2009. október 2.

Höndör B. Margit
Ünnepi beszéd

Köszönjük a bevezetőt, KGB, elég gyengusra sikerült, de az igyekezetét méltányoljuk, ha a kockás flanellingét nem is.
Nem tudna legalább egyszer rendesen felöltözni egy ilyen alkalomra? Mindegy, kérem, foglaljon helyet valahol a hátsó sorban, ahol nem látszik.

Kedves Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim!
Először is énekeljük el közösen a Fel,fel, Tirpákok! (Up, Up, Smurfs!) kezdetű himnuszunkat, és elvárom Szidónai kisasszonytól, hogy most ne vihorásszon közbe, mint a múltkor!
Tölgy, maga ne énekeljen. Köszönöm.



Hátkéremszépen.

Újra itt állunk a tirpákbokrétási kultúrban, újra ünnepelünk, egyre többen vagyunk, mindenki hozott magával még egy embert, ennek nagyon örülök, aki a zászlóst hozta, az egy darabig ne kerüljön a szemem elé.
Mit ünneplünk most, drága barátaim, hölgyeim és uraim? Már rajtam kívül, természetesen, és ezt nem szemrehányásnak szánom, mert megérdemlem, a kurva életbe!
Tudja valaki? Senki? Gondoltam.
Akkor maradok én. Igazuk van. Nagyon szépen megkérek mindenkit, hogy ne tülekedjen, egyenként járuljanak elém az ajándékokkal, a nehezebbeket tegyék le az asztalra.
Ahogy végignézek magukon...ezt hagyjuk. Nem mintha hiányozna, de Prosztó hol a bánatban van ilyenkor? Mikor a listát írtam az ajándékokról, őt is beleszámoltam, és ha nem kapok meg valamit azért, mert képtelenek voltak iderángatni a kocsmából, akkor baromi ideges leszek!
KGB, megkérem, hogy intézkedjen.

Nos, kedves barátaim, hölgyeim és uraim!
Megcsináltuk! Tam.
Szemeinket mostantól ne a dicső múlt, hanem a várvavárt jövő felé fordítsuk! bz, ne bandzsítson, mert kivezettetem!
Már csak pár hónap, és KGB élő adásban fogja berúgni a holnap ajtaját a Fehérjefeldolgozó Üzemben, amit külön erre a célra bérelt ki évekkel ezelőtt.
Drukkoljanak neki, mert nagyon izgulós. Még képes, és elcseszi megint, mint a múltkor, amikor annyira leszedálta magát, hogy a döntő pillanatban egyszerűen elaludt az ajtófélfán.

Várják már, hogy KGB berúgjon, ugye?
Szegíínkéim...

Befejezésül énekeljünk el szépemlékű Billege Jószi bácsi kedvenc nótáját, és Tölgy, megkérem, hogy most énekeljen maga is.



Hajrá, Tirpákbokrétás, hajrá tirpákok!

36 megjegyzés:

bz249 írta...

Végre egy olyan ünnepség, ahol van ingyensör!

Kezdek elpártolni KGB-től... aki mostanában csak munkát osztogat.

Ezredes K Őrnagy írta...

Ne dőljenek be. Margit halott, ez egy ál-Margit. Mit szólna bz249, ha odaadnák magának, és eljátszhat vele, olyan felakasztást amíg neki jó játékot?

bz249 írta...

Nem feltétlen az én érzésem, ez az ál-Margit. Ha meg sokat iszok illetve sötét van, akkor meg nehezen tudom az akasztást finomhangolni.

Loxon írta...

Na persze, engem már meg se hívnak a fontos alkalmakra.

Móncsi-móncsi-móncsicsi...

bz249 írta...

izé ízlésem... már írni se tudok. Valódi Margit ál-Margit, szeszt azért bőven osztott.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szetesett a blog.

A bongeszom: Atari WeirdBrowser 0.7 Alpha version.

Valaki csinaljon mar valamit.

tölgy írta...

Margit néni is back?
Újra köztünk?
Akkor nem hiába küzdtünk.

Eddig a Pipacs presszó kazamatáiban bujkált és készült a végső küzdelemre és győzelemre?

[titokban végigzümmögtem mind a két videót. Micsoda felemelő élmény, köszönjük, köszönjük!]

Ezredes K Őrnagy írta...

KGB, menőzés helyett inkább csináljon valamit. Ellenség a kapuk előtt.

Tara írta...

Már mondtam, hogy nem esett szét a blog, alkalmatlan böngészőt használnak.

Eljöttem az ünnepre én is, mert szerettem Höndört. Verset írt nekem. Jó lenne idézni, annyira szép volt.

imbecil (vagy deci?) névtelen

bauer írta...

Gizike, maga még él?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

bauer, maga szerint Gizike ugyanaz, mint Hondor?

Ez sajnalatos, mert akkor mindkettejuket el kell hajtani a verbe.

Ferenczy A. Szidónia írta...

snip... snip...

megint odalett egy karton zsepi

Höndör B. Margit írta...

El a kezekkel a sörömtől, bz!

Höndör B. Margit írta...

