2009. december 14.

Kovátsch Gamma Bertalan
Terroristákkal nem tárgyalunk

Elitek, elmondok egy esetet, hogy bemutassam micsoda elmaradt, észak-balkáni, prolikkal és zombikkal tömött országban vagyok kénytelen élni én, meg az a néhány intelligens, akik közé néhányotok egyszer majd tartozni fog (a többi meg mehet vissza zombinak, ha nem mutatnak előrehaladást kurva gyorsan).

Tehát gondoltam, napsárgára festetem a mediterrán hangulatúban a Civ-játszó szobát. Jött a mester, azt mondta, 4 ember kell, megalkudtunk, hogy 4xannyi, az amannyi és jöttek.

Látom ám bazdmeg, hogy a négyen csak tessék-lássék kencéznek. Meg is mondtam a mesternek, hogy ehhez éppen két ember is elég, küldjön el kettőt és az ár pedig legyen 2xannyi, az emennyi.

Erre olyan rondán kezdtek el beszélni velem, mintha legalábbis magamat olvasnám a saját blogomon, megragadták a galléromat, rázni kezdtek, beszüntették a munkát és leültek a szoba közepére sajtos zsömlét zabálni. Azt mondták, hogy addig nem, amíg ki nem csengetem az amannyit.

A kurva életbe, nekem se kellett több. A Modern Warfare 2-ből szerzett képességeimet csillogtatván közéjük vágtam az elemlámpát és rohamot intéztem a seprűnyéllel. Terroristákkal nem tárgyalok.

Sajnos megvertek és ott hagyták a romokban heverő lakást. Sőt, azt is mondták, hogy visszajönnek.

Szerencsére azóta tovább okosodtam a Modern Warfare 2-ből és lesből fogom hozzájuk vagdosni a bögréket. Már hallom is a lépteiket ...

19 megjegyzés:

Guderian jr. írta...

KGB, ha elfogad tőlem egy jótanácsot: tankkal többre megy ellenük. Addig biztosan, amíg ők nem jönnek tankkal, vagy nem vetik be a légierőt.

Azért drukkolok magának.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Jo tanacsaval elkesett.

Tankkal jottek.

A szoba viszont napsarga lett, mert a beloveskor szetfroccsent a szethagyott festek. Csak az egyik fala hianyzik.

Megyek is, keresek egy mestert, aki egyedul elvallalja.

Ezredes K Őrnagy írta...

A Mesternek vigyáznia kéne mit ír. Mit fog megmondani akkor, ha majd a Fospumpa Birodalom alatt fognak a haladár szakszervezetek sztrájkolni?

eN írta...

Őrnagy maga nem tudja hogy a Vérfarkas ellen minden eszköz bevethető? Akár sztrájk is.

Névtelen írta...

Szétfröccsent a festék, és hiányzik egy fal?
KGB, Magának szüksége lesz egy takarítónőre is. Nagyon kérem, ha talál egyet, adja nekem a felét.
Tudom, sokat kérek:

http://www.hirszerzo.hu/cikk.pofon_a_bankvilagnak_a_takaritok_hasznosabbak_mint_a_bankarok.133742.html

de becsszó, meghálálom.
Jövőre Magának adom a Fospumpa fele királyságát.

Leskelődő

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A takaritonok nem tartoznak az elitbe, alacsony a Hozzaadott Ertekuk, nem Tenyezok.

Bazdmeg, hozzanak be takaritonoket Molvaniabol, ha annyira nincsenek. Azok kenyermorzsakert vagy egy nyelet fokhagymapalinkaert is hajlandok takaritani.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

eN, Ornagy, a sztarjkolok megerdemlik a fospumpat az arcukba, de a Fospumpa dilettans, ontelt kormanyzasa lesz az oka, hogy a helyzet odaig fajul majd.

Fogadjunk, hogy igy lesz.

Névtelen írta...

KGB, maga papol itt a Piacról? Ha kimegy a Piacra, a halaskofa aszerint méri magának a pontyot, hogy hány halász húzta a hálót?

Ugye, hogy nem.

No, akkor menjen ki a kofákhoz, tanuljon egy kis Piacot meg Haladást, mielőtt legközelebb egy mesterrel tárgyal a mennyi az annyiról. Vagy ha másképp nem megy, gondolkodjon projektben, és a projektköltséget lője be a festék négyzetméterára plusz a Hozzáadott Érték összegére, és annyit mondjon az alkunál.

Mondjuk olyannal eleve ne tárgyaljon, aki a korongecsetet tankkal hozza.

bz249 írta...

Nevtelebn ezzel mellelott, KGB hires regi halaskofa csaladbl szarmazik. Persze etto meg nem feltetlen ismeri a mikrookonomia osszes trukkjet, de az nem az altala ismert halaskofak alacsony szamossaga miatt van.

