2010. április 24.

Prosztó M. Beléndek
Barna eső (széntabletta)

Na tökik, kompromisszumok nélküli megmondás lesz. Én megmondtam, hogy nem lesz ennek jó vége. Mégis, mit vártatok ettől a p..aszájú gyerektől? Mondtam is a Gordinak, hogy te, töki - mert mi csak így tegezzük egymást, mióta volt egy ilyen kisebb apportos ügyletem, átmentettem háromszázhúsz milka (nem csoki) értékű német tojáskeltetőt egy pedikűr-manikűr kisüzletbe egy struccfarmról -, hát nem lesz ez így jó, hiába mondjuk, hogy jönnek a fasiszták, a választók is fasiszták lettek. Mondta is a Gordi, hogy nem is érti, pedig vannak eredmények, pl. már a Takács néni az utcánkban is csak azért tizenöt deka parizert vesz a közértbe', holott a rendszerváltás óta mindig húszat vett, de most már gondol az IMF-re is.

Azért a Takács néni még tartja magát, ott volt a kampánygyűlésen is a szentem, a kockás k
erekes bevásárlókocsival átgurult a hangtechnikán, rögtön begerjedt, már a hangtechnika, nem Takács néni; az Ildikó rögtön feljebb is csúszott egy oktávval (igen, ami a benzinben van), bár állítólag nem is a hangtechnika hibája volt.

De ezeknek Mohács kell, meg koronaúsztatás, meg túlhatalom.

Bazz, láttátok a Jógik választási plakátját?

Rendet kéne tenni

végre a világba'

A haladó eszméket

gyomrom már kihányja

Zsandárt közterekre

kalodát és bitót!

Botozással teremtünk majd

européer nívót!

Ez meg a cizellálatlan, rücskös lelketeket finomítandó, mert sehol sem látok kis animált mécseskéket, meg virágocskákat, meg emlékező bejegyzéseket rólam.


18 megjegyzés:

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Prosztó, erm, most egy kicsit lefagytam.
Tudja, magára vár egész Tirpákia, hogy meghalljuk a Végső Megmondást.
Most azonban nem tudom, merre van az előre.

A tojáskeltető lenne a kulcs? De hogyan lehetne a kulcs, amikor délelőtt itt voltak a rendőrök és elvitték a tojáskeltetőt, valamint az ügyvezető igazgatót.

Aki még nem beszélt, de csak egy kihallgatáson van túl és az ügyvédje már telefonált. Irreális összeget kér a hallgatásért.

Mi lesz itt?

tölgy írta...

KGB,
a végső megmondás lényege pont az, hogy irreális összeg.

A keltető gép... nem tud maga a sorok közt olvasni? Prosztó üzen nekünk, de úgy, hogy csak elitek érthessék.

Névtelen írta...

Én megértettem, úgyhogy küldök is Prosztónak két ölelést.
http://thesecret.hu/files/oleles.jpg
http://spiritualworks.freeblog.hu/files/2010/01/%C3%96lel%C3%A9s.JPG

Leskelődő

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Maga kamuzik, Tölgy.
Magyarázza meg a keltetőgépet akkor!
Véleményem szerint Prosztó egyszerűen részeg volt és még a Végső Megmondást is elkúrta.

bz249 írta...

KGB: meg jo, hogy nem vagyok hujevallasos, mert akkor kicsit sok lenne a jelbol:

- a Fospumpa megnyeri a valasztast
- Hondor B. Margit visszater
- Proszto idehanyja a vegso megmondast es semmi ertelme

Ugye ez nem azt jelenti, hogy eljonnek a Hold tulso oldalan elo nacik, hogy leigazzanak mindenkit?

http://www.youtube.com/watch?v=4KEueJnsu80

Ezredes K Őrnagy írta...

Akkor most mi van? Szerintem, a biztonság kedvéért, lincseljük meg Höndör B Margitot. Ártani nem árthat.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

mar most azt nem ertem, miert ne magat lincseljuk meg, Ornagy.

szamomra vilagos a Vegso Megmondas. az Ornagyot meg kell lincselni. hegyibe, emberek!

Lavrentiy Pavlovich Beria (deceased) írta...

Bz, a Jelenések Könyvére gondolt? Prosztó tényleg berúgott, hogy apportról hadovál az Armageddon küszöbén.

Őrnagy elvtárs, már csak két napot kell várnia a vizilópörköltre.

Ezredes K Őrnagy írta...

Én túlzottan értékes vagyok itt egy lincseléshez, maga szerencsétlen.

Maga szerint fehérbors kell a vízilóhoz, Lavrentyij Pavlovics ?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

egyfelol nem ertem, mitol lenne maga itt olyan baromi ertekes.

masfelol pedig ha a Vegso Megmondas azt mondja, akkor magat meg kell lincselni.

Ezredes K Őrnagy írta...

De ez nem a Végső Megmondás- Szidónia Kisasszony már megnyilatkozott utána. Prosztó hamis prófétának bizonyult.

Höndör B. Margit írta...

Némá' ezt a Prosztót...na végre!
Hiányzott a blogról.:)

Maga is elkapta a halálos náthát, hogy mécseseket akar?
http://www.netnagyiklub.hu/Gif_kepek/mecses.gif

Tessék, hogy lássa, mennyire örülök a bejegyzésnek:
http://www.netnagyiklub.hu/Gif_kepek/tancosno3.gif

Na.

Höndör B. Margit írta...

KGB

Megint nem érti a megmondást, már meg sem lepődöm.
A tojáskeltető mellékszál, színesíti a mondanivalót: Takács néni őrzi a lángot!

Érti már? Van remény!

Höndör B. Margit írta...

Szidónia kisasszony belepacsázott Prosztó megmondásába.
Remélem, mindenki számára világos,hogy ez nem lehet véletlen.
Összeesküvést érzek, összefonódást érzek, háttéralkukat érzek, kubatovokat érzek, macskapisi szagot érzek.

Höndör B. Margit írta...

Izé.
Át akartam tanulmányozni ezt a jógi választási izét, de megakadtam.
Tudja valaki , hogy mi az a pránaevés?
Egyáltalán, lehet valaki sikeres politikus iylen névvel, hogy Swami Sivananda?

Lavrentiy Pavlovich Beria (deceased) írta...

Őrnagy, pörköltbe nem. Azonban kár lenne abból a marha nagy állatból csak pörköltet csinálni.
Prosztó egy igazi hamis próféta, báránybőrbe bújt farkas (ööö cápa).

Prosztó M. Beléndek írta...

Mindenki húzza meg magát, de rohadt gyorsan. Elégedetlen vagyok a blogon nyújtott teljesítményükkel.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nicsak, ki beszél.
Idejön egy újonc nikk, tojáshéjjal a seggén és fikázik.
Mennyi értéket adott ma hozzá a blogoszférához? He?