2008. november 11.

Kovátsch Gamma Bertalan
Fospumpák

Létezik olyan, hogy Amerika, ez megvan minden elitnek? Amerikában is vannak politikusok, olyan amerikai politikusok. Azt hiszitek, az amerikai politikus olyan nagyon más, mint a magyar? Tévedtek.

Van ez az Obama például (Amerikában van ilyen név, ők egy kicsit fejlettebbek mint mi, nem csak Feri van meg Péter, hanem Obama is). Na ez az Obama egy kommer. Kommunista. Sajnos az amerikai népet megmákonyozta azzal, hogy Remény meg Változás, programja meg persze nem volt. A hülyeamerikaiak bekapták a horgot és most ott ül a nyakukon az Obama, terjesztvén a vörös mételyt. Nekünk meg a vörös métely egy nagy szívás, mert amíg az amerikaiaknak el van vörösödve a szeme, addig se atombombáznak, ami pedig a mi érdekünket szolgálja. Ebből is csak az a tanulság, hogy nagyon alaposan meg kell nézni, van-e a politikusnak programja, mielőtt szavaztok, mert különben egy olyan fospumpát szavaztok a hatalomba, mint Obama.

Ennyit akkor Obamáról.

De még ez az Obama is jobb, mint a Bush. Obama talán kínál a világnak Commodore 64-et, vagy manapság már inkább Commodore 64000-et, Bush meg csak a fasizmust kínálta. Ez a Bush, ez egy katkónáci, vallásos volt, képzeljétek, abból is a legrosszabb, egy katkó! A vakhitét tukmálta a világra és még jó, hogy nem atombombázott, mert az nem szolgálta volna az érdekünket. Ebből is csak az a tanulság, hogy nagyon alaposan meg kell nézni, nem hülyevallásos, esetleg katkó-e a politikus, amikor szavaztok, mert különben egy olyan fospumpát szavaztok a hatalomba, mint Bush.

Ez van a távoli Amerikában. Itthon szerencsére csendesen csordogál az élet, nem történik semmi izgalmas. Ne is történjen, maradjanak az izgalmak csak Amerikának.

21 megjegyzés:

bauer írta...

Azt egy 8 éves négergyerek is tudja, hogy a vallás rossz tanácsadó. remélem Obama jó tanácsadókat fog használni és támogatja az Úrat a 2010-es kampányban majd, hogy itthon se legyen soha teokrácia!

martonx írta...

Kedves KGB!

Már a Mester blogjában sem értettem, hogy hogy lehet nekünk jó, ha atombombáznak, miközben az is jó ha nem atombombáznak.
Ezt a látszólagos ellentmondást az én tirpák agyam nem tudja feloldani. Légyszi elitek magyarázzátok ezt meg nekem.

Ezredes K Őrnagy írta...

Egyszerű. Jó ha atombombázzák a hülyevallásos irániakat, ez nem kérdés. De jó ha nem, mert akkor a Szabadság Földje szebben tündököl, mert a nyálasliberális hippik nem tudnak akkor ujjal mutatni a Verseny Földjére, és Józsikának az lesz a minta, nem a Fospumpa. Így Lesz itthon Haladás meg Piac is, és a hülyevallásos katók is megszívják. No meg a Fospumpa.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ugyan mar, Martonx, ne legyen ilyen ertetlen! Ha a Piacot es a Versenyt fenyegeti veszely, akkor jo, ha atombombaznak, mert a hulyefranciak vagy a hulyeangolok odaadnanak minket a Piac es a Verseny ellensegeinek. Ha viszont a Piac es a Verseny nyeresben van, akkor nem jo, ha atombombaznak, mert a vilag gyerekei a Commodore 64000 helyett egy nagy atombombat latnak es megijednek attol.

Az atombombazas akkor jo, ha a Jo erdekeben vetik be. Ha a Jo erdeke mast kivan, akkor nincs atombomba.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bauer, ahogy az Ur tamogatta Obamat a mostani kampanyaban, ugy fogja Obama is tamogatni az Urat. A Haladas hivei egy csalad, ossze kell fogniuk, kulonben olyan fospumpa jut a hatalomhoz, mint Bush vagy a Fospumpa.

Nem akarok Rossz Atombombazast!

