2009. december 17.

Kovátsch Gamma Bertalan
Siker

Elitek, szánalmas helyen kell tengődnünk. Félperiférián tengődő nemmodern mocsárország ez, ahol a komp egyre csak halad a nyugatos polgárosulás Eldorádója felé, de valahogy sikerül elérni, hogy egyszerre távolodunk a nyugatos polgárosulástól és a Balkántól is. Merthogy már Belgrád is kúlabb, mint Budapest. Ezen a szánalmas helyen elmaradott, horthykommer zombisereg tobzódik, akik még arra is veszik a bátorságot, hogy névtelenül be merjenek nekem szólni a kommentekben. Innen üzenem nektek, prolik, hogy lehet takarítani menni az elithez és a segget földhöz verni a morzsákért, amit az elit vet nektek.

Nem volt azonban haszontalan a progresszívok generációinak küzdelme a mocsárlakók koponyájában tanyázó mocsár sötétsége ellen. A hülyepapokat kicsináltuk. Nem hiába dolgoztak ezen a Haladás olyan ikonikus figurái, mint Rákosi Mátyás és Kádár János. Beletelt néhány évtizedbe, de a papok bekapták a fospumpát.

Most már csak arra kell vigyázni, nehogy kiköpjék. Nézzétek keményen a Fospumpát, nem akarja-e visszaforgatni az idő kerekét.

16 megjegyzés:

eN írta...

Azért a Németh Sanyi jó arc, nem?

bz249 írta...

Nem tudom KGB, hogy ez tenyleg jo hir-e. Mert hogy zajlott ez a Fejlett Nyugaton, az Elavult Multba Fordulo Papi Megmondast kiszoritotta az Evolucio torvenyeinek megfeleloen a Korszeru Jovobe Tekinto Konzervativ Liberalis Megmondas. Ez Verseny es Piac.

De mi van itt a Hulyeorszagban? A zombik elfordultak a Papi Megondastol, de nem kezdtek el helyette a Korszeru Megmondast fogyasztani, hanem egyszeruen beszukult a Megmondaspiac. Ez pedig szerintem tragedia.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

eN: A Nemeth Sanyi jo arc, de eleg az offolasbol.

A post temajahoz hozza akar szolni?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bz249: igen, ezt meg is mondja a megmondoipari szaktars:
"Ugyanakkor az Egyesült Államokban van egy olyan tradicionálisan demokratikus (és világi) fék-egyensúly rendszer, illetve szekuláris-szkeptikus ellenkultúra, ami hatékony gátja a teokráciának."

Itt meg lekopik az ellenkulturat is. Ezeket csak a penz erdekli. Meg a vegen odaig sullyedunk, hogy tevesorozatokrol kell megmondani.

Névtelen írta...

Mi több, esetleg tévésorozatokat írni, mondjuk Képmesék címen.
A végén olyan lenne a Tirpák, mint a Búzablogon a Doomhammerék rettentő sagája. Ma kezdték a 11. kötetet - rémes pénzéhes bagázs.

(Mellesleg szeretném figyelmeztetni Önöket, hogy a Névtelen folyton maszatol. Takarítónál nem előnyös, úgyhogy én egy elit takarításügyi szakértőt választottam helyette.
Jaj, a hátam.)

További szép napot, Uraim :)

Leskelődő

Ps.: Gizike vajon hogy áll a kimerültséggel?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nevtelen nem valt be?
Ez sajnalatos. Akkor vissza fog jonni segilykeert.

Most mit csinaljak vele? Hogy neveljem igy munkara ezt az ex-elitet?

Free Mason 33rd degree írta...

Na kérem, maguk akarták. Ha nem tudnak különbséget tenni a Névtelen és a sok névtelen között, nekem kell lemennem a maguk szintjére, hogy kiválogassam, ki az a néhány elit, akit magasabb szintre emelhetünk, és ki a többi szánalmas ocsú.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Free Mason, inkabb meseljen, milyen az elet a takaritoiparban.

bz249 írta...

Basszus ide mindenféle proli építőipari szakmunkásokat beengednek? Ma még csak egy szabad kőműves, holnap egy félszabad ács, a végén meg egy teljesen rab betonkeverős, mi a túró lesz így?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bz249, en megertem a sokkjat, magam is hasonlokeppen ereztem, amikor eloszor lattam webprolit.

A webprolik azonban leteznek, amint latja, kommentelnek is, mi pedig, liberalis konzervativok ezt megengedjuk nekik.

Tekintse ezt a peldanyt tudomanyos erdeklodessel. Mint egy rovargyujto.

Free Mason 33rd degree írta...

bz, maga előtt mi a túrónak van számítógép? Szobadísznek? Guglizza csak ki gyorsan jó webproli módjára, hogy mit is jelent a nicknevem, ha már a megfelelő könyvek nincsenek ott a szalonban a kandallópárkányon.

bz249 írta...

Nézze prolikám... a szabadkőművesek először a hüjepapoknak építettek templomokat, aztán meg mindenféle hüje babonás beavatási szertartással szórakoztatták magukat. A szabadkőművesek a nagybetűs Múlt, a Csökevény és a Setítség.

Free Mason 33rd degree írta...

bz, ezt majd akkor mondja, amikor maga meg a kis elitista társasága irányítja a világ folyását. Addig azonban jobb, ha csendben figyel.

bz249 írta...

Te szent Darwin, maga nagyon sok tudatmódosítót fogyasztott, nem kell ám minden bohóc szöveget elhinni, amit maskarás hülyék játszanak el. De nyilván ezért maradt proli Névtelen Kőműves. Na menjen vissza irányítani a világ folyását! Civilization vagy Hearts of Iron? Melyiket tolja?

Free Mason 33rd degree írta...

bz, az, hogy az alacsonyabb szinteken lévők kötényben bohóckodnak, ne tévessze meg magát.

A felső szinteken nagyon is komolyan mennek a dolgok, de ezekről maga nem tudhat. A rendszer itt is arra épül, hogy a piramis alján lévők azt csinálják, amit mi akarunk. Mivel azonban a mi piramisunk alsó szintjei is már az elithez tartoznak, így talán nem kell levezetnem, hogy rajtuk keresztül mi irányítunk mindent.

Maga egyelőre csak koncentráljon a megmondásiparra, mi majd itt fenn időben szólunk, ha eljött a maga ideje. Ne feledje, nem csak mogyival él az ember!

bz249 írta...

Névtelen, most már tudom maga szerepjátékos. Oké nem rossz hobbi, de higgye el a maga szintjén már szakemberhez kell vele fordulni, mert egy rossz kockadobás-sorozat után hajlamos lehet öngyilkosnak lenni.