2007. március 31.

tirpak-admin
Kovátsch Gamma Bertalan: Kinek van joga létezni?

Elitek, teljesen igaza van a Mesternek, most már nagyon ideje lenne kiszórni a selejtet a közszereplők közül. Hát behalok, vannak riporterek, akik rákérdeznek arra, miért ilyen erőszakot sugárzók a Szigetre meghívott zenekarok nevei. Bazdmeg, azért, mert erre jön a nép, azért. Nem is a szeretetre, az senkit se érdekel.


Hát ez egy teljesen reménytelen riporter. De vigyük csak tovább a gondolatot! Miért lenne olyan őskövületeknek, mint Dévényi Tibor vagy Szekeres Imre joga a létezéshez? Nincs joguk és kész és ezt a Mesteren kívül senki sem meri belenyomni a köz orcájába ezer lóerős fospumpával. Nézd csak meg ezt az egyperces videót (egy korábban már szerepelt hosszú videó megvágott változata)!




Most már csak egyet nem értek. Az ilyen bátor igazmondásért kitüntetést szoktak adni. Elitek! Amikor meg akartam említeni a Mesternek ezt bátor hőstettét a Főblogon, hogy a Mester nagyszeűségét mindenki jobban átérezhesse, egy szabotőr törölte a kommentemet!

Előtte:



Utána:

Nincs más megoldás, bíznom kell az Internet erejében, hogy híre megy az árulónak, aki miatt a Mester hőstetteit nem lehet magasztalni.

2007. március 30.

tirpak-admin
Plechni Annás: Heti Tuti

Március 8
Kiáltás félelem ellen
NE FÉLJ, MAGYAR!
Majd holnap is írok.


Március 9
Gyurcsán klán, Gyurcsány dalárda, Gyurcsány család, Gyurcsány.kommandó, félelem, közfélelem, korda, Al Capone, gyerekpornó, kínaiak, gázár, eszelős, totális, alávaló, rendőrbosszú, sokk, káosz, csapda, katasztrófa, embervér, halál, keverés. Terápia, Orbán Viktor, eufória, bátorság, logikus, elsöprő, lelkesítő, gyógyító, közösség, konszolidáció, bátorság, békés, polgári, biztonság.


Március 10
Nem igaz! Nem azért! Nem azt! Milyen hirdetés? Milyen hungaristák?
Majd holnap vicceset írok.


Március 11
Mi.
„Hiába rotyogtatjátok cionista fospumpáitokat antidemokratikus rákosista verőlegények! Félelmetek kiül az arcotokra, habzó szájatok elnémul, mikor végre lerázza bilincseit a tirpák, és évszázados elnyomatásból kitörvén felemeli öklét, és igazságot tesz, mert az övé az!”

Ezt írtam tegnap, és milyen igazam volt.
Itt állunk újra, megfélemlítve egy redőrállamban, a demokrácia halott, olcsó Kisz Jánosok uralmát nyögjük, bármikor eljöhet értünk a fekete autó. Ezt akartuk? Ezért harcoltunk a pszeudofeudalista komcsifasiszták rémuralma ellen az átkosban?
Nem! Az életemet is kockára téve kimondom: Éljen Orbán Viktor!
Petőfi, Arany és Vörösmarty szavaival búcsúzom mára:
A kurva anyátokat, büdös komcsik!

Holnap tényleg valami poénos lesz.


Március 12
véget ért a Gyurcsány-korszak.
Há ja.


Március 13
Ez a Gyurcsány tisztára Sztálin. Krupszkaja viszont jó nő volt.

Március 14
Remélem békés lesz a forradalom.

Március 15
Vettem egy kocsit kéz alatt.

tirpak-admin
Höndör B. Margit: Engedjék meg,

hogy bemutassam Önöknek Plechni Annás urat, a férfit, aki bátor, az írót, aki ír, az embert, akinek kacsája van.

Ritkán adatik meg, hogy két akkora formátumú személyiség szülessen, dolgozzon, hasson! egy időben ebben a fosországban, mint Annás és Árpi. Úgy gondolom, szerencsés korban élünk, mert ők is, itt és most, velünk, értünk. Újra és újra lenyűgöz jobbítás vágyától hajtott tenniakarásuk, a cizellált humor, a helyenként szinte nem is emberi tárgyilagosság, a kifinomult stílus, a már-már zavarba ejtő szerény visszafogottság, mindaz, ami kvázi eszmeközösséget teremt e két nagyszerű filantróp irodalmár között. Munkásságuk mérföldkövei a magyar újságírásnak, kiegyensúlyozott, megbékélést hirdető írásaik nemcsak a tirpákbokrétási pantheon örökös tagjává emeli e nemes férfiakat, de büszkeségtől dagadó kebellel elmondhatjuk, hogy AlsóBélatelep és Dürgőkeresztes is tiszteletbeli polgárrá nyílvánította őket!
Örökös csillagként ragyognak ők e sokat szenvedett, hajdan erős ország egén!

Háromszoros hurrá Annásnak!! Üdvözöljük őt a Fosblogban, kérem, fogadják őt olyan szeretettel, mint a Mestert!

tirpak-admin
Höndör B Margit: Nehéz napok állnak mögöttünk.

Nemcsak a Mester betegségére gondolok, ami minden igazi tirpák elitet megviselt (jómagam például merő szolidaritásból ismét elkezdtem köhögni), hanem arra a fájó hiányérzetre, amit értékes kinyilatkoztatásainak nélkülözése okozott a szívekben, Lajosnál pedig a májban is. A napok szürkévé váltak, a család idegesítővé, a monitor vibrálni kezdett, az egér bemondta az unalmast. Sóhajokkal, elfojtott zokogással telt meg az éter, gyötrődő email-vltások, szenvedő msnüzenetek jártak gépről gépre, tanácstalanság, elkeseredés lett úrrá még a TETÜKben is. KGB megint rászokott a fűre, Prosztó a lábára ejtette a súlyzóit, állítólag most a hokedlin üldögél egy vájling jégben, és igen, ez az a vájling, amit olyan szégyentelenül lenyúlt tőlem, remélem beleszorul.
Nem csoda, hogy a mai elitgyűlésen egyedül képviseltem a tirpákbokrétási tagozatot a helyi italmérésben, de helytálltam! A negyedik kör után elénekeltem az indulónkat, háromszor belesikítottam az éjszakába, hogy Árpi, te vagy az isten, és most itt vagyok, végre, és látom, hogy megtört az átok, új post született, hú, de még milyen új!
Árpi! Árpi! Árpi!
Te vagy az isten!

tirpak-admin
Hot&Tóta A. Lajos: Az álom


Sehogy sem tudott újra elaludni. Már jó ideje csak forgolódott a sötétben, behunyt szemmel, nyugtalanul. Pihenni próbált. Ami azt illeti, igazán ráfért egy alapos pihenés. Nemrégiben ugyanis rengeteg dolga akadt, és mi tűrés, tagadás - ezt neki magának is be kellett vallania - bizony elfáradt kissé. Bár utálta a gondolatot, lehetetlen volt nem észrevenni, hogy az idő felette sem múlik el teljesen nyomtalanul. Szőrzete, mely korábban oly jóleső büszkeséggel töltötte el, hófehérré vált és hiányossá, és ízületei sem voltak már olyan jó állapotban, mint azelőtt. De azért mindent egybevetve, a korához képest nagyon jól tartotta magát. Emiatt igazán nem volt oka a szégyenkezésre. Ráadásul tisztánlátásával, eredeti ötleteivel és elsőrangú problémamegoldó képességével rendkívül elégedett volt. Biztosra vette hát, hogy amint átmeneti tompasága megszűnik, nagy dolgokat fog még véghezvinni. Most viszont rettenetes fáradtságot érzett, hiszen beteg is volt a jó múltkorjában. Aludni vágyott. Aludni, kikapcsolni egy kicsit az agyát, végre nem gondolni semmire. Regenerálódni.

Ehhez minden feltétel adott is volt. Sötétség, csönd, kényelem. Csak az a fránya álom ne járt volna folyton a fejében. Az a nyavalyás álom nem hagyta nyugodni. Egyébként ritkán álmodott. Még ritkábban fordult elő, hogy az álmai említésre méltók lettek volna. Az meg aztán tényleg sohasem történt meg vele, hogy a látomásai visszatérjenek. Már csak ezért is meglepte ez a mostani eset. De ettől eltekintve is furcsa volt.

Tökéletesen tiszta, valósághű képeket látott. Hihetőeket, erőteljeseket. Mégis; az egyes részletek érthetősége, követhetősége ellenére az álom egésze kuszának, összefüggéstelennek tetszett. Azt nem lehetett mondani, hogy nem volt benne rendszer, de ez a rendszer egészen torznak hatott. A legdöbbenetesebb pedig az volt az egészben, hogy kitalált alakjainak minden egyes tulajdonságát ijesztő pontossággal látta. Hát igen, érdekes dolog ez a virtualitás – gondolta magában. Alakjainak jelzői mintha külön erre a célra jöttek volna létre, olyan tökéletesen határoztak meg mindent. Civilization – ez a szó többször is visszatért, hogy megnyugtassa. Elmosolyodott. Végre nem kellett a dolgok jelentésén tovább töprengenie, a fogalom oly tökéletesen írt le mindent. A fejében keletkező érzések kérlelhetetlen egyértelműsége mindenféle találgatást feleslegessé tett.

Először egy kislányt látott, fehér ruhácskában, hajában mezei virágokból fonott koszorúval. Egy napsütötte réten ült, ártatlan kis arcán kedves mosollyal; körülötte zöldellt a fű, ameddig a szem ellátott. A közelből madárcsicsergés hallatszott. A kislány gyönyörű, barna szemei fényesen csillogtak, és pici, piros száját álmélkodva tátotta el. Két színes pillangót nézett. A lepkék virgoncan kergetőztek, vidáman és játékosan repkedtek virágról-virágra, könnyedén, légiesen kerülgették a lány aranyszőke hajfonatait. Körös-körül béke és nyugalom honolt.

Ám egyszer csak elmosódtak az ártatlan arc körvonalai, és a madárcsicsergést dobpergés erőteljes hangja nyomta el. A fű eltűnt – helyén széles főút vizes betonja terpeszkedett. Az úton katonák meneteltek - kemény arcélű, harcedzett férfiak és fiatal, a serdülőkoron alighogy túljutott fiúk. Csak az erő van, mondogatták félhangosan, ütemesen. Vállukon puska, szemükben elszántság; barna bakancsuk súlyosan döngött a kövön, és nehéz fémsisakjukról apró patakokban folyt nyakukba a víz. Bár gyorsan mentek, a sor nem akart csökkenni.

Aztán újabb kép tűnt elő. Emberek sürgölődtek egy zajos piactéren. Kofák árulták a portékáikat, Mesterlegények kergetőztek vad röhögéssel, amott pedig jól megtermett malacot forgatott valaki a nyárson. A tér közepén egy nagyhangú ember kiabált valamit, aztán mutatványosok léptek színre, és kötelességtudóan mókázni kezdtek. A fogadóból vidám éneklés hangja hallatszott.

Nemsokára azonban mindez a távolba veszett, és helyét a sötét űr foglalta el. Két fehér szkafanderes alak szerelt valamit egy fémszínű űrhajón. Néha, amikor egymás közelébe kerültek, biztatóan mosolyogtak vastag üvegburájuk mögött. Szemlátomást boldogok és elégedettek voltak, mint Malacka az űrben. Ezalatt a kék bolygón, valamelyik tévécsatornán egy kopasz ember magyarázta, hogy valami Gagarin nevezetű már évekkel azelőtt megmondta az űrből visszatérvén, hogy az a bizonyos akárki a felhők felett sincs, azaz nincs. Szavait tapsvihar nyomta el. Az álmodó arcán halvány mosoly suhant át.

De hamarosan szertefoszlott ez a kép is, és a háttér élénk sárgára változott. Kopár sivatag rajzolódott ki, homokja forrón perzselte a tétován álldogáló fekete kisfiú meztelen talpát. Csupa csont és bőr volt, csak a hasa dagadt ki hatalmasan. Kisebesedett fején otthonosan telepedtek meg a lomhán zümmögő legyek. Felette, párezer méter magasan, repülőgép húzott el, és mintha felesleges poggyásztól szabadulna meg, egy neutronbombát pottyantott ki magából.

A gép átrepült az óceánon, és egy óriási, tündöklően kivilágított városban landolt. A pilóta kiszállt, és mielőtt hazatért volna, még bement a hipermarketbe. Fagylaltot vett, csipszet, meg az esti sportújságokat. A pénztárosnő gyakorlott, automatikus mozdulatokkal húzta le a vonalkódokat. Ez aztán az igazi hatékonyság, gondolta a pilóta elégedetten. A hangszórókból lágy zene szólt. Ölni, és élni hagyni.

