Mindenki ellenünk van Elitek, ez a Szarszagú Hüjeország csupa proliból áll. De ma azért sikert aratott a Haladás, hiába a csapodista belső kártevők aljas aknamunkája, ma győzött az Igazság, és Mucsa egyetlen független intézménye meghozta az egyetlen lehetséges döntést. Bizony ennyi független intézmény maradt, még a demokrácia egykori támasza is a Nácik mellé állt. Ők sem függetlenek többé.
Sőt a Párt soraiba is aljas árulók férkőztek, akik nem átallanak szövetséget javasolni a Fospumpának. Sőt ez a szövetség már meg is valósult, amikor egységfrontot hoztak létre a Racionalitás Pártja ellen.
De a Független Intézmények reménysugarat jelentenek, ugyanis a tekintélyükkel és demokrata elkötelezettségükkel kiállhatnak a helyes megoldási javaslat mellett, vagyis hogy az USA olvassza üveggé ezt a veszedelmes nácikkal borított Múltbarévedő Hüjeországot. Vagy, ha a koszos fekete komcsi erre nem hajlandó, akkor legalább az UFO-k. Biztos vagyok benne, hogyha a Racionalitás Pártja és a Független Intézmények erre kérik őket, akkor ők megteszik.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: független intézmények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: független intézmények. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. március 30.
Névtelen
Reménysugár
Bejegyezte:
Névtelen
dátum:
20:47
13
megjegyzés
Címkék: független intézmények, racionalitás pártja, remény
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Höndör B Margit: Összegyűjtött írások magamról I-III