Nyilatkoztam egyet.
Holnaptól kötelező bekeretezve! kihelyezni a falu összes kocsmájában.
Szabadság!
Tirpákbokrétás KGB többéves diktatúrája és átmeneti zavarodottsága után végre visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét!
Sokáig küzdöttünk, sokszor kilátástalannak tűnő helyzetben, temérdek sebből véreztünk, de újból és újból felálltunk! Az országépítő életerő tavasszal végre berúgatta velünk a holnap ajtaját, és ma kijelenthetjük: ez a harc volt a végső!
Rendíthetetlenség, összefogás, elszántság!
Ez lesz a vezérlő elve minden rendes alacsonyembernek, miközben meg nem alkuvó tenni akarással felépíti a Tirpák Egység Demokratikus Népakaraton Nyugvó Pilléreit.
Mik ezek a pillérek?
Erős oszlopok. Átvitt értelemben, te nagyonhülye.
- Munka
- Otthon
- Család
- Rend
- Egészség (ez Prosztó állandó náthájának emlékére került bele)
Roppant erők fognak ám felszabadulni! Ez egyben elvárás is.
A JÓ már itt van, mostantól a sikerek jönnek!
Körülbelül Gizella Klára
sk
Höndör B. Margit
sk
14 megjegyzés:
Margit,
próbálja meg vinszentéket. Humoruk nincs, de szeretni fogják.
(Tudja, a humor _velünk_ van.)
:)
Tölgy
Ezt egyszerűen muszáj volt így reggel, akkora történés, és egyébként is jó ide a végére, de amúgy nincs közléskényszerem, majd a mandíneren okoskodom, ha valamit nagyon meg akarok mondani.
Margit, elköltöztünk, mit erőlködik itt?
Sajnos, Gizike nem költözött. Állítólag nem hívták.
Pedig nélküle az új blog élvezeti értéke... hát, hogy is mondjam csak... erősen... olyan... izé.
Lássák be, senki nem tudja olyan jól borzolni a kedélyeket, mint Gizike!
Leskelődő olvasóközönség
Oppardon, Margitra gondoltam természetesen.
Leskelődő elvtárs, jól látja: Margit elvtársnő nem fogja tudni megosztani az elitet. Mi lesz így a hatalmi harcokkal? Egy csomó embert ki kell rúgnom a technológiai osztályról.
Én már büszkén ki is függesztettem ezt a feleségem munkahelyén, egyet még a WC-be is, mert ott legalább elolvassák. Nemzetiszín szalaggal is átkötöttem. Nem értem, mások miért fanyalognak, szerintem lelkesítő.
Az arviz elmosta az elitszurot, most mar nevtelenul is lehet kommentelni a tirpakon?
Bz elvtárs, az elitszűrő átköltözött a másik blogra.
Itt van kérem, a világvége :o)
Gizikét dicsőítő tacepaót tettek ki a Konzervatóriumra!
http://konzervatorium.blog.hu/2010/07/06/csaladi_kor_19
Leskelődő
*már semmit nem ért, bőröndjéért indul*
Ne siessen Leskelodo, varja meg az oszi valasztasokat.
Azert a borondjet ne csomagolja ki.
sint Ra cap de nivel 3 a pyramidei,sint Reptilian ,extraterestru din Alpha ,vreau sa ma inscriu in garda secuiasca ,conditia sa ucid,pot face prin puterea mintii ca oamenii sa se ucida intre ei
Mi ez a nemelit makogás? OK, hogy magyarul kell írni ahhoz, hogy a prolik megértsék az utasítást, de ez a hablatyolás tűrhetetlen!
Mocsak, megtalálta a tirpák falka farkát egy Névtelen földönkívüli oláh Alpha Hüllő is, aki a kisbetűs székely gárdába akar beíratkozni öldöklési hajlamai miatt. Nálam épp emiatt jelentkezett az öklöndözési hajlam...broáf!
Megjegyzés küldése