A dallam azonban egyik pillanatról a másikra megváltozott, ünnepélyessé, fenyegetővé vált. A falak egymás felé futottak és sokszorosukra magasodtak; műanyag borításuk is leolvadt, és a helyén nem maradt más, csak csupasz kövek. A kórus tiszta, erőteljes hangja betöltötte az egész templomot. A hívek pillantása emelkedett gyönyörről tanúskodott, arcukról a megtisztulás, az átlényegülés, az értékes dolgok felé fordulás igaz öröme sugárzott. A levegő megtelt szépséggel és erénnyel; túláradó, őszinte hittel. A templom előtt egy arab kisfiú kóricált éhesen. Something wicked.

A következő kép, amit látott, egy barlang körvonala volt. Középen tűz lobogott, amelyet állatbőrbe öltözött harcosok ugráltak körül. Zsákmányuk, a kiterített, jámbor pofájú medve, békésen, meghunyászkodva hallgatott. Utáljátok ellenségeiteket, skandálták kórusban az átszellemült alakok. Lassanként már kezdett megalvadni az állat sebeiből kiömlött vér. A vastagabb fadarabok időnként meg-megroppantak a tűzben, mely meleg, sárgásvörös fénnyel világította meg a hideg falakat. Fortélyos félelem igazgatta őket, nem csalóka remény. A táncoló, torzonborz figurák árnyékképei között elővillantak néhol egy-egy barlangrajz mesteri vonásai.

Aztán a göröngyös szikla sima felületű, fekete táblává változott. Rajta fehér krétával bonyolult egyenletek sorakoztak. A táblánál szemüveges, fiatal tudós állt, és rendívül izgatottan, nagy hévvel magyarázta szerény javaslatát a feszülten figyelő kollégáknak. Előadása végén dörgő, szűnni nem akaró tapsvihar söpört végig a termen. A falon nagy, digitális kijelzőn fordult visszájára az idő. The final countdown. A tapsvihar dörgése egy pillanat alatt ágyúdörgéssé erősödött, melyben a harctérről fejvesztve menekülő emberek rémült ordítása nyomtalanul veszett el. Szemükben félelem ült, borostás, mosdatlan arcukat teljesen ellepte a rettegés. A levegőben bombák által felszakított földdarabok és közéjük keveredő csonka végtagok kavarogtak. Nem messze ettől a helytől önmaguk árnyékára lesoványodott férfiak és nők, fekete-fehér csíkos ruhában meneteltek egy lapos épület felé, melynek magas kéményéből sötéten gomolygott elő a füst. Alig lehetett látni a füst árnyékától, hogy ez bizony sekély sírhant. Egyszer csak a tömegből kivált egy áttetszően elvékonyodott asszony, és elszánt arccal, bicegve-sántikálva futott a megváltó, áramjárta szögesdrót irányába. A ráripakodó gépfegyveres suhanc már nem tudta megakadályozni a tervét.

Aztán egy kisfiút látott felnőni az álomban, aki lehetett éppen ennek az asszonynak a fia is. Látta amint a fiú elvégezve iskoláit egyetemre ment, majd gazdag bankárrá vált; és látta ahogy szánakozó arccal, tehetetlenül széttárt karokkal tagadta meg a kölcsönt attól az ismeretlentől, aki meg lehetett éppen a gépfegyveres suhanc fia is. Az ismeretlen a bankból kilépve buszra szállt és hazament. A konyhai lámpa kampójára felkötött merev, élettelen testének lassú imbolygása szürke árnyékot vetett a befejezetlen búcsúlevélre, amelyet családjának hagyott hátra. Hevenyészve aláhúzott címe így szólt: Az ügynök halála.

Temetésén együttérzőn kondult meg a hitközség kegyes adományokból felújított harangja; hangjára még szorosabban simultak egymáshoz a szerelmesek, akik a temető melletti kis park ütött-kopott padján csókolóztak. Remegő hangon súgták egymás fülébe, hogy együtt maradnak, míg csak meg nem halnak. Régen volt, hogy is volt? A következő képen ugyanezt a párt látta néhány hónappal később. Egy nőgyógyászati rendelő várójában ültek. Mikor rájuk került a sor, idegesen elbúcsúztak egymástól, és a fiú nyirkos tenyérrel, szemében ijedt sajnálattal nézte, ahogy kedvese belép a fertőtlenítőszagú helyiségbe. Az őszülő halántékú orvos szomorú arccal, fejcsóválva fogott hozzá, hogy kikaparja a lány méhében megfogant gyermeket. Szabadság, szerelem.

Aztán hirtelen felébredt. Fejében összevissza kavarogtak az álom furcsa képei. Bárhogy szeretett volna, sehogy sem tudott újra elaludni. Tisztában volt vele, hogy az volna a legjobb, ha mindezt gyorsan, egyszer és mindenkorra elfelejtené, és soha, soha többé nem gondolna rá. Fennállt a veszélye, hogy valaki tényleg kimondja majd azokat a bizonyos mondatokat. Ettől megijedt, és mindent ki akart törölni az agyából amit látott, és minden mást is, ami egyáltalán kapcsolatban lehet vele. El akarta felejteni ezt az egész virtualitást, úgy ahogy van. Hasztalanul. Much ado about nothing, gondolta elmélázva. Pontosan tudta ugyanis, hogy nem lesz képes gondtalanul megpihenni mindaddig, amíg nem tesz valamit. Valami lényegeset; valamit, amire éppen ez az álom készteti. De hát mit is tehetne?

Csak egyetlen megoldást tartott lehetségesnek. Igen, tudta már, hogy nem tehet mást, ha azt akarja, hogy nyugta legyen végre. De vajon helyes-e ha azt teszi, amiről úgy érzi, hogy meg kell tennie? Van-e joga hozzá? És vajon jó az egyáltalán, amit kigondolt? Töprengeni kezdett. Megkísérelte elképzelni a következményeket, minden egyes apróságot körültekintően igyekezve mérlegelni, az összes részletet lelkiismeretesen megvizsgálni. Heads up, mondogatta magának, ismételgetve az álombéli figurát. Heads up. Erősen próbálkozott, de minden hiába. Nem ment.

Körülötte teljes volt a sötétség és a csönd. Vajon jó az, amit kigondoltam? – tette fel magának a kérdést sokadjára. Helyes? Vagy helytelen? Sehogy sem tudta megadni rá a választ. Mindegy. Legalább érdekes – gondolta keserűen. Azzal nagyot sóhajtott, és megteremté az eget és a földet.

És lőn este, és lőn reggel. Első nap.

tirpak-admin
Kovátsch Gamma Bertalan: Ébresztő, elitek!


Elitek! Mi ez a döglés itt? Elfelejtettétek, hogy bűneitek vannak, amelyekért örök blogolás az osztályrészetek? Elő az összes blogfüggővel és nyomás, lehet rácuppanni a témára. Melyikre a három közül? Hát a katolikus egyház fikázására! Előre, fikabloggerek, betölteni a fospumpát és tűz!

Nem hiszitek el, mi történt! A mértékadó újság megírta, hogy ez az agyalágyult öregember, aki pápának nevezi magát, megtervezte a szinteket a vadonatúj, bibliai témájú akciójátékához, ahol a szintek teljesítésével végül a menyországba lehet jutni. Naná, hogy csak a legújabb gyorsítókártyákkal fog menni. Elment ez a roggyant egy templomba és demót tartott! Sejthetitek, hogy a sok idióta hívő hogy meglepődött, amikor meglátták a pápát force feedback-es joystickkal a kezében, amint a szegény bűnöst manőverezgeti lávatavakban égő lelkek és láncfűrésszel vagdalkozó ördögök között. Aztán volt egy szint, amit úgy kellett teljesíteni, hogy maga Lucifer vadászott a játékosra egy Gatling géppuskával a karmai között, hatalmas bőrlebernyeges szárnyával röpködve. Minderről azt mondta ez a trotty, hogy mindez valódi.

A hülye agya, az a valódi.

Na, kíváncsi vagyok, mint mondanak erre a hibbant katolikusok. Ezt már nem magyarázhatják ki. Megírta például a Times is, annak csak hisztek, nem? Aztán utána megírták más lapok is, mint a Scotsman, a Catholic News Service, a Canada National Post, sőt még maga a Vatikán is.

Nem hiszitek? Kattingassatok a linkekre szaporán.

Na jó, konkrétan a videojátékot csak két forrás említi. Az egyik azonban az Index, amely perdöntő. A Végső Forrás, ahogy mondani szokás.

Nos tehát, hülyegyerekek odakint? Gyertek gyorsan védeni a pápátokat, rohad a blog. Azonnal forgalomra van szükségem, kegyetlen a verseny.

Muhahahaha, ez a trükk mindig bejön.

2007. március 29.

tirpak-admin
Kovátsch Gamma Bertalan: Gyurcsány

Médiafelületünk kínosan ügyel a kiegyensúlyozottságra, így Orbán-rovatunk cikke után a magyar közéleti újságírás egy másik nagyágyúja, András világítja meg nekünk a történelem összefüggéseit Gyurcsány Ferenccel. Van valami titok, amiről nem tudunk, András?


A kelet utolsó védőbástyájának védelme még mindig nem kapta meg az őt megillető helyet a magyar történelem legfényesebb lapjain. Mi voltunk, a mi szellemi műhelyünk, akik először lebbentettük fel a fátylat az isonzói csatát övező összeesküvésről, félrevezetésről, mételyezésről. Sokan, a kommunista történetírás által elferdített agyúak azt gondolják, hogy az isonzói csata egy eszetlen öldöklés volt és a félmillió, nagyrészt magyar katona feleslegesen veszett oda. Hát egy fenét. Mit tehettek volna, ha a barbár olasz hadsereg, azok a macskaevő, tésztazabáló primitívek lerohanták dicső országunkat, az Osztrák-Magyar Monarchiát! Elképzelni is rettentő lett volna, ha az olaszok beözönlenek és mindenkit macskaevésre kényszerítenek. Legdicsőbb hagyományainkat taposták volna sárba, trattoriák mocsárbűzébe fulladt volna ezeréves országunk, fehér kenyerünket a redvás pizzájukra cserélhettük volna. Micsoda szerencse, hogy csekély félmillió ember feláldozásával elkerülhettük ezt a dicstelen véget és sokkal jobban jöttünk ki az egészből, hiszen elértük, hogy a románok szálljanak meg. A hősök, akik meghaltak, nem haltak meg hiába.

De mit is akartam mindezzel mondani?

Na persze, Gyurcsány! Ki más, a Gyurcsány! Valamit megint mondott, valami hazaárulót, valami rendőrterrorosat. Mondott valamit, de arra nem emlékszem, mert amikor ránéztem, felemelt tonfájú rendőrt láttam, amint Gyurcsány parancsára a kövezetbe veri a hazafiak nyálát. És ha csak a hazafiakét! Mert mit gondoljunk arról, amikor egy megvadult rendőr letépi egy isonzói veterán kitüntetéseit és a szerencsétlen háborús hős szájába tömi? Ilyet rendes rendőr nem tesz, ilyenre csak gyurcsányi parancs tonnás súlya alatt vetemednek a tisztességes, ámde megtévesztett rendőrök. Ilyet bezzeg nem mert volna a rendőr csinálni, amikor a veterán még fiatal korában Maxim géppuskával kaszálta a macskaevő nyugati barbár olaszokat. Mindenki mondja meg a rendőr ismerősének: minden isonzói veteránnal való szemétkedésért megérdemelt büntetés vár rájuk.

Ők építhetik a turult az isonzói csatatéren. Meredekek ám a hegyek arrafelé!

2007. március 28.

tirpak-admin
Hot&Tóta A. Lajos: Távol, és mégis közel


Kedves Nézőink! Örömmel jelenthetem be, hogy bolygónk szerkesztőségünktől legtávolabb eső részéről, a planéta átallenes pontján lévő Új Zélandról is megérkezett első olvasónk. Üdvözöljük! Egyúttal hozzáfűzzük, hogy adásunkat ezt követően már csak az Antarktiszról beeső látogatók esetén szakítjuk meg rendkívüli jelleggel, mára ugyanis a FosBlog elérte, hogy az összes nagyobbnak nevezhető szárazföldről értékeljék szakmai hozzáértésünket. Le vagyunk nyűgözve.


Ugye Önök is?

tirpak-admin
Kovátsch Gamma Bertalan: Felvételi szabályzat liberálisoknak

Kedves olvasóink, az élet tele van kellemetlen meglepetésekkel. Magyarországon teljesen téves kép él arról, mi a liberalizmus, de kíméletlen őszinteségű megmondóemberünk, László, éjt nappallá téve küzd a téves beidegződések megváltoztatásáért. Támogassák hadjáratában ezen cikk elolvasásával.

