2009. október 15.

tölgy
Aggasztó hangok az Ibolyában


Elegem van abból, hogy némelyek itt alattam 20 centivel gúnyt űznek mindenből, ami szép és humánus, nem átallanak a tesco sajtok árán élcelődni. Gátlástalanul relativizálnak. Akkor is így kezdődött. A tirpákoknak is meg kell mutatni, hogy van bér a pucájukban, kiállnak az ősi nemes tirpák szabadságszeretet mellett.

Családom már 400 éve ássa az árkot, így az jó mély és kényelmes. Bármikor kikapok egy újat. A nagyim mindig büszkén ücsörgött a család ősi árka mellett, és nézte az irigykedő járókelőket: bizony van annak, aki nem issza el.

Elhatárolódom. Ami annál is könnyebb, mert a családom nemzedékek óta elhatárolódik.

Itt a harmadik a képen nagyapám, aki ha kellett, egyedül is elhatárolódott.







A gyerek szakmai gyakorlaton van, Erasmus Ösztöndíjjal tanulja most a haladó elhatárolódást. Kicsit lusta, de a mienk. Majd nézek valami jó állást neki a Tirpák Határok és Árkok Központi Hivatalban.




A másik még kicsi, de nagy reménység. Már a barátaival szokott hátul a kertben kisebb árkokat ásni, hogy elhatárolódjanak.


A maiaknak azért könnyebb elhatárolódni. Az igaz elit tirpákokat sok okos gép segíti. Kisebb helyi és azonnali elhatárolódásra itt van a Ditch-Bitch. Könnyen kezelhető, szinte sosem romlik el, igaz a hülyeázsiak szegelik össze.








Azonban a nagyobb, komolyabb és fontosabb elhatárolódásra még megvannak a jól bevált szovjet árokásó rendszereink. Szinte élvezet velük az elhatárolódás.

26 megjegyzés:

Höndör B. Margit írta...

:DD
Ez jó volt:)
Hétvégén valamikor természetesen majd jól megmondom a magamét erről az egészről, ne örüljön.

OSZI! A MIENK!
Még több Oszit a faluba!

Névtelen írta...

Nnna.
Végre rájöttem, hogy a munkahelyem melletti bázikus méretű árok nem is épülő mélygarázs, hanem csak egy ipari méretű elhatárolódás.

Hát, köszi, tölgy.

Névtelen írta...

Eme elhatárolódás felfedezéséhez és tömegekkel való megosztásához pedig nem kell más, csak egy kiegyensúlyozott hormonháztartás.

Pff.

bz249 írta...

Jol van tölgy, most nagyon megmondott. Nem lennek az ellensegei helyeben.

Guderian jr. írta...

Hah, tölgy, könnyű annak, akinek még a pucájában is bér van.

Egyébként meg azt hiszi, át tud verni? Amit maga "szovjet árokásó rendszer"-ként akar eladni, az valójában egy Schaufelradbagger. Nem árokásásra való, hanem a felszín totális letakarítására, hogy hozzáférhető legyen a barnaszén. Tehát ez már nem menő, mert fosszilis, nem ökoszociális.

bz249 írta...

Guderian: egy Nyugatosan Polgarosult Gep (nagybetuvel kezdtem a kulcsszavakat) mindig meno lesz itt a Magyar Ugaron.

Egyebkent latja, ez a Gep arra valo, hogy feltorje a Magyar Ugart es elokeszitse a Reformokat!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mifele fos kis elhatarolodas ez?
Kimondja, hogy elhatarolodik, aztan csaladtortenettel etet minket?

Hol van az oszinte felhaborodas es az abbol fakado tettvagy?

Ergya maga, tolgy. Hogy lesz ebbol a tirpaksagot megoszto kulturharc?

tölgy írta...

Guderián,

ipari méretű elhatárolódás kell ide. (szerintem ilyen bazi nagyot csak a Szovjetúnió tudott.)
Én fel vagyok háborodva KGB sajtos viccelődésein. Az ilyen duplafedelű beszéd mindig lebukik, Értjük a kódolt náculását.
És igen, a családom már 400 éve ássa az árkokat, hol a muszlimoktól, hol a protestánsoktól határolódtunk el. De mindig megtettük!

bz249 írta...

Tölgy,

On lebecsuli a Nyugatos Civilizaciot es Kadar-nosztalgiat taplal. Hatarolodjon el magatol, egy a torzse kozepen asott arokkal!

Névtelen írta...

Maga pancser. Nem látta, hogy a Mesternél ma éppen ez az irányvonal?

"A bírálhatóság, a kritika elviselése fontos erény, és azzal, hogy a kádárizmus ezt felmutatta, megteremtette a rendszer hátbaveregetős, meghitt hangulatát. Egyben példát mutatott a tömegeknek öniróniából, és ezzel bizonyára hozzájárult az emberré váláshoz."

Bézé, azonnal vegyen egy nyúlszőr kalapot!

Leskelődő

bz249 írta...

Eppen poenkodok Leskelodo, ugye nem gondolja, hogy komolyan javasoltam tölgynek, hogy a torzsenel hatarolodjon el magatol? Tudja mennyi munka az? Termeszetesen tölgynek a fejenel kell az arkot asnia, hogy gyorsan es szakszeruen el tudjon hatartolodni magatol.

Maga nem erti a humort Leskelodo, ez az On baja.

Névtelen írta...

Pfhhh... értem én. Csak nem szeretem.

Bézé, Maga csak menjen nyaralni, a szakmunkát bízza Őrnagy úrra.

