2009. október 13.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ripacs


A mai nap eseményei dióhéjban.

  • Körülbelül Gizike független véleményformáló és közintézmény a Fővárosi Gázművek székháza előtt a kis gyufaáruslány történetét olvasta fel a járókelőknek végtelenítve, öt teljes órán keresztül, majd nyilatkozatot adott a sajtónak. Akciójával a Gázművek azon elképesztő tevékenysége ellen tiltakozott, hogy a környezetvédelemre fittyet hányva sárga papírcetliket dobálnak a lakásába és megfagyasztással fenyegetik.
  • Tölgy értelmiségi és szórólap-főszerkesztő a Ferihegyi repülőtér 2A terminálja előtt Drezda bombázását próbálta előadni árnyjáték formájában. A produkció apropója, hogy az előadóművész szerint a repülőtérről felszálló gépek a hírhedt második világháborús terrorbombázáshoz fogható rettenetet okoznak a közeli Tirpákbokrétás lakóinak. A rendőrség a happeninget félbeszakította.
  • Ezredes K. Őrnagy nyugalmazott biztonsági őr egy akasztófa ácsolásába kezdett a kormányzó Halványpiros Párt székháza előtt. Az akasztófán a "lógni fogtok" felirat volt olvasható. A civil kezdeményezés célja Ezredes K. Őrnagy szerint a hóhérok elleni negatív diszkriminációra felhívni a figyelmet.

A holnapi nap nagy érdeklődéssel várt eseménye az örmény népirtás újrajátszása a budaörsi Tesco parkolójában, amellyel az áruházlánc figyelmét a trappista sajt árának elfogadhatatlanságára kívánják felhívni.

23 megjegyzés:

tölgy írta...

Nézze,
ha ennyire lebecsüli Tirpákbokrétás lakosságának félelmét a terrorbombázások kiújulásáról, akkor nagyon gyorsan és alaposan rábaszhat.
A tirpákok behívják a maláj-indonéz csapatokat, muszlim hitre térnek, csatlakozunk az ASEAN-hoz, és visszük a Föld 48. legnagyobb vízkészletét magunkkal.

bz249 írta...

Ameddig a Fold 15. legnagyobb vegyespalinka keszlete itt marad, addig a vizzel azt csinalnak, amit akarnak. Tölgy, ugye tudja, hogy a torulkozofeju hujevallasosak csak az asztal alatt ihatnak?

tölgy írta...

bz,
ha Tirpákia megy, akkor viszi magával a kevertet is!

bz249 írta...

Tölgy,

ugye tudja, hogy a torulkozofejuek csak az asztal/kamion alatt ihatnak, ahol Allah nem latja oket. Meg mindig muszlim hitre akar terni? Nem lehetne mondjuk hindu?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Pontban 11:00-kor kezdodik az ormeny nepirtas ujrajatszasa a budaorsi Tesco parkolojaban! Hallani akarom, hogy minden elit jon!

tölgy írta...

bz,

lehetünk buddhisták is, de akkor a thai csapatokat kell behívni, hogy mentsék meg a demokráciát.

KGB,
maga Holokauszt relativizál. Jön Gizike, és majd jól lecsapja, és 1 hétig nem gépezhet majd.

bz249 írta...

Thaifold mar volt a szovetsegesunk a legutobbi vilaghaboru alatt, tehat nem lenne uj a kooperacio. Malajzia es Indonezia pedig meg nem, ezert ez lehet amugyis nehezkesebb lenne.

Remelem a noi milicia fogja biztositani azt a harcallaspontot ahol en vagyok.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Miert, Tolgy, milyen mas nepet irtottak meg ki a trappista aranak mestersegesen magas szinten tartasaval?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

9 perc mulva kezdodik az ormeny nepirtas visszajatszasa es egyedul allok a parkoloban, kezemben egy morzsanyi trappista sajttal. Hol a k.b.p.f.-ben van a tobbi elit?

Névtelen írta...

Beteglátogatóban, a kórházban.

Leskelődő

tölgy írta...

KGB,

elqrta.
Az elit egy másik TESCO parkolóban tiltakozik: menetel körbe-körbe, ezzel emlékezvén meg a Galilei és a Vatikán konfliktusáról, és az RKE 2 évezredes elnyomó tevékenységéről.

Ezredes K Őrnagy írta...

Örmény népirtás? Népirtás hivatalosan csak egy volt, nem tudja? Beszélje meg a vendégekkel ezt egy isztambuli kocsmában görög zászlós pólóban.

Nem kéne ezzel viccelődni különben.
Ízléstelen.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mifele viccelodes?
Ez halalosan komoly dolog.
Olvassa el a belinkelt forrast.
Csak nem azt mondja, hogy ok izlestelenek?

tölgy írta...

KGB,

sajnos ez legalább olyan ízlésficam volt, mint a jaffás sör.
Elhatárolódom!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Az, hogy elhatarolodik, az keves.
Irjon elhatarolodo posztot!

bz249 írta...

Az a baj, hogy tul sokat politizalnak es ez elveszi az eszuket.

bz249 írta...

Inkabb a borkulturarol kellene irniuk, mert az alapanyaghiany miatt a meltan nepszeru Ornagy-bor iden eloszor import arubol fog keszulni. De itt is van am kerdes:

- Nyugatosan Polgarosult nemet
vagy
- Halado Baloldali kubai

cukor kepezze a 2009-es evjaratu Ornagy-bor alapjat? Szerencsere zoldalma illatu teli szelvedomoso meg maradt tavalyrol, a megszokott iz emiatt nem fog elveszni.

Ezredes K Őrnagy írta...

Az Őrnagy bor csakis jóféle alföldi olaszrizlinget meg kékfrankos látott maga rágalmazó.

Miért ízléstelen? Kérdezzen meg egy örményt.
Írhatott volna mondjuk pirézt is, akkor semmi baj vele.

bz249 írta...

Ornagy maga ilyen globalista? Tirpakembernek tirpakrizlinget es kekforintost!

Ezredes K Őrnagy írta...

A legtirpákabb bor az olaszrizling, arra kéne építeni az országmarketinget.

bz249 írta...

De akkor miert olaszrizling es nem tirpakrizling? Ha jon a Pancelvonat, majd ez is megvaltozik...

tölgy írta...

Űrnagy,

akkor azt magyarázza meg, hogy az olaszrizlingjét miért az autófagyállók mellett árulja a tesco.

Névtelen írta...

http://nol.hu/belfold/tuntetes_a_fidesz_szekhazanal