2009. január 19.

Ferenczy A. Szidónia
a számlaadási kötelezettségről



A minap elvittem a gyerekeket orvoshoz. No nem mintha átlaghülyemagyar lennék, aki örökké a kórházban akar lógni, de néha muszáj. A doki rövid vizsgálódás után kijelentette hogy az A magzat mandulái eltérő méretűek, és a B magzatnál is valami hasonló dolog áll fenn, bár az arány más. (A: 1:2, B 1:1.2)

Megoldás: ki kell venni. minél hamarabb, annál jobb. nem kell az oda egyébként sem. ha meg kivettük, megnézzük mi volt az oka, hogy megnőtt.

Kérdésként merült fel, hogy ki/hol/mikor végzi el a műtétet. (más kérdés nem volt)

Hát a doki az nem, mert már ő nem, csak régebben. De az ismerőse a budapesti X.Y kórházban az igen.
De akkor majd neki kell fizetni, nem a dokinak. (itt most egy olyan kérdésre is választ kaptam, amit fel sem tettem)

1 másodperc szünet - hívjuk lélegzetvételnek - után pedig:

egyébként én 30.000 HUF-ért csináltam régen, ez volt a tarifa műtétenként. És majd ott is ennyi lesz a tarifa, amit a másik doktornak kell adni. mert ő is ennyiért csinálja a műtétet. és majd a másik dokinak kel fizetni.

még egy másodperc eltelik.

mert lehet ám ezt rosszul is csinálni, meg nem jól, aztán visszanő. már másokkal. mindenféle kezdőknél előfordul az ilyen.

hümm - kábé ennyit mondtam. aztán kifizettük a vizsgálatot és elmentünk haza.

sajnos nem kaptunk számlát a vizsgálatról, csak az eredményeket. (cinkos vagyok, mert nem mertem rákérdezni. jön is majd értem a csillagszóró-kommantó)
én úgy gondolom, hogy különdíjjal kellene jutalmazni a számlatotón magánorvosi rendelésről hozott számlával induló becsületes adófizető állampolgárokat.

22 megjegyzés:

Höndör B. Margit írta...

Hm.
1.Okoskodásnak tűnhet, de sebaj:
a harmadik gyuszi után már szeretik egyes orvosok kiveszegetni a mandulákat, talán nem feltétlen lenne szükséges, az én lányomnak is volt egy ilyen korszaka, kinőtte, minden mandulája megvan. Számít, hogy hány évesek éppen.
2.Fel vagyok háborodva:)
Pontosan tudja a fazon, hogy a gyerek problémája a legutolsó dolog, amivel az ember takarékoskodik, ezért szemérmetlenül ki is használja a helyzetet a haverjával együtt, és a legtöbbször be is jön nekik.
3. Mit fog csinálni, Szidónia?:)
4. Az, hogy nem adott számlát a vizsgálatról, a legkevesebb ebben a történetben.:)

Ezredes K Őrnagy írta...

300000 Ft? Ez valami magánklinikán a díj? Hálapénznek sok lesz, főleg gyereknél.

Mi a terhesgondozást magánorvosnál csináltuk végig ( én mindig elkísértem az Amazont, tudják első gyerek). Sokat kellett várni, sokat kellett nézni a TV2-őt RTL-klubbot, de számlát nem kaptunk egyszer sose:)

Névtelen írta...

Kedves Szidónia,

egyrészt ugye:
http://kepmesek.blog.hu/tags/eg%C3%A9szs%C3%A9g%C3%BCgy
:)

másrészt, ha megenged egy javaslatot: addig keresgéljenek, míg megtalálják az Igazit. Azt az orvost, aki azt mondja: a mandulákat _nem_ kell kivenni.
Nem véletlenül vannak ott, ahol vannak.

Egyébként ez az egész vircsaft tényleg mérhetetlenül dühítő !

Leskelődő

Névtelen írta...

Mijez a zsigeri düh és indulat?

telepítsünk egy tankot minden kórház bejáratához, és a belépő dokikat egyenként tapossák agyon?

Tessék a dokit megfizetni, különben 15 év múlva kurvára senki nem vesz ki semmit magukból és a gyerekeikből.

