2009. november 2.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szocik

Ott hagytam abba, hogy az Úr összeomlott. Odáig süllyedt, hogy több szocializmust akar, nem kevesebbet, amint azt a legfontosabb nyelvemlékünkben, az őszödiben elmondta. Tessék, ezt teszi a gátlástalanság, ez az ember még arra is képes, hogy ha a szocialista párt szocializmust akar, akkor ő beálljon e mögé és ő is szocializmusról habogjon.

Szánalmas figura, nem méltó még arra se, hogy a sajnálatunkat vesztegessük rá. A szocializmusát ő nem valósíthatja meg.

Megvalósíthatja viszont Orbán Viktor, a másik szocialista.

Make no mistake, a két nagy párt valójában ugyanolyan. Ezt mondja Páncélvonat Gabi is, de ő hülye, a jobbikjai pedig nyálas idióták, nemelitek. Eliteknek elit kell, hogy kimondja az igazságot, mint például én is, meg Lajos, a Hős.

Az igazság pedig az, hogy Orbán egy szocialista és szocializmust akar. A pécsi vízmű és a Sláger rádió betiltása csak az ízelítője ennek a szép új világnak. Utánuk majd szépen államosítja a cipőboltokat, az ABC-ket (már meg is van az állami áruházlánc neve: CBA) és a blogoszférát is. Lesz Főblog, de máshogy, mint ahogy elképzeltük: a Főblogon az orbánista előgondolkodó fog szájba rágni és nem én fogom kimoderálni a hülyéket. A Shopping City Süd egy halvány emlék lesz, helyette Turul-üzletláncban lehet majd megvenni a Hiányt.

Ferikém, elkéstél. A szocializmus már foglalt. Minden elit tudja, hogy szocializmust az Orbán akar. A baloldalnak ezután már csak egy alternatíva maradt. A kapitalizmus. A baloldali kapitalizmus.

14 megjegyzés:

Guderian jr. írta...

Csak el akartam dicsekedni, hogy tegnap személyesen láttam Ész Lajost. Este hatkor szembejött velem az Arany János utcában. (Kicsit furcsa a járása.)

gapinthebreath írta...

Guderian, az ilyeneket miért nem a Velvet feljelentőjébe írja?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Guderian, ne hazudjon.

Lajos, a Hos Brusszelben kuzd a konzervativ Europaert.

Guderian jr. írta...

Gap, két okból nem a Velvetnek jelentettem:
- Lajos mellméretei és egyéb külső adottságai nem ütik meg az ottani szintet,
- különben is, disznók elé gyöngyöt? Elitet elitek számára kell jelezni.

KGB, ezen én is csodálkoztam, de simán el tudom képzelni, hogy Lajos van annyira okos, hogy egyszerre tud lenni két helyen.

Névtelen írta...

Vagy az ikertornyát látta.
(Állítólag ő is nagyon tehetséges üzletember.)
http://subba.blog.hu/2009/11/02/ikertornyok_ron_jeremy_es_bokros_lajos

Leskelődő

Ezredes K Őrnagy írta...

Leskelődő?
Maga Subbát olvas?
Egy világ omlott össze bennem.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ezredes, az elit is olvashat Subbat, hogy megvethesse a prolikat, akiknek ilyen alantas oromeik vannak.

En is olvasok Blikket es utana megvetem azokat, akik az ilyen szemetet szeretik.

bz249 írta...

KGB: sot az elit is ihat proli italt, peldaul a haromtablettas Ornagy bor jobban sikerult, mint az elitnek szant negytablettas

Névtelen írta...

Köszönöm KGB, pontosan így van.
Na meg a reklámért díjazást is kapok :)

Semmi gond, Őrnagy úr, majd Lajos écái alapján csinálunk Magának egy szép, új világot. Külön tőlem kap hozzá egy fafűtéses kályhát :)

Nagyobb baj az, hogy nem találom legfontosabb nyelvemlékünket méltó helyén:
http://nyelvemlekek.oszk.hu/ism/legek

Hát nincs széles e földön egy szakértő, aki ismertetné és csinálna róla egy képmesét?!

Szomorú dolog ez :(

Leskelődő

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bz249, az elit mindent tehet, mert az elit kulonbseget tud tenni a proli es az elit dolog kozott.

Peldaul ha a kertjebe egy kertitorpet tesz, akkor az amolyan ironikus kertitorpe. Szemben a prolik oszinte kertitorpejevel.

bauer írta...

Igen, az Esterházy bazmege sem ugyanaz az a bazmeg amit egy proli büfög ki a Kispipacsban.

KGB, ide hogyhogy nem szivárogtak még be Páncélvonat trolljai?

bár ez a Loxon gyanús nekem.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tudjak, hogy ez egy elitblog, itt semmi keresnivalojuk.

Majd ha a Pancelvonatot befogadtuk az elitbe, akkor meghivot is kapnak meg whitelist-re is kerulhetnek.

Addig azonban pofat lehet sulyba tenni a trolloknak.

bz249 írta...

KGB: maga szerint a Nacik fizetnek a trollkodasert? Szerintem akkora hujemagyarok, hogy ingyen csinaljak, de ha megis van a dologban mogyi, akkor esetleg martonx-t ki lehetne nevezni jobbikos beszivargonak, aztan szetdobnank a mogyit.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Kuldtem nekik egy hivatalos levelet az Internetes Velemenyformalok Demokratikus Szakszervezetenek meritett levelpapirjan es megkerdeztem oket, csatlakoznak-e a leutesenkenti 5 Ft+AFA tarifahoz, amely az iparagban szeles korben elfogadott.

Eloszor csodalkoztak, aztan utasitast kaptak fentrol, hogy igaz magyar nem all szoba szakszervezetekkel, mivel ilyen Arpad seregeben sem volt.

Van egy olyan gyanum, hogy ehberert dolgoztatjak szegenyeket.