Kovátsch Gamma Bertalan A Hős

Sötét kor volt az, elitek. El se tudjátok képzelni, milyen sötét. Éppen csak felcsillant a Gorenje megszerzésének reménye, éppen csak megismertük a Shopping City Süd álomvilágát, aztán újra lezuhant az éjszaka, amit a nyálasliberálisok rendszerváltásnak neveznek. Vége lett a töretlen modernizációnak meg a reformoknak, ördögszekeret görgetett a szél a sívó homokon.

Nem, mintha az ördögszekeret lehetett volna látni, mert töksötét volt.

És amikor a legnagyobb volt a sötétség, a leghalványabban pislákolt a remény, a leghangosabban üvöltöttek a nemszakértő történészkormányosok és a szakértő kommerek, akkor eljött közénk Ő.

Lajos, a Hős.

Csillogó mellvértje ragyogott, mint a nap és a keze irdatlan kardot emelt! Azzal sújtott le az összes lógós mihasznára, a társadalom piócáira, úgyismint alkalmazottak, nyuggerek, anyák és egyetemisták. Azok meg mint a patkányok futottak szanaszéjjel és nem mertek visszapofázni, mint manapság! Nem volt melléduma, a pofát be lehetett fogni és szenvedni! Mert ez a nép szenvedésre termett, a Hős pedig adott is nekik ebből a gyógyszerből. Dicső korszak volt az, egy év csupán, de milyen egy év! Amikor halálomon leszek, akkor is erre az egy évre fogok visszagondolni hálatelten, amikor Lajos, a Hős benyomta a rosszemberek orcájába a fospumpát. Ezért megérte élni.

Na persze vannak, akik megpróbálják bemocskolni ennek az aranykornak messzire ragyogó emlékét. Hát ki mások, a kártevők, a hülyefideszesek. Ugyanazok, akik engem is lekollaborátoroznak, csak azért, mert népneveltem a Modern Képmesékkel és úgy általában több év óta nem rejtem véka alá, hogy Feri egy kurvajófej. Csak ezért legyurcsányistáznak.

Majd nem pofáznak, ha a Hős újra elhozza az aranykort. A másodikat. Akkor lehet majd nekik is pofát befogni.