Liberális, azt mindenki mondhatja (tekerj le a Liberális pártot? Ezeknek? bejegyzésig). Mondja is boldog-boldogtalan. Azt hiszik, hogy egy kis szólásszabadság, egy kis emberi jogok és máris liberális valaki. Hát nem, kedves olvasóim. Ne legyetek olyan seggfejek, mint amilyenné Soros György lett újabban (tekerj le a Jó napot, tárgyalni jöttünk, ide lőjenek bejegyzésig). A liberális nem azt jelenti. Majd én megmondom, mit jelent.

  • Szereted a kapitalizmust? De úgy igazán, a legszabadabb formájában, szívből? Ne hadoválj, nézz magadba! Amikor azt olvasod, hogy a nemzetközi emisszió-kereskedelmi rendszer nem egyszerűen nem működik, hanem szegényebb országok farmereit teszi beteggé és pénzügyileg tönkre, akkor is megvonod a vállad, hogy nem nyerhet mindenki? Ez nagyon fontos kérdés, ne menj tovább, amíg nem válaszoltál! Ne feledd: nem csak vállat kell vonnod, hanem utána nyugodtan is kell aludnod. Kiállod a próbát?
  • Na jó, a kapitalizmust szereted, vegytiszta formában is. Most egy nehezebb kérdés jön. Mit gondolsz a gondoskodó államról? Ne a gazdasági öngondoskodásról beszéljünk, hanem arról a perverzióról, hogy a nem fizető gyereke is kap oktatást (szerencsére már nem mindenhol) és egészségügyi ellátást. Át tudsz lépni egy beteg hajléktalanon? Vigyázz, megnézem, puha-e az orrod! Na, kiállod a próbát?
  • Biztos, hogy elfelejtettél már mindent a nemzetről és a szociáldemokráciáról? Hadd teszteljelek! Most azt mondom: nemzet! Háhá, valami csillant a szemedben! Te is fertőzött vagy, nem igazán liberális! Na jó, ezen lehet még dolgozni, jöhet a végső teszt.
  • Azt mondom neked: környezetvédelem! Lássuk, mire gondolsz? Netán, netán valami pozitív dologra, például környezettudatos befektetésre? Megvagy, megfogtalak! Lebuktál, te álliberális! A Zöld Egyházra kell gondolni és arra, hogy a környezetvédelem állami beavatkozást, antikapitalista törvénykezést és fogyasztáskontrollt jelent! Arra kell gondolni, hogy a környezetvédők minden ellen vannak, ami szent egy liberálisnak! A fospumpára kell gondolni, amit a greenpeace-es köcsögök szorongatnak! Arra kell gondolni! Takarodj a szemem elől, te beszivárgó, te liberalizmus meggyalázója, te agymosott ... szociáldemokrata!
Hú, felidegesítettem magam. Van remény ilyen tagsággal? Hát ilyen tagsággal nem. Csak a vezetőségben bízhatok, Fodor/Kóka csak nem ilyenek. Ha már a nép ilyen birka, legalább a szűk elit tudja, hol van az igazság.

Kattintson, ha többet akar tudni (és tekerjen a Liberális pártot? Ezeknek? bejegyzéshez)

tirpak-admin
Höndör B Margit: Beteg a Mester...

Minden elit azonnal írjon együttérző levelet, és helyezze el a kommentekben! Jobbulásért fohászkodó imák is jöhetnek!
ÉS! Semmi szervilis megnyilvánulás, mert azt nagyon utálja!

Példa teljesen agyhalott seggfejeknek:
".....
Hogy Tóta beteg, a faszé nem lehet kommentelni?
.....
Azért nem lehet kommentelni, mert nem bírja, ha ajnározzuk. Márpedig az lenne, mert egy megmondós újságírót bárki elküld a francba, de egy beteg embert nem:) Tanácsot pedig bőven kapott tegnap, ja, Wé, a Béres csepp sem rossz. Legyengült az immunrendszered, az pedig erősíti. C vitamin kell mellé. Nnna. És természetesen jobbulást. Mennek feléd a szeretet energiák, ha hiszel benne, ha nem, hatni fog."

Na.

tirpak-admin
Hot&Tóta A. Lajos: A nemzetközi helyzet fokozódik


Tisztelt Honfitársaim!


Nehéz napokat hagytunk magunk mögött, és nehéz nap áll előttünk. Mégis azt kívánom, legyen mindnyájunknak boldog ez a hét.

Az elmúlt napok sok mindent felszínre hoztak. A tapasztalatok közt keserűek is voltak, de lehetőséget kínálnak helyzetünk tisztázására. A Mester blogját olvasva mindenki megtudta, hogy az ős-blogger, a vebkettő atyja, a tévedhetetlen iránytű és lámpás társadalmunk éjszakájában, Maestro Magnifico nem képes jóléti szolgáltatásait egymaga fenntartani. A változtatás, a palettabővítés elkerülhetetlen.

Ám azt a tanulságot is le kell vonni, hogy a TETÜK tevékenysége sem maradhat változatlan. A történtek – különösen a Mester betegsége – figyelmeztettek arra, hogy a megmondásnak is vannak erkölcsi korlátai. Vagy ha olyanok nem is, de fizikaiak mindenképpen.

Első pillantásra úgy tűnhet, minden maradt a régiben. Ám közben a Mestert ledöntő kór az ország egyik legsúlyosabb gondjává vált. Ebben a közegben nehéz a történteket tárgyszerűen értelmezni. Szinte lehetetlen a mindenkit érintő közéleti kérdéseket tisztázni. Nem folyhat valódi vita még szakmai ügyekben sem. Éppen ezért a FosBlog munkájára hatalmas szükség és igény van ezekben a nehéz pillanatokban.

Lehet-e ilyen körülmények között változást várni, és remélni, hogy mégiscsak lehet más a mindentudás? Hogy nem csak a Mester távollétében tolongani kezdő újdondászok pillanatnyi hatalmi érdekei, hanem a hosszabb távú szempontok, az autonóm vélemények is szóhoz jutnak a megmondásban?

Igenis, lehet más a megmondás. A megrázkódtatás után helyre kell állítani a közbizalmat. Ez nem épülhet a mesterségesen szított és fenntartott megosztottságra. A bizalom alapja a kölcsönösség, a kölcsönös megbecsülés a Mester, a TETÜK és a közügyekre oly fogékony olvasók között. Úgy is mondhatom, az elvárások egyensúlya.

Mit vár el az olvasóktól a TETÜK, amely a kialakult helyzetben egyedüli tutimegmondásra kényszerül? És mit vár el az emberektől a dögrováson lévő Mester? Bizony, a Mester elvárja a belátást, sőt, az együttműködést a TETÜK-kel. Emelkedettséget kér, felelős állampolgári magatartást. Azt, hogy az emberek saját közvetlen érdekeiken, a mesteri útmutatás átmeneti hiányán emelkedjenek felül, hozzanak áldozatot az ország érdekében.

De hiszen akkor az olvasó is hasonló emelkedettséget követelhet meg a Mestertől, a FosBlogtól és a TETÜK-től. Nem az adok-kapok megmondó-színházat, hanem komolyságot és odafigyelést. Partneri viszonyt, és tiszteletet. Az olvasó ugyanis nem puszta eszköz a hatalom megszerzésére, hanem a hatalom forrása. A TETÜK hatalma ugyan vitathatatlan, ám annak legitimitását Önök adják. Köszönjék meg maguknak!

És amikor az olvasó erkölcsi emelkedettséget követel a megmondástól, egyben részvételi igényét is megerősíti. Ennek pedig alapfeltétele a tájékozottság. Mindenekelőtt világosan látnunk kell, mik a célok, milyen út vezet oda, mi a menetrend, és mik az alternatívák. Ehhez a Mester és a TETÜK véleményét is érdemben mérlegelni kell.

A közbizalom felépülése azért sem lehetetlen, mert a megmondói megosztottság - amely ma oly sok embert elvakít - nem gyökerezik mélyen. Felmérések bizonyítják, hogy olvasóink az életüket vezérlő, a tartásukat adó értékekről egyformán vélekednek, tekintet nélkül arra, hogy egyébként TETÜK-nek tartják magukat. TETÜK és elitek, a krémbe tartozók és a birkák közül ugyanannyian - méghozzá sokan - tartják fontosnak a kinyilatkoztatást, a lényeglátást, a tuti felismerését és annak megmondását. Mindkét oldalról hajszálra ugyanannyian büszkék arra, hogy magyarok. Ugyanígy egyöntetűen vallják az alapvető erkölcsi értékeket is. Tudják, hogy társadalmunk csak neutronbombával és a gyerekgyárosok elleni kitartó küzdelemmel juthat egyről a kettőre. Webkettőre.

Ez pedig azt jelenti, hogy az olvasói tábor alapjában véve egységes, hiszen életcéljaink közös értékeken alapulnak, ugyanazt értjük jón és rosszon. És ha így a leglényegesebb dolgokban egy nyelvet beszélünk, meg kell, hogy értsük egymást a világ egyéb dolgaiban is.

Egy közösség vagyunk itt a FosBlogon, de egy közösséget alkot az elit és a vezetésére bízott birkák egésze is. A mai naptól a TETÜK az Univerzális Megmondás klubjának tagja lett. Így a magyar nemzet, azaz olvasóink túlnyomó része - több mint 12 millióan - immár ugyanazon közös vélemény, nézet és valóság közös vallója. De természetesen a most még kívül rekedt vanabíkkel is valljuk a közösséget, azokkal is, akik szerte a világban csak felnőni szeretnének hozzánk. Bízunk benne, hogy sikerülni fog!

A FosBlog hatalmas teret nyit, amelyben különböző olvasók tájékozódnak együtt, hol éles nyelvi és kulturális határokkal, hol egymásba ékelődve, hol vegyesen – de mégis ugyanazt gondolva mindenről. Egy ilyen nyitott térben nyitott szívvel kell lennünk egymás iránt, ismerve és megértve a saját nézetünk hangoztatóit. Minden olvasónk szeretheti blogunk egészét, minden postot, kommentet és labelt, ahová érdeklődve kattint. És hasonlóan érez az összes itt található szerkesztő is.

Közös értékeinkhez hozzátartozik a szolidaritás az agyhalottakkal. A Mester ugyan átmenetileg visszavonulhat, de a tudatlanság ott marad. Ezért a szociális felelősség intézményeinek át kell rendeződniük, a FosBlognak pedig a jövőben még nagyobb szerepet kell vállalnia. Méltányos, hogy azok, akik blogunk előnyeit élvezik, és abból gazdagítják tudásukat, támogassák mindazokat, akik ettől az információtól elzárva kell, hogy tengessék mindennapjaikat. Gondoljuk meg, a világ jövőjét is az határozza meg, képesek lesznek-e a TETÜK méltányosan viselkedni a világ nélkülöző részével.

Közös értékeink között mindenki első helyen említi a Mestert és az elitet. Ez helyes, de nem elegendő. Forduljunk a tukkók felé! Ők gazdagítanak minket a reménnyel, hogy van még miért küzdeni. Értük érdemes áldozatot vállalni. Holnap ők lesznek Magyarország.

Ezért most, amikor megismételem minden olvasóhoz és az ország minden lakosához intézett jókívánságaimat, külön is sok örömöt, mielőbbi felgyógyulást, sok erőt és elpusztíthatatlan reményt kívánok a Mesternek és a tirpákoknak!

Köszönöm.


Kattintson, ha többet akar tudni!

2007. március 27.

tirpak-admin
Hot&Tóta A. Lajos: Sajtószemle – Programajánló – Jó szórakozást!


Ha igazán jól akar szórakozni, ahogy az elit szokott, akkor nézze meg EZT A videót ne hagyja ki, ott a lényeg, az igazi, önfeledt szórakozás és móka. Kacagság, vidámság, örömködés.
Ugye Ön is olyan, mint Buza Sándor, aki így vall: "Imádom az ilyen szituációkat, hiszen végre történik valami!"


"Bár a magánélete teljes, a közkedvelt színész nem találja a helyét a mai megváltozott és felgyorsult világban. Úgy érzi, képtelen az elmúlt tizenöt év változásaihoz alkalmazkodni."

A hülye, agyhalott, senkiházi wannabe. Jól megszopta. Hahaha.

