2010. április 28.

Kovátsch Gamma Bertalan
Fordulat

Elitek, fordulat van. Tudom, nehéz lesz. Tudom, közületek néhányan kezelésre szorulnak majd. Azonban a hülyemagyarok irracionális szavazása miatt fordulatra van szükség.

Szeretni kell Orbán Viktort.

Különben kijön belőle a diktatorikus vadállat és akkor jaj az országnak.

Az ország érdekében kell szeretni a Fospumpát. Menni fog?

2010. április 26.

Kovátsch Gamma Bertalan
Sztálingrád

Ennyi. Megvolt. Leszavazott a zombihadsereg, lehet örülni. A Fospumpa hazudott a legügyesebben, ő baszta át a legügyesebben a nyáladzó hülyemagyarok fejét. Hamarosan felébrednek a barmok a bódulatból, de akkor már késő lesz.

Felébrednek és irdatlan dühösek lesznek. Dehát nekem átkúrták a fejemet, fogják óbégatni, amikor kiderül, hogy nincs 83%-os adócsökkentés azonnal, ahogy Orbán többször is megígérte. Amikor kiderül, hogy a Fospumpa is az Egy Programot fogja végrehajtani, így aztán a sok hülyeegyetemista kereshet magának egy jó szakmát.



Nem lesz többé olyan, hogy egy miskolci bölcsészből hirtelen Wurlitzer-emlékdíjas megmondóisten lesz.

De lényegre! Tehát a kábulatból ébredő, átkúrt fejű prolik kihez fognak menni? Ki a kisebb baj, Páncélvonat Gabi vagy az Úr?

Nem kérdés. Menjenek az Úrhoz. Ezért kell vigyázni a Fospumpának, kibe tapos bele a nagy elszámoltatásban.

Loxon
Loxon és a 2/3

Loxonjuk bevallja, hogy amióta megszerezte a kétharmados többséget a Tea-Körben, azóta sokkal jobban szereti olvasni. Jobban mennek a dolgok, na. Gondoljanak arra, elitek, hogy nem is olyan rossz az a kétharmad.

2010. április 24.

Ferenczy A. Szidónia
a lényeg - kép nélkül

Felelős politikus: Kedves polgárok, hölgyeim és uraim, drága szépkorúak, a helyzet az....

Proli 1: Anyád!
Proli 2: Takaroggy!
Proli 3: Nokia!

Felelős politikus: ...veszélyben a demokrácia...

Proli 1: Anyád!
Proli 2: BKV!
Proli 3: FKF!

Felelős politikus: ...teljhatalomra tör az antidemokratikus...

Proli 1: Anyád!
Proli 2: Hazudtatok!
Proli 3: Tolvajok!

Felelős politikus: (vérben forgó szemekkel) NA MOST AZTÁN KUSS LEGYEN!

Prolik: (mind meghökkenten nyelnek, tátognak)

Felelős politikus: (kedélyes arccal) Prolikáim, el kellene végre dönteni, hogy most a múlton rágódunk, vagy inkább a jövőt építjük?!

Prosztó M. Beléndek
Barna eső (széntabletta)

Na tökik, kompromisszumok nélküli megmondás lesz. Én megmondtam, hogy nem lesz ennek jó vége. Mégis, mit vártatok ettől a p..aszájú gyerektől? Mondtam is a Gordinak, hogy te, töki - mert mi csak így tegezzük egymást, mióta volt egy ilyen kisebb apportos ügyletem, átmentettem háromszázhúsz milka (nem csoki) értékű német tojáskeltetőt egy pedikűr-manikűr kisüzletbe egy struccfarmról -, hát nem lesz ez így jó, hiába mondjuk, hogy jönnek a fasiszták, a választók is fasiszták lettek. Mondta is a Gordi, hogy nem is érti, pedig vannak eredmények, pl. már a Takács néni az utcánkban is csak azért tizenöt deka parizert vesz a közértbe', holott a rendszerváltás óta mindig húszat vett, de most már gondol az IMF-re is.

Azért a Takács néni még tartja magát, ott volt a kampánygyűlésen is a szentem, a kockás k
erekes bevásárlókocsival átgurult a hangtechnikán, rögtön begerjedt, már a hangtechnika, nem Takács néni; az Ildikó rögtön feljebb is csúszott egy oktávval (igen, ami a benzinben van), bár állítólag nem is a hangtechnika hibája volt.

De ezeknek Mohács kell, meg koronaúsztatás, meg túlhatalom.