Ezredes K Őrnagy írta...

Érti már Martonx?

A Mester is megírta, hogy a hülyeirániakat atombombázni kell.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Varjunk, nem azt irta, hogy a hulyeafrikaiakat kell neutronbombazni? Kezdek elveszni az uzenetekben.

Ezredes K Őrnagy írta...

Itt a megmondás:
http://w.blog.hu/2007/01/08/a_halalcsillag_elpusztitasarol

Már a második megmondásra nem emlékszik. Felháborító.Túl sokat flörtöl valami ismeretlen Doomhammerrel a búzablogról.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Akkor meg nem voltam a Mester rajongoja.

Ez valoban fenomenalis:
"Ide B-52-esek kellenek. Azok a gépek egyenként elvisznek harmincezer kiló bombát. Csodálatos madarak, a turul ezekhez képest nyamvadt kis Veréb Vili. A B-52 elindul valahonnan, akárhonnan, húszezer méteren elbrummog a célig, és odacsap, ahova köll."

Maga szerint is B-52-esek kellenek?

tölgy írta...

Martonx egy nyilvánvaló provokátor. Ez az atombombázás annyira egyszerű kérdés. Az atombomba olyan, mint az autó, jó ügyet is szolgálhat, és rosszat is. TWA a Jó Ügy alázatos szolgája.
TWA is egy atombomba?

Ezredes K Őrnagy írta...

Persze. Kedvenc fegyverem a B-52-es ,ez nem vitás. A legjobb diplomáciai eszköz. 30 darabbal már be lehetne fogni Slota száját is.

martonx írta...

Köszönöm Önöknek a magyarázatokat a tirpákok nevében is. Lehet lassan eljutok az elit szintig, mikor már én is magyarázhatom az Igét a tirpákoknak? Ha jól sejtem a magyarázatokból, a legelső fokozat a tanítvánnyá váláshoz a vakhit a Mester szavaiban.

Tölgy önhöz is egy kérésem. Legközelebb, mikor autót vásárol, nehogy atombomba legyen belőle, mire hazaér vele...

Ezredes K Őrnagy írta...

Fontos martonx a Mester megmondásainak maradéktalan ismerete is.
A rajongóvá válás előtti időből
is.
Valamint Orbán egy Fospumpa
is.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Martonx, leginkabb az szukseges az igehirdeteshez, hogy megprobaljon viccesnek szant dolgokat irni - akar a Mesterrol, akar masrol. Ha megvan magaban a szandek, akkor beszallhat az igehirdeto csapatba.

Ezredes K Őrnagy írta...

Viccesnek? Mi itt nem az Igazságot írjuk meg?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

De, az Igazsagot irjuk meg, viszont a sok hulyemagyar nem kivancsi az Igazsagra, ok csak a plazmateve mocsaraban akarnak hemperegni. Vetunk nekik valamit, amit ok is elveznek. Kozben agyacskajukba bekuszik az Igazsag.

Ferenczy A. Szidónia írta...

nem kell ide elnök, kéremszépen. Dr. Merkwürdigeliebe elmondja:

President Merkin Muffley: How is it possible for this thing to be triggered automatically and at the same time impossible to untrigger?

Dr. Strangelove: Mr. President, it is not only possible, it is essential. That is the whole idea of this machine, you know. Deterrence is the art of producing in the mind of the enemy... the FEAR to attack. And so, because of the automated and irrevocable decision-making process which rules out human meddling, the Doomsday machine is terrifying and simple to understand... and completely credible and convincing.

és a bombadolog el is van intézve. akár vörösördög akár katkónáci van az ovális irodában.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Igaza van, Szidi kisasszony.
Doomsday device kell ide. Az Ornagy amugy is idegesit a B-52-eseivel. Miert kellenek nekunk katonak, ha el akarjuk pusztitani a vilagot? Miert nem eleg egy egerkattintas, mint a Civilization-ben?

Ezredes K Őrnagy írta...

Maga szerencsétlen. Az egérkattintással is katonáknak ad ki parancsot, akik vakon végrehajtják, azért katonák. Pancser.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Őrnagyom!

hol itt a kattintás?

"triggered automatically"

Névtelen írta...

Bush katkó lenne? Kizárt. Kankós esetleg.