2008. október 10.

Kovátsch Gamma Bertalan
Mob rule

Megmondtam? De mennyire megmondtam! Kurvára megmondtam már réges-régen, az nem megy, hogy a Fospumpa mindig hazudik, az Úr pedig csak nyomja kurvaőszintén. Csak becsúszik egy kis hiba, egy pillanatnyi megbicsaklás, egy pillanatnyi elmezavar és már meg is van a baj. A Fospumpa igazat mondott.

Azt mondta, hogy szarik a fasisztákra.

Huh, lesz itt pofáraesés! Évek óta ez megy. Évek óta hergeli a Fospumpa a fasisztákat, hogy gyűlöljék az Urat, amikor pedig az Úr csak a programját hajtja végre. Arra irigy a Fospumpa, mert neki programja nincs. A fasiszták pedig csak tombolnak, gyújtogatnak és ha nincs jobb dolguk, népszavazásra járnak és milliószámra leszavaznak a reformok ellen.

Ugyanez vár a Fospumpára is. Aki fasisztákra támaszkodik, fasiszták által vész el. Arra hivatkoznak, a fasiszták mennyire utálják az Urat? Közvéleménykutatásokat lobogtatnak, milyen sok fasiszta rúgná ki az Urat? Ugyanezek a fasiszták a Fospumpát is utálni fogják.

Ezt ismerte be most Orbán.

Most már persze veszett fejsze nyele. Nem hallgatott rám, megszívta. Mert én megmondtam neki előre.

Sose rendezz népszavazást, mert akkor a fasiszták dönthetnek. Nekik pedig fospumpa a szájukba, nem döntési lehetőség.

33 megjegyzés:

tölgy írta...

Itt most érzek némi zavart az erőben.

1,Ha a fasiszták utálni fogják a fospumpát, akkor a fasisztákat mégsem a fospumpa irányítja?

2, És ha a fasiszták utálni fogják a Fospumpát, mint mink rendes népek, akkor a fasisztákkal megegyező véleményen lesznek a rendes népek? A fasiszták talán nem is rossz arcok lesznek?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Haha, Tölgy.
Az nem úgy van ám, hogy a fasisztákat csak úgy irányítani lehet. A fasisztákat maximum féken tartani lehet. A Fospumpa ezt nem tudta, a fasisztákra épített, így most már a hatalmukban van.

Második kérdésére: mi leszarjuk a fasisztákat, akár velünk vannak, akár ellenünk. Manipuláljuk és féken tartjuk őket, de sose írnánk ki népszavazást, ahol "döntést" hozhatnának akármiben is.

tölgy írta...

Értem, de akkor mégsem a Fospumpa küldi ránk a fasisztákokat?

Érzem, itt valami mély dialektika lappanghat a mélyben.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem, a fasisztákok vannak.
Adottság.
A magyar ugarból nőnek ki, mint a dudva.
Az a kérdés, mit csinálunk velük. Le lehet hozzájuk süllyedni, mint a Fospumpa, vagy felettük lehet lebegni, mint az Úr.
A választás a tiétek.

tölgy írta...

Értem,

akkor két gonosz princípium van: a Fospumpa és a magyar-ugar fasiszták. Így érthetőbb Ferkó heroikus küzdelme!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Sőt.
A Fospumpa valósággal a magyarugar fasisztákból nőtt ki.
Azon a televényen tenyészik.
A Fospumpán keresztül Feri magával a magyarugar fasizmussal küzd!
Ez Jó és Rossz harcának egy újabb állomása.

Névtelen írta...

Fasisztákok kérdés tankkérdés.

tölgy írta...

Isten hozta kedves Amazon.
Egyszer belehallgatnék a családi beszélgetésükbe: a vasárnapi ebédet is tankkal oldják meg?

gloire írta...

Tetszik a zászló, bár szerintem azon is ott
lehetne a fordított "M".

Névtelen írta...

Üdvözlöm Tölgy Uraság.
A levestál természetesen Panzer IV alakú.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hárommillió fasisztát nem lehet letankozni. Ez nevelési kérdés. Át lehet őket programozni, feltéve, hogy az Úr még 2-3 ciklusig hatalmon marad.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A Panzer IV egy fospumpa.

Ezredes K Őrnagy írta...

Hogy beszél a feleségemmel!
Vele is számolok, mert már megint kommentelt, de magával is.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem szóltam a feleségéhez. Nem szeretem a hajítódárdákat.

Általános megjegyzést tettem a levesestálukra.

Quicksilver írta...

Ezt a képet tettem fel egyszer az indexes modikra szabad asszoc címszó alatt. :-)

Ezredes K Őrnagy írta...

Ettől a képtől elhatárolódom.

Hát igen KGB, határozottan rosszul nézne ki egy hajítódárdával a mellében.

Dicsérje meg a levestálunkat, meg a mai napon dél benne körül megtalálható vargányakrémlevest.

