2010. február 23.

Kovátsch Gamma Bertalan
Üzenet

Bocs, kisiskolásaim, akarom mondani, kedves olvasók, kutyafuttában vagyok mesekönyvtől rajzfilmsorozatig, így most különösebb körítés nélkül öntöm elétek a napi Üzeneteket. Aztán megrágni ám, nehogy elcsapja a gyomrotokat!

  • Gordon a ráció embere.
  • Hős Lajos is a ráció embere, de hülyék veszik körül.
  • Ezzel szemben Navracsics és Szijjártó debilek.
  • Medgyessy elkúrt.
  • Bajnai helyrehozta az elkúrást.
  • Bajnai olyan nagy jót csinált, mint Bokros.
  • A Fidesz arrogáns volt.
  • Orbán centralizálni akar.
Köszi, Gordon, sose felejtem el neked a Lancia Thesist meg a mediterrán hangulatot. Megérdemeltem, de akkor is szép volt a gesztus, hogy végre én is elithez méltó körülmények között élhetek. És még az a szívhezszóló levél tőled az ország összes érettségizőjének, amivel engem ajánlottál figyelmükbe ...

Az a legkevesebb, hogy lenyomom, amit le kell.

23 megjegyzés:

tölgy írta...

Sajnos a megmondás ideje elmúlt, és most vállt a vállhoz vetve kell rettegnünk. Legjobb megmondóinkat üldözik.

"a hétfői plenáris ülésen - a jegyzőkönyvbe ez nem került bele - a szocialista Keller László a Fidesz helyettes szóvivőjéhez fordult, azt kérdezve, hogy jobbikos-e, mire ő azt válaszolta, "az az igaz, hogy te börtönbe kerülsz"."

Ezredes K Őrnagy írta...

Azt a Mester valahogy kihagyta, hogy Gordon azt mondta, miszerint Orbán nem fospumpa.

tölgy írta...

Gizikét meg annyira leköti mostanában az iratdarálás, hogy nem figyeli az új és nagyszerű megmondásokat:
http://mszp.hu/public/downloads/pdf/szoroelotteutanaa5mod3jav4prew.pdf

Némi mogyiért én sokkal meredekebbre is tudtam volna rajzolni a grafikonokat, hogy a duda agyukba véssék: minden sokkal jobb lett 8 év alatt.

bz249 írta...

Az az igazsag, hogy nem kellene mentegetni Gordont, a Fospumpa altal szetkurt gazdasagot rendbetette, meg a vilaggazdasagi valsagot is megszuntette. DE a Fospumpizmus elleni kuzdelembol nem vette ki elegge a reszet.

Hany Fospumpista kepviselot vertek szet a miniszterelnoksege alatt? Egyet se, es ez jovatehetetlen karokat okoz a Haladasnak.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mindez azert van, bz249, mert Flash Gordon nem az a magamutogato, arrogans bohoc, akit most nem fogok megnevezni, hanem a racio embere. Amint lathatjuk, a racio latszolag veszit a magamutogato, arrogans bohocokkal szemben, de mint a Bokros-csomag eseten is lathattuk, a racio vegul diadalt arat.

Kell hozza 15 ev, na und.

bz249 írta...

KGB: es mit fogok en csinalni abban a 15 evben, amig a Fospumpistak szetlopjak az allami vagyont?

Mert Berija komuves elmegy habarcsot keverni ez vilagos. De en nem vegzek ilyen utalatos munkat. Alapitani kellene valamni zold szervezetet, arra talan a Fospumpa is ad mogyit.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ugyan mar, ne rinyaljon itt, bz249. Bokros utan ugyan kellett 15 ev, amig az emberek felismertek, milyen nagy ember volt (ezert szarnyal most az MDF), de a Haladas hamarabb kitepte az arrogans es centralizalo Fidesz kezebol a gyeplot.

Na jo, nem Lajos tepte, hanem valaki mas. Lajosra aztan Szakertokent lett szukseg.

Névtelen írta...

Habarcsot csak a prolik kevernek. Azonban - ha jól megfizetnek - fiaim betoncsizmát szívesen készítenek.
Lavrentyij Pavlovics

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ez a habarcsos a Berija volt?

Névtelen írta...

Nagyon buta egy ember vagy te,KGB-fiam!De majd, bizonyára, megjavulsz!

tölgy írta...

T. Névtelen,

a mondata kissé illogikus. A buta ellentéte ugyanis nem a jó, hanem az okos. Most akkor mit is akart mondani? Fusson neki mégegyszer.


KGB,

ez a hal nem volt jó ötlet. Egyrészt hülyekeresztény jelkép.
Másrészt némán tátog, és semmit nem mond meg.

Névtelen írta...

Meg egy kis, tóta-epigon majom is vagy. (Hogy el ne felejtsem.)Javaslat: húzd ki a mutató ujjadat a taknyos orrodból,és kezdjél vmi értelmeset az életeddel pl.ássál árkot,adjál vért, süssél kenyeret, vagy látogasd meg a szülőhazád, bárhol is legyen. Tényleg javulj meg, hülyegyerek!

Névtelen írta...

Nagyon buta egy ember vagy te, KGB-fiam! De majd, bizonyára, megokosodsz! Hát azért ez nem hangzik annyira jól, de legyen. Persze belefoghatnánk egy kis etikai fejtegetésbe (lsd.(ez nem a drog!) Szókratész), de minek!

tölgy írta...

Ezt a KGB-t irigylésreméltóan sokan szeretik, ami felveti a korrupció gyanúját.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Igen, Tolgy.
Szoktam penzt szorni a kommentelok koze es ennek meg is van a latszata.

Lam, szeretnek engem, ahogy en is szeretem a Gordont.

Mi az, maganak nem telik ra?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ja, es a hal. A hal egy szimbolum. Neman tatog, nem beszel es aki megkapja, orul. Tisztara, mint a mogyi eseten.

A hulyekeresztenyekkel nem tudok foglalkozni, ilyen erovel a szekreny is kereszteny szimbolum, mert acs utotte ossze.

bz249 írta...

KGB: nem latom tisztan, hogy ez a hal melyik Multinacionalis Uzletlanc akvariumaban uszkal. Remelem a Viragos Tirpakbokretasert Alapitvany ennek ellenere megkapja a Multinacionalis Uzletlanctol a reklambevetelt.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Jaj, bz249, ne legyen ilyen beszukult. A hal szimbolum. Szimbolikus hal nem uszkal, csak a fejunkben.

Tudja, metaforagyar.

Névtelen írta...

KGB, mi történt, cak nem hülyevallásos lesz magából? Keresztény szimbólumokkal operál, nem érdekli a mogyi.
Lavrentyij Pavlovics

bz249 írta...

Es a Multinacionalis Vilagceg akvariumaban uszkalo hal (hogy a Multinacionalis Vilagceg emblemaja is latszodjon) az nem jo szimbolum?

tölgy írta...

Na, de mennyire nem ért hozzá, de tényleg. A halat nem az ács üti le, azt kilövik. Bár a szekrény is úszik a vízen, nem halfajta.

tölgy írta...

TWA ismét megmond.
Maguk sem jobbak a szociknál - na, milyen eredeti gondolat! És eddig csak az LMP-Jobbik-MDF közönség használta. TWA esetleg felszáll a páncélvonatra?

bz249 írta...

tölgy: Valami tank van a cimeben, ugyhogy KGB keressen valami jo grafikat hozza, meg jobb, ha lesz video, ahol szetlonek valamit.