2008. november 12.

Höndör B. Margit
A hülyegyerek

Tölgy Ilona törzskommentelő pajtásunk hónapok óta őrlődik azon, hogy dacára a helyi italmérésben a gyermeknemzés fontosságáról tartott gyújtó hangú beszédének, technikai javaslatainak, majd az érdeklődő tekintetek és három feles császárkörte hatására Kissné Patya Rozália bevonásával elkövetett demonstrációjának, Tirpákbokrétás népessége nem gyarapszik, sőt a performance ellenére (óta??) határozottan csökken.
Rosszindulatú pletykák, és azok terjesztője, K.G. Bertalan szerint ez a csökkenés a demonstrációban szereplő Kissné Patya Rozália élemedett korának, valamint Tölgy Ilona szerencsétlenkedésének köszönhető. ( Mint bizonyára mindannyiuk előtt ismeretes, a törzskommentelő pajtás a performance kulcsjelenetében egyszerűen orra esett Kissné Patya Rozália sérvkötőjében.)
K. G. Bertalannak nincs igaza.
Tirpákbokrétás népessége a hülyegyerek miatt nem növekszik.
A hülyegyerek 7 éves kisfiú és minden reggel a bokrétási buszon utazik be Pestre az anyukájával az iskolába. Nagyon tömött ilyenkor ez a busz, a tirpák ifjúság színe-java préselődik egymásnak szintén iskolába vagy munkába igyekezve, álmos arcok, hátizsákok a földön, egy-egy üdvözlő intés a régi osztálytársaknak. Mindenki bóbiskol még, csak a busz motorja búg. És akkor a hülyegyerek elordítja magát, csak úgy, különösebb ok nélkül. Anyuka és az ismerős szomszédasszony gyöngyözően kacag, jaj, ez a kis Béluska, milyen kis helyes. Béluska vérszemet kap, csapkodni kezd, verdesi a fejét az ülésbe, tovább ordibál. Anyuka kuncogva megsimogatja, hiába na, a gyerekek már csak ilyenek. Béluska feláll kicsit , ugrál egyet pár útba eső lábon, majd megfáradva elpihen. A busz szinte hallhatóan fellélegzik.
A végállomáshoz közeledve megrettent arcú tizen- és huszonévesekben érlelődik meg az elhatározás: NEM!SOHA!

35 megjegyzés:

Ferenczy A. Szidónia írta...

majd az ovodában megtanítják, hogyan viselkedjen.
majd az iskolában helyreteszik.
majd kinövi.
majd.

Névtelen írta...

Gizikénk,
magának, Tirpákia népének, az emberiségnek és a a szilvakompótjaimnak is sokat használt, hogy a Válságkezelőközpont bunkerjében elvették magától netet. De úgy látom a Vörös Segély csak segített. Rájuk küldök valami undormányt.

Én csak azt szeretném kérdezni, hogy abból, amit csak úgy mellénk tettek, ámde mégis lehívtunk, mennyi császárkörte jut magának? Most olcsóbban tudnám beszerezni.

ps z a "Nemsoha" erőst irredenta allúziókkal bír. Nem lesz ebből baja magának? Mehet az Igazol Biz. elé TWA után. Kár lenne gy ilyen szép karriert így befejezni.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Haha, a gyerek lenyáladzotta a börberi kabátját?
Most itt titokban bevallom, hogy a gyerek pénzt kapott tőle.
Tőlem kapta.
A nevezett tizen- és huszonévesek komolyan hozzájárultak pénzügyileg a projekthez.
Az arckifejezésüket félreértelmezte.
Valójában azt gondolják: értéket kaptunk a pénzünkért. Amit az a gyerek Gizike börberi kabátjával csinál, az minden pénzt megér.

Ezredes K Őrnagy írta...

Gizike, maradt még afrikai zsoldos koromból egy antilopbőr dzsekim. Magának adom, szegény köztisztviselőnek úgysincs pénze újra.

Prosztó M. Beléndek írta...

Szokás szerint fogalmam sincs, hogy miről van szó.

Ne is törődjenek vele, játszódjanak tovább.

Ezredes K Őrnagy írta...