Névtelen írta...

Nem hinném, hogy KGB-nek dicsérgetni van ideje.
Láttam őt bizonyos állomások környékén, amint a szinesfémeket próbálja magáévá tenni. Most bogozza a sok drótot és emlegeti intenziven az Urat!

Vargányakrémleves? Elfogyott már?

A szem

Ezredes K Őrnagy írta...

A szem. Éles szeme van. Jó lesz tüzérségi bemérőnek. Természetesen az ellenséges vonalak mögött dolgozik. Túlélési esélye: 1 % Ha-ha-ha-ha

Látja én még egy szóköz helytelen lenyomásával is képes vagyok értéket hozzáadni.

A Vargá nevű vérfarkas nyakából főzött rémleves persze a Rémbolgra való

Névtelen írta...

A mai magas alkoholszintje által kiváltott beszédhibát "helytelen lenyomásnak" nevezi?

És úgy tűnik, ma is megitta a kakaóadagját! Kisdobos! :(

A szem

Ferenczy A. Szidónia írta...

maguk mind felszínesek. elakadnak a sorok között.
Orbán nem a fasisztákról beszélt. meg nem a programról. Elmondom én, mi a lényeg.

Orbán nem az Úr. Pedig nagyon az akar lenni. Kapaszkodik. Áldozatot hoz, hagyja, hogy "takaroggy"-ozzanak neki. Sokat akar a szarka.

de mi tudjuk, hogy az államférfi nem a jövőbeli takaroggy-ból születik. hiába minden. A Kéri nem őszödi. A felnövés nem felnőni akarás. a felelős gondolkodás nem populista szájkarate.

Tulajdonképpen _mindenki_ olyan akar lenni - valójában, ott legbelül tudja - mint az Úr.

De konzervatív kutyából nem lesz reformer szalonna.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gombalevesből csak a petrezselyemgomba jöhet szóba.

Vargányát honnan szerzett? Csak nem a dzsipóktól? Azok megtalálják a vargányát még a budai hegyekben is.

Ezredes K Őrnagy írta...

Az igazi elit tudja, hogy mely UTM koordinátán talál vargányát és maga leszedi.
Dzsipókkal az elit nem üzletel. Nem adnak számlát.

Névtelen írta...

Ja, október a gombász hónap. A tölgyesem környékét ellepték a gombák és a gombászok.
Megjelentek a makk és csipkebogyó szedők is.
Nagy a córesz a Pannon Pumában? :

Ezredes K Őrnagy írta...

Örüljön, dolgoznak a dzsipók.
Makkszedők? Azt mióta szedik? Azt hittem meghagyják a vaddisznóknak.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Megorult, Tolgy?
Tudja, mennyit lehet keresni gombaval?
Fogadjon fel egy orzo-vedo ceget es koveteljen vedelmi penzt a gombaszoktol.

Névtelen írta...

Van egy csóka, akinek a kutyái mellett van egy Gesztenye nevű gyisznaja is. Rendszeresen sétáltatja a kutyáival. És ilyenkor szed neki makkot is. Gondolom otthonra.

Vargányát még nem láttam errefelé :(

Ezredes K Őrnagy írta...

Lehet, hogy az a csóka szarvasgombát szed. Ahhoz jó a Disznó, meg a kutya is. Azzal sok értéket lehet hozzáadni

Ezredes K Őrnagy írta...

Lehet, hogy az a csóka szarvasgombát szed. Ahhoz jó a Disznó, meg a kutya is. Azzal sok értéket lehet hozzáadni

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hahaha, igaza lehet Őrnagy. A csóka mázsaszámra hordja ki a szarvasgombát Tölgy tölgyeséből és Tölgy azt hiszi, hogy ő ott a földesúr. Aztán majd csodálkozik, ha a csóka egy idő után Sherman tankkal jár az erdőbe, mert azzal könnyebb lopni a fát.

Ezredes K Őrnagy írta...

Műszai Shermannal meg ki is dönti. Mire Tölgy átvált dendroid soldier üzemmódba, már volt szálerdő, nincs szálerdő. Ha-ha-ha

Névtelen írta...

Sajnos tévednek, bár kutyával is lehet menni szarvasgombára, de hogy megtanítsuk, kell egy szarvasgombát találni :(
Az ember makkot szed, átnéztem a zsebeit, ne reménykedjenek! Viszont a malacot az autóval hordja ki az anyósülésen. Most elállt a szavuk?

Mink elitek nem vagyunk ennyire anyagiasak, de eztet maguk nem tudhassák!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Malacot átvizsgálta?
Extra zsírokat szoktak rájuk szerelni és az alá rejtik a szarvasgombát.

Az az érzésem, Tölgy, magát csúnyán átverik.

Ezredes K Őrnagy írta...

Ezt olvasta Tölgy?: http://www.jobbklikk.hu/index.php?Cikk=424
Maga nem fraczia véletlenül?