2009. február 17.

Kovátsch Gamma Bertalan
Félnetek jó lesz

Na most az egy nagy tévedés, hogy a hülyékpártja Fideszt én utálom. Nem utálom, nem bizony. Ha arról van szó, hogy a Fidesz odabaszik a hülyecigóknak, akkor kifejezetten kedvelem őket.

De.

A Fidesz mögött ott ólálkodnak ám a papok. A kereszténykurzus. A hülyekatkók. És ha ólálkodnak, akkor előbb-utóbb tesznek is valamit. Betiltanak. Lezárnak. Megmondanak. Beültetnek. Köteleznek. Kiszögeznek. Bazdmeg, hát azt a szakállas pofát már kiszögezték a keresztjükre, ezek után ne mondjátok már, hogy mással is nem tennék meg! Velem ugyan nem, mert én érinthetetlen elit vagyok, de titeket, butuskáim, titeket simán felszögeznek. Félnetek jó lesz.

Azt hiszitek, viccelek? Nem viccelek. Hótkomolyan beszélek, saját tapasztalatból. Emlékeztek a Műhelyre, ahol annyi tehetséges újságíró ontotta a miheztartani valót? A Magyar Hírlapról beszélek. Ahol olyan tehetségek nyomultak, mint mondjuk én. Naná, hogy katkótémában. Vagy mondjuk Gréczy Zsolt. Ő főmunkatárs volt. Nem csoda, hogy a Fidesz mögött bújkáló papoknak fájt az Igazság és kitiltották a sajtótájékoztatókról a Műhelyt. Aztán elérték, hogy a Műhelyt elvették a tehetségektől, mint mondjuk tőlem és a Gréczy Zsoltitól és odaadták a hülyefasz bayerzsótinak, hogy írjon bele vállalhatatlan cikkeket. Hahaha, jól megszívták, mert se a Gréczy Zsoltit nem tudták elhallgattatni, se engem. Csak a bayerzsótiról derült ki még jobban, mekkora fasz.

Ez lesz nagyban, ha visszajön a Fidesz és mögötte beólálkodnak a papok. Be lesz minden normális ember tiltva, hogy a vasárnapi teszkóról már ne is beszéljünk. És még örülhettek, hogy nem szegeznek fel a keresztre titeket, mint a szakállast.

A kereszten fenn nem lesz kellemes. Gondoljatok erre, amikor majd szavaztok.

53 megjegyzés:

pignon írta...

Nem félek. Egyrészt mert ugye demokrata vagyok. Másrészt rendszeresen bérmálkozom, úgyhogy baj nem érhet.

bauer írta...

aki még nem tette volna meg:

malev.hu vagy
TerminalA.hu

egy évvel előre már vannak jó áron jegyek

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Óriási a baj.
Nézzék meg alaposan ezt a cikket.

Rab László, a progresszív újságírás jeles képviselője hogyan ír Orbánról?

Elől lépegetett Pokorni Zoltán, mögötte Deutsch Tamás, majd a vidámságtól kicsattanó elnök. Az egykori miniszterelnök. A kormányfői poszt leendő várományosa.

Csak Gréczy Zsolti tartja már csak a lelket a csapatokban.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

pignon, nem akarok riogatni, de az a szakállas is bérmálkozott, mégis felszögezték a keresztre.

bauer, hány bőröndöt visznek ingyen azok a repülők?

tölgy írta...

Istenem,
ez a KGB mindent túlél. Már éppen temettük volna, de nem! maradt. Meddig húzza a válságok robotosa.
A forint elsüllyed, én is a frank hitelemmel, de KGB most is rátapint az igazi veszélyre.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mi az a frankhitel, Tölgy? Materiális semmiség. Ilyesmiért nem rohamozzuk meg a sáncot, nemdebár?

A sáncot az Eszméért rohamozzuk meg. Például, hogy a teszkót ne tilthassák meg a papok. Olyan cél ez, amiért meghalni érdemes.

tölgy írta...