Bazz, láttátok a Jógik választási plakátját?

Rendet kéne tenni

végre a világba'

A haladó eszméket

gyomrom már kihányja

Zsandárt közterekre

kalodát és bitót!

Botozással teremtünk majd

européer nívót!

Ez meg a cizellálatlan, rücskös lelketeket finomítandó, mert sehol sem látok kis animált mécseskéket, meg virágocskákat, meg emlékező bejegyzéseket rólam.


2010. április 23.

tölgy
Élhetünk megtévesztésben?


Van aki nem azt akarja, hogy legyen azonnali adócsökkentés? Már 10 napja megvoltak a választások, és még mindig nincs adócsökkentés. Ne hadováljanak nekem, az azonnali azt jelenti, AZONNALI.

2010. április 21.

Kovátsch Gamma Bertalan
Előzetes

Bazdmeg, nem bírok várni, egyszerűen képtelen vagyok! Először úgy terveztem, hogy adok Orbánnak száz napot. Na jó,egyet. De nem bírom ki, hogy Orbán helyett is elmondjam, hogy elkúrta. Mondok egy öszödit Orbán helyett is, ha már ez a fospumpa gyáva hozzá.

Tessék, kajáljátok a szarosszendvicset. Orbán megígérte, de hazudott. Azt mondta, hogy azonnal lesz. És nem lett azonnal. Most lelepleződhet mindenki számára, akinek szeme van, hogy ezek hazudtak, cinikusan, piszkosul. Sötét debilek voltak és arra nem voltak képesek rájönni, hogy nincs adócsökkentés a szárnyvonalak bezárása és vizitdíj nélkül.

Rekord ez, bazdmeg. A Fospumpa a kormányzásának -7. napján megbukott.

Ezzel akkor meg is volnánk. Jöhet Bokros és Feri az Egyetlen Lehetséges Programmal.

2010. április 20.

tölgy
Termékéletciklusgörbe

Szomorúan látom, hogy némelyeken a végzetesen paralizáló rettegés vett erőt, mások a csüggedés, s senkin sem a dühös tenni akarás. Hát ki viszi így át a haladást a fogában tartva a túlsó partra?
Jön nyár és ősz, majd tél, de nekünk magason kell tartanunk a zászlót. A színe tök mindegy. A lényeg, hogy a mienk és legyen a birkáknak mi után menni különben eltévednek.
Barátaim, tirpák elitek, tudományosan igazolt tény, hogy a Fospumpa napjai meg vannak számlálva. Ezért ne csüggedjetek. Már rég elérte a hatalma csúcsát, innen már csak hanyatlani fog. Minden reggel, amikor felkel, beköti a cipőjét, megissza a kávéját, megveri Fospumpánét és a sok kis fospumpa lurkó közt szétcsap, szóval, mondom, minden reggel hanyatlik. Ő még nem tudja, mi tudjuk. Ez a tudat kell erőt adjon a harcba belefáradt tirpákoknak.

Látják, tudományosan beszélek. Itt a bizonyíték, ezt csak mi értjük. Mások azt hiszik, hogy ez a dugás görbéje. Nem. Ez a híres Termékciklus Görbe. Ez megmagyaráz mindent az Univerzumban.
A hanyatlás szükségszerű, a Fospumpa bukása már az elején tudható volt, az idő nekünk dolgozik. Ennyi.

Nem bánom, kicsit még rettegjenek, de csak kicsit.

2010. április 14.

Kovátsch Gamma Bertalan
Liberálegység

Hol is tartottunk? Ott, hogy itt áll Orbán Viktor félig nyitott szájából csorgó nyállal és nem tudja, hogy mit tegyen. Hát akkor kérdezzen meg valakit, kiáltanátok kórusban.

Hát ez az.

Kérdezze most meg a zombihadseregét? Artikulálatlan hörgés lenne a válasz. Azok a rémek csak arra voltak jók, hogy az ész embereit elrettentsék az urnáktól, de hogy megoldják az ország bajait, arra biztosan képtelenek. Kifizetni sem lehet őket, olyan sokan vannak.

Jobbat mondok. Zombihadsereg szerepe lejárt, kérdezzük meg a népet.

Erm, éppen most kérdeztük meg és azt mondták, hogy a nagy bajban egységet akarnak és nem ezerfelé húzó veszekedőket. De mit értettek egység alatt? Azt értették - és Orbán ezt megértheti a Nemzeti Konzultáció után - hogy mindenki hagyja őket békén, hadd csináljanak azt, amit akarnak.