Névtelen írta...

Nem lőttem mellé, pontosan ezért javasoltam a további tanulmányokat, mert tudtam, hogy lehetősége van természetes élőhelyén megfigyelni a Piac működését.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Muhahaha, Nevtelen, maga egy mekkora luzer.

Persze, hogy aszerint meri, hogy hany halasz huzta a halot. Fogja azt a szamot, megszorozza kettovel, mintha ketannyi halasz huzta volna a halot es annyi az amannyi.

Ha szerencseje van, talal olyan halaskofat, akinek feleannyi halasz huzza a halot. De gyanitom, abban a haloban feleannyi hal is lesz.

Névtelen írta...

KGB, maga reménytelen. Ha maga halaskofa lenne, éhenhalna, vagy egész nap keszeget zabálhatna.

Nézze már meg, hogy mennyi a Hozzáadott Érték aránya egy falfestésnél, vagy a pontynál a piacon. Ugye, hogy alacsony? Akkor mit szoroz maga meg kettővel?

A megmondásiparban lehet szorozni néggyel, öttel is, persze nem magának, csak az olyanoknak, akiknél a Hozzáadott Érték aránya elég magas.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mar bocsanat. Senki nem vonta ketsegbe, hogy a halaszok vagy a szobafestok bekaphatjak.

A kettot nem a halasz kapja, hanem a halaskofa.

Ehhez kepest nem tudom, hogy mernek ezek a fergek itt tankokkal emberkedni.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ja, es maga nincs abban a pozicioban, hogy az en Hozzaadott Ertekemet fitymalja. En a megmondasipar allocsillaga vagyok, VIP-listas MSN kontaktokkal, jol meno tanulmanybiznisszel, az elit altal olvasott bloggal, Lancia Thesissel.

Maga meg csak egy nevtelen kommentelo. Egy anonymous. Az pedig meg a senkinel is kevesebb.

Névtelen írta...

Igen. Mondhatni egy molván takarítónő! Pfffh...

Öööö... mondja kedves Névtelen,
nincs kedve _két adag kenyérmorzsát és _két nyelet fokhagymapálinkát keresni? Ráadásul egy kis zacskó mogyit is ajánlanék.
Ennyit KGB-től biztosan nem kapna. Tudja, kicsit zsugori :)

Leskelődő

Ps.: Ugye tankja nincsen?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

fejen talalta a szoget, Leskelodo!
Vegye fel Nevtelent takaritononek. Vagy takaritofiunak.

Molvan vagy sem. Megjegyzem, szerintem nem molvan. A molvanok nem beszelnek semmilyen nyelvet a molvanon kivul, a molvant megtanulni pedig keptelenseg.

Névtelen írta...

Ez a VIP-listás MSN kontakt, ez jó szöveg. Tisztára webprolis, de hát mást nem is vártam.

Az elit meg nem olvassa a blogját, csak a wannabe webprolik, akik valahová tartozónak érzik magukat attól, hogy menőnek gondolt nicknevekkel kommentelnek a maga szerencsétlenségeire.

Nekem nincs szükségem semmilyen önazonosításra. Az én szintemen nem így fejtünk ki hatást, a Tényezők nem ezeken a csatornákon kommunikálnak velünk. Persze maga meg az a Wé nevű haverja ezt nem értheti, kár is ragoznom.

Az a maguk szerencséje, hogy engem bízott meg a Tanács, hogy szedjem ráncba a magmondásipari vazallusokat, és készítsem fel őket a küszöbön álló Átmenetre. Maguk itten eléggé reménytelennek látszanak, de szerencséjükre marginális szerepet játszanak, ellenben Wé úr nehezebb eset, állandóan forog, mint a szélkakas, és egyre újabb Tényezőket haragít magára. Most is épp a sztrájkbizniszt fikázza, és ettől gondolja magát haladáspártinak. Persze lehet, hogy csak kevés volt a mogyi, aztán azért hisztizik. Nagyon el van szállva néhány hét thaiföldi nyaralás után.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Névtelen, maga eltér a tárgytól.

Vállalja a takarítást Leskelődőnél vagy sem?

Elmondanám, hogy nincs ingyenebéd, pláne nem a közösből merőkanalazó molván bevándorlóknak. Ha nem vállalja a takarítási melót, elvonatom a segélyét.

Igen vagy nem a válasz.

Névtelen írta...

KGB, sajnálom, hogy az agyára ment az erőltetett megfelelési kényszerből fakadó idegfeszültség. Csak azért nem telefonálok és nem likvidáltatom magát a brigádjával egyetemben, mert a legjobb embereim épp külföldön tartózkodnak a Haladás érdekében.
Meg aztán ki tudja, lehet, hogy jó lesz maga még később valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.