2009. szeptember 30.

Kovátsch Gamma Bertalan
Höndör B. Margit emlékére

Ezredik postunkban Höndör B. Margitra, a blog megalapítójára emlékezünk.

Ezer posttal és majdnem ezer nappal ezelőtt lett Höndör B. Margit a tirpákblog alapító diktátora. Vajon mit akart ezzel? Ma már mindegy. Egyvalamit biztosan elmondhatunk: Höndör B. Margit ezzel a lépésével megváltoztatta a magyar nyelvű elektronikus médiát. Sőt, megkockáztatom, a világ is megváltozott azóta, hogy a tirpákblog létezik.

Ezt a nagy durranást Margit nem egyedül érte el. Ó, nem. Margit nem egy kifejezett szerző-mozgó ember, például hiába nógattam, még ezt a rohadt visszaemlékezést sem volt képes megírni, pedig ezer post 979 nap alatt, azért az valami. Nem, Margit nem saját tetteivel hatott, hanem azáltal, amit másokból kiváltott.

Szabályosan kihozta az állatot a blogoszférából.

Ki gondolta volna, hogy Prosztó M. Beléndek tömbházmester és alanyi alkoholista a GDP-ről fog blogolni? Ezt senki se gondolta volna pláne azok után, hogy a Beléndek a felmosószerre kapott pénzzel sem tudott sose elszámolni (bár érdekes módon a mindig egy irányba tévedett a számláival). Vagy ki gondolta volna, hogy a mára már szinte elfelejtett Hot&Tóta A. Lajos tízezer karakteres szösszenetekben önti ki a gondolatait egy blogfelületen? Vagy én gondoltam-e valaha, hogy kimozdulok az elit értelmiségi réteglap főszerkesztői székéből és blogolni kezdek?

Mindezt nem gondoltuk volna. Ezt Höndör B. Margit hozta ki belőlünk.

Jó, hogy elhúzott a vérbe.

Ennyit akkor Höndör B. Margitról, aki már nincs. Azért jó lenne, ha a vizitdíj, a tandíj és a kórházprivatizáció szent ügyei nem szenvednének hátrányt csak azért, mert Margit élt és hatott.

40 megjegyzés:

tölgy írta...

RIP


Ez szép volt. Kár, hogy a válság és a fospumpa réme a tirpákokat sem kíméli.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

tolgy, ki lesz a veszterhes jelen Hondor B. Margitja? Ki lep harcmezore a Fospumpa ellen, akar mogyi nelkul is?

Most magara nezek szigoruan.

gapinthebreath írta...

Firefox 3.0.14 alatt még mindig szét van esve a blog. Jobb oldalon, mintegy állandó műsorsávban Gizike fésülős videói láthatók.

Ezredes K Őrnagy írta...

Aki elit, annál már nem. Maga proli.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Es nem tetszenek azok a fesulos videok, vagy mi?

tölgy írta...

Gizike videóit imádom, de Gap tirpákjelölt meglátása sajnos igaz.

Margit néniből csak egy volt. Margit, gyere vissza!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Megorult?

Hondor B. Margit magat azonnal betiltana.

Oruljon addig, amig nem bukkan fel.

A fesulos videok okozta kaoszbol egy ut van kifele: a postolas. Meg 5 post es lecsusznak a folaprol.

tölgy írta...

Posztokkal megvárjuk Gizikét.
Bár az a gyanúm a múltkori videói után, hogy egy terrorista.
Amit csinált, azért a szabotázsért, a népi demokráciában kivinnék a sáncra.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Apropo, sanc.
Tegnap volt kivegzes?
Nehogy az Ornagy elszontyolodjon.

tölgy írta...

Volt.
Csak a konvergencia program szellemében egymás mögé állította az elítélteket, hogy a lőszert mennél hatékonyabban tudja felhasználni.

Ezredes K Őrnagy írta...

Igen, de az utolsó piacellenes prolin már ne ment át, így kénytelen voltam még egyszer lőni.
Mindig mondtam, hogy jobb a kötél, többször fel lehet használni.

bz249 írta...