KGB,

maga könnyen beszél, ott él Teszkó-országban, de nekem 25 percet is kell autóznom, hogy egy teszkóba érjek. Mi lesz, ha legközelebb egy nagy kereszt lesz a bejárat felett?

gloire írta...

Ez a vertikális tipó kicsit avétos az elején,
a haladás főerőitől meg végkép.
De ezen kívül minden sorával egyet tudok érteni.

martonx írta...

KGB elolvastam a NOL cikket. Hogy ez a Fospumpa miket nem enged meg magának!!!
Nevet! Nyíltan! Mikor az Úr olyan szép párás szemekkel néz.

Ez tűrhetetlen! LE A FOSPUMPÁVAL!

Ezredes K Őrnagy írta...

Tölgy, frankhitele van? Ha-ha-ha-ha-ha-ha! Pedig megmondta a Mester, hogy nem szabad felvenni, nem hallgatott rá.
Ha viszi a bank a házát, befogadom a nyárikonyhába. Van jó kis vaskálya benn, nem fog fázni.

Névtelen írta...

Nem Deutschnak kéne elöl menni? Mögötte meg szépen libasorban...? Bár akkor is érvényes lenne hogy: ,,az nevet, aki utoljára nevet...!,,
Az most jó, vagy nem jó? Hm.

Tölgy és a vaskályha? Őrnagy Úr, biztos hogy jó kombináció ez? Még a végén ,,isá, por és homou vogymuk,,. Bele sem merek gondolni!

Tölgy, az a 25 perc biztos a Tescoig? :)

A szem

tölgy írta...

Ha viszik a házam, megyek gloire-éba. Akkor majd ő is megtudja, mi a válság. Ha azt is viszik, akkor jön az Őrnagyé, Samé...
A végén asylumot kérek a teszkótól. Valamelyik polcon elleszek.
Addig is
Csá-vez!
Hö-hö-hö

Ezredes K Őrnagy írta...

Az enyémet el nem veszik. Nehézgéppuskával kaszálom le a végrehajtót.

tölgy írta...

A végrehajtót kaszálhatja, de addigra én már becuccoltam régen a rokonsággal.
Maga kiköltözhetne valamelyik nehéz vasába, úgyis kedveli azokat. Hoplita Amazon kicsit lakájossá teheti őket, kívülről-belülről.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gloire: mi az, hogy vertikalis tipo?

Tolgy: A papok nagyon jol tudjak, hogy a teszkok a fogyasztas templomai. Ezert akarjak oket a hatalmuk ala vonni, vagy legalabbis versenytarskent ellehetetleniteni. Nekik vasarnap van nagy forgalom, akkor ne legyen vetelytars!

Most, hogy mondja, nem kizart, hogy vasarnap ok akarnak uzletet csinalni a teszkoban. A kereszt a teszkobejarat felett korantsem a fantazia muve!

tölgy írta...

tudja mi pénz van a szenteltvízben, ostyában (esetleg csokis és kókuszos is lehetne) és a borban?
Főleg, ha nagy kiszerelésben árusítják.
Mondjuk, 10 literes marmonkannákban szenteltvíz?
A fagyizóban vasárnap drágább lehetne a tölcsér.
És újra bevezethetik a búcsúcédulákat szorgos népünk kiszipolyozására.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tudom, Tolgy. Hogy a perselypenzrol ne is beszeljunk. Szeretnek a papok megszerezni a teszkot, hogy vasarnap minden teszkovasarlotol beszedjek a perselypenzt!

Nem fogjuk hagyni.

Ezredes K Őrnagy írta...

Megmondta egy a Haladó Pártokra szavazó ismerősöm, hogy azért nincs az egyházi iskoláknak pénzük, mert a papok ellopják a perselypénzt.

tölgy írta...