A tőzsdecápák csak a pénzről tudnak beszélni, mást nem is értenek meg.
Mondjuk őszintén ,nekem se túl tiszta a téma, de azért beleszólok, az sosem árt.

Prosztó M. Beléndek írta...

Ja, mást nem értenek meg ezek a yuppie-k.

Beszűkült tudatú egy ösztönlény-banda.

A pénz, a szesz, a szex, a gyors autók, az armanik, az arany rolexek világa.

Fujj.

eN írta...

Látja Gizike mindig ez van mikor ráiszik a gombás fertőzésére felírt antibiotikumra. Tudja, amit Lajos Arankától hozott pár hete.
Nem szólt senki magácskának, hogy a Béluska azért ugrált és sipítozott mert a szülinapjára kapott "Mike" márkájú susogós melegítőjére hányt?

Ezredes K Őrnagy írta...

És Jolánka? Őt már le se akarják okádni?

Rolex? Az ratyi óra. Longiness a menő Prosztó.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Proszto, elmagyarazom.
A hulyemagyarok nem akarnak hulyegyereket.
Es miert van ez?
Mert Beluskat nem kepes megfegyelmezni az anyja.

Ha Beluskat megfegyelmezne az anyja, akkor a tizen-huszoneves fiatalok nem egy kibirhatatlan duhgombocot latnanak, hanem egy tuchtig kis szeretetfalatot es egybol kedvuk lenne nekik is gyerekre.

Gizike, aggaszt engem, ahogy maga a law and order iranyaba tendal. Ez a korral jar? (hehehehe)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

"Longiness a menő Prosztó."

Legfeljebb afrikai zsoldos korokben.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ja, Proszto.
Egyszer valtson mar at egy masik csatornara a kepernyojen.
Szerintem az Excel csatorna nezese hosszu tavon debilitast okoz.

Ezredes K Őrnagy írta...

Afrikai zsoldos körökben a solingeni macséta a menő, fejlevágáshoz ideális. A gagyi kínai penge még Béluska nyakcsigolyáján is kicsorbulna.

Ferenczy A. Szidónia írta...

KGB. ez nem law and order.
hanem civilizáció. tudja, ez emelt ki bennünket (elvileg) az állatvilágból. szerintem is aggasztó ha egy gyerek witch doctort játszik, és gázol át mindenkin, aki mellette van. anyukáék meg mosolyognak, hogy milyen jó felszabadult a fiúcska.

mi nők megértjük ezt.

aztán meg anyuka mondja, hogy "de hát nem is bántott senkit. vagy nem akarattal csinálta."
persze. nem szarok bele a kútba, csak a kávájára, aztán meg belelökom. oké?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szidi kisasszony, tudom, hogy a nok megertik ezt, de itt most azt is meg kell ertenie, hogy Gizikere ez az allaspont egyaltalan nem jellemzo.

Lehet, hogy a Gizike megnevelesere inditott projekt varatlan es gyors sikert hozott? Beszelnem kell a projektet finanszirozo tizen- es huszonevesekkel. Vegul is ok a reszvenyesek.

Prosztó M. Beléndek írta...

KGB:
"Ja, Proszto.
Egyszer valtson mar at egy masik csatornara a kepernyojen.
Szerintem az Excel csatorna nezese hosszu tavon debilitast okoz."

OK, néha átváltok az SAP csatornára is!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Osszehazasodott mar SAP ERP Financial Management SAP ERP Operations-szal vagy meg mindig azon a regi szeretos ugyon duzzog?

Ezredes K Őrnagy írta...

Prosztó, ha adok magának egy Super Airborne Plasmagunt, akkor szétsurrantja KGB fejét?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Maguk titokban valami lovoldozos jatekkal nyomulnak blogolas helyett?

Ez sulyos hianyjelensegeket okoz a megmondasiparban.

Azonnal vissza a blogolashoz, izomagyuak!

Ezredes K Őrnagy írta...

Én most a PG2-hez találtam nagyon király kis hadjáratokat. Meg is látszik a Pumás megmondás készültségi fokán. Egyszerűen nincs ihlet, mindig csak a Pz38 upgrade jár az eszemben.

