2008. október 27.

eN
Lazac

Elitek,
ezekben a válságos időkben sem lankadhat figyelmünk, a tőzsdecápákpontyok köztünk vannak. Node ezek nem amolyan gülüszemű, nagyorrú népellenségei mint ahogy a Fospumpa próbálja elhitetni, ők nem ellenünk vannak, ahogy az antilopcsordából a gyengéket felfaló oroszlánok is az egyensúly fenntartása, a Verseny, ha úgy tetszik az evolució eszközei. Ezért kötelessége minden elitnek most a tőzsdén jeleskedni ahol mint tudjuk nem a céget, hanem a teljesítményt értékelik. Pontosan ahogy a politikában is: ha az Úr megszorít amíg a Fospumpa igérget, mi elitek hideg fejjel az Urat választjuk, hiszen tudjuk ki akarja a javunkat, és ki az aki mindent megtesz a hatalom megszerzéséért. Nos, aki a Fospumpának hisz, az megszívja. Mivel elitnek lenni sokáig azt jelentette, hogy nem tudjuk mi fán terem a pénz, bevezetlek benneteket a tőzsde titokzatos, ámde izgalmas világába.
Az alapfogalmakkal nem fárasztok itt senkit, azokat mindenki ismeri, az elitek úgyis a határidős piacon jeleskednek. Amint említettem, az elit nem a szívére hallgat, hanem az eszére, amint a Gyuri barátom is teszi. Fontos, hogy az ember drágán vegyen és olcsón adjon el. Vagyis ööööö... fordítva. Az előbbit betudhatjuk a Fospumpa kesztyűbábjának. Ilyenkor az elit elemez, kivár, a Fospumpa úgyse tudja sokáig természetellenes irányba fordítani a folyamatokat. Szóval hol is tartottam? Jaigen.
Két fontos fogalom van: a short és a long. Elitek bemagolni! Amint mindenki tudja a short esésre, a long növekedésre spekulál, mikor melyikre van igény. Az opciókba most nem megyek bele, azok olyan nemelit dolgok, és Miskolcon sem említették, tehát nem fontosak. A shortot és longot nemcsak az értéktőzsdén, hanem árutőzsdén is lehet csinálni, például ilyen válságos időkben az olajlong a tuti.
Felvetődik a kérdés, hogy mit csináljon az elit mikor a tőzsde zárva van? Gyakorol. Itt van például a reformerek kedvence, a diktátorszimulátor, valamint a világszimulátor. Minden elit nagyszerüen megtanulhatja hogyan működik a világ, pontos és hiteles képet kapva a tőzsdén kívüli életről. Ha meg kedve szottyan, akkor akár azt is kipróbálhatja milyen Fospumpának lenni.

Sajnos a prolik -mint minden jóból- ebből is kimaradnak, de azért nekik is van móka (az adófizetésen felül), bárkiből lehet milliomos. Akár dollárban. Íme.

22 megjegyzés:

Ezredes K Őrnagy írta...

Az baj, hogy megmagyarázta az angol szavak mögötti tartalmat. Azt nem szabad, oda az elit felsőrendűségének látszata akkor.

Ferenczy A. Szidónia írta...

bazmeg. ez a Mester okosabb mint gondoltam. minden képzeletet felülmúló pénzügyi szakértő.

Én, tényleg miskolcon tanult a bölcsész intézetben a Mester? jártam már arra, de semmi tábla vagy obeliszk nem jelzi ezt. Hiller Pistának a tökére kell lépni.

Ezredes K Őrnagy írta...

Majd az új megszorító csomagot róla nevezik el: Worluk-csomag.

eN írta...

Őrnagy a magyarázat a linkek miatt is kellett. Amúgy hogy tetszik a tankom?

tölgy írta...

en,
ez egy kiváló elit írás. nekem legjobban azok a szép grafikonok tetszenek. Egy a baj csak velük, mindegyiknek szomorú a vége, lefelé konyulnak. Márpedig, ha haza megy a megfáradt nyugdíjas az egész napos sorbanállásból, akkor valami vidámat szeretne látni. Nem ilyen szomorú végű grafikonokat. Elég szomorú, hogy elfogyott az akciós farrhát.
Kérem a grafikonok _végét_ javítani.
Utána mehet a nyomdába.

eN írta...

Tölgy az első és utolsó felfele ível ezzel mutatván hogy volt és lesz is növekedés. A pillanatnyi esés a Fospumpa miatt van.

Ferenczy A. Szidónia írta...

ugyanmár, gyorsan elrepül az a 180 év.
vámpírok előnyben.

Névtelen írta...

Miféle nemelit gondolkodás, hogy a grafikonok végét ha vizuálisan felfelé kunkorítjuk, akkor az a gyakorlatban is felfelé mutató tendenciává alakul(-hat)?!

Amit a nyomdafesték elbír, az általában mind-mind rémhír. A pillanatnyi esés pillanata milyen távlatokban értelmezendő?

