Leskelődő, én megvédtem magát. Szerintem maga Értéket ad hozzá. Ne sértődjön meg. KGB hazudott. Szokott.

Mr Weiss, ha ott lennék ezredes, akkor Standartenführer K Oberführer lennék maga szerencsétlen. Maga egy álzsidó, mint Blogin Zsóti haverja

Weisz rabbi írta...

igen, igen, hát persze, Őrnagy úr, csak hogy volt szarmagyar SS is, ott nyugodtan lehetett Őrnagy is, aki kinyitja a gázcsapot, hah ?
Méghogy éééén álzsidó ? Cöh. Bizonyítsak ? Lehúzzam a sliccem, kisöreg ?

Ezredes K Őrnagy írta...

Én igyné' kommentelek, csupán csak a Haladás érdekében. Tölgy maga anyagias. Kivágatom majd Mr. Weis-szel, mikor majd átnevelőtáborban fog dolgozni. Nem is Mr Weis, hanem valójában Szabó Gizi kisnyilas házmesternő, ex ÁVH-s.

Ezredes K Őrnagy írta...

A magyar SS-ben őrnagy nem szolgát, csak egy, de azt Újvidék főterén a szerbek karóba húzták. Mikor dezertált a Honvédségtől szerintem ezredes volt.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ezt az a'l-Weiszt nem huzzuk karoba?
Persze csak virtualisan.

Ezredes K Őrnagy írta...

Karóba húzni barbárság. Simán tarkón lövi Leskelődő a náci pribéket.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tarkon loves az nem jo.
Vert akarok latni. Rengeteg vert, pocsolyakban.

Karoba huzas lesz.

tölgy írta...

Nem fájna neki nagyon az a karóba húzás?


És már a zsidókat is hamisítják, nem csak a mézet? Még az elit közt is?

Ezredes K Őrnagy írta...

Maga perverz. A tarkón lövéskor is van bőven vér. De legyen. Betereljük a nácikokat egy horhosba, majd aknavetőkkel zárótüzet zúdítunk rájuk. Aki kimászik a horhosból élve, az a a magáé.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, megmondta a Mester is, hogy a MUOSZ-nal is hamiszsido jelentette fel. Ez egy ilyen vilag, itt semmi sem szent. Egy ilyen a'l-Weisz meg a szakalat is kepes megnoveszteni, hogy zsidonak lassek.

Karobahuzast neki. Az aknaveto esetleg nem talalja el.

Höndör B. Margit írta...

Pffh.
Gizike, aki van, megmondta előre.
Ez történik, ha egy ótvar Bayer-cikk kapcsán csak annyit jegyzünk meg, mekkora barom ez a Tóta. Ha a Hegedús-történésről csak az jut az eszünkbe, hogy mekkora pöcs ez a Tóta.
Áh.
Húzzon el a náthásba minden primitív állat a blogról, MOST!
Köszönöm.
Ennek a Tor-izének a linkjét pedig ideje lenne törölni oldalról.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hehehe, Gizike, hianyzik az egyresztmasreszt?

Kabe azota haverjaink a nacikok, amiota a Tirpakblog letezik. A maga postjainak ugy tapsikoltak, hogy orom volt latni. Csak maga esetleg nem tudott rola.

Ha megmondasra vagyik, tegye meg. Mondja meg batran, hogy igaz ugyan, hogy a Mester egy sotet bunko, de a Jo Ugy mellett van, ezert ki kell mellette allni, no matter what.

Lassam a postot.

Höndör B. Margit írta...

Magának nem hiányzik?
Milyen kár.:)

Vannak-é jó ügyek? Már a fospumpa nagyszerűségén és az Úr szarságán kívül, ugyebár.

Az én postjaimnak sosem tapsikoltak, KGB. Hangosan, legalábbis. Tapsikoljanak továbbra is magukban, az nem érdekel.
De a blogról húzzanak el.

tölgy írta...

Gizike,

mit hisztizik?
Maga megjött, az álzsidók meg eltűntek.

Megígérem, ha Bayer a hatalom oldalán írja a baromságait, rám számíthat. Tirpákia nem enged az elefántcsonttoronyból!

tölgy írta...

http://vastagbor.blog.hu/2008/12/03/kave_helyett_iii_az_ortt_mer

Látja Gizike,
a Köztársaság intézményei működnek, teszik a dolgukat.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike írta...:
"Magának nem hiányzik?"

Micsoda?

"Vannak-é jó ügyek?"

