2009. március 4.

Kovátsch Gamma Bertalan
Gugolva is

Megeshet, hogy Feri nem nyer a választáson.

Azért ne örüljetek, agyatlan jobber droidok. Előjönnek majd a rejtőzködő ballib szavazók, akik nem olyan fanatikusok, nem olyan agyatlanok, nem olyan összekapaszkodósak, mint a kretén jobber droidok meg egyáltalán, kurva jó fejek. Ezek a szemüvegük felett csak annyit fognak kérdezni: mi ez az agresszív szélsőjobb szarkupac? Ja, akkor elmegyünk szavazni, ha már az EP-választáson nem voltunk (csak azért nem voltunk, hogy a Fospumpa elbízza magát) és nagyon határozottan azt mondjuk: megállj!

Ennek ellenére megeshet, hogy Feri nem nyer a választáson.

Nagy ügy, mi az neki? Annyi győzelem és nyert választás után, egy választás mit számít? Horthy-rendszer és Kádár-rendszer után Orbán-rendszerre ne is számítsatok, kretén jobber droidok. Egy ciklus, max. Az annyi, mint három év. Többet nem bír ki a Fospumpa, annyit ígérgetett meg olyan selejt emberei vannak, hogy neki egy ciklus három évnél nem lehet több.

Vagy annyi se. Mert amilyen az adjon, olyan a fogadj (azt ne is várjátok, hogy a nemlétezőt megörökítsem az örökkévalóságnak ebben a mesterműben). Amilyen szemét volt a Fidesz ellenzékként, olyan szemetek lesznek a szocik is. Támadni fognak éjjel és támadni fognak nappal, lesz sivalkodás és a Fospumpa bedobja a törülközőt két év alatt.

Nem akarok riogatni, de a Fospumpa alatt lesz sivalkodásra ok, mert a Fospumpa egy szemét és szívatni fog. Nem olyan haladó, nyugatos módon fog szívatni, mint ahogy például Bokros tenné, hanem balkáni, fundamentalista, bugrisparaszt módon fog szívatni. Így aztán az várható, hogy a nép egy év után azt mondja, hogy Viktorkám, elég a szívatásból, húzzál a bélbe légy szíves.

Kivéve, hogy egy év se kell a megvilágosodáshoz. Támadni akármilyen hülye kommer szoci tud, de ott lesz Feri, aki nem vesz részt a támadásban, ő nem arra való. Ő Feri, Akinek Programja Van és akkor is lesz majd programja. Fél év és minden értelmes ember rájön arra, hogy Feri programja kell nekünk.

Fél év. Nem hosszú idő. Addig gugolva is kibírjuk.

39 megjegyzés:

Névtelen írta...

A Feri még bőven visszatérhet majd diadalittasan ha a Fospumpa megbukott és eltűnt a közéletből.

de mi lesz az új projektekkel?

Névtelen írta...

egyébként már tényleg az az új üzi, hogy oké Feri lehet nem nyeri meg next time (főleg a népszvazás miatt) de mostmár arra koncentráljunk, hogy fog megbukni a Fospumpa 2010 után!

mert 2 opció van a Mester váteszgömbje szerint

1. a Vérfarkas folytatja az elkúrást és akkor neki annyi
2. Vagy megszorít, reformál azaz kiderült, hogy ő is hazudott és akkor neki mégjobban annyi

más alternatíva szóba sem jöhet ugye ;))

Névtelen írta...

A Feri majd ír 1-2 kurvajó könyvet, amíg a Fospumpa elsüllyed a saját mocskában, majd visszatér 2011ben és kivezeti az ország haladó részét a mocsárból, a többiek úgyis menthetetlenek.

--eN

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bauer, projektekre most egeto szukseg van. Fel evet kell kibekkelni, az azert legalabb egy hetszamjegyu osszeg.

Valami rajzfilm esetleg?

Azon felul a Fospumpa nem azert fog megbukni, mert elso opcio vagy masodik opcio. Hanem azert, mert a Mester nem szereti ot es ezt minden masnap meg fogja irni!

Nagyszeru erzes egy orszag kozvelemenyet formalni, Klara.

Ezredes K Őrnagy írta...