Ugye Ön is imádja?

tirpak-admin
Hot&Tóta A. Lajos: Tisztelt Cím! [F.: Uj, Péter]


Kedves gyerekek, itt az osztályban, és otthon, a képernyők előtt! Figyeljetek a tanítóbácsira. Ma az ötletes címadásról fogunk beszélgetni. Nagyon fontos dolog ám, olyasmi, mint a mosópor csomagolása. Kérdezd csak meg anyukádat! De ne most, te kis ebugatta, tedd el a mobilodat. Majd ha kicsengettek. Tessék figyelni, lényeges dolgoknak járunk utána. Megtudhatjuk, milyen a jó cím. Mivel praktikus dologról van szó, felesleges elméleti fejtegetések helyett foglalkozzunk rögtön a gyakorlattal. Figyeljetek, mutatja a tanítóbácsi, hogy hogyan kell ezt csinálni. Itt az első idézetünk, Pistike, olvasd fel szépen! [pistike]Újabb klímatanulmány hívja fel a figyelmet a globális felmelegedés veszélyeire. Egyes éghajlattípusok teljesen eltűnhetnek a Földről és helyettük eddig még nem látott klímaformák jönnek majd. Az ezzel járó veszélyeket nem lehet előre látni.” [/pistike] Ügyes vagy, Pistike.

- Milyen címet adnál a cikknek?
- Hááát… Veszélyben az ökológiai rendszer?
- Jaaaaj, ez nem az igazi, kisfiam. Mi jut még eszedbe?
- Ökölógiai katasztrófa? Végveszélyben az esőerdők?
- Nem jó, fiacskám. Nem jó. Na még egyszer. Erőltesd meg a fantáziádat!
- Az emberiség gondatlansága az egész bolygó élővilágát fenyegeti?
- Jaaaaaaaaj. Hogy te milyen ostoba kisfiú vagy, te anyaszomorító. Jesszusom. Mondom a címet: „A trópusok is megszívják a klímaváltozást”

Bizony, ez a jó cím, gyerekek. Megszívják a hülye trópusok, úgy kell nekik, beeee! Tetszettek volna hűvösebbek lenni eddig, nem forrófejűsködni – nem most kell elkezdeni gondolkodni. Eső után köpönyeg. Megérdemlik. Látom, gyerekek, nem értitek. Na, akkor most nem felelünk, csak gyakorlunk kicsit, jó? Béluskám, ne amőbázz ott a hátsó padban, fiam, mert kapsz egy nyaklevest! Ha már itt melegszel az iskolában, akkor legalább figyelj, tanulj egy kis tisztességet. Na azért. Olvasom:

„Egy legutóbbi [sic! A szerk.] itthoni felmérés szerint a magyarok nem fogyasztanak elég élelmi rostot. Vagyis teljes kiőrlésű gabonából készült kenyeret, müzlit, zöldséget, hüvelyeseket, gyömölcsöt. [sic! A szerk.] Pedig az élelmi rost serkenti a bélmozgást, vizet szív fel, ami átmossa a vastagbelet” No, milyen címet adnátok ennek az anyagnak? Tudja valaki? Nem? Akkor mondom: “Nehezen szarnak a magyarok” Így is van, jó megállapítás: én is nehezen szarok. Kiváló cím. Ti hogyan szartok? Nem, Cilikém, inkább ne mutasd meg most az egész osztálynak, majd talán máskor. Költői kérdés volt. Köszke.

Folytassuk talán ezzel, ha már a testnyílásoknál járunk: “…bepróbálkoztunk a pornóval, de kérdésünk hallatán (pornót keresek, tudnál segíteni?) a Tiffany nevű kalauz úgy hajított ki minket a csetből, hogy a lábunk sem érte a földet. És még csak meg sem indokolta, mi a baja. A ChaCha becsületére legyen mondva, hogy a "porn" keresési szakterminusra szöveges formában azét kiadott háromoldalnyi találatot, de ha a neten valóban 30 pornóoldal található összesen, akkor vagy az előítéletekkel van baj, vagy a ChaChával. (A Google-nek a "porn"-ra 88 100 000 megoldása van; jó részük releváns.)" Ezt nem fogjátok könnyen kitalálni, úgyhogy segítek, mi ennek a jelenségnek a frappáns összefoglalása. Ez: "A Google okosabb, mint az ember” Ez így van. Okosabb. De azért ne adjátok fel, gyerekek, ti is lehettek felnőtt korotokra okosak. Persze nem annyira, mint a Google, de annyira talán igen, mint a tanító bácsi.

Ti csak arra figyeljetek, hogy használjátok nagyon sokat a Google-t. De aztán nehogy úgy járjatok, mint a japánok! Hallgassátok csak! “Kitamura szerint a szabadidő eltöltése egyre inkább a világhálón való böngészéshez kötődik, ami rossz hatással van a társas kapcsolatokra.” Bizony. Ilyen veszélyes az internet, legalábbis az embereknek, akik kevésbé okosak, mint a Google. Ha pedig már az emberi kapcsolatoknál tartunk, akkor egyetlen találó cím létezhet, amely hűen kifejezi a kapcsolatok mibenlétét. Így szól: “Keveset dugnak a japánok”. Kicsik, sárgák és keveset dugnak. Szopacs.

Szerencsére, ez ránk, magyarokra nem igaz. Micsodaaaaa? Hogy kik azok a magyarok? Hát a budapestiek, gyerekek. Ők a fontos magyarok. A többi magyar nem fontos, velük legalábbis nem történnek lényeges dolgok. Nem hiszitek? Pedig ezt írják az újságok is, tudjátok, azok a dolgok, amelyekből a nénik és a bácsik tájékozódnak, hogy majdnem olyan okosakká váljanak, mint a Google. Hangosan olvasom, minden szóra figyeljetek, mindegyiknek jelentősége van. “Nálunk mindent megtalálhat, ami lényeges és érdekes Budapesten, hiszen ön is tudja: a fontos dolgok itt történnek!” Hiszitek vagy sem, gyerekek, ez így van. A találó cím sem maradhat el: "Végre a budapestieknek szól a Blikk!" Igen. Itt megtalálhattok mindent, ami csak fontos a világban …ööö… az országban …ööö… Budapesten. Végre. Már ideje volt.

A tudás hatalom. Itt az ideje az elitváltásnak. Nem országolhat tovább a féltudású magyar elit. Az a baj ebben az országban, (azaz Budapesten, nyilván) hogy a '80-as években szocializálódott krém azt hiszi, hogy érvényesek a régi válaszok az új kihívásokra. Én már csak tudom. Mindig ilyen cikkeket írok ugyanis, amikor nem amolyanoknak a megíratását vezénylem. Multitasking, baszod, kisfiam. Multitasking.

tirpak-admin
Kovátsch Gamma Bertalan: Orbán

Minek a felesleges beszéd? A FosBlog egyik állócsillagát, az Orbán-rovat vezetőjének írását olvashatják a Köztársaságra leselkedő veszélyekről. Nyomjad, Józsi!

A Köztársaság Orbán miatt van veszélyben, ez a közelmúlt eseményeinek tükrében már csak a legeltökéltebb hívek próbálhatják - sikertelenül - tagadni. Felhőtlenül örülhetnénk, hogy Antall József könyveit végre kiadják németül, ha nem tudnánk, hogy ezt az egész hazánknak lökést adó tettet Orbán Viktor próbálta megakadályozni. Miért fáj Orbánnak a könyvkiadás? Orbán azt mondta március 15.-i beszédében, hogy nem tűrjük el, hogy vesztessé nyilvánítsák a magyarokat. Amikor ezt a német nyelvű könyvet gáncsolta, Orbán vesztessé akart tenni mindannyiunkat. És megteheti, mert a manipulált Orbán-fanatikusok mindent lenyelnek. Orbán azonban most túlfeszítette a húrt. Mondom, miért fogott mellé Orbán.

Orbán attól se retten vissza, hogy álságosan vádaskodjék. Orbán nagy hibát követett el, hogy belekötött a kormányszóvivőbe. Orbán annyira paranoiásan utálja a kormányt, hogy már beszélni se tud. Képzeljék, egy bukott miniszterelnök, egy Orbán elfelejt beszélni. Ennek csak egyetlen oka lehet, Orbán féktelen hatalomvágya, hogy a botránypolitizálás fenntartásával megakadályozza a valódi problémák megoldását. Micsoda lebukás, saját szavaiba gabalyodott Orbán, hiszen március 15.-én még nem akarta eltűrni, hogy vesztesnek nyilvánítsák a magyar népet, most meg azt akarja, hogy vesztesek legyünk. Vajon épeszű-e még Orbán?

Végre ki kell mondani: Orbán bolond. Korábban csak kretén volt, mostanra azonban nyilvánvalóan megbomlott Orbán elméje. Épeszű ember nem kémkedne Szilvásy után, ahogy Orbán teszi. Orbán esze valószínűleg már korábban elment, amikor a demokrácia utolsó morzsáit is megpróbálta felszámolni, de a folyamat mostanra bontakozott ki a maga teljességében. Ezért nem tűnik fel már Orbánnak, hogy össze-vissza beszél, hogy már nem is tudja, hogy vesztessé vagy győztessé akarja-e tenni Magyarországot. De akinek ez még nem elegendő, az megfigyelheti Orbán elméjének teljes széthullását abban is, ahogy teljesen alaptalan vádakkal illette Rytkó Emíliát. Úgy látszik, Orbánnak mindegy, hogy Rytkó vagy Ficzere, de vajon a szegény agymosott hívek miért nem látják az igazságot? Erre csak egy magyarázat lehet: Orbán sötét mágiával hipnotizálja őket.

Bizonyíték van bőven Orbán sötét mágiával való kapcsolatáról. Csak a megbabonázott Orbán-zombinak nem tűnt fel az eset, amikor Gyurcsány sajnálattal vette tudomásul Demcsák Zsuzsa visszalépését. Mi más késztethette volna Demcsák visszalépését, ha nem Orbán ördögi praktikái?

Orbán veszélyes a társadalomra. Az első számú közellenséget Orbán Viktornak hívják. Az Orbán-őrület az egész társadalmat fenyegeti. Ez ellen csak az "Orbán" szó minél gyakoribb leírásával lehet védekezni, az megtöri a varázst. Orbán! Orbán, Orbán! Orbán, Orbán, Orbán!

Kattintson, ha többet akar tudni!

2007. március 26.

tirpak-admin
Kovátsch Gamma Bertalan: Nagy öröm a kiskert

Kedves olvasóink, a FosBlog megújult műsorstruktúrájának megfelelően egy újabb vendégnek adunk teret médiafelületünkön. Mint az Elit Hangja, nem ragadhatunk le hasznos, bár kissé egyszerű mondanivalójú megmondóembereknél, következzenek a szakértők! Aktuális szakértőnk, András, kedvünkért megszakította a jövőről folytatott ember próbáló fontolkodást és a biokertészeknek ad tanácsokat. Hallgassák nagy figyelemmel!


Kedves biokertészek! Itt a tavasz, újrakezdhetjük lankadatlan harcunkat a kártevők ellen. Ebben a kis írásomban egy különösen veszélyes rovarkártevő elleni védekezésről fogok beszélni. Ez a kártevő a nemzet. Sok szó esik a nemzet által okozott károkról és minden biokertész barátom tudatában van a védekezés fontosságának, de sokszor – lustaságból, tudatlanságból – megmaradunk a szavak szintjén. Ezen tátongó űr betömésére teszek most kísérletet.

Mint ismeretes, a nemzet egy különösen pusztító rovar, amely minden formájában rendkívüli károk okozására képes. Jókora pajorja előszeretettel telepedik meg biogyümölcsfák gyökérzetében, ahol azokat addig rágja, amíg bármi is marad a gyökérzetből. A biogyümölcsfák gyökereit elpusztítva a pajorból csúnya, fekete nemzetbogarak kelnek ki, amelyek a legvastagabb faágakat is lerágják. Hány biokertésznek okozott csúnya meglepetést a nemzetpajor károkozása, amikor egy reggel biogyümölcsfáikat kidőlve, teljesen elrágott gyökerekkel találták! Mire felocsúdhattak volna, a kikelt nemzetbogarak a kidőlt fáknak estek neki és nem hagytak mást, mint egy-két kupac faháncsot. A károkozásnak ezzel még nincs vége, ugyanis a párosodás után elhullott nemzetbogarak kitinpáncélja mérgező, ami sívó pusztasággá képes változtatni a leggondosabban ápolt kertészetet is. Ne várd meg, amíg a nemzetbogár elkezdi a pusztítását nálad, csapj le időben!

Korábban, a biogazdálkodás térnyerése előtt a kertészetek agresszív vegyszerezéssel védekeztek. Megemlíthetnénk a bordói leves lemosást, vagy újabban a Cuprosan ill. Vektafid növényvédőszereket. Biogazdaságunkban ezeket a szereket nem használhatjuk, hiszen a Bolygót mérgezzük vele, és azt csak kölcsönkaptuk az unokáinktól. A gondos biokertész a nemzet elleni védekezést tehát más módszerekkel végzi. A nemzetpajor ellen a kert felásása segít, a kiásott nemzetpajorokat az ásó élével csapkodhatjuk szét, amíg a végén csak egy sötétes trutyi nem marad belőlük. A már kifejlett bogarakat fospumpával lefújjuk, befőttes üvegekbe gyűjtjük és ott hagyjuk őket éhen dögleni. Az esetlegesen megmenekült nemzetbogarak kitinvázát pedig gondosan gyűjtsük össze, tüzeljük el, a hulladékot pedig szállítsuk a veszélyes hulladék-feldolgozó telepre.

