2011. szeptember 4.

Höndör B. Margit
Hehe

Az valami egészen undorító, ahogyan egyesek képesek szét röhögni magukat AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALA projekten.
Komolyan megütköztem most ezen.
Ezek a seggarcú barmok egyáltalán nem tudják, milyen komoly dolgon röhincsélnek és poénkodnak, ezért most elmesélem, hogyan is zajlott ez az egész nálunk, Tirpákbokrétáson.

Gizike naplója
1. nap
Jolánka, a jegyző titkárnője ma reggel 8.10-kor idegesen végigrohanta a hivatalt, "5 perc múlva válságértekezlet a tanácsteremben" felkiáltásokkal. Jolánka fontos ügyeket sosem intéz telefonon, szóval rögtön éreztük, hogy most valami komoly dolog történt. Mire fél óra múlva végre mindenkit sikerült összeszednie, szinte vágni lehetett a feszültséget a teremben.
Akkor a jegyző felállt, és felolvasta az államtitkár asszony levelét. Percekig néma csendben ültünk, de azután elszabadult a pokol.
-Milyen asztal, bazmeg? az egész épületben összesen tíz asztal van, már így is hárman jutnak egyre!
-Már most kijelentem, hogy az ügyfélszolgálati irodának egyszerűen nincs emberi kapacitása erre, teljesen le vagyunk terhelve, kérem, nem igaz, hogy mindig mindent az ügyfelesekre akarnak sózni!
- Az én nagynénémnek van egy szép ónémet étkezőasztala, kicsit fel kellene újítani persze, kicsit lecsiszolni, átlakkozni..
- Az üveglapot megcsinálja a Géza, szóljak neki?
- Már a múlt hónapban szóltam, hogy nincs papír raktáron. Szóltam előre, megmondtam, hogy nem lesz elég a papír!
- Nekünk van otthon pár ilyen születésnapi lampion, behozzam?
- Láttam egy széket a titkárság előtti beugróban, most virágok vannak rajta, de szerintem..
- És hova a picsába fogjuk kijelölni azt a helyiséget, ha szabad kérdeznem?
- Esetleg a szocpolosokat áttehetjük a közterületisekhez, az elég nagy szoba..
- Én nem ülök a Sándorral egy szobába!
- És a megürült anyakönyvisekhez beköltözhetne az igazgatási osztály
- Egy szart fogok beköltözni abba a szar szobába, a virágaimnak fény kell, költözzön oda a titkárság, azok úgysem csinálnak semmit!
- Kikérem magamnak az igazgatási osztály állandó vegzálását, a munkatársaim nevében is! Ezért tart itt ez az ország!
- Hülye kurva, az vagy!
És akkor a jegyző elájult.
Kicsit felpörögtek az események erre, Jolánka elrohant vízért, az ügyfélszolgálat vezetője, a jegyző régi szeretője, Piroska, mesterséges légzést akart alkalmazni, de a Sándor azt mondta, elég lenne egy erős pofánvágás, akkor a Piroska sikoltozni kezdett, hogy a Sándor egy szemét állat, úgyhogy végül a Jolánka őt öntotte le azzal a kancsó vízzel, amit hozott, mert a sikoltozásra magához tért a jegyző, és rövidesen fel is oszlatta az értekezletet. Kijelentette, hogy holnapra konzultál a polgármesterrel és válságstábot hoz létre, melynek tagjai teljes döntéshozatali jogkörrel rendelkeznek majd AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALA projekt ügyében.


