2008. október 7.

Kovátsch Gamma Bertalan
Válság van

"Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel. Hogy a maga biztosság mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés."

Most jól megszívja a sok seggfej.

Hányszor téptem a számat, hogy ne vegyétek meg a plazmatévét, hogy ne menjetek nyaralni Törökországba, hogy húzzátok meg a nadrágszíjat. És ti? Szartatok ti az én tanácsaimra. Azt hittétek, örökké tart az aranyláz. Most aztán jól megszívjátok. Jön a bank embere és viszi a lakást, a kocsit és a gyereket is.

"És én magam, amit korábban egy évig nem tapasztaltak tőlem, az elmúlt egy hónapban talán háromszor kezdtem el üvöltözni és kiabálni, nem bírva mindennek a feszültségét a tárgyalásokon. Nem a kollégákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, hogy húzzatok már a picsába ezzel. "

Most végre itt az idő. Most kiderül, ki termelt elég hozzáadott értéket ahhoz, hogy Lancia Thesisen járhasson. Nem ti, hülyegyerekek. Hanem én. Mert én nem vettem fel hitelt és nem próbáltam elkerülni a begyűrűzést. Én egyszerűen és nagyon konzervatívan felvettem a pénzt. Azt a pénzt én azért kaptam, hogy nektek megmondjam, hogy meg kell szorítani a nadrágszíjat. Apait-anyait beleadtunk, nem rajtunk múlott. Hülyék vagytok, megérdemlitek a sorsotokat.

"Nézzétek. A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata."

Tulajdonképpen örülök ennek a válságnak. Megmondta nektek Feri az igazat, nem hallgattatok rá. Megmondtam én a blogon, nem hallgattatok rám. Megmondtam rajzfilmben, nem hallgattatok rám. Akkor majd most meghallgatjátok a végrehajtótól. Majd nézem a Thesisemből, ahogy kipakolnak titeket a lakásotokból. Megérdemlitek, seggarcok.

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. "

46 megjegyzés:

Ezredes K Őrnagy írta...

He-he-he
De jó lesz majd az államcsőd, a sok ingyenélő közalkalmazott nem kap fizetést, meg a nyugdíjasok sem kapnak egy petákot se.
Államcsődet akarok!

Névtelen írta...

Lelepleződött! Államcsöndet akart írni. Maga szélsőséges liberális!

kettészelt Leskelődő

Ezredes K Őrnagy írta...

Államcsönd. Az se rossz! Maga Értéket adott hozzá Leskelődő, életében először!
Gizike összevarrja.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Allamcsod nem lesz. A sok wannabe tozsdecapa fog bedolni a Lancia Thesisevel. Azt hittek, nekik is lehet olyan, mint a Mesternek. Hat nem lehet.

tölgy írta...

Igen, most akkor egy perces néma felállással Tirpákia férfi népe emlékezzen meg arról, hogy Leskelődő Értéket adott hozzá(nk)!
Beléphet ezzel a Piac és Verseny játékba.

Természetesen csőd lesz, már dolgozunk az új projekten. Válságmenedzselésben legalább olyan jók vagyunk, mint szorongásmenedzsmentben. A Lanciának meg elég sok a baja, kéne mán egy Mazzerati vagy valami elithez méltó, olaszos ótó.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ez a csod, ez biztos?
Tudnom kell elore, mert a csod az uzlet legkellemesebb allapota. Ha jol emlekszem, egy Rotschild mondta.

Utoljara ugy hallottam, hogy nem lesz csod.

tölgy írta...

KGB.

megint ránk akarja sózni az ósdi, frissiben leporolt csődgondnoki terveit? Már Gizike budijában sem működtek!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Lehetek csodgondnok is, bar en inkabb magara gondoltam. Nem szeretem, ha vernek. En a szeretetet es a megertest szeretem.

Csak a befekteteseim miatt kerdeztem. Nekem meg szoktak mondani elore, mikor lesz valsag.

Prosztó M. Beléndek írta...

Én nem kúrtam el semmit, én csak fizetem.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ne tologassa a felelosseget, Proszto. Egy hajoban ulunk. Mondjuk ugy akkor, hogy elkurodott, valakinek pedig fizetni kell. Azt akarja, hogy a nincstelenek fizessenek? A raszorulok? Nem lehet ilyen szivtelen.

tölgy írta...