Lehet-e gondolni arra, amire nem lehet gondolni soha? Van-e olyan étel, ami mindenkinek ízlik?

"Az én postjaimnak sosem tapsikoltak, KGB. Hangosan, legalábbis."

Nem a kommentekre gondoltam, hanem a saját honlapjaikra.

"De a blogról húzzanak el."

Maga igazán ügyesen választja meg a Jó Ügyeket. Mielőtt maga elkezdett puffogni, már elmentek.

Ezredes K Őrnagy írta...

A karóbahúzás megtette a hatását. Viszont lehet, hogy le leszünk zsidózva mi is.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ezredes K Őrnagy írta...:
"A karóbahúzás megtette a hatását. Viszont lehet, hogy le leszünk zsidózva mi is."

Faj az igazsag, Ornagy? ;-)

Stern Mózes írta...

Van akit karóba húztok, engem meg kihagytok ? Engem is húzzon valaki karóba végre, a hátsó zsebemben van egy kis sikosító, ne kíméljetek !!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tunes, seggfej. Az ocsmanysagaid nem szorakoztatok.

eN írta...

Látja KGB ilyen az ha nyitva hagyja az ajtót, bejön ott mindenféle. Mégiscsak igaza lehet Gizikének. Azonnal alapítson Kartát, szervezzen tüntetést és írjon alá egy nyilatkozatot amit a Tirpák Népben fogunk lehozni. Tölgy, Őrnagy maguk is, szaporán!

Névtelen írta...

eN.

én nem is az álzsidóktól tartok, a közgazdászoktól. Meg a kördigrammoktól. Nagyon csúnya sebeket lehet velük okozni. Láttam a tudománytörténeti múzeumban.

Névtelen írta...

Lieber Moses Stern,

anlizáltam (érti: anal) az Ön szuperegoját és arra következtetésre jutottam, hogy elfojtott kisebbségi komplexusa van és gyermekkorában abuzálta egy kecske.

Mit freundlichen Grüssen,

Pro...

Sigmund

Prosztó M. Beléndek írta...

Az Úr tényleg örök:

http://m.blog.hu/re/reakcio/image/0812/nefiz.jpg

Sok dolgot elfelejtünk, de azért nem árt néhányat észben tartani.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szarok en erre a nehany kosza nacibirkara.

Tortenes van!

Projekt lett kiosztva az elitnek! Uj media es klasszikusok keresztezese, kulonos tekintettel Jokaira es a Bibliara.

Azonnal kerem a teteket: rajzfilm vagy blog lesz a formatum?

Névtelen írta...

Blogkönyv.

Azért ezt nem értem.
A Mesternek most az olvasgatás a legfőbb gondja?
Ahhh, milyen fenségesen nyugodt pasi...
*elismerően sóhajt*

Leskelődő
önkéntes kommentelő

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Leskelodo, kulturkrizis van.
A hulyemagyar hulyefiatalok nem olvasnak. A Mester mar csak tudja: o se olvasott.

Ezzel szemben Lancia Thesist, azt tovabbra is szeretne vezetni.

Kulturprojekt valt szuksegesse.

A blogkonyves otletet iktattuk.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Emelem a tetet.
Szamitogepes jatekka kell atirni Gardonyit.
Babarczy vezetheti a projektet, a Mester majd megcsinalja az adaptaciot, a gimnazistak megint megkapjak DVD-n.

Nem lesz olcso, de a kultura sose olcso mulatsag.

Névtelen írta...

Lehet, hogy ez az ok. Vagy, hogy mégis meggondolta az igéretét:

http://w.blog.hu/2008/11/28/satantango_1?fullcommentlist=1#c4095313

Esetleg veszélybe kerülthetne a LT.

Ó, mamám! hová fajultam, miket is írok itt össze-vissza!
Természetesen nem erről van szó, hanem az egy igazi, hosszú szöveg lesz - még nem is lehet vele készen.
Bocsi :(

Közben megírni egy számítógépes játékot - az neki semmi.
Hahhh... milyen hipertevékeny ez az ember...
*elismerően sóhajt*


Leskelődő

Ja, honnan is lesz rá pénz?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Leskelodo, en is hadd adjak linket.
http://arokaso.blog.hu/2008/07/15/babarczy_eszter_1?fullcommentlist=1#c2885252

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Oke, megy ez jobban is.

Itt a link.

Névtelen írta...

Szóval gründolás.

