2009. május 26.

Kovátsch Gamma Bertalan
Kétharmad

A Fidesznek nem lehet igaza. Ez annyira igaz, mint hogy ma szerda van. Nyerhetnek kétharmadot négyötödöt vagy akár nyolchetedet is, kiszürcsölhetik a tengert, ezüsthajóval utaztathatják Orbán királyt a szőlőbányáiba, akkor is lehet a pofát súlyba tenni.

Én például nem szavazok rájuk. Velem együtt a Józan Hallgatag Többség se, továbbá az összes elit se fog rájuk szavazni. A százalékok mit se számítanak, nélkülem cseszhetik a tizenötkilencedüket. Engem nem képviselnek. És tudom, titeket se.

Most azt akarom hallani kurvahangosan, hogy ENGEM SE.

Köszike.

Egy törpe, minitöbbségük lesz. Egy aligfelhatalmazásuk. Aminek birtokában legfeljebb nagyon csendesen azt mondhatják, hogy bocsánat, szabad? Nem képviselnek senkit se és itt most a szélsőjobbosok jutnak eszembe, akik szintén nem képviselnek senkit, talán nem véletlen az egybeesés.

Más lenne a helyzet, ha a kétharmad az elité lenne. Akkor lenne itt csodavilág. A proliknak oda lenne baszva egy atombombával, az elit pedig végre kezébe vehetné a kormányrudat. Nekem mindjárt volna is néhány reformötletem, elsőként például a Magyar Nemzet fulladjon meg, lehetőleg máma még. Azonban nincs igazság a Földön. A fospumpisták ölébe hullik ez a csodálatos lehetőség. Ők pedig ne kezdjenek semmit se vele, mert csak az állati ösztöneiket élnék ki, agyuk úgy sincs. Alázatuk sincs, csak a korbácsból értenek.

Akkor én most átveszem a korbácskezelést a hülyefideszes drukkerek felett. Kizárólag a győzelem érdekében.

17 megjegyzés:

Ferenczy A. Szidónia írta...

tudják-e milyen nap van ma?

a Mester szimbolista. hangsúlyos - szenvedélyes - igazságbeszédét pont egy ilyen fontos napra időzítette. ez nem lehet véletlen.

bauer írta...

a trojka ma megint együtt korbácsolt:

Az Úr egy kirúgott jobbikos kozmetikusról, Éváról lotyaszájúskodott.

A Mester a kétharmadot taglalta.

Gréczy is Jobbikozott, nácizott.

a fő kampánytémák.

bauer írta...

szidónia, őszödi

Ferenczy A. Szidónia írta...

KGB, a hülyék pártja a korbácsból sem ért.
tudhatná, hogy egy europai értelemben vett haladó pártban két ekkora bukta után már régesrég elkergették volna a gonosz vérfarkas-törpét.

láthatja, hogy még örülni sem tudnak kultúráltan az egyébként múlékony (percéletű) népszerűségüknek. Bumfordik. Magas lóról beszélnek.

de ezeknek nem ér a szép szó. csak az atom. úgy kell a dns-üket kivenni az élet színes láncolatából.

A holnap már elkezdődött, a Mester jóelőre nekilátott a hülyefideszesek kiblogolásához.
Kitartást és egézséget kívánjunk neki hozzá.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Látom, Bauer kedves, maga ott van a szeren.
Nem vakítja el a hülyedemagóg antidemokratikus (mármárweimarista) jobbospropaganda.

tulajdonképpen egy nagy terelés az egész euválasztás, csak hogy ne tudjunk tisztességgel megemlékezni a hazugságspirából való kitörésről. az első igazi, bátor szembenézésről.

tölgy írta...

Még szerencse, hogy szerdán olvastam a megmondást. Így teljesen meggyőzött: Szidónia és Bauer mától ingyér mond meg.

martonx írta...

Felvetődött bennem egy kérdés.

Előrebocsátom, hogy ez csak egy borzalmas teória. Tegyük fel, hogy 40%-os részvételi aránn mellett a fospumpa 2/3-al nyer, és az elitpártok összesen nem érnek el 30%-ot, akkor a csendes többség (60%) végül kire szavazott???

Oké, nem érdekelnek minket a százalékok, de végül kire fognak többen szavazni? És aki nem szavaz, honnan tudjuk kire nem szavaz?

Umnapistim írta...

Martonx: Majd jól kinyomozzák az illetékesek, mint Saramago (meglehetősen nehezen olvasható, de érdekes) regényében.

eN írta...

Martonx mit nem ert? Hat persze hogy az Urra es a reformjaira szavaznanak. Azert maradnak otthn mert ugyan az Urra szavaznanak de szekeresimrekre meg puchlaszlokra semmikepp (plusz a Fospumpa gyozelmi mamora demoralizalta oket). A peldajanal maradva, hiba kap a Fospumpa 2/3 -ot a parlamentben, az Elit 40% -bol 30% -ot ami 13% ES 60%-ot a csendes, tavolmarado tobbsegtol, igy az Ur tarsadalmi tamogatottsaga 73%, amig a Fospumpae 40% -nak a 66%-a vagyis csupan 27% tamogatja. Ilyen kis tamogatottsaggal aztan ne is ugraljon.

Névtelen írta...

Végre! Újra itt egy igazi megmondás.

Azt nem tudják véletlenül, mi van azzal a nézettel, mely szerint az EU-választásnak nincs belpolitikai vonatkozása? Ezt mintha mostanában nyomta volna halványan néhány elit, de nem vagyok biztos benne, hogy így is kell látni. A Mester pl. mintha nem így gondolná.

Guderian jr.

Loxon írta...

Webprolik, lehet fordítani. Jelentkezzenek a Tea-Kör portáján.

tölgy írta...

Loxon,

mit tud mondani a mogyiról? Már, ha elittel akar "dolgoztatni".

A "dolgozó elit" - akkora abszurditás, mint Fospumpa 2/3-a. Annyira nem lehet szar a helyzetünk.

Loxon írta...

Akkor lesz mogyizás, ha nem fordítanak. A Mester is támogatná a projektet, tudom. Fontos ez az európai értelemben vehetőséghez.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mi ez a kedelyes cseveges itt?
Azonnal kezdjenek aggodni, hogy a ketharmados atombomba rossz kezekbe jut!

Olyan ez, mintha egy rogue state kezebe kerulne az atomfegyver. Mert pl. Oroszorszag kezeben a beke biztositeka, mig Eszak-Korea kezeben a haborue.

Na ezert nem kaphat Orban ketharmadot.

Ezredes K Őrnagy írta...

USA atom is atom,
Orbán atom is atom,
Keleten s nyugaton a hatalomért küzdenek!
Neutron, neutron, neutron!

eN írta...

Látom megihlette Spiró György, Őrnagy.

Ezredes K Őrnagy írta...

Inkább a Güzü.