Kovátsch Gamma Bertalan Mese az államcsődről

Fröcsög itt a sok nemelit, hogy így meg úgy kilóra, meg hogy megvettek, meg hétszámjegyű meg nyolcszámjegyű. Meg hogy ennek a rajzfilmsorozatnak valami köze lenne a népszavazáshoz. Bullshit. Hogy mennyire bullshit, megmondom, min dolgozom éppen.

Az államcsődről szóló részen.

Na most mondjátok meg, mi lehetne ennél függetlenebb Gyurcsány Ferenctől?

Talán csak az a másik rész az elsődleges államháztartási hiányról és a külső-belső körülmények hatásairól az állampapírok kamatszintjére. Aztán ott van az egészségbiztosítás pilléreiről szóló meserészlet, azok se néznének ki másként, még ha Toroczkai lenne a miniszterelnök, akkor sem. Én úgy gondolom, még a prolik is kajálni fogják - bocs, elitek, valakinek a prolik véleményét is formálni kell - és lesz újabb 80 rész. Tutibiztos vagyok benne, az APEH számlákkal kapcsolatos követelményeiről szóló mesén gurult a nevetéstől, aki látta.

Hogy eloszlassam a kételyeket, íme az államcsődről szóló mese vázlata. Tegnap éjjel alkottam, még csiszolgatni kell rajta, de valami ilyesmiről van szó.

Mese az államcsődről

Hol volt, hol nem volt, hetedhét határon is túl vagy talán innen, volt egyszer egy öreg király és annak három fia. Ezeknek mind megvolt a meglehetősen drága kedvtelésük. Az öreg király maga háborúzni szeretett. Na nem karddal, ahhoz már túlságosan kínozta a csúz, hanem szóval. Azt eszelte ki, hogy a szomszéd Burkusországban is megválasztatja magát királynak. Semmi sem volt drága ezért, kocsiszám hordatta ki az aranyat a kincstárból, szóratta Burkusország népe közé, vett meg drága, de annál rosszabb igriceket, hogy burkusul zengjék dicséretét, ügynökei ezen felül ott ültek minden burkus kocsmában és csúnya kis történeteket terjesztettek a burkus királyról.

De a fiai se voltak különbek. A legidősebb a nőkre bukott, a középső a deli paripákra, a legkisebb, egyben legokosabb pedig csak a pénzt szerette. Órákig el tudott ülni egy halom aranypénz tetején és ilyenkor átszellemült arccal motyogott magában. Hiába szerette azonban a pénzt, a pénz nem szerette őt. Menekült a pénz előle.

Egy szép reggelen ő ment be a kincstárba, hogy kigurítson egy hordó aranyat, mert éppen esedékes volt a tengeri kikötőt építő munkások bére. A szóban forgó ország nem rendelkezett tengerrel, de éppen ezt a lehetőséget látta meg a legkisebb királyfi! Elhatározta, hogy felépíti az első és egyetlen tengeri kikötőt a királyságban és ezen degeszre keresi magát. Ment tehát befelé a kincstárba, de ott rettentő meglepetés érte.

A kincstár üres volt.

Nagyot kiáltott a legkisebb királyfi és a döbbenettől artikulálatlanul ordítozva rontott be az öreg királyhoz.

- Idösapám! Idösapám! Államcsődben vagyunk!
- Államcsőd? Az micsoda? - kérdezte az öreg király a zavar legkisebb jele nélkül.
- Üres a kincstár, idösapám! - zokogott a legkisebb királyfi felzaklatva.
- Hát ez kellemetlen - komorult el az öreg király és a hozzá húzó burkus igricek esedékes javadalmazására gondolt - kellemetlen, de nem baj! Gyere csak fiam az ablakhoz! Nézd meg azt a sok alattvalónkat lent! Az ő kincstáruk nem üres. Az ő pénzük a mi pénzünk. Ezért nincs olyan dolog, hogy államcsőd.

Így történt, így esett, hogy az államcsőd lidérce semmivé lett. Ha az államcsőd-lidérc még mindig köztünk volna, az én mesém is tovább tartott volna!