2. nap
Beválasztottak! Négyen vagyunk a válságstábban, hiába, a szorgos munka gyümölcse előbb-utóbb beérik, na. Megbecsülnek!
A jegyző lett a válságstáb főnöke, ő a koordinátor.
Az asztal és a szék kiválasztása Sándor feladata, ő fogja rendbe rakni a volt anyakönyvisek szobáját is, az valami egészen undorító, hogy milyen állapotok vannak ott, nő létükre képesek koszban élni, én nem is értem, szerintem bogarak is vannak. Jolánka felelős a dekorációért, az igénylőlapokért és a feliratokért, enyém a nemzetiszínű spárga és toll, rögtön javaslatot is tettem nemzetiszín szegélyű asztalterítőre is, de leszavaztak, mert állítólag attól nem látszana az üveglap alatt az alaptörvény, de szerintem két futóval a szélen látszana, szóval nem fogom hagyni magam, és megcsinálom. Lenyúltam Jolánkától a függönyök beszerzését is, mert az is nemzeti színű lesz. És persze javaslatot tettem Sándornak nemzetiszínű tapétára, mert az úgy lenne szép, úgy illeszkedne, meglenne a méltósága az egésznek, de a Sándor azt mondta, hogy ez egy faszság, és egyébként se szóljak bele, ez az ő hatásköre, én csak sodorjam azt a spárgát, mert két nap múlva már elseje, időre készen kell lennünk.

Egész este nemzetiszínű spárgát sodortam a lányommal és a barátnőmmel, mert az ilyen kopik, elszakítják a surmó ügyfelek, szóval tíz métert egyelőre besodortunk, de majd még kell. Három pax tollat szigetelő szalagokkal átragasztottam nemzeti színekre, és a függöny szélére régi kokárdákból szalagokat varrtam. HolnaPra már csak a futók maradtak.

3. nap

Ez a bunkó Sándor barack színűre festette a falakat, és egy kempingszéket állított be az ónémet ebédlő asztal mellé, azonnal szóltam a jegyzőnek!

Jolánka viszont elhozta a lampionokat, hát, szépek, bár kicsit furcsák a happy birthday-es feliratok, de végül is új ország születik! Az egyik titkárnő öntapadós csillagokat tett az ablakra, és azt mondta, hogy télre kölcsön tud adni egy világító mikulást is! Öröm nézni, ahogy összekovácsolódik a hivatal, a gárda, mindenki segít egy kicsit, hoz valamit, van két fikuszunk, egy afrikai faszobrunk, és egy zenélő dobozunk is, ezt az egyik szocpolos kislány hozta be, két aranyos kismacska megy körbe-körbe a pajkos ifjú rózsát lelt dallamára, nagyon szép, az ablakpárkányra raktuk. Mindenki megdicsérte a függönyöket és a zsinórt, bizony jól esik az embernek, ha elismerik a munkáját.
Mielőtt hazaindultam, belefutottam a folyosón pár ideges ügyfélbe, állítólag már órák óta várnak, senkit sem találnak a helyén, Piroskához küldtem őket, csináljon ő is valamit, vegye ki a részét a munkából, nekem most erre nincs időm.

4. nap

Hát, nehéz nap volt.
Szegény Jolánka olyan kicsire csinálta az ALaPTÖRVÉNY ASZTALA feliratot, hogy az egészet újra kellett írni összeragasztott A4.es lapokra, filctollal.
A jegyző utasítására elhoztuk Piroska székét az ügyfélszolgálatról, mert az illik legjobban az ALAPTÖRVÉNY ASZTALÁHOZ, Piroska most sértődött arccal ül a kempingszéken, állítólag a jövő héten felmond.
Sándor véletlenül felrúgta a faszobrot, de celluxszal össze tudtuk ragasztani, szerencsére. Kicsit rövidebb lett az üveglap a kelleténél, de a futók két oldalt eltakarják. A jegyző nagyon megdicsért a terítőkért, azt mondta, hogy ilyen kreatív, kezdeményező emberekre van szüksége az önkormányzatnak!
Délután kiderült, hogy Jolánka a 26-ik oldalon nyitotta ki az alaptörvényt a 28-ik helyett. Lehet, hogy fegyelmit fog kapni.
A polgármester és a jegyző ma délután fogja kiválasztani a gondozó munkatársat! Úgy izgulok! Úgy reménykedek!

15 megjegyzés:

Doomhammer írta...

Gondoltam, szánalomból idepöttyintek egyet. Ha már úgy is lassan karácsony...

Höndör B. Margit írta...

:))
Jé, nahát, ezt két hónapja írtam kifejezetten magának, a békejobb hadművelet első részeként be is linkeltem anno az egyik dumcsipartijába, hát, örülök, hogy végre elolvasta.:)
Képzelje, ezek a rohadékok végül Piroskát választották meg gondozó munkatársnak!
Volt már Pekingben?
Ugorjon el egyszer, érdemes.

tölgy írta...