Hu-húúúú, KGB, van olyan szó, amitől Magának görcsberándul a gyomra? :) Nem gondoltam volna :))

Na jó, nem kérdeztem komolyan. Inkább elmesélem, hogy nekem mitől rándult legutóbb.
EU-s pályázati tájékoztatón üldögéltem hosszasan. Az újbeszél nyelvezettől lassan már meg sem rezzenek (bár a ROP-ok ropogásától talán még kicsit igen.) De, hogy amúgy alulfinanszírozott kultúrintézmények arra kényszerülnek, hogy időt, energiát, munkatársakat nem kímélve mondvacsinált modern projektek tömkelegén tököljenek...

Elnézést a közbevetésért. Gondoltam, belefér, míg a blogtársak végre megnyilatkoznak :)

Leskelődő

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Most mar mulik.
Tudja, amiota nem az en adomat grundoljak, azota az egesz egy kicsit komikus perspektivaba kerult.

Maga nem tehetseg, mint Babarczy Eszter. Ott ult a nyuves tajekoztaton es nem hozott egy talicska penzt?

Jobb, ha mar most raugrik a Jokai ujmedias projektre. Legyen mondjuk YouTube videoklip.

Höndör B. Margit írta...

Én ismerek egy embert a Virág utcából, az átírja maguknak akármelyik klasszikust 2000 Ftért, még rajzokat is csinál, emlékkönyvekbe szokja.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nagyszeru otlet.
A virag utcai megirja 2000 Ft-ert, Leskelodo kigrundolja az EU-penzt, en felmarkolom a kozvetitoi dijat. Maga is kap belole egy keveset, Gizike, a konstruktiv otletert.

Névtelen írta...

Hi-hi, azt hittem, a naivitás az én privilégiumom.
KGB, ahol Maga van, az is EU-s ország, nem? Vagy Maga ott sem fizet adót? >:(
Tudja azt, amit aztán hülyeprojktekre idepumpálnak.

Tölgy engem szégyentelenül leprolizott :) Nademost ennek alapján gondolja, hogy nem merítek majd a talicsás pénzből?
A közvetítői díjról majd még beszélünk.

Gizike, szerintem azt Maga is röhögve megírná, és akkor nem kell a virágos pasit bevenni a buliba.
De én pl. jobban örülnék, ha a köztisztviselős arcokat folytatná. Tuti, hogy előbb-utóbb előjönne az a harmincas nőci, aki a tájékoztatón megfellebbezhetetlenül osztotta nekünk az észt.
És mééééérhetetlen élvezettel olvasnám :)

Leskelődő

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

"KGB, ahol Maga van, az is EU-s ország, nem? Vagy Maga ott sem fizet adót? >:( "

Ne feltse maga azt az orszagot. Amit befizet, azt vissza is szerzi. Meg akkor is, ha esetleg formalisan Magyarorszagra megy az a penz.

A Mester EU-penze magyar adofizetok adojabol lesz, csak trukkosen tesz egy kort.

Höndör B. Margit írta...

Nyohehe.
Csak én ismerem a fazont, KGB. Leadom a kész projektet rajzokkal együtt 80 százalékért, de csak azért, mert mindig megnevettet a járásával.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

80 szazalek?
Maga egy verszivo.
Tudja, inkabb megcsinalom en Gardonyit akciojateknak.
Mindig tudtam, hogy Gardonyi egy fospumpa es en jobb Egri Csillagokat tudnek irni.

eN írta...

KGB ha értéket akar hozzáadni, akkor Adyt csinálja meg akciójátéknak. Lehetne pl FPS amiben a hülyemagyarokat fospumpával kell lövöldözni.
a tanácsért szerény 30%-ot kérek + szolgálati SUV

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Itt mindenki verszivo?
Ertsek meg, elitek, nincs penz!
A hazaszeretetukre apellalok!

Olcsón mérik a hazaszeretetet ott, ahol annak definíciója holmi reszesedesek es SUV-ok koveteleseve silanyul!
.

Höndör B. Margit írta...

Na, elugrottam a fazonhoz, vállalja Gárdonyit, de kér még egy ezrest a rajzokért. Leírta az első rész nyers vázlatát, figyi:
Kiscsákó bele van zúgva a gazdag kiscsajba, de a köcsög félszemű török elrabolja őket, de megszöknek, sőt a kiscsákó lenyúlja a török gyűrűjét is, erre kurvára bepipul a török, és megszállja az országot.

Tök jók a rajzok is, nagyon rágyúrt a Géza a félszemre, tiszta élethú az egész

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Azt is vallalja, hogy beblogolja reszekben, a rajzokbol pedig YouTube videojatekot keszit?