Gondolják el milyen nagyszerű lesz a Mesternek a Fospumpa Királyság idején. Küzdhet a megszorítások ellen, és utcai tüntetéseket követelhet.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Annal a Mester okosabb, racionalisabb, Ornagy. Kovetelni fog megszoritasokat, de nem a Fospumpa parasztbugris megszoritasait, hanem olyanokat, amelyek a nyugatos polgarosulas fele vezetnek.

Névtelen írta...

Elkepzelem mikor a Mester a felduhodott tomeg elen a Fospumpa "reformjai" ellen tuntet igazi reformokat kovetelve. hogy pl. legyen vizitdij, tandij.

--eN

Ezredes K Őrnagy írta...

KGB, a maga iránymutatásai nélkül ideológiailag teljesen megbízhatatlan lennék. Maga Értéket Ad Hozzá.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Majd bolond lesz neven nevezni a tandijat es a vizitdijat. A plebsnek nem valo a Program, csak amikor leszavaztak.

Altalanossagban azt fogja mondani, hogy lam, a szelsoradikalisok megragadtak a kormanyrudat, olalkodik a klerikalis reakcio, gazdasagilag pedig a Balkan fele megyunk es nem a Shopping City Sud-be.

Van itt egy Program, ami ezt megvaltoztatna, de ehhez a Fospumpanak es selejt sleppjenek elobb tavoznia kell a kozeletbol.

Névtelen írta...

Kihagytátok a számításokból a baráti szomszédos országok titkos szolgálatját. Elrabolhatják még Ferit, Katát vagy Klárát.
[Ne kérdezzétek ki az a Kata.]

Ezredes K Őrnagy írta...

Kata 88D-s?

Névtelen írta...

Kértem, hogy ne kérdezzék, mégis kérdezik. Hiába beszél az ember.

Igen.

Névtelen írta...

Ha 88D-s a Kata, akkor igenis jogunk van tudni ki ő.

TWA meg guggoljon. Az is egy projekt, csak kevésbé kellemes.

Névtelen írta...

Kata egy komolytalan beszivárgó elem.
Olyan méret ugyanis nincs, ezt nekem elhihetik.
80 D

Leskelődő százados

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ki az a Kata? A kozelet szereploinek es Tenyezoinek joga van tudni a valaszt.

Az ellenseges titkosszolgalatok most kulonosen aktualisak, hogy Feri ennyire nem torodik a sajat biztonsagaval.

Névtelen írta...

A Mestert titkos féreg járja (vagy rágja? fene tudja) maguk meg Katával foglalkoznak? Ellenzék maguk vagy mi?!

Névtelen írta...

mi az hogy 88D?

--eN

Névtelen írta...

Kedves Névtelen:

http://repcsik.papplaczy.fotoalbum.hu/viewpicture/pictureid/1404615

Ô a 88D.

Névtelen írta...

az JU-88D. És hogy lehet Kata egy II. vh-s német bombázó? ez valami katonaszleng?
az nem haladó dolog, jobb ha tőlem tudja.
és nem Névtelen, hanem eN, ha szabad kérni.

--eN

Ezredes K Őrnagy írta...

Maga normális? Román felségjelű gépet linkel be?
Hogy maradt meg ép példányuk ezeknek az oláh disznóknak?

Ezredes K Őrnagy írta...

Ő a 88D, maguk szerencsétlenek:
http://puceraj.blog.hu/2009/01/09/risa_kasumi_2

eN, regisztráljon, és lépjen be, mert így proli marad mindig.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Megvan! Osszekotottem a pontokat! A nemet bombazogep es Szlovakia a kassai provokacioval jon ossze.

Hasonlo provokacio keszul most is. Ferit egy antik nemet bombazo fedelzeten keszulnek elrabolni, amikor meggondolatlanul vonaton utazik a kassai repuloterre. Az akcio kodneve: "Kata".

Névtelen írta...

Nem véletlenül KGB maga. Látja az összefüggéseket, bár valószínûleg nem érti.

eN írta...

Jelentem beléptem, Őrnagy.
Amúgymeg épp gtalkoltam egy másik ID alatt, ha épp kiváncsi az okra.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mar hogyne ertenem az osszefuggeseket. Nem konnyu, mert minden mindennel osszefugg. Maga is resze az osszeeskuvesnek es azert szivarogtat ki reszleteket, hogy atallhasson az Elit oldalara, ha eljon a pillanat.

