Kovátsch Gamma Bertalan És most a hülyedemokratákról

Elitek, én mindjárt elsírom magam a kommentelők tömegeiben tomboló szellemi sötétség láttán. Ezek itt azt hiszik, hogy a demokrácia bármit is jelent. Mintha bizony a demokrácia csupán önmagáért értékesebb lenne a diktatúránál. Biztos, mert előbb van az ábécében. A demokráciának ez az istenítése mellbevág. Vegyük már észre, hogy milyen sokat köszönhetünk a diktatúráknak, hülyegyerekek.

Például Németországban és Magyarországon diktatúrák számoltak le a feudalizmussal.

Tudjátok, királyokhercegekgrófok. Ha nem lett volna Rákosi és Hitler, a mai napig itt ülnének a nyakunkon. Meg a németek nyakán is. Valakinek el kellett végezni a piszkos munkát. Közben hullott a forgács, de az ilyesmi a reformok velejárója. Szegény feudalizmusfelszámolók nem kaptak túl sok köszönetet. Képzeljétek el, ha ma is grófok járkálnának az utcán, mint Nagy-Britanniában. Elgondolni is szörnyű.

Szellemi egysejtűek szeretik Hitlert és Rákosit gyalázni, pusztán csak azért, mert megöltek egy csomó embert. Kapjunk már észbe és nézzük a kérdést a maga összetettségében, minden oldalról, alaposan. Egyeseknek rossz volt, másoknak jó. Sokan voltak így egyébként, reménytelen sárból panelpolgárrá emelkedők. Nemcsak a szocializmusban: a mai Bavaria-filmek épp ezt mutatják be, ahogy a diktatúra utat nyit az addig elnyomott, esélytelenül tengődő népek előtt. A hitleráj is, igen.

A csaholó idióták ezt nem bírják felfogni. Igen, egyeseket agyonvertek, na és, nem győzhet mindenki. Vannak győztesek és vesztesek. Nyilván megérdemelték. Ma is ez van a globálkapitalizmusban. Azért még a győzteseket nem kellene megalázni csak azért, mert ügyesek voltak.

Ha mindenki ügyes lett volna, senkit nem vertek volna agyon. Na ugye.