Leskelődő

Ps.: Ne felejtsen el nyúlszőr kalapot vinni!
Meg a Mester összest.

Névtelen írta...

Szerintem ez a romantikus kis elhatárolódó árokásó családtörténet csak egy terelés.
Keményfa kartárs komoly megfigyelés alatt áll. A sok árkot bizonyos jövőbeli vészhelyzet esetére ássák 400 éve. Tudva lévő, ha időre nem készülnek el vele, B tervként fa kartárs segélyhívásokkal próbálkozik más, eddig ismeretlen lények felé:
"Halló, fiúk! Földön kívüli vízumra van szükségem. Kérlek benneteket, küldjetek meghívót nekem"

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20030708radiouzenetek.html

Nem kéne megbízniuk tölgyben!
(sem a texasi rokonaiban)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ki bizik meg Tolgyben?
Senki se bizik.
Arkot as, az a dolga. Az nem bizalmi munkakor.

bz249 írta...

KGB: a Maginot-vonalbol kiloptak a betont, valamint nem astak eleg melyre az arkot es ennek kovetkezteben attortek a nacik (meg ki is kerultek mashol, de az egy masik, nem ide kapcsolodo ugy, esetleg annyibol, hogy nem astak eleg arkot).

Vagy ott van Madrid, a varost vedo Halado Erok kiadtak a jelszot, hogy: No pasaran! Vagyishogy nem torhetnek at. Azonban a falangista beszivargok miatt nem volt eleg mely az arok es a nacik megis attortek.

Meg mindig ugy erzi, hogy az arokasas nem bizalmi munka? Javasalom nevezzen ki egy falubiztost, aki felugyeli az arokasast, es neha meg be is segit ha kell. En martonx-t javaslom erre a fontos feladatra.

Ezredes K Őrnagy írta...

Lignit, nem barnakőszén. Merjen kicsi lenni. És nem árkot ás, hanem gödröt. Majdnem olyan mélyet, mint ahová a Fospumpa fogja vezetni Tirpákiát.

És nem árkot kell ásni az elitnek, hanem lövészárkot .És olyat, hogy gond esten mindét oldal felé lehessen lövöldözni.

Guderian jr. írta...

Muhaha, lignit, négyszáz méter mélyen, mi? Lehet hogy maguknál ott Bükkalján lignit van (v.ö. tűzoltószén), de én erre gondoltam:

http://de.wikipedia.org/wiki/Rheinisches_Braunkohlerevier

Tölgynek meg egy kis kitekintő a Szovjetunió határain túlra:

http://de.wikipedia.org/wiki/Schaufelradbagger

bz249 írta...

Guderian,

gyonyoru ez a panoramakep, ahogy az ellenallhatatlan Gepek zuzzak lefele a nyalas termeszetet... olyan Civilizalt. Ilyen kellene a magyar ugarra is.

Névtelen írta...

Mi ez a lehangolódás? A
gödörből is van felfele vezető út. A mélységnek pedig enyhe fokozatai.
Megaztán:,,...a kormány takarékos büdzsét nyújtott be a parlamentnek, a költségvetés stabilitása érdekében két nagy kiadási területen, az önkormányzatok és a közösségi közlekedés finanszírozásában van szükség jelentős megtakarításra.,,

Talán ezek itt nem is árkok, hanem tölgyék mellékállásban már a tervezett megtakarításhoz járulnak hozzá és az új utak alapjait ássák.
Ki tudja?!

Névtelen írta...

A Gépek sokat fogyasztanak!

A magyar ugaron most megtakarítanak. Nem itt kéne megmondogatni, hanem lássanak maguk is munkához!

Ásó, kapa...!

tölgy írta...

Hej, de rámérnek maguk!
Én bezzeg egész álló nap burcsáztam, elhatárolódtam, ástam az árkokat.

Ide kérem, ki mennyit határolódott el ma!
Ki meri elkezdeni?

Ferenczy A. Szidónia írta...

Guderian drágám,
micsoda maga, hogy ennyi mindenhez ért? bányász?
Vigyázzon. Nem személyeskedek, de az ánglius progresszió vasból való emblematikus alakja annak idején összecsomagolta a bányászokat.

persze szarban lennénk, ha a lignitért is 400 métert kellene ásni. akkor a rendes bányászcsókák fele műszakja csak liftezés lenne...

Ferenczy A. Szidónia írta...

Szem, helyesen látja. nemrég - az aranykorban - a Mester is megénekelte, hogy a hülyetőkésvállalkozók robotokat vennének munkahelyteremtés helyett.
ásó kell meg kapa, és a munka becsületének a visszaadása. ezt pedig a Szerelő mondta nemrég.
az árokásás pedig nagyon fontos dolog, mert egyébként mindenütt ott özönlene a hülyemagyar rasszicistademagógpropaganda.

bz249 írta...

Szidónia drága a Fejlett Nyugaton már a sztriptíz bányászat (strip mining) dívik. A bányásznak nem kell lifteznie, mert letakarítják földet a szén felől. De ehhez ilyen nagy gépek kellenek, mint amit tölgy mutatott be.

Guderian jr. írta...

Kedves Szidónia kisasszony,

de rég láttam. Bizony ráhibázott, az is voltam valamikor régen. Bznek igaza van, manapság valóban nem lifttel hozzák fel a szenet a Fejlett Nyugaton. Lehet hogy a Vasladyt is a lift zavarta.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tölgy, ma én már elhatárolódtam a maga elhatárolódásától.