2009. március 14.

Kovátsch Gamma Bertalan
Új Politika

Vazze, nem bírok magammal. Kurva nagy dolog, hogy felbukkant Lajos, a Hős. Minden megváltozott, elitek, minden! Korábban ugye mi volt? Kire szavazhatott volna egy egy modern, városlakó, marihuána-szívó, Orbán-utáló, mérsékelten baloldali, Gyurcsányt nem szerető, de legkisebb rossznak tartó, új konzervatív párt alapításán töprengő, de aztán az MSZP-re mégis gondolkodás nélkül leszavazó elit értelmiségi? Ferire, persze, de mekkora undorral tette volna ezt, mekkora lelki törést okozott volna annak a sok konzervatívnak, akarom mondani liberálisnak, akik előbújnak a minőségi borbárokból akarom mondani a romkocsmákból, otthagyva a Bock Magnificot és a szarvast Cumberland mártással, akarom mondani a sajtos pogit és a vörösboros kólát.

Elő fognak bújni, ne aggódjatok. Mert szemben a Fospumpával és a hívőivel, akik olyanok, mint egy szekta, ezek a konzervatívok illetve liberálisok nem is foglalkoznak politikával. Teszik a dolgukat, csinálják az egyik projektet a másik után, csak akkor kapják fel a fejüket, amikor meghallják, hogy Orbán-rendszer közelg. Ekkor se kezdenek el felvonulni, kukát gyújtogatni és köztereket telepisálni, mint a kretén jobbszektások szoktak, hanem csak úgy csendben emelkedik bennük az undor. Nem mondják, pláne nem a közvéleménykutatóknak, csak érzik, hogy valami lesz. Aztán eljön az igazi választás napja (nem az EP-választásé, az nem számít) és tömegesen érzik úgy: ez így nem mehet tovább. Bemennek a szavazóhelységbe, megnézik a szavazólapot és mit látnak?

Van a Feri, van a Fospumpa és van az Ésszerűség.

Tömegesen húzzák be az Ésszerűséget, aztán visszamennek a Cumberland mártáshoz, akarom mondani a sajtospogihoz. Nem mint egy hordává züllesztett szekta, hanem mint individumok, büszkén, egyénileg, saját meggyőződésből, nem hallgatva vezérürükre, csak saját józan eszükre.

Aztán este a Fospumpa megnézi a választási ereményt és becsap neki a valóság. Csupán a képviselői helyek 57%-át szerezte meg.

Újra veszített.

13 megjegyzés:

tölgy írta...

Úgy látom, Lajosunk már passzé. Úgy kb. 3-4 napig volt a Hős II.
Azt hiszem Hős I intézkedhetett a haveri qtyáknál, izé, médiánál.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mit beszél, Tölgy. Hősre volt szükség, különben a Fospumpa győzött volna.

Így azonban veszített, muhahaha!

Névtelen írta...

a képen Mugabe hívők vannak?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bauer, a képen azt kell látni, amint az Új Politika által felajzott ésszerűek tömegesen szavaznak az Ésszerűségre, függetlenül attól, hogy Cumberland mártással vagy vörösboros kólával isszák a sajtos pogit.

eN írta...

Bock Magnifico? Ez valami tévedés lesz, a Mester nem iszik magyar bort

betyár írta...

Pedig a Bock Magnifico Cola Light-tal az igazi!
MAjd ha minden tirpák azt issza, akkor mondhatjuk csak, hogy megáljunk, itt van már a Kánaán.


ps A képen nem látom Racionális Gizikét Sándora mellett. Vagy ő fényképezett?

Höndör B. Margit írta...

Körülbelül Gizike. Ez a nevem.
Mfha.
Surmó.

Névtelen írta...

Gizke,

ennyi? ennyivel megúsztam? Súlyosabb lecseszésre számítottam. akár dicséretnek is vehetem? Na, nem, ennyire nem bízom el magam...(alázatosan meghunyászkodik)

betyár

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

eN, jogos az észrevétel, de itt csak egy Ésszerűség-párti szavazóról beszélünk. Ők pedig csak hiszik, hogy beletartoznak az elitbe.

Egy példa a tévedésükre, hogy azt hiszik, hogy a Bock Magnifico elit bor.

Höndör B. Margit írta...

Milyen szimpatikus fiatalember ez a Betyár.
Több betyárt a blogba!

Névtelen írta...

betyár, van nagy retro bajsza?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike, biztos ebben? (sátáni kacaj)

Tudja, én és az álneveim ...

Névtelen írta...

bauer,
természetesen van, de a megtiszteltetéstől most kackiásan áll.

gizike,

újabb szöget vert be önbizalomhiányom koporsójába! nekem eddig mindig azt mondták, belőlem egy is sok.

betyár