2009. január 14.

Kovátsch Gamma Bertalan
A-csapat

Ezt a megtiszteltetést ... hogy az elnök úr ... a mi szerény kis blogunkon ... el is hallgatok ... tessék csak, elnök úr ...


Meg kell érteniük. Most nem szúrhatjuk el, most el kell nekik mondanunk. Kinn tombol a vihar és, hát igen, itt benn is tombol a vihar. Sorolhatnám, hogy Németország, Kína és Spanyolország, de nem akarlak itt számokkal untatni benneteket, kedves barátaim, mert most nem rólatok van szó. Ti, tudom, értitek, de az ország még nem érti. El kell nekik magyaráznunk.

Hiába voltunk nagyon óvatosak. Hiába volt, hogy csak azt mondtuk, amit mindenképpen teljesíteni tudtunk. Amikor már azt hittük, eljött az aratás ideje, akkor lecsapott ránk a jégeső, hogy képletesen szóljak. Mindenki azt mondja, hogy tökéletes munkát végeztünk, de hiába, ha a közvélemény nem érti meg. Nem értik a pénzvilág mozgását, nem értik, hogyan vezetett a lapostévéjük ahhoz, hogy ezrével veszítik el az állásukat az emberek és megint kevesebb jut a közösből, a közösbe. Elkeseredhetnek, elvesztik a reményt, bornírt szövegeknek dőlhetnek be, vádaskodásokba menekülhetnek. Vádaskodásokba ellenünk. Nem hagyhatjuk, az ország érdekében. Elkövettük már ezt a hibát 2006 és 2008 között, amikor nem tudtuk elmagyarázni, de most megkettőzzük az erőfeszítéseinket és sikerülni fog.

Most a legjobbakra van szükség, egy igazi A-csapatra. Meg is van ez a csapat. Zsolt barátom, akinél meggyőzőbben senki nem tud beszélni a számokról. Árpi barátom, aki már bizonyított. Sikeres módszerek, melyekre építhetünk, de amelyeknek most még jobban kell működniük. Megcsináljuk, mert meg kell csinálnunk, panaszkodásnak, siránkozásnak helye nincs. Film lesz, DVD és blog, ahogy már megszokhattátok. Ki tudna ezeknek ellenállni?

Most már csak tennünk kell a dolgunkat. Zsoltinak, Árpinak és nektek is. Készen álltok?

Akkor húzzunk bele, kedves barátaim!

36 megjegyzés:

Névtelen írta...

Árpit és ZSoltit nem tudom, de a Tirpák teszi a dolgát, szolgálja a haladást a megmondásaival.

Most már nagyon kinéz egy Tirák-napilap, vagy még inkább egy 145 részes tv sorozat a Tirpák posztjaiből és kommentjeiből. (ez utóbbiak belső infók, Gizikétől tudom, pszt!)

martonx írta...

A Kapcsolat.hu-n a legszórakoztatóbbak a kommentek. Sokkal viccesebbek az ottani kommentelők, mint maguk!
Követelem, hogy minden Tirpák kommentelő menjen el egy legalább egy hetes, intenzív, bentlakásos Kapcsolat.hu továbbképzésre!!!

Névtelen írta...

Bocsika vagyok, de én sosem viccelek!

Martonx valamit durván félerért!

Névtelen írta...

Pedig nagyon is igaza van martonxnak! Tölgy, Maga az, aki nem érti.

Odaát olyan kapcsolatok születnek, amelyek a Haladást támogatják. Nem csak a levegőbe beszélnek, meg szappanoperákról álmodoznak!
Biztonságot akarnak és hirdetnek! Biztonságot minden elitnek!

Sokat tanulhatunk ott a hűségről, megbízhatóságról. Ott van csak igazi "csapatszellem"!

Ja, amúgy jó magukat újra látni!:)

Üdv: A szem

Ezredes K Őrnagy írta...

Maga él? Ez a Leskelődő egy pancser.

A Kapcsolat.hu proliknak való. Az elit ide jár.

Névtelen írta...

Úgyhogy Martonx, ha jót akar magának, jöjjön ki a Kapcsolatból, de sebtibe! >:[

Jó napot, uraim! :)

Leskelődő

Névtelen írta...

Látja Őrnagy, ilyenek a mai likvidátorok.

Viszont Magának megvolt az esélye hogy eltegyen láb alól. Nem emlékszik, mikor az 1,90-es léceivel átrobogott az én 1,50-eseimen? Együtt estünk be a legnagyobb csipkebokorba, de Maga azt sem mondta, hogy: TANK.:(
Indítványozni fogok a hadügynél egy "katonai alapudvariasságszint elsajátító továbbképzést!"

De, ahogy elnéztem esés közben, Maga egy sukár csávó.Ez enyhítő körülmény lehet.

Üdv Leskelődő! Elbaltázott engem Őrnagy szerint.:(

Köszönöm.:)

A szem

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Martonx kommentjet ajanlom minden kommentelo figyelmebe! Nem lehet elsunnyogni az ertek hozzaadasat ilyen valsagos idokben sem. Le a bornirtsaggal, eljen az ertek! Kreativ otleteket varok azzal kapcsolatban, hogyan lehet a proliknak megmagyarazni, hogy a valsag miattuk van! Munkara fel, huzzanak bele!