Prosztó M. Beléndek írta...

Nem, de néha world of warcraft-ozom.

Most jött ki a kiegészítő, lehet tovább nyomulni level 80-ig.

Fejbelőném KGB-t egy khorium balanced blunderbuss-szal.

Prosztó M. Beléndek írta...

A PG2, az Panzer General 2?

Az egy lejárt lemez.

A Pz38 meg egy Skoda liszensz fosszivattyú.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Maguk durva emberek, menjenek egy tankosblogra tobzodni.

Itt Tirpakbokretas felemelkedeserol folyik az egyuttgondolkodas.

Plusz meg ezen felul Gizike belekotyog, csak tudnam, miert.

Ezredes K Őrnagy írta...

Lejárt lemez, de az új hadjáratokkal kihívás.

Elmondanám, hogy 1941-ben a Werhmacht páncélosainak 40%-a Pz38-as volt.

Én is szeretem, olcsó, gyors, és a maga BT 7-eseit elég jól viszi.

Prosztó M. Beléndek írta...

A BT 7-esen, ha jól emlékszem, 45 mm-es harckocsiágyú van. Kétszer gyorsabb a maga Skodájánál,amin, nem esküszöm meg, talán 37 mm-es bodzapuska van és szegecselt a páncélzata. Találat esetén a harckocsizó köpködheti ki a tüdejébe fúródott szegecseket.

Ezredes K Őrnagy írta...

Az Igazság a számítógépes játékokban van, mint a Civilization. Ezt elfogadhatjuk axiómaként. Vagyis, ha én PG2-ben én simán vittem a Skodáimmal a Bt-7eseket, akkor amit maga állít, még ha történetesen az adatai helyesek is, az egyszerűen hamis.

martonx írta...

Gizike, most mondja meg. Mi a baja a fogyatékos gyerekekkel? Nekem erről, mint jól nevelt elitnek rögtön a Fospumpa jut eszembe.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike eddig szerette a fogyatekos gyerekeket, mint a Progresszio rendes hive. Amiota azonban felcsapott a Law and Order hivenek, a hulyegyerekek zavarjak. Remeljuk, elobb-utobb javasol valami megoldast is a problemara, amit okoznak.

Höndör B. Margit írta...

Mfha.
1. Gizike bizonyos kérdésekben mindig is a Law and Order híve volt, hogy KGB miket beszél össze-vissza arról, hogy szerinte milyen ember ez a Gizike, az az ő dolga.
2. A posztot azért írtam, hogy megmaradjon az örökkévalóságnak Tölgy performance-ja ( :) ) Kissné Patya Rozáliával.
3. en úr,
magát még nem mutatták be nekem, új gyerek itt, ugye? Ilyenkor érdemes egy kicsit kivárni a fergeteges poénokkal, nem mondták még magának? Több szerénységet és visszafogottságot a személyemmel kapcsolatban, legyen szíves.

Ezredes K Őrnagy írta...

eN belekötött Gizikébe, magának vége. A bakáim megvédik, ha reggelig kellő Értéket tud hozzáadni az éléskamrámhoz vagy a kincskamrámhoz.

Névtelen írta...

OK, Gizik.
Ha annyira féltékeny Kissnére, akkor beviszem a tölgyesbe. Lehet a harmadik a performance-ban (bár, én így még sosem neveztem, de elitszinten ez már valóban performance).

Névtelen írta...

Javasolt szakirodalom:

http://reakcio.blog.hu/2008/11/14/dugjunk_kinaiul#more768174

(Különös tekintettel a "Hintán két nővel c. képre)

Névtelen írta...

Kedves Névtelen,
tudja milyen nehéz manapság alkalmas hintát találni?

eN írta...

Kérem tisztelettel Gizike ne vegye sértésnek ha kikommentelem azt, amit már a TIK(*) minden tagja ismer. Még pertut is ittunk a buszon, nem emlékszik?


*: Tirpákbokrétás Ingázó Közössége

Névtelen írta...

A megfelelő hinta beszerzése nem lehet probléma.
Sokkal lényegesebb, vajon két nőhöz a fa szilárd-e eléggé?