2008. október 20.

Höndör B. Margit
poszt

Megmondom az őszintét: kifejezetten örülök a MÚOSZ reagálásának, végre van valami igazán komoly történés megint a világban! Utoljára akkor voltam ilyen izgatott, mikor Tomket Béla akciózott túrórudinak öltözve a Pitypang utca és a Nefelejcs utca sarkán másodmagával, és akkor most fel is szólítom KGB-t, hogy azonnal öltözzön be balaton szeletnek a tervezett utcai ürítéses performanszához! Köszönöm.
Hónapok óta csak punyik az ország,a világ, marginális kérdések ülnek tort a blogban is, világválság,nemzeti csúcs, kit érdekelnek ezek?? Tirpákbokrétás a Mesterre kíváncsi, az alkotási folyamatra, a gondolatmagoncok kicsírázására, a szavak mögött megbújó emberre, ez érdekli a rendes tirpák elitembert. Tudja ezt a Mester is, mi másért szentelt volna külön posztot a MÚOSZ levelének, amire amúgy tojik, el sem olvassa a kis szemeivel az ilyen vádaskodásokat, leperegnek róla az efféle aljaskodások, annyira felette van az ilyesminek, miegymás.
A Mester ezt a posztját a mi kedvünkért, értünk írta, elitek!
Most a meghatódástól nem is igen tudok többet írni, egyebekben csatlakozom inkább a KGB által leírtakhoz, egyrészt véletlenül teljesen igaza van, másrészt ne felejtsük el, mekkora utat kellett bejárnia ehhez! (utalás erre: http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/10/witz.html)

19 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az még hagyján, hogy a köztársaságpárti delegált feltörlőrongy marasztalta el a Mestert.

Illetve, hogy a Brooklyni Lepkék és Taoista Tőzsdecápák levélben álltak ki a Mestert ért csótányszellentés ellen.

Dehogy Gizike egyetért KGB-vel?!

ez már tényleg a világvége. és egy szép új világ kezdete. erre inni kell.

Névtelen írta...

Jaj, Gizike, olyan izgatott vagyok! A Mester épp most beszél a rádióban. Nagy Lajosból merített - most mondta.

Leskelődő
*körömrágva*

Névtelen írta...

Bauer,

mióta nincs net Gizike dolgozójában, teljesen össze van zavarodva. Csak így lehetett.

Höndör B. Margit írta...

Igaza van, Tölgy.
:)

Höndör B. Margit írta...

Mit iszik, Bauer?

Höndör B. Margit írta...

Melyik adón??Hol?? Hol??

Névtelen írta...

Hol-hol? Naná, hogy Klubrádió. Kontra. Orosz Józseffel :))

De már vége.
Lehet nyugodtan vacsizni :)

Jó étvágyat kíván

Leskelődő

Névtelen írta...

Én gombócot ettem. Utána meg lehet hallgatni TWA iránymutatását?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hogy Klubrádió?
Hogy Kontra?

(farkasvigyorral mosolyog)

Gizike, ez a sokminden nagyon szép, különösen az, hogy lemerült a Witz című írásom mélyrétegeibe és onnan élve, bár kissé ziláltan tért vissza, de hol az elhatárolódás?

Hol az a kurva elhatárolódás, bassza meg?

Egyébként újra Tényező lettem, személyesen a nagy Mavo elemezgeti az írásocskámat. Trágárság és elidegenedés Kovátsch Gamma Bertalan prózájában.

Höndör B. Margit írta...

Mit álldogál még mindig itt ebben a hülye zizegőben, KGB? Azonnal vegye fel a balaton-szerkót, és menjen akciózni!
Már régen elhatárolódtam az egyik kommentben, ha nem vette volna észre.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Akcióznék, de a hanganyag még nincs fenn.
Hamarost, hamarost ...

Kommentben való elhatárolódás nem ér, megmondtam már pignonnak is.

Höndör B. Margit írta...

pffh, hagyjon békén, nyűgös vagyok, miért nem a többieket izélgeti?? Prosztó még ennyit sem írt, Szidónia kisasszony dettó, Bauer megint alkoholizál, és mi van Loxon és tewton elhatárolódásával??
He??
Naugye.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Most fájó pontra tapintott azzal a nehéz piszkavassal, amivel tapintani szokott. Itt zajlanak a történések és ezek a frontlógósok csak a részvényeiket vagdalják.

Szánalmas, defetista banda, leveszem róluk a kezem!

Névtelen írta...

Ajvé, ezekben a nehéz időkben egymásnak esnek.
A végén még egymástől határolódnak el. Bár azt már többször megtették, tehát akár rutinjuk is lehet benne.

Névtelen írta...

Amúgy ki a Nagy Mavó? Tényező, aki értéket adott hozzá?
Lehet, hogy nem mindenki elit, és nem értik Tirpákia népét?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem, Mavo Gizike és Prosztó régi haverja. Ő dönti el, ki a Tényező és ki nem.

Névtelen írta...

gizike, vörösbor volt, finom. még tart ;P

még tölggyel is egyetértett, ez egy szép nap volt.

Ezredes K Őrnagy írta...

Még Leskelődő se írta meg azt, amire parancsot kapott. Bár kételkedek benne, hogy képes lenen sok Értéket Hozzáadni.
Tirákok, elhatárolódni!!!!!

Prosztó M. Beléndek írta...

"Egyébként újra Tényező lettem, személyesen a nagy Mavo elemezgeti az írásocskámat."

"Nem, Mavo Gizike és Prosztó régi haverja. Ő dönti el, ki a Tényező és ki nem."

Én sokkal frapánsabban leírnám, hogy ki az a nagy Mavo, de csak Papp Lajos orvosprofesszor szavait tudnám ismételni, amik akkor hangzottak el, amikor Gyurcsányról kérdezték.