Prosztó,

sajnos itt teljes a konszenzus, hogy akárhogyan is, de magának kell fizetni. Ez így igazságos, és mink szociálisan is érzékenyek vagyunk.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Igen, egyetertek. Prosztonak kell fizetni. Vagy akarhogy is, de semmikeppen se nekem. Gizike es Ornagy nem fizethet, Tolgy pedig minimalberbol tengodik.

Esetleg ha Leselkedorol kiderulne, hogy potyautas?

Prosztó M. Beléndek írta...

Nekem nincs pénzem. Elvitte a válság.

Fizessen Gizike.

Naki úgyis nagy a csőre és sárga. Na, nem akarok utalgatni.

Névtelen írta...

Felháborító feltételezés!
Megmutathatom a TB kártyámat. Mind a kettőt.

(Jut eszembe, ha valaki netán össze akarna varrni, kérem, ne politikai szállal tegye. Köszönöm.)

Őrnagy mért nem fizethet? Van neki miből, tegnap is bevásárolni ment!

Leskelődők

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Prosztó M. Beléndek írta...:
"Nekem nincs pénzem. Elvitte a válság."

Majd megnezzuk meg a padlast es a parnacihat is, ha nem haragszik, Proszto elvtars.

Tudom, hogy maga meg nem adta be az osszes valutajat.

Gizike nem fizethet, o raszorulo.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Leselkedo, Ornagy nem fizethet, o eppenseggel tobbet kap. Tobb felelosseg, tobb penz.

Kandahar, muhahahaha!

tölgy írta...

Tényleg,
fognunk kéne egy potyautas brókert. Azt nyilvánosan megnyúznánk, a bőrét meg részvénypakettekkel tömnénk ki.
A tv2 élőben adhatná, a bevételekből pedig befejezhetnénk a következő válságmenedzsment tervünket.

tölgy írta...

Leskelődő,

ne aggódjék!
Összenő, ami összetartozik.

Maga is tartozik!

Höndör B. Margit írta...

Gizike szép.
Vagy nem ez volt a kérdés?

Ezredes K Őrnagy írta...

Mag szerencsétlen, én hivatásos tiszt vagyok. Ha meg államcsőd lesz, akkor elmegyek Irakba egy magánhadsereghez, a Zöld Zónából irányítom majd a sok zsoldost.
De maga mit fog csinálni? Államcsőd esetén a bölcsészek éhen halnak. Tölgy növeszt havi 2 kiló szarvasgombát, és kész.
Gizike felszedeti magát valami gazdag politikussal. Prosztó elmegy pizzát sütni Londonba. Leskelődőt felveszik a Sas kabaréba, ott tud Értéket hozzáadni. De mi lesz magával?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem, nem ez volt a kerdes.
Az volt a kerdes, maga raszorulo-e.
Azt kell valaszolnia, hogy igen es Proszto mar irja is a csekket.

Ezredes K Őrnagy írta...

Szidónia Kisasszony meg nemesi származék, Bauer gazdag sváb paraszt.
Mag éhen fog halni KGB! Majd lökök egy száraz zsemlyét némi parizerrel.

Ezredes K Őrnagy írta...

Loxon meg elmegy jezsuita szerzetesnek. Ki van még?

Höndör B. Margit írta...

Persze, hogy rászoruló vagyok! Mennyi pénzről van szó?

Ezredes K Őrnagy írta...

Maga nem rászoruló. Évente kb. három új budit épít. Intézzek magának egy vagyonosodási vizsgálatot?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ezredes K Őrnagy írta...:
"De mi lesz magával?"

Meg ne probalja kerdojelezni az Erteket, amit Hozzaadok!
Az en szolgalataimra akkor lesz csak igazan szukseg. Kulonben az emberek azt gondoljak, hogy nekik most nem is jo.

En meg tudom oket gyozni, hogy nekik jo.

Aztan ha minden kotel szakad, elmegyek egy prosperalo orszagba, mint peldaul Romania.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike írta...:
"Persze, hogy rászoruló vagyok! Mennyi pénzről van szó?"

Masfelmillio forintrol!
2010-tol kezdi majd Proszto fizetni es 15 ev alatt fizeti ki.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ejnye, hogy rakattant erre az ehezes-fantaziara, Ornagy. Maganak nagyon sok ideje van a fantazialasra. Egy jo kis haboru kellene mar maganak. Milyen klimat szeret? Lovoldozes orosz tengereszgyalogosokkal egy sarkkori olajkitermelo platform tulajdonjoga miatt? Hogyan tetszene?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ezredes K Őrnagy írta...:
"Maga nem rászoruló. Évente kb. három új budit épít. Intézzek magának egy vagyonosodási vizsgálatot?"