Azok a grafikonok meg tökéletesek úgy, ahogy vannak! Csak még pár vadító szín kéne bele!

A szem

Ezredes K Őrnagy írta...

En, tökéletes a tankos kép. Maga sok Értéket adott hozzá a bloghoz ma. Kinevezem hadnaggyá.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Meg kell koszonjuk a Mesternek, hogy helyettuk elvesztette azt a sok penzt.

Bizonyara ismerik azt a regi anekdotat, amikor a fiatal uzletember elveszit egymillio dollart. Elmegy a fonokehez es felajanlja a lemondasat. Mire a fonoke: miert rugjam ki? Most fektettem magaba egymillio dollart!

Igy vagyunk mi a Mesterrel is. Most fektettunk bele egy hetszamjegyu osszeget. A hulyemagyarok nem tettek volna, mert nem ertik meg a sajat erdekeiket, hat elvette toluk az adoszedo. Attol meg a befektetes megvolt.

Egyszer majd megertik es megkoszonik.

Ezredes K Őrnagy írta...

Még nem vesztette el. Lesz IMF pénz, reformok, szárnyal majd a tőzsde. Visszamegy az OPT 7300 fölé. Akkor eladhat a Mester. Meglesz talán a jegybanki alapkamat is neki.

Ferenczy A. Szidónia írta...

"Meg kell koszonjuk a Mesternek, hogy helyettuk elvesztette azt a sok penzt."

Kágébé, kérem. mi ez a burkolt klerikális reakció? nehogy már megváltót faragjon a Mesterből.
gyanus nekem maga, nagyon.

tölgy írta...

Ha nincs válság, akkor hogyan kapunk 12 mrd USD-t az IMF-től? Sehogy!
Márpedig ennyi pénzből nagyon sok nyugdíjat lehet emelni és rajzfilmet készíteni.
Hülye IMF-t eléggé könnyen behúzta csőbe Ferkó. Most még Brüsszelt is megvágja, és annyi pénzünk lesz, amekkora számjegy nincs is maguknak.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem latok semmi problemat a megvaltosagban.
A problema csak az avitt, ocska megvaltokkal es szaradt huscafatok imadasaval van.
A Mester nagyon megfelelo lenne megvaltonak. Modern es hisz a Piacban es a Versenyben.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, szerintem a trukk a magankoltesekkel van. Az allamot megfogja most az IMF csomagja, tehat valaki mas neveben kell kolteni. Brown ezt ugy csinalta, hogy ingatlan-arrobbanast generalt es ravette a lakossagot, hogy vegyen fel kolcsont az ingatlanara. Nem allitom, hogy most ez lesz a recept (a jelzaloghitel most egy kicsit ijeszto lett), de biztos vagyok benne, hogy a trukk az allami budzsen kivuli koltes.

tölgy írta...

KGB,
hát a fogyasztási hitelek kilőve.
Maradnak a brüsszeli pályázati pénzek. Azt a görög, bolgár haladó barátaink is szerették lenyúlni. Portugáliát meg konkrétan teleaszfaltozták brüsszeli pénzből, de a gazdaság mit sem javult.

Ferenczy A. Szidónia írta...

olyat hallottam, hogy majdnem átharaptam a kormánykereket.

a főváros bejelentette, hogy koordinálni fogják a szabadság-híd (Ferenc Jóska híd az öregebbeknek) és a Margit híd lezárását és megnyitását.

beszarás, mire képesek most már a tudósok. és még hírt is csinálnak belőle.

(margithíd felújítása: 6mrd HUF uniós támogatással, szabadsághíd felújítása 2mrd HUF eu támogatással)

és hogy-hogynem, kevés lett az előre belőtt keret. gondolom természettudományos módszerekkel meghatározták, hogy 4.9 mrd hufból lehet felújítani a szabadsághidat (bár ennyiből lehetne egy újat venni, nem?) és most kiderült, hogy kell még 300 millió. pl világítás és egyéb elmaradt dolgok.
körültekintő emberek ezek, na.

eN írta...

Köszönöm a kinevezést Őrnagy. Mit kell tennem ahhoz hogy Százezredes lehessek?

Ezredes K Őrnagy írta...

Több tonnányi értéket kell még hozzáadnia a bloghoz.

Prosztó M. Beléndek írta...

"Köszönöm a kinevezést Őrnagy. Mit kell tennem ahhoz hogy Százezredes lehessek?"

Libamáj-pástétomot kell hoznia Gizike macskájának, nekem meg egy hideg Staroprament.

A többiekkel ne foglalkozzon.

Prosztó a tényező.

Ezredes K Őrnagy írta...

Prosztó ért az élethez. A Staropramen a világ legjobb söre. Jól megy a tőzsdecápáknak.

eN írta...

Prosztó a Staropramen nemelit, az elit az villányi bort iszik, természetesen saját termésből. De legalább a sajátkezüleg veszi át a borásztól.
Libamáj-pástétomot megette a macskám, a Gizikéének csak whiskas maradt.