2010. február 8.

Kovátsch Gamma Bertalan
A Program

Végrevégre, egy kis friss levegő a magyar politika naftalintól bűzlő sifonérjába, végre egy kis igazi radikalizmus, nem olyan Jobbikos-módra agyalágyult, hanem valami, ami süket fülekbe ordít, bevilágít a pókhálós zugokba és alvókat ébreszt.

Mert kétféle politikát látok ebben az országban, kedves barátaim, az egyik vitatkozni gyáva és idétlen viccelődéssel próbálja elfeledtetni a tényt, hogy nincs programja. A másik pontokba szed, értelmiségi vitát kezdeményez, racionálisan érvel, végrehajtható programot ad. A választás a tiétek, de ha bármelyik a gyáva idétlent meri választani, saját kezűleg tiltom le az IP címét.

Nagy nap ez a mai. Megjelent a Program.

A politika boszorkánykonyhájában járatosaknak persze nem kell sok magyarázat: ez az Igazi, az Egyetlen, az Egyedül Célhoz Vezető. Ha azonban közben ti a hálózati nyomtató installálásával voltatok elfoglalva, akkor összefoglalom nektek néhány mondatban.

Először minden jó volt. Aztán 2000 óta egyre aggasztóbb folyamatok ütötték fel a fejüket. Aztán 2002 után minden rossz lett. Itt a lehetőség, hogy minden újra jobb legyen.

Legyen kevesebb az adó, az állam osszon szét kevesebbet. De ez nem jelenti azt, hogy kevesebbet kap az adófizető, mert a minőség ugrásszerűen emelkedjen. Fizessen több ember kevesebb adót, de ebből se legyen baj, mert legyen több embernek munkája. Az a több ember dolgozzon az agyával és ezzel keressen többet. A nyugdíjasok is tegyenek a közösbe, de ez se jelentsen nekik plusz terhet, mert legyenek ezért kompenzálva magasabb nyugdíjjal. Legyen jó a vállalkozásoknak újra, mert kereskedőházak segítsék őket. Fizessen mindenki ingatlanadót, tízszer annyit, mint amit most próbáltak bevezetni, de ez legyen igazságos módon bevezetve, hogy ne a szegények legyenek újra megvámolva.

Ennyi akkor a Program. Az Egyetlen, az Igazi, az Egyedülálló.

Ezért érdemes volt élni.

35 megjegyzés:

tölgy írta...

Ez az ábra valóban nagyon megnéző, de én ragaszkodnék a saját zseniális progimhoz: teljes adósság-elengedés, kis műtét árán.
A magáénál nincs műtétecske, de a kimenetele kevésbé biztos.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem értem, mit rugózik az adósság-elengedésen. Az nem elég, hogy JÓ lesz?

Élni JÓ.

Free Mason 33rd degree írta...

KGB, kifelejtette a megmondásipart. A programja szerint mitől lesz jobb a megmondóembereknek?

tölgy írta...

Őrnagy úr,

SA alert a mandineren.

http://mandiner.hu/cikk/a_mandiner_publicisztika_ajanlojaban#comment26170

Azt hiszem a maga komentjeit szólja le.

bz249 írta...

KGB: meg kell mondjam nekem jobban tetszik a kétfarkú kutya párt programja (Örök Élet, Ingyen Sör) különösen a második része. Ellenben tudom mit kíván tőlem a Haladás, egyéniben az MSZDF-re szavazok!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

mason, a valasz egeszen egyertelmu. A megmondasiparban is JO lesz, mivel a szakertelem es racionalitas partjan levo megmondoemberek diadalmaskodnak, a zsigeri gyulolkodoket pedig lekopkodik.

Mogyiosztasban ugyanaz a helyzet.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

bz249, maga egy szanalmas populizmusfuggo. Szavazati jogat ezennel el is vontam, vagy fizessem ki 19000 Ft-tal?

A JO PROGRAM megvalosithato, mig Orok Elet pedig nincsen. Ha Orok Elet lenne is, ingyen sor aztan vegkepp nincsen.

Ismerje be elhajlasait es gyakoroljon onkritikat.

bz249 írta...