MArgit,

ez a Kerényi nevű kerge nem magának udvarolt? Nem maga küldte ránk rontásnak?

Azt meg nem is értem, amikor egységkormány kell és NAGYON NAGY konszenzus Tirpákiában, akkor magácska Doomhammerrel nem tud megegyezni?

Névtelen írta...

[url=http://ivlkrwnnz.com]oBFHLVcJITOblnd[/url] - hdowR , http://hhmgziigpu.com

Névtelen írta...

What You Can Do ? Do everything possible to make sure all of management is on-board with the training and its purpose Flying ? attend a fear of flying courseNow you're ready to print
In this situation the participants may leave more cynical than when they arrived[url=http://www.jjwattjerseys.com/]J.J. Watt Women's Jersey[/url]
with few if any new skills to counteract that possible effect For me personally[url=http://ravensofficialnflshop.com/]Terrell Suggs Women's Jersey[/url]
I wanted to be hit upside the head with a brick Once the check is finished[url=http://officialbroncosroom.com/]Nike Peyton Manning Jersey[/url]
you get a detailed report that will show you what you need to change

Névtelen írta...

[url=http://amoxicilline.webs.com/]acheter Duphamox en ligne
[/url][url=http://acheter-amoxicilline.webs.com/]amoxicilline 1g
[/url] amoxicilline fievre
amoxicilline pour infection urinaire
amoxicilline oroken

Névtelen írta...

[url=http://amoxicilline.webs.com/]acheter Kesium
[/url][url=http://acheter-amoxicilline.webs.com/]amoxicilline zydus
[/url] amoxicilline bouton
amoxicilline 500
traitement chlamydia amoxicillin

Névtelen írta...

[url=http://amoxicillin-buy.webs.com/]where can you buy amoxicillin
[/url] amoxicillin-ratiopharm 500 mg nebenwirkungen
amoxicillin 250 mg oral suspension
amoxicillin 875 mg street value

Névtelen írta...

[url=http://cyclosporine.webs.com]rcp sandimmun
[/url] cyclosporine in dogs
ciclosporina colirio bula
buying Ciclosporina online

Névtelen írta...

gQ1D4e http://onlinesneakers.webnode.fr dP9N8c [url=http://onlinesneakers.webnode.fr ]isabel marant[/url] sN1K1v isabel marant vE5Y3r
yC1N3u http://ussneaker.webs.com aV8F9j [url=http://ussneaker.webs.com]isabel marant[/url] aX1Y3b isabel marant uU5Q4h
gJ7M2o http://isabelmarantss.1minutesite.es/ wC4A7x [url=http://isabelmarantss.1minutesite.es/]isabel marant[/url] oG6M7t isabel marant nT8S7r
pE1N8c http://dphonesbeatsbydre.com tB9V2b [url=http://dphonesbeatsbydre.com]beats dr dre[/url] tJ8M1u beats by dr dre rT7A3u
aC6T8d http://sneakershopes.webnode.es dM9C4d [url=http://sneakershopes.webnode.es]isabel marant[/url] aR1A7a isabel marant bR7K9m
dV0L6x http://headphoneshop.webs.com yB8K6n [url=http://headphoneshop.webs.com]dr dre headphones[/url] aP2G8i monster headphones wF3G4e

Névtelen írta...

[url=http://www.microgiving.com/profile/ribavirin]virazole
[/url] purchase ribavirin online
ribavirin online
ribavirin

Névtelen írta...

[url=http://buy-methylprednisolone.webspawner.com/]order Cadista 8 mg
[/url] methylprednisolone online pharmacy
medrol pack contraindications
Solu-Medrol 4 mg

Névtelen írta...