Ezredes K Őrnagy írta...

Legjobban úgy lehet elmagyarázni, ahogy 2006 október 23-án elmagyarázták nekik, hogy nem jön vissza a Fospumpa.

Ki kell őket csalni valami ingyenes koncertre (Pl. Fásy mulató a Hősök terén), majd lovasroham, kardlap, gumibot.

A Szem!
Ha én átrobogok magán ,akkor már nem élne. Az csak valami szlovák hadnagy lehetett.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Es attol szeretni fogjak a kormanyt, ha meggumibotozzak oket?

Ezredes K Őrnagy írta...

ÖÖÖÖ,azt hittem tanítani kell őket. Azt nem mondta, hogy agitálni is kell.

Akkor elég az ingyenes koncert. Jó sok. Animációs film nem kell. Úgyse értik meg, meg elkapcsolnak. Max. akkor ,ha minden csatornán az menne.

Névtelen írta...

Hát a Tirpák tv-sorozat nem azért készül, hogy tanítsa őket? Ebben van a jövő!

Vagy tölgy megint mellébeszél? :(

A szem

Ezredes K Őrnagy írta...

Megvan!
Ugye az Eu be akarja tiltani a plazmaTV-t. Meg kell kicsit zsarolni a gödi tvgyárat, hogy a készletüket adják át, úgyse tudják majd eladni.
Kiosztani szociális alapon ingyé' de cserébe a tévén hétfőként csak a beépített Modern Képmesék sorozat mehet.

Névtelen írta...

Ez jó, Őrnagy úr! És legyen összesen csak két tévécsatorna. Az egyiken a Képmesék menjenek.
A másikon egy rendőr tenyerét gumibottal csapkodva, vészjósló tekintettel kérdezgesse:
"kapcsolgatunk, kapcsolgatunk?"
Ez milyen?

Szömi, úgy vigyázok a fényére, mint a sajátoméra.
Na, meg amúgy is elég elit vagyok elbaltázásban néha :)

Leskelődő

Ezredes K Őrnagy írta...

Maga szerencsétlen. Barátok közt nélkül nem proli a proli. Meg azt is szeretik nézni, mikor 22 hülye értelmetlenül kerget egy bőrgolyót.

eN írta...

Csak azt nem értem hogy a haladás hívinek hogy sikerült egy ennyire borzalmas portált összehozni mint a kapcsolat.hu, nincs ott egy lelkes haladár, aki egy potom MEH megbízásért megcsinálná?

Névtelen írta...

Őrnagy,
"Ha én átrobogok magán ,akkor már nem élne."

Nem kicsit nagy az arca a víztisztítónak.
Azért ne vegye szó szerint, amikor azt mondják magának utána: "Kikészültem drágám"

Ezredes K Őrnagy írta...

Víztisztító?

Csak azért mondtam, mert kíváncsiságból részt vettem egy NATO síkiképzésen. Kár volt, fogytam vagy 10 kilót.

Nagyon harcias ma Tölgy.

Névtelen írta...

Őrnagy
:)

tessék, így kell harcolni a haladásért
http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1143104

Névtelen írta...

Kérem, TWA lóg, de a Népszava megmondja, mik a Tirpák feladatai:
"tessék szíves kreatívan és nyomban hozzálátni a nagyközönség tájékoztatásához, miszerint „műsorváltozás” lesz. "

http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1143444

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, hat nem ezt mondtam en is?

Tessek, megismetlem, amit fentebb irtam.
"Nem lehet elsunnyogni az ertek hozzaadasat ilyen valsagos idokben sem. Le a bornirtsaggal, eljen az ertek! Kreativ otleteket varok azzal kapcsolatban, hogyan lehet a proliknak megmagyarazni, hogy a valsag miattuk van! Munkara fel, huzzanak bele!"

Nem akarok ujjal mutogatni, az ertek hozzaadasa helyett kik csetelnek itt viztisztitasrol.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Es TWA se log. Januar 22-ere erteket ad hozza! Es ti? Es maguk?

Ezredes K Őrnagy írta...

Én betegen fekszem otthon, és Értéket vonok el.

Tölgy, maga is tuti beteg, különben nem olvasna Népszavát.

Ezredes K Őrnagy írta...

"Túl optimistára sikeredett a büdzsé"

Mert nem veszik fegyelembe a Mester intelmeit. Nem kéne az a sok ember a Pénzügyminisztériumban, a Mester egymaga megtervezné a költségvetést.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ne hasznalja urugynek a betegseget! Lehetnenek lazalmai es azokbol kreativ otleteket nyerhetnenk ki.

Tessek lazalmodni es leirni ide!

martonx írta...