Így jelenti az egység a liberalizmust. A Nép azt mondta, hogy egységet akar, de liberalizmust értett alatta. Azért választotta meg Orbánt, mert tudta, hogy Orbán majd nem azokkal a barmokkal fog kormányozni, akik körülveszik.

Hanem velem.

2010. április 12.

Kovátsch Gamma Bertalan
Kísértet

Most itt áll a Fidesz és jól megszívta. Kérték a felhatalmazást és azt gondolták, hogy hát úgy se kapják meg és akkor továbbra is lehet hivatkozni a szocikra és Gyurcsányra. Jól megszívták. Pláne, ha még a kétharmadot is megkapják. Mert akkor aztán végképp nem hivatkozhatnak senkire.

Ott állnak majd bumba tekintettel nézelődve, artikulálatlanul morogva a reflektorfényben és kiderül majd, hogy nem tud, aki nem akar. Amikor majd megkérdezik őket, hogy hát mi legyen a szárnyvonalakkal, akkor majd nyöszörögnek valamit, hogy haggyá békén, nem tudom.

Márpedig a szárnyvonalakat be kell zárni, mert ez a Haladás iránya. A nyugatos polgárosulás út-ja, amelyen más, fejlettebb országok már jóval korábban végigmentek.

Szóval ott fog állni az egész Fidesz, élén Orbán Viktor, mint egy rakás szerencsétlenség. És fogalmuk sincs majd, mit kell tenni. Tompa kis agyacskájukban ekkor felködlik majd a szikra: dehát hiszen ott vannak a Gyurcsány Feri reformjai, melyet Lajos, a Hős is pontokba foglalt. Nosza, hajtsuk végre azokat!

Kísértet járja majd be Magyarországot, az Úr kísértete. De ez nem valami gonosz kísértet lesz, hanem egy Jó Kísértet. Kis kitérő után újra elkezdődik Orbán arcával, de Feri szellemével.

Már alig várom.

Höndör B. Margit
Betelefonáló

"jónapot kívánok, aranyos Gamma úr, én csak azt szeretném kérdezni, hogy most akkor, hogy így szénné alázták a szocikat, és a jók nyertek a választáson, már lehet majd arról is beszélni ebben a blogban, hogy esetleg a Fidesz is hülye, vagy esetleg nem csinál valamit tökéletesen, vagy ez a téma továbbra is tabu lesz, és minden faszságukat továbbra is meg fogják magyarázni, hogy mér' nem úgy van? Ez itten nagyon érdekel minket az Ibolyában, meg a média is, hogy lehet-e majd röhögni esetleg a fospumpa-közelieken is itt, vagy nem, ja, és Gizike üdvözli magát, sajnos belebetegedett a vereségbe, valószínűleg megfázott a tegnap esti sorbanállásnál, esetleg küldhetnének neki valami virágot."

Kovátsch Gamma Bertalan
Narancsuralom

Kész. Elfogytak a szavaim. Ezer körüli blogpostot írtam, hogy a magyarokat figyelmeztessem arra, hogy a fideszesek a mai bolsevikok. Hülyék voltak, nem hallgattak rám, kiröhögtek. A többi néma csend.

Most. Néhány percig.

Utána azonban itt az idő, hogy mi, a progresszió maradék hívei számbavegyük a helyzetünket. Kisebbségben vagyunk. Ezt azonban megszoktuk. Így volt Horthy alatt és ő is milyen csúnyán végezte. Megint mi fogunk győzni, de ez nem lesz diadalmenet. Nem kell félni. Fájni fog.

De mi nem félünk a fájdalomtól, ugye? Sőt, kifejezetten szeretjük.

2010. április 11.

Szétizgulom magam.

2010. április 10.

Höndör B. Margit
Tölgy kedvéért

tölgy
Készülj fel a hangulatra!


Nehogy mán csend legyen, mer' KGB-nek úgy tetszik. Szépen sorban most mindenki abbahagyja a méla gépezést, és ideírja mivel készül.
Én tokajival.
Őrnagy valami vörössel.
Feltételezem Gizike, ha még élne, maradna a kevertnél. Margit néni, az örökifjú, vbk-t iszik - bánatában.
Bz eléggé rossz ízlésű fiatal, biztosan sörözik.
KGB az izgalomtól csak a mogyijait fogja rágcsálni tudni. Csak félre ne nyeljen.
Berija et. Sztalicsnaja vodkával.
Leselkedő egész éjjel csak mosogatni és sírni fog.