Hát persze!
Mit gondolnak miből telik nekik a Rómában lakásra?
Jártak már ott?
Milyen drága város! És a papoknak akkora palotái vannak, hogy még a Canary Wharf is elbújhat mellettük, pedig ott piaci réseket találnak és haladnak.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A magyar nyugdijasok fillerkeibol dozsolnek azok a papok Romaban! Remelem, a vagyonado ugy lesz megallapitva, hogy minimalberen bejelentett, palotaban elo papok is vegre elkezdjenek beadni a kozosbe ((C) Greczy Zsolt).

tölgy írta...

Hát nem szeretnék most a pesti vagy az esztergomi bazilika papjai helyében lenni. A gatyájukat ki fogják fizetni.
De megérdemlik, miért nem engedik be a homeless-eket!

Ezredes K Őrnagy írta...

Az egri érseki palota is sokba lesz a papoknak. Követelem az ingatlanadó azonnali bevezetését. De mi lesz A Dohány Utcai Zsinagógával? Az is elég nagy.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, a Mester is megmondta, hogy a zsidok is bekaphatjak a fospumpat, mert nem esznek disznot.

Amikor pedig a diszno jo.

Mindenki fizetni fog. Most ez a Haladas.

Ezredes K Őrnagy írta...

Értem. Akkor fizetnek ők is. De legtöbbet a katkók fognak, ha-ha-ha.

A báló jó, ez igaz. Főleg amit én vágattam le.

Ezredes K Őrnagy írta...

De lehet, hogy nem ártanai bizonyos fajta bálóktól elhatárolódni az Elitnek:

http://woolypigs.blogspot.com/

martonx írta...

A gumicsizmás a pörzsölővel a kezében nem Tölgy véletlenül???

tölgy írta...

martonx,

visszazavarjam az előkészítőbe?
Az a gumicsizmás a fospumpa. És éppen egy magyar malacot perzsel. Botrány!
Honnan van neki pénze gázra? teljességgel szociálisan érzéketlen. Már majdnem elit.

gloire írta...

mi az, hogy vertikalis tipo?
ez:
http://thump01.pbase.com/t5/59/303659/4/100799759.SGHLpTni.jpg
. )

gloire írta...

tölgy, egy 30 centis cserépben elfér? Ha nem, hozzon
magával egy dézsát, ami kényelmes. Az öntöző vizet
félévente fizeti, ha valami táp kell, azt beszerzi magának. Fűtés van.

tölgy írta...

gloire,

rossz hírem van. Mégis igaz az evolúció... az alkalmasabb fog élve maradni, az az én, és magának kell mennie kempingezni.

Ezredes K Őrnagy írta...

"Mégis igaz az evolúció": remélem ezért páros lábbal rúgják ki a Teakörből.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

gloire írta...:
"mi az, hogy vertikalis tipo?
ez:"

Jo, de hol lat maga ilyet?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Muhahaha, webelit!

gloire írta...

N
a
m
os
t
az
eg
y
na
gy

ve

s,
...

Nálam így néz ki az első mondat a kép
jobb oldalán, még a link (hülyékpártja)
is függőleges.

Névtelen írta...

Explorerben. Nézze Mozillával.

Leskelődő

(Gloire, sajnos tölgynek tényleg Magához kell költöznie - a nyári konyhát Őrnagy úr egyszer már nekem ígérte.
Van két súlyzóm. Kéri?)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gloire: A kep csinalja a bajt. Nalam kitolti a post teljes szelesseget, nincs is mellette szoveg.

Elkurtam ezt a kepet, le kellett volna kicsinyiteni. Lehet, este meg is teszem.

tölgy írta...

ugyan-ugyan
a webelit bármit elolvas és bárhogyan

Ezredes K Őrnagy írta...

A fenébe, kiment a fejemből, hogy már foglalt. Megtanulhatnának már magukról gondoskodni. Öngondoskodás elitek, öngondoskodás.

gloire írta...

Én safarit használok, mert mac-es elit vagyok . )
Most egy '94-es, 400 megaherces ősbölénnyel nyomulok, ott nincs hiba.