Indítsunk újabb MLM szervezetet a proliknak! Ezekbe nagyon szeretnek belépni.
Igaziból, hogy mi legyen a termék, ami köré szervezzük lényegtelen (valami olcsó szar, amit sok pénzért el lehet nekik adni). Viszont a prolik elkezdik egymás alá beszervezni a többi prolit. Ekkor nagy konferenciákat lehetne szervezni nekik sok pénzért.
És itt jönne be a lényeg. Gréczy és Batiz színvonalon bármelyik elit tud oktatni, és megmondani. A konferenciákon elkezdenénk hinteni az éppen aktuális intelmeket (katkók ellen, nácik ellen, Fospumpa ellen). A konferenciákon elhangzottakat meg tovább fogják adni az általuk szervezett primitív összejöveteleken. Betegre kereshetjük magunkat ezzel. És máris beköszöntene a jobb világ (nekünk). A prolik persze végül megint buknának az egészen, de amíg menne a dolog boldogok lennének tőle.
A piramis tetejére felkapaszkodó proli, meg egy vacsorát elkölthet az Úrral. Persze előzőleg luxus hajóutat, vagy valami hasonlót hazudjunk nekik. Mire felér a piramis tetejére, előadásokkal, modern képmesékkel úgyis annyira kimossuk az agyát, hogy már az Úrnak is örülni fog.

Milyen ötlet?

eN írta...

KGB ezt jól átgondolta? Ha Őrnagy lázálmodik a büdzséről annak az lesz az eredménye, hogy az európai értelemben vett haladó elitet fenyegető hadseregfejlesztésre költi a büdzsé 99%-át. Ezt nem engedhetjük, ennél sokkal fontosabb a Piac. A hadsereg azzal arányos részt kapjon a büdzséből amennyi értéket adott hozzá. Mennyi értéket is adott maga Őrnagy bármihez is, ami európai értelemben haladó? 0%? vagy talán 0,0000001%? Naugye. Meg ne halljam, hogy egy fillért is ad neki KGB új büdzséből!
BTW most, hogy felszabadítottunk némi forrást, szükségem van egy második SUVra ugyanis a mostaninak páros rendszáma van így egy esetleges szmogriadó miatt minden másnap nem fogok tudni értéket hozzáadni a budapesti levegőhöz.

eN írta...

martonix nem tetszik az ötelete ugyanis kommunikációt csak profikkal lehet folytatni. a prolik még összekeverik az üzeneteket. maguk sosem játszottak telefonosat az óvodában? (egymás fülébe súgva kellett egy üzenetet továbbítani - 5-6 továbbadás után jó nagy marhaság lett mindig)
és a Mester mit csinálna? nem akarja hogy unatkozzon, nem? naugye.

martonx írta...

eN a páros rendszám problémára létezik megoldás, bár egy elitet ilyen apróságok nem érdekelhetnek.
Egy elit nem piszmog papírral, ragasztóval, meg festékkel.
Meg különben is, ha elkapják magát a rendőrök, akkor sem fogják megb**ni (vö. Zsanett-ügy)

Tényleg tankokon van rendszám?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

"Indítsunk újabb MLM szervezetet a proliknak! Ezekbe nagyon szeretnek belépni."

Martonx, leesett az allam.
Ez egyszeruen zsenialis. eN felvetese relevans, de konnyen kikuszobolheto: a prolik az MLM termekekkel egyutt kapjak meg a csomagolt uzenetet, amelyet igy nem tudnak elkurni. Peldaul ha a termek egy energiatakarekos labos, akkor az oldalara a Modern Kepmesek alapjan keszult kepregenysorozatot ragaszthatunk, termeszetesen ugy, hogy a proli ne tudja lekaparni.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Martonx, a tankokon nincs rendszam. Az en SUV-omon sincs. eN, elegge vilagos voltam a masodik SUV-ra vonatkozo keresevel kapcsolatban?

Névtelen írta...

Tirpákok!

Maguk megőrültek? Hol itt az újdonság?
Ilyen MLM szervezet van már 100 éve, a brand mostani neve MSZP.


Őrnagy,
olvasson Népszavát, attól majd sokat izzad, mint zsírosparaszt a tanácsirodán.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, maga egyszeruen irigy.
Latott maga piros szegfus szoszfelszedo hengert? Olyat, amelyik az "igen, igent" jatsza, mikozben gurul szoszfelszedes kozben?

Nem?

Na ugye.

Névtelen írta...

KGB,

elmegy a legközelebbi pártirodába, és nagyobb MSZP csudákat is láthat.
sapkák, trikók, zászlócskák, nagyon praktikus holmik.
De gyárthatjuk ezt a szöszfelszedő hengert is, vagy a szószos tálat ezüst szószos kanállal, benne az mszp jellel.
Én csak a brandról beszéltem.

Névtelen írta...

KGB,

elmegy a legközelebbi pártirodába, és nagyobb MSZP csudákat is láthat.
sapkák, trikók, zászlócskák, nagyon praktikus holmik.
De gyárthatjuk ezt a szöszfelszedő hengert is, vagy a szószos tálat ezüst szószos kanállal, benne az mszp jellel.
Én csak a brandról beszéltem.

eN írta...

most hogy mindenki hazament, visszhangzik az iroda, Tölgy?