Kovátsch Gamma Bertalan
Kampánycsend

A kampánycsend miatt nem tudunk őszintén, beleállósan megmondani, ahogy megszokhattátok, ezért csak teljesen politikamentes anyagot sugárzunk.

Íme egy hajó zászlókkal.

2010. április 8.

Kovátsch Gamma Bertalan
Kezdők

Azt hiszem, azt minden kis elithallgató fel tudja mondani, hogy Orbán egy kommer. Kommer ötletei vannak, mint például az ingyenes egészségügy. Mikor volt az egészségügy ingyenes ... ja, bocs, ezt még azelőtt mondogattam, mielőtt minden eltörött. Amikor még Lajos volt a Hős és Feri az Úr.

Nade az azért mégis túlzás, hogy a kommerek minden ötletét újra akarja csinálni. Most B-listáz. Árnyéktitkosszolgálata már van, onnan csak egy lépés az ÁVÓ. Ha meg van B-listája és ÁVÓ-ja, akkor kitelepíthet a Hortobágyra. Vagy tudjátok, nem fog félmunkát végezni, hanem mindjárt építtet egy fullextrás gulágot.

Rongyosra téptem a számat arról, hogy jobb meghagyni a mostani garnitúrát, mert ezek már eleget loptak, a Fideszesek viszont éhesek. Most azonban kiderült, hogy nem elégednek majd meg a lopással, hanem a kommerek minden erőszakoskodását újra akarják csinálni.

Már persze, ha megkapják a kétharmadot. Ha nem akarsz a koncentrációs táborba kerülni, tégy a Fidesz kétharmada ellen!

Loxon
Amikor még a Fospumpa is elit volt



Minden egész eltörött, elitek. Pedig milyen egészben indult! Akkor még a semmitmondásra specializált hülyegép is szöveggépről olvasta a semmitmondandóját.

bz249
Kámingót

Hát Elitek, ez a Kubatov hangfelvétel szörnyű félelmet keltett bennem. Nem olyat, mint a szokásos, hanem egészen másfélét. A nem közvéleménykutatást kell nyernik szerint a Fospumpa biztosan nyerni fog és akkor ő alakíthat kúrmányt. A humoristák most biztos örülnek, mert a humor ellenzéki műfaj. A megmondás viszont kormánypárti bakker!

Viszont, ha Kubatovnak megvan a listája, hogy én Haladáspárti szavazó voltam? Akkor szopiszar van bazmeg. Egyszer láttam egy futóVersenyt, ami érintette a Piac utcát, sőt még a Verseny utcai Piacra is kimentem. Ebből könnyen megállapítottam, hogy a Verseny és Piac a proliknak való nem nekem. Én Elitmegmondó vagyok, nekem jár az állami mogyi.

Szerencsére van megoldás, egy kamerás mobillal felveszem, hogy a Fospumpára ikszelek és ezután elküldöm Kubatovnak, aki majd szépen áttesz a baráti megmondók közé és továbbra is lesz állami mogyi. Sajnálom Elitek, de a Haladás néha áldozatokat követel, most azt, hogy befogott orral elfogadjuk a Fospumpa mogyiját. De megértem, ha valaki inkább az eszme tisztaságát választja, remélem jó étvággyal tudja falni a modern baloldalról szóló kurvajó könyveket. Tőlem ugyanis ne számítson segítségre.

2010. április 7.

Höndör B. Margit
Ugyan már, KGB,

mindenki tudja, hogy kire van most szüksége az országnak: a megfelelő emberre a megfelelő időben!
Mit jön ezekkel az avíttas kampánydumákkal? A választás már eldőlt.
Én nagyon örülök, mert nem lesznek megszorítások, pedig még annál is rosszabb a helyzet, mint akármelyikünk gondolná, szóval, most azt gondoljuk, hogy annál is rosszabb, de még ennél is rosszabb lesz, idáig érti? Vagyis, ha mégis lesznek ilyen szorítások, akkor ezért lesznek, meg a cinkos IMF miatt, aki összekacsintott. De! Talán lehet civilizált megoldásra jutni ezzel a cinkossal, a sudribunkóparaszttaplójával, a mi részünkről a törekvés megvan, én persze mondjuk a legszívesebben szétrúgnám a fejét neki ezért cinkoskodásért, és felmerül a kérdés: Miért? Miért cinkoskodott?? Nagyon messzire vezet ez a felvetés, és akkor most várom gloire magyarázatát, aki mindig belelát az események közepének mélységeibe,meg a hátterekbe, talán ő tudja a választ.
Egyébként pedig vigyázzanak az oroszokkal, gondolok itt a Lavrentyij Pavlovics álnéven kommentelő pártoló tagra, az oroszok mindegyformák, olvasták a hírt?
Hazugság, komcsi trükk, a kurucinfó az MSZP szekértolója, idáig jutottunk, drága tirpákok! Kérdezzék csak gloire-t megint, hogy is vannak ezek a dolgok.
Arról nem is beszélek, hogy az MSZP által létrehozott és támogatott Jobbik olyan megkérdőjelezhetetlen tekintélyekbe köt bele,mint a nemzet tanítója.
Mindennek van azért határa!
Most már hamar legyenek választások, hogy végremár rend legyen ebben a sokat szenvedett, stb országban márvégre!
Jót akarok! Most már nagyon akarom a jót!