A helyzet az viszont, hogy mi mar mindent tudunk. Hogy ki az a mi, azt ne is kerdezze, titok. Csak az tudhatja, aki erti az osszefuggeseket es maga nem olyan.

Névtelen írta...

Ugyan már, mindenki tudja például, hogy Maga egy ürgebőrbe bújt ügynök, aki rögtön színre lép, ha egyszer a fontos ember a vízen járást választja. Erre Tanúnk van.

Egyébként meg:
"Magyarországon az a helyzet, hogy ha egy ilyen iratban a legkisebb utalás is szerepel a szovjet titkosszolgálat rezidensére, az automatikusan államtitokká minősül."
http://index.hu/belfold/2009/03/05/1255315/?rnd=630

Leskelődő elhárító

Ezredes K Őrnagy írta...

KGB! 41 nyarán még nem volt 88 D, pláne nem a oláhjoknak. A vizsgálat szerint orosz bombákat dobtak le, amit akkoriban csak SB-2-ről lehetett.
Az oroszok bombáztak, egyszerűen nem követték a változó hülyemagyar határokat, vagy eltévedtek. Azt hitték, hogy a náci Szlovákiát bombázzák. A Magyar Királyi honvéd Légierő is megszórta Rozsnyót Igló helyet. Eltévedtek. Nem volt még GPS.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy! Maga szerint nincs osszeeskuves?

Nagyon vigyazzon, mit mond!

Ezredes K Őrnagy írta...

Van, de semmi köze a román bombázóhoz. Már nem is repképes.
Az összeesküvés magyarázza meg pl. Prosztó eltűnését.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Militarista csürhe. a 88D melltartóméret.

Egyébként csak csöndesen, mert a Lexával egyívásúak már a haladó értelmiségre vadásznak.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Na halljuk! Maga szerint mi az osszeeskuves?

Proszto azert tunt el, mert en megmondtam neki az igazsagot. Azt, hogy nem Tenyezo. Nem tudta feldolgozni, inkabb illegalitasba vonult.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

"Egyébként csak csöndesen, mert a Lexával egyívásúak már a haladó értelmiségre vadásznak."

Ju-88 bombazoval?

Névtelen írta...

KGB, lehetne az egyik új projekt a Vérfarkas végleges megbuktatása.

Névtelen írta...

Szidónia,

természetesen minden normális tirpák fiúcska tudja mijaza a 88D.
A belinkelt ázsia hölgy biztosan nem D.

Azonban az összeesküvés nagyon nem vicces. Némelyek a Dunába-akarják tolni Ferit, de a hülye a vérfarkasoktól fél, pedig néhány jen- és frankhiteles kismamam fogja.

http://www.mno.hu/portal/620394

Ezredes K Őrnagy írta...

Valóban nem D az ázsiai hölgyecske, de hirtelen nem találtam más képet. Maga szerint milyen szám-betű kombinációval jellemezhetjük e hölgy legfontosabb tulajdonságát?

KGB az összeesküvés azért összeesküvés, mert nem pofázzuk el.

Prosztót szerintem maga orvul megölte, mert nagyobb Tényező volt, mint maga

martonx írta...

Elitek!

Remélem maguk is várják a pénteki Egyesült Államokbeli negyedéves munkaerőpiaci jelentést.

Lesz itt olyan BUKSZ holnap, hogy csak na...

Mi persze nyerni fogunk, mert mi elitek vagyunk, és felkészülünk előre az ilyen kiszámítható pénzpiaci eseményekre.

Prosztó M. Beléndek írta...

"Proszto azert tunt el, mert en megmondtam neki az igazsagot. Azt, hogy nem Tenyezo. Nem tudta feldolgozni, inkabb illegalitasba vonult."

Kapja be.

Prosztó M. Beléndek írta...

Amúgy, jelentem, élek.

Csak éppen válság van.
Szecesszió, vagy mi a szar.

Névtelen írta...

Az új projekt a patrióta lesz?

http://w.blog.hu/2009/03/05/cui