Amint látható, a nemzetbogár és pajorja elleni biovédekezés komoly erőfeszítést igényel. Egy pillanatra se lankadhatunk azonban, mert Bolygónk a tét. Ugye, nem akarod elvenni a Föld Űrhajót az unokáidtól? Akkor fogd az ásót és nyomás nemzetpajort szétcsapkodni!

Kattintson, ha többet akar tudni.

tirpak-admin
Hot&Tóta A. Lajos: Percről-percre - Kis színes


Örömmel jelenthetem be, hogy néhány órával ezelőtt megérkezett a FosBlog első afrikai látogatója. Dél-Afrikából, Stanfordból (Western Cape). Ezzel egyidejűleg hívnám fel rá a figyelmet, hogy immár minden kontinensen olvassák iránymutatásunkat, az Antarktisz kivételével.

Szerencse, hogy egyelőre csak modest proposalunk van, atombombánk nincs. Éppen ezért afrikai látogatónk viszont - megintcsak - van.

Engedje meg, hogy szerkesztőségünk és olvasóink nevében kitörő örömmel üdvözöljem!

tirpak-admin
Hallgatag Drugics: Atomot, nekik?


Rengeteget köszönhetünk a Manhattan Projectnek. Einstein és a többiek fölöslegesen vívódtak lelkiismeretükkel (mentek volna buzulni a templomba, ahova a lélek való), egyértelműen jót tettek a világnak. Azon túl ugyanis, hogy lezártak egy világháborút, valami fontosat is csináltak: megalkották az erő és az egyensúly egyetlen hiteles mércéjét. A sok elemző meg diplomata hülyegyerek elmehet a sunyiba: akinél van atom, az erős, akinél nincs, az gyenge. Ez az igazság, olyan egyszerű, mint a pofon, és ugyanolyan szívesen is osztom.

Az atombomba a leguniverzálisabb eszköz a világon: látásjavító, izomnövelő és hajdúsító egyben. Vézna, szemüveges figurákból csinál varázsütésre Schwarzeneggert. Nézzük csak meg bármelyik országot, előtte és utána. Esküszöm, olyan jó ez a cucc, hogy ha a tévéshopban árulják, én is megveszem. Engem meggyőzött. Ha ma telefonálok, talán az ajándék vegyifegyvert is megcsípem.

Szeretnénk ám mi, egyszerű európaiak is olyan békés, kiegyensúlyozott, konfliktusoktól mentes és erős népség lenni, mint az USA, Oroszország, Kína vagy Pakisztán. Vagy legalábbis tarthatnánk már ott, mint Irán vagy Észak-Korea. Nyugodtabban alhatnánk. Látnánk már a fényt az alagút végén. Vagy a villanást legalábbis.

Ez az ostoba, túlszabályozott EU viszont nem teszi világossá, hogy mikortól számít ő hivatalosan atomhatalomnak. Egy tag legyen Erős? Vagy a tagok többsége? Vagy mindenki? Sehol nincs ez megnyugtatóan lezsírozva, és nekem hiányoznak a szabályok. Mintha úgy sakkoznánk, hogy az nyer, aki a nagyobbat tudja baszni a fatáblával a másik fejére. Mondjuk én szoktam úgy. Na jó, akkor hogy magyarázzam, hogy meg is értsd? Mintha hekker ellen nyomnád a Civilizationt.

Szerintem az a biztos, ha teszünk legalább egy töltetet minden tagállamba, a baltiaktól Bulgáriáig, sosem lehet tudni. Osszuk szét és uralkodjunk. Mert NATO-tagság ide, EU-tagság oda, most mi akadályoz meg egy szélsőséges fanatikust, hogy egy utasszállító géppel beszálljon a kiskunlacházi víztoronyba? Inkább gyűjtsünk be egy adag cuccost a pincébe, írjuk ki a hamarosan kiépülő schengeni határra, hogy „essé’ hanyatt, hö, mer’ atomhatalomba érkeztél”, és jó izomtibor módjára lessük a hatást. Nem fog elmaradni.

tirpak-admin
Prosztó M. Beléndek: Imádság háború után


Kisült szemekkel, lefoszlott csontábrázattal
Térdeplünk előtted
Térdünk alatt a sugárzó mocsok

Felnyílt mellkasunk foszlányai között
Átfú a nukleáris szél

Árnyékunk a betonra ég

Kisült szemekkel, lefoszlott csontábrázattal
Térdeplünk előtted

Szent Gombafelhő Isten

tirpak-admin
Höndör B Margit: Verő a fény,

csalogányok csilingelő csivitelésére ébredtem félóra késéssel, és úgy rohantam be a dolgozóba, hogy rajtam maradtak a hajcsavarók, de mit számít ez?
Rájöttem, hogy az élet szép, az emberek kedvesek, leszámítva KGB-t és Prosztót. A 4-es villamoson azt is megértettem, hogy milyen fontos egy közösséghez tartozni, képzeljék, találkoztam azzal az emberrel, akit két hete kicsit megböktem az esernyőmmel, és rámmosolygott! Szeret! Még a barátjának is megmutatott, az is hangosan nevetett, pedig őt nem is ismerem!
Teljesen felvillanyozódva szálltam le a Fehérvári úton, és amikor megláttam azt a disztingvált öregurat a Regében szokásos kávéja és a Blikk társaságában, elhatároztam, hogy ma jót teszek. Az ügynek, az emberiségnek, mindenkinek. Beviharzottam a presszóba, megálltam az asztala előtt, megigazítottam a hajcsavarókat és rákiabáltam:
BÉLA! Rögtön köhögni kezdett, mert félrenyelte a kávéját, de akkor mélyen a szemébe néztem, mire döbbenten abbahagyta.
BÉLA! ÁRPIT KELL OLVASNI, ÁRPIT AZ INDEXRŐL, ÁRPIT AKI TUD! Széttéptem az újságját, és elegánsan kivonultam, csak egyszer botlottam meg.

A mai szentenciát majd elmondja maguknak Kgb és Lajos, nálamnál sokkal szebben és intelligensebben, én csak arra hívnám fel a figyelmüket, hogy a Mester saját magáról mintázta meg Európát ebben a csodálatos költői képben:
"Európa teste, cselekvőképessége satnya. Vézna, szemüveges figura."
Ugye milyen szép ez? Én máris jobban szeretem Európát, mint eddig bármikor, és lehet, hogy nincs neki atombombája, de azt kell hogy mondjam, hogy amíg ilyen emberek élnek benne (sajnos nem sok), mint Árpi, addig nincs is rá szüksége!

tirpak-admin
Hot&Tóta A. Lajos: Erős-e vagy? Harcosok Klubja.

Közérdekű bejelentés

Szeretném a világ nyilvánossága előtt bejelenteni, hogy a CSAEV (Csak Az Erő Van) mozgalom nevében ezennel kihívom a Mestert egy párviadalra. Igazságos megmérettetést javasolok. Atombombánk nincs [átkutathatják a nemzetközi szervezetek a spájzomat, tényleg nincs], hagyományos erőinket fogjuk összemérni. Szúró- és vágófegyvereinket elpakoljuk, és egy álló hétig annak alapján döntünk arról, hogy ki eszik, ki iszik, ki használja a számítógépet és ki vezetheti le "felgyülemlett szexuális energiáit", hogy melyikünk rátermettebb fizikailag. Amelyikünk cselekvőképessége satnya, aki vézna, szemüveges figura közülünk, és csak pofázni tud, az minden bizonnyal alul fog maradni. Úgy gondolom - és ez a véleményem egybeesik a CSAEV álláspontjával is - ez így helyes. Hagyjuk az érveket. Lássuk az erőt.

Jegyeket a Ticket Expressnél és a Vista (sponsored by Microsoft [x]) utazási irodában lehet majd rendelni, elővételben. A helyszínre és az időpontra javaslatokat várok. Szeretném hozzáfűzni, hogy a televíziós és internetes közvetítéshez hozzájárulok, a bevétel 90%-át pedig a magyar atombomba fejlesztésére javaslom félretenni. A maradék remélhetőleg fedezi a vesztes kórházi ellátásának a TB által nem finanszírozott részét.

Más nem számít, csak az erő. Van?

Kelt: Budapest, 2007. március 27.

P.S.: A kihívást a bpartos@gmail.com mailcímemen lehet elfogadni, Mester.
P.P.S.: A párviadallal kapcsolatos, javaslat formájában fellelhető részletekből többet is megtudhat odabent.


tirpak-admin
Prosztó M. Beléndek: Májer Kolt - közkívánatra


Vendégszerzőnk tollából:

"A posztkommunisták pofátlansága mindig megdöbbent. Az a fajta cinikusság, amikor a pofánkba hazudnak, megint, mindig. 1990-ben azt gondoltuk, hogy ez lesz az, aminek először véget vetünk. A magyar ugar rögvalósága másként alakult, multimilliárdos KISZ-führerek, pártapparátcsikok, apróantalok leszáramzottai mutyiznak körülöttünk és ami a legidegesítőbb: röhögnek a pofánkba.

Honnan, honnan veszik ezek a bátorságot? Honnan veszik a bátorságot ezek, hogy antiszemitázznak, hogy porba tapossák nemzeti színeinket, hogy médiacsahosaikkal uszítsanak ellenünk?

Kikérem magamnak, sváb őseim nevében, rokanaim nevében, az egész porba tiport, elveszett nemzedék nevében. Az írástudók árulása, a farizeusok szemforgató képmutatása.

És röhögnek.

Hol van a pofátlanság határa?
Mikor mondja azt a lakájmédia, hogy eddig és ne tovább? Amikor végre nem azt tömik a fejünkbe, hogy jó a kórházleépítés, hogy jó a vizitdíj, hogy szükség van az újabb megszorításokra, mert a viszketeg KISZ retardált elkúrta.

És röhögnek.

A pofátlanság határa ott van, ahol a zseb feneke.

Köpni kell."

2007. március 25.

tirpak-admin
Prosztó M. Beléndek: emletré zsége zA


Itt van megint ez a fékevesztetten, de habzó szájjal, mindazonáltal turbómagyar. Tele van a tököm, nem csak, de főleg, kurvaélet. Hozzánk hasonló, füvet szív, lobogtatja alsógatya, fing- és lábszag, hányás.

Mert nem elég, hogy kibaszottul, de még seggej is. Hát ide hallgass, azért sem, baszd meg, majd a jogászokkal megnézetem, atombomba.

Gyerekgyáros, múltba révedő webkettő. Ezer lóerős fospumpa, Magyar Kordon, pöcegödör. Mit érdemel az a nemzet, amelyik Győzike? Orbán Viktor. Agyament spárgatök.

Médiakritika, polblog, fejhús. Egyik sem, de a másik főleg, fővárosi értelmiség szavaz. UFO-k, bazmeg, agymosott kibaszott UFO-k, harckocsikkal. Katolikus UFO-k.

Gennycefre.
Előbőr.

tirpak-admin
Hot&Tóta A. Lajos: Rajzolj nekem egy báráááááááányt…!


Mottó:
„Valami eltörött a motoromban. És mivel se gépészem nem volt, se utasom, magamnak kellett nekilátnom, hogy zöld ágra vergődjem valahogyan, és kijavítsam a súlyos hibát. Élet és halál kérdése volt ez számomra. Elképzelhető hát, mennyire meglepődtem, amikor hajnalban egy fura kis hang ébresztett föl. Azt mondta:
– Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt!
– Micsoda?
– Rajzolj nekem egy bárányt...
Fölugrottam, mintha villám csapott volna le mellettem.”


Ha hiszik, ha nem, ezzel én is mindig így vagyok, nyájas olvasók. Teljesen fel tud villanyozni ez az örökös bárányrajzoltatás. Biztosíthatom Önöket felőle, hogy lapunk igazi elitmagazin, amely nem tűri meg az ettől eltérő kilengéseket. A TETÜK teljes mértékben elhatárolódik az önállóskodás gusztustalan jelenségétől. Magunkról szólván, nem hallgathatjuk el, hogy vannak hitvány utánzatok a kibertérben, akik az „Elite” nevében emígyen buzdítják a derék látogatót: „Ön milyen Elite magazint szeretne? Kérjük, írja meg, kirõl, mirõl, milyen témákról olvasna szívesen lapunkban. Segítségét köszönjük!”