2010. április 6.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szavazz rám

Eljött az idő, hogy a független értelmiség is megmondja a véleményét, kinek kell Tirpákbokrétást vezetnie.

Prosztót akarjátok? Prosztó egy erőszakos vadállat, európai értelemben véve nem is európai, hanem egy brutális zsivány.

Höndör B. Margit nem tudja, mit tenne. Csak mondja, hogy tudja, lobogtatja a programját, de nem tudja. Én tudom, hogy nem tudja. Mert ha Höndör B. Margit tudná, mit kell tenni, akkor én is tudnám, hogy tudja. Világos?

Bz249 ma ezt mond. Tegnap meg azt mondott. Holnap meg amazt fog mondani? Hogy lehetne egy ilyen emberre bízni a kassza kulcsát? Ma sódert vesz járdaépítéshez, aztán mégis inkább amfóragyárat alapít és mi lesz a sóderrel? Bz249 nem komolyan vehető Tényező.

Tölgy a pedofil papokat támogatja. Kell ennél több? Tirpákbokrétáson egyelőre nem tudunk pedofil papokról, de ha valaki megírja nekem, én kinyomoztatom. Motiválva vagyok.

Egyetlen erő van, akire érdemes szavazni. Kovátsch Gamma Bertalanra. Én rá szavazok, tegyétek ti is.

2010. április 2.

Kovátsch Gamma Bertalan
Fogadalom

Emlékeztek? Emlékeztek, bazdmeg? Fogadalmat tettem, ezt itt.

Nem fogjuk hagyni, hogy az emberi butaság mint egy nagy penésztelep feketével borítsa be ezt a jó édes kurvaországot. Harcolni fogunk. Ott leszünk minden ünnepnél, legyen az húsvét, pünkösd vagy hamvazószerda és mindig, mindig le fogjuk rántani a leplet a hígagyúság e szörnyű babonájáról. Aki fél, az most még leléphet, a blogról mondjuk ki fogom tiltani, de nagyobb bántódása nem esik azon kívül, hogy a hadműveletben felhasznált fospumpákat rajta fogjuk kipróbálni.

És ha fogadalom, akkor azt nem lehet elmismásolni, abba bele kell feküdni, komoly nagy elszánással, mintha legalábbis nagypénteki lemondást szenvedne át az ember. Tessék, én is itt küzdöm át magam a fogadalmamon és nem teszek engedményt.

A katolikus egyház egy bűnszövetkezet. A tetején ott ül a keresztapa és pont úgy nyújtja csókra a kezét, mint a sokkal híresebb lófejes. Alatta ott állnak sorfalat fenyegetően a kápók, akiket a katolikus egyházban bíborosnak hívnak. Hogy valaki keresztapa lehessen, ilyen kápóságon át vezet az út és sejthetitek, mit meg nem tesznek a gátlástalanabb kápók a legfelső székért. Ilyen kápó volt a mostani keresztapa is és nem titok ma már, hogy bűnöző életet élt. Megírta a független szakértő is (amúgy puszipajtás, szió, Peti), hogy titkosszolgálatilag kell lecsapni erre a maffiára, mint biztonsági veszélyforrásra.

Most már egyet nem értek csak. Hogy lehet az, hogy a magyarországi almaffiájukban nem bukott le senki? Egy ilyen botrány most úgy kellene, mint egy falat kenyér a progresszió híveinek. Kellene egy újságíró ... na nem mondjuk én, hanem egy olyan oknyomozó, nekem csak véleményem van, én nem koszolom be a kezemet diktafonnal meg öreg papírosokkal. Valaki, odakint! Nem csinálná meg a leleplezést?

A véleménycikket majd én vállalom.