2009. október 9.

Kovátsch Gamma Bertalan
Demokráciaszerelő

Elitek, kurva nagy baj van a demokráciával.

Mert a demokrácia az ugye úgy van, hogy van az elit meg a prolik. Az elit kitalálja, a prolik pedig elviselik, így ment ez már az ókori Athénban is, csak ott a prolikat még rabszolgáknak hívták. Most is így megy, csak a prolikat választópolgároknak hívják és többek között az én dolgom megoldani, hogy ne egyszerűen elviseljék, hanem még örüljenek is neki, amit el kell viselniük.

Egyedül persze nem bírnám. Vagyunk még egy páran, akik azt írjuk, amit kell. Ami azonban a prolikra igazán hat, az a pénz. Egy kis pénzt kell közéjük szórni és már viselik is, amit el kell.

Most azonban a demokráciát halálos veszély fenyegeti. Az egy dolog, hogy a webproliknak van pofájuk kiröhögni azokat, akik azt mondják, amit kell. Kit érdekel, mit röhögnek ők a mocsárban, amíg mindenhonnan azt hallják, amit hallniuk kell. Hanem ha már nincs közéjük mit szórni, akkor van a hétszögletű baj.

Ekkor esetleg azt gondolják, hogy próbáljuk ki azokat is, akik nem azt mondják, amit kell. Így történhet meg, hogy olyan vizionárius gondolkodóknak, mint a szlovákiai Sulíknak vagy a magyarországi Kóka Jánosnak szabályosan könyörögniük kell a szavazatokért. Melyeket a prolik így se adnak oda, hanem olyanoknak adják, akik azt ígérik, hogy szórnak. A prolit azonban nem érdekli, hogy a potenciális szóró nem azt mondja, amit kell, őt csak a zsozsó érdekli. Így viszont előfordulhat, nyáladzó futóbolondok kezébe kerül a hatalom, akik még a Modern Képmeséket is fikázni merészelik.

Elitek. Drága eliteim. Válság van, a fenébe is. Nem telik mindenre. Még a ti mogyiadagotokra se telik, nem ám a prolik szórt mogyijára. Ilyenkor a General Motorstól a Verseny utcai piac árusáig mindenki a költséghatékonyságon agyal. A hozzám hasonló demokratának is azon jár csak az agya, hogy ha már a prolik nem arra szavaznak, akire kell, akkor hogyan lehetne őket távoltartani a szavazástól, hogy a civilizált, nyugatosan polgárosult elit a prolibűztől nem zavarva döntse el közös dolgainkat.

Ha a vizitdíj ötletét választásra alkalmazzuk, mit kapunk? Olyan rendszert, amelyben minél szegényebb valaki, annál valószínűtlenebb, hogy szavaz.

És hát pontosan ez a cél.

6 megjegyzés:

bz249 írta...

Királyság KGB, ez az egyetlen megoldás. Most, hogy nem a Pojáca Feri miniszterelnök, hanem a politikai ambíciók nélküli Szerelő ez még jobb ötlet. A királyságban egyetlen embernek, a királynak van szavazata. Addig kell megkoronázni, amíg nálunk van a középkori tökfödő! A miniszterelnök meg majdnem király. Szóval éljen Brácsa, Cselló.. baszki szóval éljen Nagybőgő nem bocs Gordon király!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

kiralysag, bz249, az talan mukodik a fejlett nyugaton, ahol elorebb tartanak a tarsadalompolitikaban. Ott a proli meglatja a kiralyt es boldog. Eleg csak a kiralynak penzt szorni es a proli is boldog.

De itt? Ezek meg a kiralyt is lenyomjak, ha korog a gyomruk. Barbarok ezek uram, barbarok.

Ezredes K Őrnagy írta...

Veszélyes ötlet ez. Hogy veszi meg így a Haladás Pártja fél kiló tésztáért a gyerekgyáros szavazatokat?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

ornagy, ez a dologban a zsenialis. Ha a Haladas Partja veszi meg a gyerekgyarosok szavazatait, akkor az korrupcio, ami beszennyezi a Haladas ugyet. Ha azonban a vegyesbolt vagy a kocsma veszi meg, az Piac es Verseny.

Egyszeruen nem ertem, hogy ez a zseni, ez a Sulik miert nem tudta meg az EP-valasztason se megugrani a kuszobot.

bz249 írta...

KGB: nade bezárt a Verseny utcai Piac, ez is hüjemagyarok maradiságának a jele. Közeleg a Fospumpa diktatúrája.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

mondvacsinalt okokkal zarattak be. Azt mondtak, nem adnak szamlat.

Mindezt mondja egy onkormasnyzat, ami lop. A tolvajok orszagaban miert pont a piacosokkal kell kiszurni?

Megmondom: mert a tolvajokat zavarja a verseny meg a kapitalizmus.