Bár utánzat, igaza van. Igen, jól értik. A fenti esetben az olvasó – bárki legyen is az – van hivatva meghatározni és eldönteni, hogy ki és mi elit. Szuper. Mi is így szeretnénk. Ez a biztos. Fasznak van kedve hülye meghatározásokkal, elgondolásokkal, minőséggel meg bármi mással törődni. Elit az, amiről az olvasók olvasni akarnak. Per definitionem. Tömör gyönyör.

De nehogy azt higgyék, hogy a jelenség kizáróan az elitre korlátozódik. Szerencsére az olvasók általi meghatározás a tudományra is érvényes. Nézzék csak! "Miről olvasna még szívesen az [origo] Tudományban?" Értik? Nem ám arról van szó, hogy valakik többet tudományoskodnak, mint mások, és ezért jobban eligazodnak valamely területen, és majd olyasmikről fognak magyarázni, amit az olvasó addig nem tudott. Ez kényelmetlen. Fennáll a veszélye, hogy az olvasót nem érdekli a téma, vagy urambocsá' nem ért hozzá, esetleg eddig nem is sejtette, hogy létezik. Aggasztó belegondolni is. Mi lehet a megoldás? Egyértelmű. Kérdezzük meg, hogy az olvasó miről tud, és amiről tud – na, mostantól azt nevezzük tudománynak. Tudják, mindenki jó valamiben, ez egy ilyen modern „Ki miben tudós”, a „Ki mit tud?” reneszánsza.

Ne gondoljuk azonban, hogy csak ilyen embertől távoli tudományos területeken működik a módszer! A modern kor vívmánya, az azonnali olvasói visszajelzés lehetővé tette az orvostudomány megújhodását is. Ezt nézzék! A cukorbetegséggel foglalkozó, – megdöbbentő módon – Cukorbeteg névre keresztelt magazin sem vacakol sokat, egyszerűen megkérdezi: "Miről olvasna szívesen következő számunkban?” Hát nem tudom, Önök hogy vannak vele, de ha én cukorbeteg volnék, akkor biztos arról olvasnék a legszívesebben, hogy holnaptól a cukorbetegség gyógyítható, és 2 forintért meg lehet venni a csodaszert a patikában benzinkúton. Azt hiszik, viccelek, de nem. Higgyék el, nincs már messze az az idő, amikor az lesz végre a tudományos álláspont is, amit a kedves vevő szívesebben olvas. Hát milyen agyhalott dolog már arról tájékoztatni, ami állítólag van, meg ami az úgynevezett "hozzáértők" szerint fontos? Ha pedig már mindent elmondtunk, amit a cukorbetegségről tudni érdemes, akkor sem kell megszüntetni vagy átfazonírozni a lapot, hiszen ha az olvasó azt hallja, amit hallani szeretne, akkor ezen a rókán még van bőr. Meg a képünkön is, aranyapám.

Ha már az embernél tartunk, lássunk egy újabb gyöngyszemet. A téma ezúttal az ezotéria, konkrétabban a horoszkópok csodálatos világa, a különféle csakrák, a feng shui, az auralátás, a fehérmágia és a szerelmi oldás és kötés. Ismét [origo], Női Lapozó. És megintcsak: „Miről olvasna szívesen?” Na most azt persze én is tudom, hogy jól csak a szívével lát az ember, és hogy ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – de hagyjuk a hülyeséget egy pillanatra! Az igazán üdvözítő módszert mostanában fejlesztjük. Tutira megyünk. Amit Ön a lényeglátó szívével látni szeretne, azt mutatjuk gyarló szemeinek is. Mostantól fogva nem lesz itt semmilyen ellentmondás, mindenki azt fogja látni, amit szívesen látna. Punktum. Egy régi álom valósult meg ezzel. Hiába no, a modern technika csodákra képes!

Társadalmunk régóta kívánatos átalakulása a közéletet sem kíméli. Ez jó hír, éppen ideje volt már. Tekintsük a következő kérdést, a politikai kiegyensúlyozottság jegyében ezúttal az ufi magazinból: „Miről olvasna szívesen frankó állásfoglalást Oli bácsitól?” Világos, nem? Nem ám arról van szó, hogy Oli bácsi tudja, hogy mikor, miről és mit akar mondani. Régebben így volt ez, de ez a módszer nem hatékony. Igazán biztonságban akkor van a sajtótermék, ha kétséget sem hagy afelől, hogy olvasói akkor, arról és olyan állásfoglalást fognak kapni, amilyenről és amilyet szeretnének. Pokolba a tájékoztatással és az önálló gondolatok közvetítésével! Ez így jobb, gyorsabb, és vitathatatlanul jóval nagyobb olvasói hűséget eredményez. A viccet juttatja eszembe az egyszeri emberről, aki azt mondta, hogy tudja ugyan, hogy a szomszédos falu légvonalban 5 kilométerre van, de magabiztosan állította, hogy ő tud egy rövidebb utat. Így is van. Ne törődjünk valósággal meg ilyen kispolgári csökevényekkel! Lehúznak, visszatartanak. Mostantól az van, amit látni szeretnének. Bevezettem. Nem hiszik? Hát pedig hírt is adott róla az újságom. A kör bezárult, tudom sajnálni.

Nem! Nem! Nem elefántot akarok óriáskígyóban! Az óriáskígyó nagyon veszedelmes, az elefánt meg olyan behemót nagy. Nálam odahaza minden apró. Nekem bárányka kell. Rajzolj nekem egy bárányt.

És igen. Nézzék a Mester blogját. Tényleg csak néhány kiragadott példa, a teljesség igénye nélkül. „Őszintén szólva, ezt én már kurvára unom. Ezt az orbánozást, pártozást, kókázást, fletózást. Nem lehetne valami mást...?”

Hát erre rajzoltam egyet.
Figyelmesen szemügyre vette, aztán:
- Nem! - mondta. - Ez már nagyon beteg. Csinálj egy másikat nekem.


Elvárásainak hangot is adott, így szólván: „Ötlet új témára: Az "elvárt" magatartás, az "elvárt" vélemény, a political correctness, a társadalom és az egyén viszonya.”

Rajzoltam egy másikat. Kis barátom kedvesen, de elnézően mosolygott.
- Jó, jó... Csakhogy ez nem bárány, hanem kos. Ennek szarva van.

„Kérem a következőt!” – mondta. „Írj vmit, ami kiveri a biztosítékot! Talán a papok is föladják. Mondjuk vmi antiklerikális izét.”

Megint újat rajzoltam. Ez se volt jó neki, akárcsak az előzők.
- Nagyon öreg. Nekem olyan bárány kell, amelyik sokáig él.

De a Mester képességei felöl nem voltak kétségei, hogy is lehettek volna?. Ezért így szólt: „Majd itt Árpád megírja, mekkora pénzlenyúlás van itt készülőben.”

Hát majd meg. Az az Árpád egy olyan, az megírja. Meg ő. Csak előbb mondják meg neki, hogy miről olvasnának szívesen. Erre rendkívüli éleslátásával – egyszersmind egy régi vita lezárásaképpen – rá is mutatott az egyik lelkes olvasó, amikoron ekképpen nyilatkoztatott ki: „Az igazi webkettő az lesz, mikor nem csak a környezetet adják alád, de a tartalmat is megírják helyetted.”

Bingo. Szerencsére a vebkettőt a Mester már évekkel ezelőtt feltalálta. Ő, az ős-blogger. Micsoda Mester! Maestro Magnifico.

Erre már kifogytam a türelemből.
– Tessék - mondtam. - Ez itt a ládája. Benne van a bárány, amit akarsz. Nagy meglepetésemre egyszeriben fölragyogott az arca.
– Ez az! Éppen így akartam!


És látá Isten, hogy jó. És úgy lőn.

Hát ezt tiszteljük mi olyan nagyon a Mesterben és a modernitásban, teljesen érthető módon. Ezért követjük őt a tökéletesedés útján. Azt hiszem, az egész szerkesztőség kollektív szívéből szólok, amikor felszólítom a kedves olvasókat, hogy ne habozzanak megmondani, miről, mikor és mit gondoljunk. Már nagyon szeretnénk tudni. Ebből majd azt is megtudhatják, hogy Önök ezt és ezt gondolják erről és erről, ekkor és akkor. Meg fogjuk írni. A magunk részéről a továbbiakban is igyekezni fogunk, hogy az objektív tájékoztatás jegyében minél jobban kiszolgáljuk Önöket. A TETÜK felelősséget és pénzvisszafizetési garanciát vállal, hogy minden látogatónk azt kapja, amit akar. Ez nekünk nem feladat, ez szolgálat. Valódi közszolgálat. Higgyék el, ha kitartóan olvasnak bennünket, ez a lelkület Önökre is átragad, és így, együtt dolgozhatunk majd egy szebb, jobb Tirpákbokrétásért.

Elvégre felelős vagy a rózsádért, bazmeg.

2007. március 24.

tirpak-admin
Kovátsch Gamma Bertalan: Az új fiú

Kedves olvasóink, a Tirpákblog megújult arculatának megfelelően engedjék meg, hogy bemutassam az Élet és Irodalom tárgyilagosságáról és elfogulatlanságáról híres megmondóemberét, aki legalább annyi félelmet lop ellenségeinek szívébe, mint a FosBlog örökös Mestere. Zoltán elfogadta szokatlan kívánságunkat és egy sportközvetítéssel formálja kedves olvasóink véleményét. Fogadják nagy-nagy szeretettel!

Üdvözlöm Önöket, hölgyeim és uraim, a Köztársaság Stadion lelátóján, ahol az örökrangadó újabb érdekes fordulatait élvezhetjük. Élvezhetjük, mondom, mert a Mi Csapatunk biztosan uralja a pályát, egy-két kisebb megingástól eltekintve. A Mások Csapata láthatóan nem volt képes feldolgozni a tavalyi forduló vereségét és változatlan hevességgel támad. Miért, senki sem érti, de ez a kérdés nem is a racionalitás birodalmába tartozik, ha értik, mire gondolok.

Vajon a Mi Csapatunk magabiztos fölényét tudja-e befolyásolni az új fiú, aki a Köztársasági Elnök posztján játszik? Izgalmas kérdés! Reméljük, nem, a Köztársasági Elnök posztját nem arra találták ki, hogy a Mi Csapatunkat megzavarja. A korábbi Elnök próbálkozott néhány csúnya belemenéssel, mi tagadás, rugdosódott és verekedett, persze kizárólag a Mások Csapatának érdekében, de szerencsére a tárgyilagosságnak ez a megcsúfolója már a múlté. Lássuk, mit tud az új fiú!

A Mások Csapata indít támadást, félelmetes csatársoruk viszi a labdát, már majdnem az utcán vannak, amikor hopp, az Elnök elveszi a labdát tőlük és egy nagy íveléssel bevágja a Mások Csapata hálójába! Micsoda gól, istenem, micsoda gól! A Mások Csapatának vezénylőtábornoka döbbent arccal áll, hát már ezért az arcért megérte eljönni! Elnök úr, nagyszerű volt, a Mi Csapatunk tombol, kórusban skandálja, hogy sem-le-ges-ség, sem-le-ges-ség, én is skandálom, teljes az örömünnep! Haha, óriásit tévedett a Mások Csapata, ha azt hitte, hogy az Elnök velük játszik. Nem, az Elnök Tárgyilagos és Semleges, tisztán látszik, akármit is hitt a Mások Csapata. Újabb malőr, mondhatni malheur ez a vezénylőtábornoknak, ideje lenne leváltani, jegyzem meg Tárgyilagosan. 1-0, hajrá, Elnök úr!

Most a Mi Csapatunk indít támadást, de micsoda támadást! Hiába, talán sose volt ennyi és ilyen nagyszerű sportember a Mi Csapatunkban, hogy passzolgatnak, mint egy álom! De nézzék már, hát az Elnök közbenyúl és elveszi a labdát! Őrület, mit csinál ez? Ne a Mi Csapatunk hálójába rúgd, te kocafocista! Megáll az eszem, ez nem látja, merre kell játszania? Valami morális válságot emleget, hát ez tényleg megbolondult! Mi köze a morális válságnak a focihoz? Na most ugye egyetérthetünk abban, hogy az örökrangadó célja, hogy a Mi Csapatunk újra győzzön. Elnök úr, Elnök úr, hát nem látja a helyes irányt? A Mi Csapatunknak kell győznie, ez a helyes irány, ehhez semmiféle morális válságnak nincs köze. 1-1, és mélységes elkeseredettség. Hát bizony az új fiú is csalódást okozott, semlegességben és tárgyilagosságban felzárkózva rossz emlékezetű elődje mellé. Búúúúú, Elnök!