A medikusok 80%-a már most nyugatra tervezi az életét. Ez nekem nem gond, mert Nyugat-Tirpákiában élek.

Névtelen írta...

Latja Szidonia az a baj, hogy magacska nem elit (vagy nem elegge az). Mert az elit automatikusan kap szamlat es csak akkor vagjak ha tenyleg szukseges. Lasd meg kepmesek ide vonatkozo reszet.
Kulonbenis a maga hibaja, latja megse kellett volna a Reformoknak keresztbe tenni azzal a nepszavazassal.

--eN

Névtelen írta...

Ez érdekes ötlet, tölgy.
De még jobb megoldás lenne, ha a tankok a kórházba lépő betegeket taposnák agyon, nem gondolja?

Azt hallottam, a régi időkben Kínában nagyon jól fizették az orvosokat.
Egészen addig, míg a páciens egészséges volt :)

Leskelődő

Ferenczy A. Szidónia írta...

Drága Őrnagy, csak 30.000. nem háromszázezer... vagy nem tudom...
És nem magánkórházban, hanem a főv. önk által üzemeltetett intézményben. Ahol a maga meg az én (és még sok helyre adófizető állampolgár) járulékából gyógyítják rendre a betegeket.

ami engem konkrétan megdöbbentett, az a rutin volt, amivel a kínos kérdéseket bulldózerként (a militánsaknak sherman tankként) legázolta a kolléga és megmondta a tutit. Ez az ár, nehogy aztán rosszul járjunk.

a számlaadó orvosokról: vannak ilyenek. bár ritkák. kérésre vélhetően mindegyik adna (oh, naív leánykám...)
igazából az utóbbi években már megy a para, és ha rákérdezel, lehet látni a szemekben a rémületet, hogy "jajj most buktam le bazzeg... ez egy apehos."

az az igazság, hogy jó dolog a számlaadás, mert az egészségbiztosító elszámolja és kifizeti.

egyébként meg a hatályos adótörvények szerint számlaadási kötelezettség van. nekem, mint vevőnek nem kell kérnem, mert az eladónak adnia kell. hiába mondom én, hogy nem kell nekem, akkor is ad, ha mást nem, nyugtát.
mert ha bizony előbb ér a pénzhez mint kiállítaná a számlát, akkor az adókommandó alaphangon 100.000 magyar forintra bírságolja az eladót, alaphangon. akár egy doboz gyufáért is.

de egy felelős demokrata haladó értelmiségi ilyenkor tudja mi a teendő:

démonizáljunk! minden orvos korrupt csaló szemét. algopyrinben meg steril mullapban lopják el az államot.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Most ezt az egész történetet nem értem.

Az elit befizeti az adóját, mert az jó.

Utána igénybe veszi a magánbiztosítását, mert az is jó.

Miért menne az adójából fenntartott intézményekbe, amikor oda a prolik is bemennek?

Ferenczy A. Szidónia írta...

Gizike,

a pulyák 6 lesznek. fejenként.
én sem hiszek a "nem kell az oda" megközelítésnek.
van ez az evolúció, vagy mi. nem túl gyors az biztos, de ha nem kellene mandula, lett volna már ideje elsorvadni.

ami ebben kicsit megzavart, az a hozzáállás volt. valami nem jó, inkább vegyük ki, és majd kiderítjük, mi volt vele a baj.

kicsit olyan rabbi és a tyúkok hangulata van neki.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Bertalan,
maga szerint az említett orvosnak az a szent küldetése, hogy a várható hálapénzzel elriogassa az elitet a prolikórháztól?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szidónia, az említett orvos elitfeladatot végez.

Tudatosítja a prolikban, hogy az egészség üzlet.

tölgy írta...

Védje meg magukat a Heller Ágnes!

http://nol.hu/velemeny/lap-20090117-20090117-34

tölgy írta...

Egyébként, Szidónia mit van úgy oda?
Minek volt ott (mármint a kórházban), ha oda megy, így járhat.

Ezredes K Őrnagy írta...

30 000 Ft? Az nem is sok.

martonx írta...