Loxon, természetesen meghívtuk, KGB volt felelős a meghívók szétosztásáért. A listámon is rajta van, maga hozza a ...pill....igen, masszázsbefúvó, levegő függöny és egyedi alakzatú nyakzuhany kerámia úszómedencéhez.
Na. Holnap rendezünk egy kis külön ünnepséget magának, ott átadhatja.

Höndör B. Margit írta...

Hi, Bauer, kösz a konyhabútort!

Höndör B. Margit írta...

Tölgy
már megbocsásson, de nem zümmögött, hanem bömbölt a második számnál, kicsit eleresztette magát, de nem baj. AZ alkohol egészen meglepő dolgokat hoz ki magából, arra emlékszik, hogy a végén csasztuskákkal szórakoztatta a társaságot? Akkor lett vége a bulinak.

Höndör B. Margit írta...

tangabugyis nagyiK, SZEVASZTOK!

Höndör B. Margit írta...

Szidónia, ne bőgjön. Máskor is odaégette már a pogácsákat. Az élet megy tovább. Temetkezzen munkába!

Ezredes K Őrnagy írta...

Minden igaz tirpáknak táborba kell szállni, Tápos mezejére. (Sör és pálinka van.) Hadainknak fegyverbe kell állani, az ál-Höndör uralkodni akar rajtunk. Inkább halál, mint vénasszonyuralom! Elsöpörjük az ál-Höndört a híveivel együtt!

tölgy írta...

Gizike avatarját már lenyúlta Margit néni. Mi jöhet még?

Höndör B. Margit írta...

Zászlós, meg vagyok elégedve magával, szépen kiásta az éjjel az úszómedence helyét, ez derék! Most dolgozza el szépen a földhányásokat, és akkor kap még egy sört.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

eb ura fako, Hondor B. Margit nem kiralyunk!

A kiralyunk en vagyok, tegyen mindenki husegeskut, utana akasztas. Talaljak ki, ki lesz ma programon.

Ezredes K Őrnagy írta...

KGB a királyunk! A tirpáknemsség megválasztja Tápos mezején!

A medencét meg az éjjel telehányták a felkelők. Szegény Martonx bele is esett, eN mentette ki.eN-nek kérek egy medált KGB felség.

Akasztást! Höndör B Margitot bitóra!

Höndör B. Margit írta...

Rendesen elegyengette, jól van, zászlós. A hányások pedig nem is látszanak, látja, ezt szeretem, hogy van kezdeményezés magában, beszórta sóderrel az egészet, ugye? Remek.
Itt a söre.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gratulalok, Ornagy, manapsag oly ritka, hogy valaki husegeskut tud tenni. Itt a medal. A sort szereti? Akkor ott a sarkon a kocsma, ott vehet.

bz249 írta...

KGB, a tirpákság érdeke, hogy Ön maradjon a király... kérem vesztegessen meg és hűséggel harcolok a seregében.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

en egy gerinces, egyenes kiraly vagyok, a megvesztegetes tavol all tolem.

Viszont kegyet gyakorlok es megengedem, hogy a sarki kocsmaban vasaroljon maganak, annak ellenere, hogy szolgalatban van.

Husegeert cserebe itt egy medal.

tölgy írta...

KGB,

rendben van hűségesek leszünk.
De csak ha egy elit megmondja nekem, hogyan lehet a YouTube-ról lemásolni videót.

Ezredes K Őrnagy írta...

Keressen rá a Guglin, vannak jó kis progik erre. Tanuljon már egy kis öngondoskodást Tölgy!

Höndör B. Margit írta...

Jaja, a zászlós se tudja. Persze mit is várhatna az ember ilyen botfülű süketektől??
DVDVideoSoft, az megcsinál magának mindent, Tölgy.

tölgy írta...

szemetet is kiviszi?

(Ha mégsem, akkor visszajövök!!)

Ezredes K Őrnagy írta...

Én tudom Margit, de mivel törvénytelen a használata, ezért nem közlöm itt nyilvánosan.
Tudja, én törvénytisztelő tirpák vagyok.

Höndör B. Margit írta...

A zászlós? Hát, nemtom, nálunk leszokja,ha eljön, sőt, a porcicákat is összeszedi partvissal, de szerintem ezt vele beszélje meg, hogy maguknál is leviszi-e, szerintem ez egyáltalán nem tartozik a blogra, hogy maguknak milyen kapcsolata van egymással. Azért emailban majd írja meg, mert magánemberként persze érdekel.

Höndör B. Margit írta...

Zászlós
Látja, tud maga vicces is lenni, ha akar:)

bz249 írta...

Az Őrnagy valóban igen nagy mértékben tiszteli a törvényeket. Mindig olyan szépeket szokott mondani róla, amikor a Kispipacsban emlegeti őket. A könnye is kicsordul az embernek, olyan nagyon megindítóak ezek a beszédei.

eN írta...

Huhh ez nagy buli volt, Margit.
Martonx magát húztam ki az éjjel? máskor ne igyon annyit, hogy mindenhova beessen, nézze összemaszatolta az új öltönyöm.