Lejárt az időnk, közvetítésünket most megszakítjuk, de az örökrangadó folytatódik. Bíztató kezdet után csalódás érte a Mi Táborunkat, csak az idő mondja meg, hogy az Elnök helyre tudja-e állítani a semlegességén esett csorbát.

Hogy sikerül-e neki, arról továbbra is a tőlem megszokott Semlegességgel és Tárgyilagossággal fogok beszámolni. Valaki legyen itt Semleges és Tárgyilagos, ha már az Elnök nem mindig az.

Kattintson, ha többet akar tudni.

tirpak-admin
Hot&Tóta A. Lajos: Kedves Nézőink!


Üdvözöljük Önöket a képernyők előtt, kicsiket és nagyokat egyaránt. Mivel a FosBlog hamarosan megújult műsorstruktúrával jelentkezik, engedjék meg, hogy felhasználjuk ennek apropóját néhány közérdekű bejelentésre. Kezdjük a legfontosabbal:

Önök nincsenek egyedül!

A Google Analytics legfrissebb statisztikái szerint, adásunkat immár 42 országból követik. Olyan távoli helyekről is kitüntetnek bennünket megtisztelő érdeklődésükkel, mint pl. a Fülöp-szigetek, Peru, Malaysia vagy Ausztrália. Rendszeres olvasóinknak számítanak a Kínából és Indiából bejelentkező, az egy és oszthatatlan igazság egyedül helyes interpretálását szomjúhozó, közügyeink iránt roppant érdeklődést tanúsító látogatóink. Ezúton is köszöntjük őket. Magyarország és Nyugat-Európa leigázását követően befolyásunkat sikerült kiterjeszteni Skandináviára és a Mediterráneumra is. Spanyolhoni és portugáliai olvasóink rendszeres visszatérése határtalan örömmel tölt el bennünket, de hasonlóan boldogok vagyunk dániai és svédországi látogatóink aktivitása, és a szomszédos országokból érkező, kitüntető figyelem láttán. Szólnunk kell természetesen az angolszász területeken élőkről is: Nagy Britanniából, Kanadából és az USA-ból, sőt, magáról Hawaii-ról is folyamatosan kapjuk a bátorítást, hogy amit csinálunk, az elég ócska hozzá, hogy Önöket is érdekelhesse. Venezuelai, brazíliai, szingapúri és indonéziai olvasóink megtisztelő érdeklődéséért is hálásak lehetünk. Hálásak is vagyunk.

Hazai vizekre evezvén, nem rejthetjük véka alá, hogy Magyarország megyéinek nagyobb részében megvetettük már a lábunkat. A sokezres látogatói listát felsorolni természetesen képtelenség volna, de engedjék meg, hogy ezúton is köszöntsük bácsalmási, ráckeresztúri, verpeléti, balatongyöröki, subasahegyi, vigántpetendi, kisapaji, totevenyi, és aladármajori olvasóinkat. A fővárosból és a megyeszékhelyekről jelentkező látogatóinktól ezúton kérünk elnézést, hogy őket a Google szerverének kapacitáshiánya miatt csak így, kollektíve említhetjük.

Albloggeri funkciómnál fogva engem ért a megtisztelő felkérés, hogy tudassam a nagyvilággal, hogy mi Önöket egy emberként szeretjük. Egyúttal azt is szeretném elmondani, hogy még jobban szeretnénk Önöket, ha még többen volnának, és még többet kattintgatnának az oldalon. A legjobban pedig azt szeretnénk, ha csak ez az egyetlen oldal létezne az Interneten, ezáltal biztosítva vezető helyünket a közszolgálatiság frontján. Bízunk benne, hogy ez a ma még irreálisnak tűnő cél is megvalósítható lesz a közeljövőben.

Ha már a jövő szóba került, nem titkolhatjuk el, hogy ügyvédeinkkel, marketingszakembereinkkel, médiatervezőinkkel és természetesen hivatásos megmondóembereinkkel történő, időt és energiát nem kímélő egyeztetésink végére kijegecesedett álláspontunk szerint – noha szerkesztőségünk minden tagja továbbra is egy emberként áll ki a Mester mindenek feletti valójának dokumentálása, munkásságának piedesztálra emelése mellett – tehát terveink szerint, a repertoárt szélesítvén egyéb, érdeklődésre méltán számot tartó jelenségek és alkotók hű bemutatása mellett törünk lándzsát. Mindehhez előre is köszönjük további kitartó, megtisztelő figyelmüket. Sőt, örömmel vennénk, ha kommentjeikkel tovább emelnék a FosBlog színvonalát – feltéve, de nem feltétlenül megengedve, hogy ez egyáltalán lehetséges. Az Önök lankadatlan figyelmére és áldozatos tenniakarására is szükségünk van ahhoz, hogy a TETÜK hegemóniája köszöntsön a világra, kedves mindnyájunk jobb közérzete érdekében. Végezetül engedtessék meg, hogy a halhatatlan Főblogger, a társadalmunk egén tündöklő géniusz, a bölcs és tévedhetetlen Höndör B. Margit örökbecsű szavaival búcsúzzunk:

Előre egy szebb, jobb Tirpákbokrétásért!

tirpak-admin
Hallgatag Drugics: Szarjunk a házunk elé!

Amatőr újságíróként, amikor már kezd valami kis tétje is lenni annak, amit leírunk (vagy legalábbis azt hisszük), az első, amit az ember fejébe ver a főszerkesztő, az az, hogy nem szarunk a házunk elé. Igen lírai és kifejező kép ez egy zsurnalisztától a munkája végtermékét illetően, de ne vonja el figyelmünket a mondanivalóról sem. Azaz szép dolog a szabad véleménynyilvánítás, meg az írói szabadság és függetlenség (sőt, hasznos, ha ezekről a fogalmakról minél többet elsajátítunk különböző képzéseken és vitanapokon, áfás számla ellenében), de azért húzzuk meg a határt valahol. Mondjuk ott, hogy nem bántjuk, bíráljuk vele olvasóinkat, valamint derék kiadónk munkatársait és hirdetőit. Ne ártsunk magunknak, holmi szuicid idióta módjára. Ne kockáztassunk, mert abból még baja lesz valakinek.

Azért éltem a megtisztelő lehetőséggel, hogy véleményformáló kinyilatkoztatásaimat az információs szupersztráda aszfaltjára pottyantsam, mert így igazi ciberhobó módjára, házzal nem rendelkezvén, oda szarhatok, ahová épp jólesik. Proszit!

2007. március 23.

tirpak-admin
Hot&Tóta A. Lajos: Jó pap holtig tanul


Nehéz napunk lesz, de megéri: tartsatok velem! Mutatok pár összefüggést az okosabbjának. Nem lesz egyszerű, de a téma összetettsége folytán botorság is lett volna abban reménykedni, hogy az lesz. Mivel figyelmünk elkalandozhat, és furcsa dolgokra is gondolhatunk közben, a klasszikus kérdés-felelet módszert fogom használni, hogy a gyengébb képességűek is követni tudják a gondolatiságot, és megértsék a lényeget. Felkészültetek? Akkor kezdjük! Kérdezzetek!

Milyen ember a pap?
Valószínűleg érzékeny lelkű ember, aki rendszeresen bezárkózik különféle nőkkel egy budiba.

Egy budiba? Mit csinál ott?
Elég oktondi kérdés, de mindegy. Egyértelműen azt, amit minden normális ember szokott, akik budiba zárkóznak nőkkel. A lelküket hallgatja, és szerelembe esik. Ez a viselkedés és válaszreakció ugyanis általános a nem papok körében. Ugyan, melyikünkkel nem fordult még elő, hogy szerelembe estünk egy budiban? Pláne, ha a nők lelkének meghallgatása végett zárkóztunk be oda velük. A lélek amúgy is amolyan női praktika. Nem mutatható ki, hogy férfiaknak is van. Next.

Jó-jó, értem. De mit csinál egy pap, amikor nem a budin ül?
Istenről filózik. Konkrétan arról, hogy Isten milyen és mekkora. Furcsa tevékenység ez. Egyesek persze azt mondják, hogy a pap az emberekkel foglalkozik, ám ez nyilvánvaló tévedés. Ők lelkipásztornak hazudják a papokat, arra próbálván utalni ezzel, hogy nagyon hasonló foglalkozást űztek a reverendások évszázadokon át, mint a manapság kétségbevonhatatlan tudomány, a pszichológia művelői. Vannak aztán olyanok is, akik úgy vélik, hogy a papi tevékenység éppen ezért kimondottan hasznos az erre fogékonyak lelki egészsége szempontjából. De ezzel nem foglalkozunk. Tovább.

És akkor a pap mindig egyedül van, amikor nem a budin ül? Szegény, biztos magányos.
Nincs egyedül. Látens homoszexuális ugyanis, akinek egy szakállas fiatalember a társa. Nem véletlenül jelenítem meg rózsaszín háttérrel, rózsaszín szívvel a mellén. Mikor tanultok már meg odafigyelni a részletekre? Na. Fontos megértenünk, hogy lelki társ mint olyan, nem létezik. Ha egy papnak Jézus a társa, akkor arra kell asszociálnunk, amire a társ szó kapcsán manapság kizárólagosan beszélni szoktunk: ki, kinek mit és hova dug. Ha egy papnak Jézus a társa, aki ugye férfi, akkor logikus a feltételezés, hogy ez azt jelenti, hogy minden lelkipásztor homokos. Valamint, mivel Isten is a társuk, gondoljunk arra is, hogy szexuális gerjedelmükben az atyák kiverik. A biztosítékot.

De hát akkor ez azt jelenti, hogy ez minden, ami egy papnak juthat?
Nem egészen. Istenről elmélkedni persze – azon túl, hogy furcsa dolog – meglehetősen virtuális. Úgy értem, hogy Isten nem megfogható, és nem tehető be sem a DVD lejátszóba, sem a mélyhűtőbe – így aztán felhasználhatósági köre és használati értéke egyaránt kétes. Aki olyan dolgokkal foglalkozik, amelyeknek materiális fogalmakkal nem bizonyítható a hasznossága és a hatékonysága, az nagyon furcsa ember. Ám ne szomorodjunk el végképp: azért egy lelkipásztor előtt is áll karrierlehetőség. Megcsíphet például egy felsővezetői állást a szervezetben.

Ezt most nem értem. A papi hivatás a karrierről szól?
Értsünk már meg végre két dolgot. Ad egy, a kereszténység egy olyan franchise, amelyik pontosan ugyanúgy működik, mint egy multinacionális vállalat. Ad kettő, mindenki, aki elhelyezkedik valamelyik kirendeltségen, ugyanazt akarja, mint aki egy másik gazdasági szervezetnél teszi ugyanezt. Minimum fiókvezető szeretne lenni, valószínűbb azonban, hogy a legnagyobb bőrfotel kell neki. Itt is erre megy ki a játék. Sajnálom, hogy erre nekem kellett rávilágítanom.

Én eddig azt hittem, hogy a dolog Istenről szól… Akkor most mégsem?
A butábbjának és a furcsábbjának igen, de azokra nem érdemes sok szót vesztegetni. Az okosabbja viszont rájön, hogy az Isten nem elég. Szomorú, hogy ezt a budin ülve tapasztalja meg, de örömteli, hogy egyáltalán rájön. Ha pedig a budin kuksolván a női lélekből fakadó szexuális gerjedelem arra készteti, hogy ne csak látens homoszexualitását élje ki egy szakállas fiatalember társaként, akkor azt is megérti, hogy az nem elegendő, hogy a hittel, a transzcendentálissal és a megmagyarázhatatlannal kapcsolatos dolgokat megtanulja és megtapasztalja. Faszán.

Ez nem túlzott általánosítás így? Meg hát mégis csak egyetlen emberről van szó...
Nem túlzott. Egyébként elárulok egy nagy titkot: általánosítani csak egyetlen esetből érdemes. Ráadásul ma szokatlanul megengedő, több oldalról vizsgálódó és korrekt voltam. Magamat is megleptem vele.

Akkor most szeretjük a papokat?
Hová tetted az eszedet, baromarcú? Nem a papokat szeretjük. A kiugrott papokat.

2007. március 22.

tirpak-admin
Kovátsch Gamma Bertalan: Botrányos idézetek


Elitek! Ti, akik itt, ezen a blogon menedéket találtatok a kint tomboló nívótlanságtól és politikai elvakultságtól, talán nem is tudjátok, mik mennek. Nektek szerencsétek van így naponta százezren, de mi van a maradék 9.9 millióval? Hát ők olyan Sötét Erők játékszereivé váltak, melyeket elmétek befogni sem képes.

Politikailag vannak manipulálva gátlástalan újságírók által.