Inkabb azt kellene megkerdezni, ki fizeti azokat a bombakat, amelyekkel maga lebombazza azokat a budikat.

Ezredes K Őrnagy írta...

Mediterrán vagy szubtrópusi klímát szeretnék. Pl.: Nápoly környékének megtisztítása a román dzsipó hordáktól. Vagy Gázában megdönteni a Hamász uralmát. De jó lenne egy Merkava-oszlopot bevezetni Gázázba és közben mindent lerombolni amit lehet :)
Vagy Haitin megvédeni a fehér kisebbség érdekeit egy New Jersey osztályú csathajóval.

KGB intézkedjen!

Romániában max. mint útkaparó tudna értéket hozzáadni.

Ezredes K Őrnagy írta...

Maguk. Az adójukból. Hadgyakorlatra.

tölgy írta...

Tipikus válságtünet: egymásnak esnek valami 10 évre elosztott rongyos másfél milla miatt.

Inkább tegyenek a Hazáért felelős hazaffíként. Mindenki adakozhat, ha Gizikének nincs pénze, akkor a fél veséjét, néhány liter vért, mint Haitin volt szokás, törjék a fejüket!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ezredes K Őrnagy írta...:
"Mediterrán vagy szubtrópusi klímát szeretnék. "

Kerese parancs. Szomaliaban pont ilyen van. A Haladas eroit kepviselo etiop hadsereg egysegeit kemenyen szorongatjak a Multba ragadt hadurak es iszlam fanatikusok hordai.

Egy Hos kell oda, mint amilyen maga. Kis csapataval behatol az Ellenseg fohadiszallasara es kikapcsolja a taktikai szamitogepuket, amitol az osszes csapatuk lefagy abban a helyzetben, ahova a szamitogep utoljara tette oket.

Maga egy hos, Ornagy. Masok nem jelentkeznenek onkent egy ilyen kuldetesre, hanem meg kellene zsarolni oket. Orulok, hogy erre az on eseteben nem volt szukseg.

tölgy írta...

Ezzel megoldotta KGB Őrnagy és Szomália gondjait.
De mi lesz a mi államcsődünkkel? Mégiscsak ki kell fosszuk Prosztót :(

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Majd azt mondjuk Prosztonak, hogy masfelmilliot veszunk el tole.
Aztan kesobb azt mondjuk, hogy takarekoskodtunk es mar eleg egymillio is. Annak orulni fog es befogja a szajat.

A felmilliot pedig megtakaritjuk, mert Ornagy nem fog tobbe draga bombakat dobalni budikra, amelyeket draga segelyekbol kell helyreallitani.

Ezredes K Őrnagy írta...

Nincs azoknak számítógépük. Szomália viszont már erősen trópus, úgyhogy nem megyek. Valami a haladást jobban szolgáló feladat kéne. Nem kihívás leállítani pár sivatagban rohangáló muszlim négert.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

KGB hazudik.
Nincs valsag.

Ezredes K Őrnagy írta...

Nem kéne lecsapni azt a Doomhammert KGB? Mindig csúnyákat ír magáról.

Névtelen írta...

Doomhammer teljesen tiszteletlen hangon ír KGB-ről.
Mi hiszünk, de most melyiknek?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szerintem idomuljanak a helyzethez. Ezen a blogon velem nem ajanlatos ujjat huzni.

Névtelen írta...

Abzúg Doomhammer!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Koszonom, Tolgy.
Most menjen at a reakciora es ugassa le a Doomhammert. Mondja meg neki, hogy ergya.

Höndör B. Margit írta...

http://www.youtube.com/watch?v=VFgUDO-lo_Y
:)

Névtelen írta...

KGB,
értem a feladatot, megyek és megoldom!

Gizike,

ez a táncoló csirke is maga lenne?

Na, egy kis szimbólizmus
http://konzervativok.blogspot.com/2008/10/szociolgia-haszna.html

http://konzervativok.blogspot.com/2008/10/meztelen-kirlyn.html

Névtelen írta...

Őrnagy,
talán tényleg intézhetne Gizikének egy vagyonosodási vizsgálatot! Ha jól láttam (s az nem kétséges), a budija mögött "Gizella csirkefarm" található, onnan küldözgeti felfedezőútra csirkének álcázott kémeit különféle linkek segítségével.
Ráadásul a "szimbolizmus" a jelszó!
Pfff.

A szem

Prosztó M. Beléndek írta...

Másfélmilliót havonta, vagy évente?
Ha havonta, akkor egy kicsit bele kell húznom!