KGB: az Orok Elet valoban egy populista fogas, az Ingyen Sor azonban egy vilagos, megvalosithato program. Ha csak az Eliteknek jar, akkor meg csak komoly koltsegvetesi feszultseget sem okoz. Majd atcsoportositunk a gyermektermesztoknek adott segelybol. Vagy a parasztok tamogatasabol vagy a MAV-bol.

Free Mason 33rd degree írta...

KGB, gondolom, a zombizás, a fospumpázás meg a falkázás a szakértelem és racionalitás kellékei, ugye? Nehogy véletlenül valaki zsigeri gyűlölködőnek vélje, mert akkor a mogyi is ugrott.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

bz249, maga reszeg? Ha ingyen ebed nincsen, ingyen sor honnan lenne?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mason, maganak az a baja, hogy osszemossa a Jot a Rosszal. Aki a Jot szolgalja, annak a fospumpazas es a tobbi megbocsattatik. Aki a Rosszat szolgalja, azon a karitativ tevekenyseg se segit.

Mivel mi a Jo oldalon allunk, aggodnunk ezert nem kell.

bz249 írta...

KGB: az Ingyen Sor es az Ingyen Ebed ugy leheteseges, hogy nem a szolgaltatast igenybe vevo fizeti, hanem egy arctalan szereplo(pl. az allam), vagy egy jolelku milliomos.

A masik modszer, amikor arukapcsolas kereteben egy masik szolgaltatasert fizet az ember (pl. vasarol egy plazmatv-t es ahhoz kap egy sort dijmentesen).

A harmadik modszer, hogy cafeteria szolgaltatas reszekent utaljak ki az ingyen sort (errol szerintem a falazo kollega tudna meselne). Szamtalan lehetoseg van KGB.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem, a maga lehetosegei nem lehetosegek, hiszen eppen most ismerte be az erveim megsemmisito csapasai alatt, hogy nincs ingyen sor.

En nyertem, maga vesztett.

Ezredes K Őrnagy írta...

Tölgy, ez a kicsi Ádám nem tényező. Nem foglalkozom vele. Sokkal fontosabb, hogy egy új, szögedi szerző kifigurázza Lajos a Hős vattaúj programját a Búzablogon.

bz249 írta...

KGB: oke nincs ingyen sor a teljes nepessegnek. De lehet ingyen sor azoknak, aki munkajuk reven megerdemlik. Pl. nekem.

Gandalf írta...

Programajánló: Emlékezés a tirpák elődökre

http://www.evangelikus.hu/aktualis/emlekezes-a-tirpak-elodoekre-2013-dr.-fabiny-tamas-nyiregyhazan-predikalt-2013-hangfajlokkal-sok-keppel

tölgy írta...

bz,

maga dolgozik? Akkor elit nem lehet.
Vagy - vagy. El kell döntenie.

bz249 írta...

tölgy: ertse a munkat egy altalanositott fogalomkent. Pl., mint hivatas. A megmondas is egyfajta hivatas, vagyis altalanositva munka.

Névtelen írta...

Elájulok! Gandalf valami hüjevallásos izét nyomott be ide :o) Sok képpel.
Tirpák-admin segíts meg!

Bézé, csak nem Maga horkol ott a prémgalléros mellett?
http://nyiregyhaza.mindenkilapja.hu/?gallery&picture=15708534

Látja-látja, így jár, aki ingyen sört iszik :)

Leskelődő

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

"A megmondas is egyfajta hivatas, vagyis altalanositva munka."

Maga egy kosarba akar engem rakni holmi utjavito prolikkal???? Hat alljon mar meg a faklyasmenet!!!!

Dolgozni a prolik dolgoznak. En utmutatast nyujtok.

bz249 írta...

Leskelödő: szeretek aludni is bar a kepen nem en vagyok lathato. Szoval tovabbra sem latom az ellenervet az Ingyen Sor program ellen.

KGB: ki a halal fasza emlegette a dolgozas szot? En a munkat mondtam. A dolgozast nem lehet altalanositani, dolgozni az utjavito prolik vagy a metaforagyarban dolgozo prolik szoktak. A munka ellenben az alkotas szinonimaja. Vegyuk pl. Heraklesz 12 munkajat

http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9rakl%C3%A9sz

Maga szerint egy felisten egy sorba allithato a prolikkal. Pedig Heraklesznek sem volt budos a munka. A dolgozas igen, az budos lett volna neki, soha nem is dolgozott. De munkat azt vegzett.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bazdmeg, a munka es a dolgozas ugyanaz! Engem nem erdekel egy retrograd buzi gorog, azokbol a barmokbol kinezem, hogy dolgoztak, vagy munkat vegeztek, tokmindegy.