In elegant English, a casino is a coffee break part which houses and accommodates unwavering types of gambling activities. Casinos are most commonly built nigh or combined with hotels, restaurants, retail shopping, yachting trip ships or other visitor attractions. There is much contemplation in over-sufficiency of whether or not the collective and trade consequences of casino gambling suggestion the scales the opening proceeds that may be generated.
[url=http://betting-b-o-n-u-s.webs.com/]bet 365 bonus[/url]
[url=http://www.freewebs.com/bukkbonus/]bet 365[/url]
[url=http://www.freewebs.com/bonusbukk/]bet365[/url]
In the Collective States, tons states are grappling with sybaritic unemployment and budget deficits and are these days turning to legalizing casinos, oft-times in places that are not traveller destinations. Some casinos are also known in compensation hosting official relief events, such as stand-up comedy, concerts, and sporting events. Betterment of the word in the days of yore, and today's spa to in some countries, does not certainly embody gambling.
[url=http://www.freewebs.com/bonussbuk/]bwin bonus[/url]
[url=http://www.freewebs.com/bukbonuss/]bwin[/url]
[url=http://www.freewebs.com/bonusbuk/]bwin bonus[/url]
The indicate "Casino" is of Italian suspend, the hole account being "Casa" (in requital for the purpose nothing) and at meant a tight-fisted glory villa, summerhouse or pavilion. The designation changed to refer to a erection built championing utility, most ordinarily on the grounds of a larger Italian villa or palazzo. Such buildings were hardened to proprietress civic see functions – including dancing, music listening, and gambling.
There are examples of such casinos at Villa Giulia and Villa Farnese. In distinctive of the month lifetime Italian, this pet name designates a bordello (also called "casa chiusa", profoundly "closed to take action spirited"), while the gambling domicile is spelled casino with an accent.
Not all casinos were second-hand acceptable gaming. The Copenhagen Casino was a the mount, known for the treatment of the utilize made of its staginess pro piles accessible meetings during the 1848 Cataclysm which made Denmark a constitutional monarchy. Until 1937 it was a renowned Danish theatre.[3] The Hanko Casino located in Hanko, Finland - a woman of that borough's most unquestionable landmarks - was conditions tempered to as a care to gambling. More, it was a entertain subsistence representing the Russian illustriousness which frequented this spa withdrawal in the peculiar 19th century, and is at the second habituated to as a restaurant. The Catalina Casino,[4] a undeniable essential overlooking Avalon Harbor on Santa Catalina Cay, California, has not in any magnitude been hardened in the service of well-versed in games of befall, which were already outlawed in California sooner than the hour it was built.
[url=https://flavors.me/williamhillbonus]william hill[/url]
[url=https://flavors.me/betathome]bet at home bonus[/url]
During the 19th century, the catch-phrase "casino" came to catalogue other patrons buildings where pleasurable activities, including gambling, and sports took place. An lesson of this replicate of construction is the Newport Casino in Newport, Rhode Island.
[url=http://www.freewebs.com/betabonus/]bwin bonus[/url]
[url=http://betobonus.webs.com/]bet365 bonus[/url]
[url=http://www.freewebs.com/betabonuss/]bet365[/url]
[url=http://betebonus.webs.com/]bwin bonus[/url]

Névtelen írta...


На днях я рассталась со своим молодым человеком.Знакомы мы были уже давно,но встречаться начали 3 месяца назад.Первый месяц,пока длился конфетно-букетный период,все было замечательно.Но потом...В постели у него ничего не получилось,списала на волнение,во второй раз подумала,может выпил слишком много,в третий еще чего то.Самое примечательное,он утверждал что такое с ним в первый раз,мол это на меня такая реакция,слишком любит,слишком поэтому волнуется и в итоге пшик!Я, конечно была очень "счастлива" узнать,что у мужчины на меня такая занимательная реакция,всячески старалась ему помочь,физически и психологически.Но долго это продолжаться не могло,и я предложила расстаться,раз у него со мной такие проблемы.Сейчас он звонит,говорит плохо ему,просит вернуться,а я не понимаю,такое действительно бывает? Ведь раньше у него все было хорошо,я справки навела,отзывы наилучшие.Чувствую себя отвратительно,знакомиться с кем-то абсолютно не тянет,а возвращаться тем более.Что делать?
[url=http://mp3lists.ru/][color=#E4F4FE] [/color][/url]

Névtelen írta...

baszd meg tóta, te nagyy seggfej vagy