Odáig fajult a helyzet, hogy drága cimborám, akinek weblapjáról már annyi jót írtam a hányásba fulladás kapcsán, így borítja ki a szennyest: "A "független" publicista valójában pártberkekbe bejáratos, belső infókat szelektíven kezelő megmondóember." Hittétek volna? Botrányos. Azt terjeszti magáról, hogy ő aztán marhára független, közben bagzó macskaként vonyít a politikai megbízó kegyeit keresve.

Ti, ennek a blognak szerencsés olvasói, azt se tudjátok, hogy ilyesmi létezik. Máshol! Máshol tombol a manipuláció! Csak így név nélkül néhány ijesztő példa. Ez a kis pöcs bértollnok Gyurcsány blogjának olvasására bíztatja az olvasóit.

"Gyurcsány Ferencnek további kitartó blogolást kívánok, valamint több és cinikusabb olvasót, ezúton."

Jó mélyre nyalt, az tuti. Vagy itt egy másik, aki immár sokaszorra nem átall beleszólni egy kormánypárt belügyeibe és megjósolja a párt leendő elnökét.

"Bár egyáltalán nem biztos, hogy Kóka János 2010 után egy parlamenti párt elnöke lesz, de hogy most ő a befutó, az eldőlni látszik."

De ez még semmi ahhoz a magáról megfeledkezett propagandistához képest, aki a választási kampányban mellszélességgel áll ki az egyik jelölt mellett.

"Teokraták, royalisták, húszéves rémálmok álmodói, roggyant elmék, akiknek világképe nem politika, hanem pszichózis. ... Ha ez itt a demokrácia és valami más, autoriter, restriktív, szakrálisan - tehát irracionálisan - legitimált rendszer társadalmi vitája volt, és ebben a felállásban a demokráciát abszolút értéknek tekintjük, akkor az érdemi vitát, ha lett volna olyan, megnyerte Gyurcsány."

Hát ilyenek is vannak. Na nem itt. Itt függetlenség van és őszinte, kőkemény megmondás.

tirpak-admin
Hot&Tóta A. Lajos: Érted haragszom, nem ellened

Sic transit gloria mundi, Pali bácsi. Pulitzer-emlékdíj ide vagy oda – sokan kapnak ám ilyesmit manapság is! – fasznak tetszel lenni. Béna vagy ugyanis. Nem elég, hogy a kutyának se kellesz, de rossz fényt vetsz a publicistákra is, úgy általában. Azt a képzetet erősíted ugyanis, hogy a publicista olyan állat, amely nem átall mindenféle hatalmakhoz dörgölőzni. Pfuj. A magam részéről a feltételezés is undorral tölt el.

Szerencsére ez nincs így. Az ilyesfajta szervilitás egyáltalán nem jellemző a mi fajtánkra. Ti öreg faszok vagytok, és nyílt sisakkal vállaltátok, amiben hisztek, meg aminek a szekerét toltátok. Elárulok egy titkot, Pali bácsi, baszod: ez cseppet sem hatékony. Hát nem veszed észre, öreg, hogy át kellene már adnod a helyedet az ifjútörököknek? Mi már mások vagyunk. Új nép, másfajta raj. Másképp ejtjük a szót, fejünkön másképp tapad a haj. Hajjaj.

Ezt egyébként csak így kampányon kívül mondom Neked, Pali bátyám, édes öregem. Ha majd kampány lesz úgy istenigazából, másképp beszélek. De csitt, hallga csak! Hidd el, nem ismerik ezek a maiak már a Diurnus nevet. Bezzeg a worlukot, de ebbe bele se menjünk, hiszen csak azt kéne "odaírni utána, szabatosan, kötőjellel, szerényen:" war-look. Persze te ezt se tudod, Pali bácsi. Vén fasz vagy. Szerencsére mindig vagyunk páran, akik nem hazudozásra esküszünk fel, és bevállaljuk a frankót. Csak az a kérdés, hogy ki, mikor, melyik hatalom szolgálatában, milyen nyíltan és mennyi leleménnyel teszi. Időérzék, Pali bácsi, baszod. Időérzék.

Agg vagy, vén csont. Publicisztikáid felett eljárt az idő. Szart nem számít, mennyire voltál olvasott valaha, sem az, hogy mit és minek az ellenében képviseltél egykoron. Nem az a baj ugyanis, hogy elkötelezett vagy, és nem is az, ami mellett elkötelezed magad. Az a baj, hogy nyíltan vállalod. Hogy nem vagy független, az se túl trendi, de hogy még csak annak se akarsz látszani, az botrányos. Ügynök-e vagy, Pali bácsi? Hányas vagy? Hát kurvára nem így kell már ezt csinálni, öreg harcos. Figyelj inkább az okosabbakra, az ifjakra és tetterősekre – azaz miránk, akik azt és úgy tesszük, amit és ahogy tennünk kell, amit és ahogyan mindenkoron megkövetel tőlünk a haza. Hogy aztán majd egyszer nekünk is – kampányidőszakon kívül, persze – belemérje valaki az arcunkba a veretes igazságot:

Sic transit gloria mundi. [sic!]

tirpak-admin
Hot&Tóta A. Lajos: Mese a bátor nyúlról

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, de az Üveghegyen túl, élt-éldegélt Hunniában egy igen-igen bátor nyúl. Ez a nyúl olyan félelmetesen bátor volt, hogy reggelente, rögtön az első fej káposzta után, és esténként, mielőtt nyugovóra tért a vackán, kezében jól megérdemelt répájával, ezenfelül pedig napközben, ahányszor csak eszébe ötlött, ilyeneket mondogatott. It's free speech. It’s free speech.”

Csak úgy visszhangzott a sok-sok fríszpícstől az erdő. Nagyon nagy becsben tartotta ám ez a nyúl a saját maga szabad beszédét. Elfogulatlan megmondónyúl volt ő, és nagy-nagy gondolkodó. Néha még magát Bibó Istvánt is idézgette, ezzel is az erdő többi lakójának értésére adva, hogy ő, minden nyulak e Legnyulabbika, bátor is, szabad is, demokrata is. Csavaros észjárású nyúl volt, meg kell hagyni. Sőt, vicces is. Néha mindenkit összezavart, amikor ilyen tréfákat sütött el a demokrácia védelmében, hogyaszongya: “Oroszország: ja, hát az ilyen csúnya féldiktatúra, annak minden hátrányával és néhány előnyével.” Ő leginkább nyulokráciának hívta az ilyesmit, abban hitt. Magyarázatot azonban csak suttyomban fűzött hozzá, mert bölcs nyúl is volt, és eszébe se jutott akadályozni, hogy az erdők és mezők egyéb lakói maguk rakosgassák össze a mélyebb összefüggéseket. "Csak az erő van, csak az erő van" - ordibálta a mellét verve. Mert nagyerős is volt, úgy bizony. Csak úgy dagadtak a nyakán az erek, annyit erőzött.

Kedvelt időtöltése volt ám ennek a nyúlnak, hogy mialatt az erdőt járta nagy peckesen, bátorságának unos-untalan jelét adva haragos kirohanásaival, ilyeneket mondogatott fennhangon: „A gyerekgyárosokat bizony munkára kell fogni.” Ezzel egyébként a tűrhetetlen módon elszaporodó, munkára képtelen, de mégis zabálni akaró kisebbségi nyulak és a bűnözés halmazainak nyilvánvalóan hatalmas metszetére utalt, azonban ennek megfogalmazását – ki tudja, miért – leradírozta a mezei hirdetőoszlopról egy idő után. Hej, pedig micsoda oszlop volt az! Csodájára jártak hetedhét határból, olyan fantasztikus beszédek voltak rajta. A külhoni, fekete szőrű nyulak nagy nyomorúságával való foglalkozás mikéntjét például emígyen örökítette meg, felelve a kimondatlan kérdésre, hogy miképpen rendezhető végleg a sorsuk: Kontinentális euthanáziával, kedves barátaim.” Hogy félre ne érthesse senki, a bátor nyúl időnként büszkén hangoztatta: „a neutronbombára egész életemben büszke leszek, rendkívül humánus javaslat volt.” És el is hitte, amit mondott, oly sokszor és oly hangosan mondta.

De hogy mondókámat tovább fűzzem, történt egy napon, hogy a bátor nyúl – aki egyébként előszeretettel istenfaszázott is, ha a helyzet megkövetelte, mert az erdő elitebb kasztjába tartozását ezzel is kifejezésre akarta juttatni – vitriolos írást vésett a hirdetőoszlopra. A szöveg egy olyan nyufológus társaságnak, akarom mondani társaságról, akarom mondani társaság ellen való volt, akikről azt lehetett tudni, hogy sok-sok gazdaságot üzemeltettek számos tisztáson. Temérdek pénzük volt nekik, és ők is nagyon hittek a demokráciában meg a fríszpícsben – a jogrendszerről nem is beszélve. Ezért hát, komolyabb ellenfélről lévén szó, a bátor nyúl, mielőtt bármit is írt volna, közhírré tétette, hogy a szöveget: “most küldtem el a jogászunknak, h ne legyen benne buktató” .

Amint ebből is kitűnik, igen nagyon bízott benne ez a nyúl, hogy a jogászok minden bajtól megóvják majd, ami csak leselkedhet az ember nyulára erdőn és mezőn. Talán ezért is történhetett, hogy – esetleg jogászi tanácsra – a kibaszott szót titkosírással írta és nagyon apró betűkkel, hogy csak az igazi kíváncsiak és műértők juthassanak minden titkok nyomára. Demokrata nyúl volt, ha még nem mondtam volna, módfelett hitt az intézményrendszerben, a jogállamiságban és a gazdasági szervezetekben. Nem is győzte hangsúlyozni, milyen fene nagy gittegylethez tartozik ő. Az index ellátja a jogvédelmemet, az index ellátja a jogvédelmemet,” – kiáltozta fennen. Ilyenkor kevésbé érezte magát egyedül.

Hogy véletlen egybeesés-e az, hogy a nyufológusoknak írt szövegével kapcsolatban előzetes jogi szakvéleményt kért, félve a társaság gazdasági hatalmától, ezzel szemben a külhoni nyulak és a kisebbségi nyulak esetében nem látta ennek szükségét… – nos, ez nem állítható bizonyosan. Annyit azonban tudni lehet, hogy a nyufológus rágcsálókkal kapcsolatban előzetes óvatosságra intette mindazokat, akiknek írási joguk volt a hirdetőoszlopra. „Erőszakos fenyegetéseket, lőfegyverek felsorolását kérem mellőzni.” – szólított fel mindenkit, nagy-nagy szigorral. Tudta hát, mit szabad, és mit nem szabad leírni. Neutronbomba igen, lőfegyver nem. Mint mondtam, nagy esze volt neki, és sok-sok bátorsága.

Azt hihetnők tehát mindezekután, éjt-nappallá téve foglalkozott a bátor nyúl az ő olvasóival és követőivel. De nem oda Buda! Nem ilyen gyerek volt ő. Nem ilyen gyerek ez a nyuszi. Említettem már, hogy csavaros rugóra járt az agya őneki, hiszen néha ekképpen ordibált az ő követőivel: „Engem se a családod nem érdekel, sem te magad, azt viszont helyesen mérted fel, hogy itt én mondom meg, mi a tilos.” Így kiabált bizony néha magában, miközben egészen vörös lett – még a fitos orra hegye is, úgy ám.


Kicsit hatalommániás is volt ugyan, de az előzőekkel csak arra utalt, hogy a hirdetőoszlop az bizony az övé, és hogy ő a maga ura - más szóval a volté, a vané és a leszé. Meg a legyeké. Ilyenkor elhatárolódott még a gittegylettől is, amely pedig jogi védelmét is ellátta, azon túl persze, hogy a hirdetőoszlopot is ők emelték. Néha összekeveredtek ezek a dolgok a sűrű rengetegben, melyet Homályzónának is neveztek a kisebb testű állatkák sutyorogva. Ám a mi nyulunkat ez nem alterálta, mert hát ő egy ilyen független gondolkodó, jogállamban maradéktalanul hívő, az egyén szabadságát mindenek fölé és elé helyező, helyest a helytelentől tévedhetetlenül megkülönböztetni képes, igen nagyon bátor nyúl volt. Kinn is volt, benn is volt egyszerre, hozott is ajándékot meg nem is, mondta is meg nem is, egyedül is volt meg nem is, független is volt meg nem is, nyúl is volt meg nem is.

Most épp a hirdetőoszlop felé tart, kezében a répájával, hóna alatt egy kis palatáblával, amire – hogy ne maradjunk egész egyedül – fel van vésve a napi szentencia. Hamarosan az erdők és mezők összes lakói is megtudhatják, mit tartogat mára a nyuszi. Egyelőre csak annyi hallik minden bokor mögül, amerre csak jár:

„It’s free speech. It’s free speech.”