Az orvos csak azért akarja kivenni a mandulákat, hogy sokat keressen vele, nem pedig azért hogy a beteg meggyógyuljon.
Mivel nekünk az az érdekünk, hogy meggyógyuljunk, és ne adjunk hálapénzt az orvosnak (ugye-ugye az Úr és csapata már a tavalyi népszavazás előtt megmondták mekkora szemetek ezek az orvosok), ezért sokkal jobban járunk, ha nem vetetjük ki a mandulákat.
A hülye maradi orvosok meg vegyék észre magukat.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Tölgy, Heller Ági néni nagyon szigorú.
De a kommentelő kispajtások is.
véges számú hozzászóláson belül sikerült az egész témát szélsőjobb-demokratikusbal irányba polarizálni.

bámulatosak az emberek.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Őrnagy,
valóban nem a világvége. de nálam a hálapénz az hálapénz. esemény utáni, mint a posztinor. ráadásul, inkább valami maradi performancia-indikátor, mint garantált fizetéskiegészítés. a civil szféra által finanszírozott prémium.

roppantul felidegesít, ha valaki kérés nélkül beletolja az arcomba, hogy itt van kérem, ennyi lesz, tokkal vonóval. ráadásul úgy, hogy még utalni se utaltam rá, sem szándékosan, sem véletlenül. de még csak testbeszéddel sem.

Ha azt mondja, a magánklinikámon elvégzem a műtétet 300ezerért/gyerek, az tiszta sor. ami történt, az sajnos kívül esik az etikai zsinórmércén.

Ferenczy A. Szidónia írta...

drága martonx,
nincs ingyenebéd. a maradi orvosoknak sem.
magát bosszantja a hálapénz? engem nem.
hajlandó vagyok én kifejezni az elégedettségem, sőt.

ahogy az Őrnagynak is írtam, a hálapénz számomra köszönöm, nem pedig kérem.

nekem, mint adófizető állampolgárnak nem tisztem és feladatom az alulfinanszírozott orvostársadalom reguláris anyagi megsegítése. feltételezem, ezt magával meg más, nem egészségügyben dolgozó emberrel szemben sem teszik meg.

az Úr meg a drága sleppje volt szíves egy csettintéssel lucifer földi helytartójává avanzsálni az összes magyar orvost, mindezt a hálapénz intézménye mögé bújtatva. most már van kit gyűlölni a proliknak. pedig a kincstári pazarlással simán több zseton megy kárba az egészségügyben.

Ezredes K Őrnagy írta...

Hát valóban, pofátlanság előre kérni. Igaza van. Az ilyen orvost büntetőszázadba kéne küldeni. Ha megmaradt volna a vizitdíj, akkor megelégedett volna doki a 300 Ft-tal oszt kész. A Fospumpa elqrta.

Névtelen írta...

Gyűlölködni, és gyűlöletet kelteni persze hülyeség.
De egy kis dühöt azért megengedek magamnak. Tudják épp mostanában volt alkalmam valakit, aki kicsit összetörte magát, mentővel elkísérni a kórházba. És esmént friss, érdekes élményekkel lettem gazdagabb. Etika, meg hozzáállás tekintetében is.

Egyetértek, fizessék/fizessük meg rendesen a dokikat és ápolókat (valamint balettáncosokat és kőfaragókat). De, hogy csak ettől elmúlna mondjuk a hálapénz... Hát, erős kételyeim vannak :)

Ezer szerencse, hogy - ahogy Doomhammer felhívta rá a figyelmet - az egészségügyben a kormányzat folyamatosan válságmentesít.
www.stop.hu/articles/article.php?id=440115

Hiába akar mindent eltolni a Fospumpa. Hö-hö!

Mindenkinek jobbulást kívánok :)

Leskelődő

Ezredes K Őrnagy írta...

Tényleg, magát rendesen ellátták Leskelődő, mikor a Pista kicsit későn lépet a fékre, és a Kraz szétlapította a FIAT UNO-ját? Nem volt időm mentőt hívni, tudja éppen nyerőben voltam a félkarún.

Loxon írta...

Hála az Égnek, nekem mind a két mandulám megvan :>

Az orrgarat- az sajnos nincs :<
De hátha visszanőtt. :>