A lenyeg, hogy kihaltak, mint a dinoszauruszok. Az evolucio vaskeze igy banik el azokkal, akik a munkaig sullyednek.

Igen, a hulye Heroszt vagy ki a faszt en egy sorba allitom a prolikkal. Miert, valami baja van ezzel???

bauer írta...

Megint linkelve van a Mester:

http://mdf.hu/

Go Lajos Go!

bz249 írta...

KGB: most ismerte el, hogy semmi szukseg magara az Uj Rendben, mert nem csinal semmi hasznosat, csak zabal. Ami ugyan noveli a belso fogyasztast es ezaltal serekenti az ipart es a mezogazdasagot, de azt mashogy is meg lehet oldani.

Azt hiszi a Nacik eletben hagyjak magat? Maximum a cirkuszban mutogatni. Az evolucio az alkalmazkodasrol szol! A feladat most az, hogy oda kell dorgozodni a Nacikhoz es meg kell gyozni oket a sajat hasznossagunkrol.

On egy gerinces elvhu ember, igazi Halado. De sajnos megsem konnyezhetem meg, amikor felakasztjak, mert akkor elarulnam magam.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bauer: Linkelve? Egy fenet! Fel van toltve az egesz szoveg! Diszes tarsasagba egyebkent, az MDF elnoksegi tagok es mifenek koze.

Ezt teszi az igazi szuverenitas. Egy fuggetlen ertelmiseginek ezt is lehet.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

bz249: Na eleg volt a demagogiabol es a populizmusbol. MAGA volt az, aki munkara es dolgozasra buzditott nem is olyan rejtetten, MAGA volt az, aki buzi gorogokkel peldalozott. En ezt irtam:

"En utmutatast nyujtok."

Nem hiszem, hogy van olyan politikai iranyvonal, ami szamara ez ne lenne Hozzaadott Ertek.

Nem munka, nem dolgozas, Hozzaadott Ertek.

bauer írta...

KGB: Csak nehogy kiderüljön, hogy a Mesterházy E. koszos pénzéből is jutott a Mesternek!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

az Ernot igaztalanul meghurcoltak. Ha kapott is penzt tole a Mester, azt Hozzaadott Ertekert kapta es nem a korrupcio miatt.

bauer írta...

ez igaz. Bár ha filmet rendezett volna a Mester, most még díjat is nyert volna a mogyi mellé.

"Demszky Gábor főpolgármester előzetes letartóztatásba helyezett főtanácsadója a producere a 41. Magyar Filmszemle fődíjas alkotásának."

http://atv.hu/cikk/20100209_kozonsegdijjal_jutalmaztak_mesterhazy_ernoek_teljesitmenyet

Gandalf írta...

No jó, igazuk van, ellensúlyozásképpen a Hős régóta várt Modern Képeskönyvéről:
http://www.hirszerzo.hu/cikk.bokros_a_gyerekeket_is_szeretne_megerinteni.139729.html

tölgy írta...

Gandalf,

én már régóta gondolkodóm, hogy le kellene igazolnunk Hős Lajost megmondónak.
http://www.fn.hu/cikk/00240000/242242/2_N.jpg
Megesz a sárga irigység.

Ezredes K Őrnagy írta...

Az egész csürhe húzzon ajánlószelvényt gyűjteni az MDF-nek, pofázás helyett!!! Napi 25 fejenként. Aki nem hozza a normát, azt a nácik kezére adom!

Névtelen írta...

De nagy baj van, Őrnagy úr!
Elromlott a másológép. Mi ilyenkor a teendő?

Leskelődő
cédulagyártó

Névtelen írta...

Á, hagyja csak! Már megoldottam.

http://index.hu/belfold/2010/valasztas/postaladakat_tortek_fel_a_jozsefvarosban/

Leskelődő
elégedetten hátradől

Ezredes K Őrnagy írta...

Meg vagyok magával elégedve