(Blogspotos képfeltöltésnél én mindig a "semelyik"
opciót választom, se jobbra, se ballra ne rakja,
akkor bármekkora lehet a kép, nem kavarodik a szöveggel.)

Egyébként jó felvétel, maga van rajta?

Ezredes K Őrnagy írta...

Gloire, maga akkor nem tud játszani a CIV IV-gyel. Maga nem elit.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gloire: nem en vagyok rajta, ez egy inkvizitor, amint eppen az iteletet olvassa fel a betiltando normalisembernek.

Felnetek jo lesz. Meg megakadalyozhatjatok.

tölgy írta...

Őrnagy úr,

mit látok? MAga felettébb toleráns a ványadt bölcsészekkel, ne tegye.

eN írta...

Ezredes K Őrnagy írta...
"Gloire, maga akkor nem tud játszani a CIV IV-gyel. Maga nem elit."

Sőt, a Tropicoval sem. Tudták, hogy lesz Tropico 3? A Mester biztos nem is beteg, hanem őt kérték fel a végső tesztelésre, mert ugye ő a megkérdőjelezhetetlen szakértő a kérdésben.

Ezredes K Őrnagy írta...

Sajnos a Tropico nekem is kimaradt,pedig szívesen belelövetnék a lázadó prolikba. Mióta Kisőrnagy van ,azóta nincs játék.

Ezredes K Őrnagy írta...

Tölgy, debileket nem lőhetek halomra.

gloire írta...

Vadi új oprendszer fut a 15 éves vason, hibátlanul!Bármivel játszhatnék, max szaggatna kicsit, de nem játszom semmit, olvasgatok helyette.

(egy játékom van csak, a Cossaks, ott lehetsz
magyar is, nem csak német, amerikai, orosz...
/ukrán fejlesztés/)

Ezredes K Őrnagy írta...

Az a baj, hogy nem szeretem a C&C klónokat.
Most az Amazon el van foglalva, ölembe veszem a Kisőrnagyot egy vödör játékkal, és CIV IV ezek egy órácskát.

És miket olvas, Hayeket?

Névtelen írta...

Igaza van Őrnagy, ne is tanítsa Kisőrnagyot mindenféle lövöldözős játékokra! Hogy nevelődik belőle akkor igazi KultÚrember?

Leporellok a minimum,utána gyerekenciklopédiák, aztán jöhetnek a lexikonok!
A bölcsészek is így kezdték.

A szem

Ezredes K Őrnagy írta...

Kisőrnagyból nem lesz bölcsész, minősített hegesztő lesz. Vagy katonatiszt.

Névtelen írta...

Uramisten!
Az apai szeretetnek sincs határa:
http://index.hu/bulvar/2009/02/19/seggbelottek_mert_takarta_a_tevet/

KGB, keresztre szegezés helyett ez sem egy elhanyagolható lehetőség! Aki nem úgy szavaz, ahogy ildomos, ,,gyengéd golyót,, neki!

A szem

eN írta...

Szem, a lövöldözést hagyja meg az Őrnagynak, neki papírja van róla, hogy ért hozzá.

Névtelen írta...

És most, hogy ilyen jól elcsendesedett Tirpákia, elérkezettnek látom az időt elárulni, miért KGB mellett tettem le a voksom.

_Egyrészt_ meggyőző volt a lézerkard, mellyel hadonászott (miközben kísértetiesen zihált).
_Másrészt_ Gizike febr. 8-án, azaz tizenkét nappal ezelőtt azzal hitegetett, hogy mindjárt itt a tavasz.

Gizikét ugyan továbbra is nagyra becsülöm - de sajnos, nem tartotta be a választási ígéretét :(

Hiába, Az ember melegségre vágyik :)

http://mek.oszk.hu/06300/06345/06345.htm#31

Leskelődő

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Én viszont betartottam.
Hideg lesz, fagyás és pusztulás.
Ezt ígértem, ezt teljesítem.