Prosztó M. Beléndek Kollektív bűnösség

Ott állt a meg-nem-értettség piedesztálján, fejét lehajtva, megtörten, fáradtan, töviskoszorútól és korbácsütésektől gyötörten és búsan nézte a tömeget.

A tömeg a lábai előtt hömpölygött, bűzös szekértáborokba verődve, a szekértáborokba tömörült egyedek összeolvadnak, mint valami sár-iszamos, szürrealisztikus televény, egy-egy hatalmas ősszájat alkotva, melyből nyálasan fröcsögtek a szavak: Áruló! Feszítsétek meg!

A Mester megfordult és megadóan legyintett: mindhiába az egész.

Nem értik hát meg. Nem értik az ő Igazságát.
Mondhatott bármit, prédikálhatott Piacról, Versenyről, Hozzáadott Értékről.

Egy pillanatig azt hitte. Az Úr megkecsegtette. Aztán mégsem. Kísértés volt csupán?

Hát azt hiszik, hogy ő is közülük való ? Ő? Hogy őt is meg lehet venni, szaros milliókkal, új lakással? Hát neeeem, a valódi Hozzáadott Értéket meg kell fizetni, és aki megfizeti, megkapja.

Ez is Piac. Ezt értenék már meg, a barmok.
Mérhetetlenül fáradt volt.

'Mert bizony, mondom néktek, csak magatoknak köszönhetitek, amit kaptok. Senki másnak. Ez vagytok ti. Ecce Magyarland!

Trollok, droidok gyülekezete. Akkor sem ismernétek fel az Iróniát és a Jobbító Szándékot, a Kulturált Viselkedést, ha neon-transzparenst aggatnának föléjük.

Szégyeljétek magatokat.'

Most egy darabig nem láthatjuk a Mestert. Elmegy egy normálisabb helyre. Nehéz a kereszt.

_________________________

És a Mester hátára vette a Tanítók nehéz keresztjét és elindult. Felütötte autós atlaszát és hosszasan böngészte, hogy hol az a hely, ahol bölcsebb a nép, érti a Piac Igaz Szavát, nem dől be Szent Előbőröknek és ahol egy független véleményformálót úgy kezelnek, ahogy kell.

És a Mester sírni kezdett.
Csak ült a földön, magához ölelte az atlaszt és sírt. Az égre nézett és széttárta karjait.
Potyogtak a könnyei.

Kovátsch Gamma Bertalan Hulljon a férgese, III.

Pazarolják a pénzemet.

Pazarolják a pénzemet és gyógyszert vesznek rajta. A sok hülyemagyar veszi a sok hülyegyógyszert, folyton nyígnak, hogy nincs pénzük, aztán alufelnis gyógyszerre bezzeg van pénzük. Bazdmeg, benyomok egy nyugtatót, addig nézzétek a filmemet.



Tisztára felháborító. Megy a hülyeorvoslátogató, meggyőzi a hülyeorvost, a hülyemagyar pedig megveszi a gyógyszert. A saját pénzén. Főleg. Mindez szép lenne és jó, a Verseny tökéletes példája, ahol a gyógyszerfogyasztás egyre nő, növelve a gazdaságot, élénkítve a bizniszt. Csak egy dolog bánt kurvára. Akarom mondani, nagyon.

Miért van az, hogy Mari néni az én pénzemből ugyanolyan mellékhatásmentes, akarom mondani alufelnis gyógyszert kaphat, mint én, a Verseny bajnoka, aki hősként áll helyt a versenypiacon.

Mari néninek nem jár alufelni, csak vasalt abroncs. Örüljön, hogy él, meg hogy fizetheti a gyógyszer árának 75%-át.

Piacfundamentalistaként úgy vélem, hogy akinek nem telik gyógyszerre, az kapjon mellé reklámot, mint a kereskedelmi tévében. A mellékhatást, mint reklámot.

Mert ha nem fizetsz, nem lesz jó. Ezt üzenem én, a kedvenc.