Jobb, ha tudja Őrnagy, hogy a hegymászóköteleket három akasztásra méretezik, utána már benne van, hogy elszakad. Szóval a köteleket sem lehet végtelenszer felhasználni.

Guderian jr. írta...

KGB, egyszer elmesélhetné a később érkezett, és Tirpákbokrétás történelmében nem járatos külső megfigyelőknek, hogy hogyan is volt az a sztori az őstirpák bloggal, meg annak a törlésével és újjászületésével. Nekem csak annyi jött át, hogy egyszer volt valami könyvajánló, ami nem tetszett Margitnak és törölte a blogot, de valamelyik webelitnél szerencsére el volt mentve a lényeg, így újra el tudott indulni az elitblog. De azt például már nem tudom, hogy az ezerbe beleszámolta-e az ősblog posztjait is.

Legalább valami linket adhatna, ha mesélni nem szeret.

gapinthebreath írta...

Örnagy: Ha nagyon akarom, én is tudom úgy látni, hogy már nincsen ott. De engem bizonyos fokig (no nem nagyon) érdekel, hogyan látják a webprolik a világot.
Értem, hogy maga egy 9mm-es szűklátókörű tányérsapkás, de nem mindenkinek kötelező annak lennie.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Guderian, az ezret nem en szamoltam meg, hanem a bloggep. Amikor ezen a bloggepen elmegy az admin feluletre, akkor ott van a postok szama. Ebben a regi postok is benne vannak.

Azt mar nem lehet tudni, mi nem tetszett Margitnak. Megharagudott valamire, ahogy csak o tud haragudni es torolt, ahogy csak o tud torolni. Es ezzel oriasi veszteseg tortent, ugyanis en haragudni nem tudok, torolni pedig nem szeretek.

bz249 írta...

"en haragudni nem tudok, torolni pedig nem szeretek."

Ezért is árasztják el a tirpákblogot a webprolik az utóbbi időben, érzik, hogy nincs igazi Gazdája, aki jó Kapitalista módjára karban tartaná.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A jo kapitalista nem a torlesrol, hanem a profitrol ismerkszik meg.

Errol tobbet nem is akarok mondani.

gapinthebreath írta...

bz:
Jobb, ha tudja Őrnagy, hogy a hegymászóköteleket három akasztásra méretezik, utána már benne van, hogy elszakad. Szóval a köteleket sem lehet végtelenszer felhasználni.

Maga nem látott még acélsodronnyal erősített akasztókötelet? A hülyekínaiak már rég feltalálták.

Őrnagy, egyébként egy delaware-i cég, melyhez semmi közöm, csak úgy ismerem, és gap-né a ceo-ja rossz nyelvek szerint, de ez hazugság, bármikor kész minőségi távol-keleti töltényhüvelyek szállítására a Tirpáklend számára. Garantált minőség, kedvező ár, sokszorosan kipróbálva palesztin prolikon. Érdekli?

gapinthebreath írta...

töltények, nem hüvelyek, no. De hüvelyeket is szállít a cég, ha aktuális megmondásokkal maga akarja feltölteni.

bz249 írta...

gap: Thaiföldi hüvelyek? Mert úgy hallottam azok között sok a hamisítvány. Gyakran kukacosak.

bauer írta...

nem dőltem be. ez csak egy provokáció

http://w.blog.hu/2009/09/29/kesei_sirato_1/fullcommentlist/1#c7233642

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Az igazsag az, hogy Hondor B. Margit se olyan jo fej, mint amilyennek beallitottam.

Csak provokacio volt, na.

tölgy írta...

KGB,
az igazság, hogy megint itt látom oldalt Gizike videóit.
Elitintézkedést követelek!
Vagy többet nem olvasom el a reggeli posztokat.

gapinthebreath írta...

bz,
Amire maga gondol, az nem kukacos, csak némely esetben bizonyos fertőzéseket kaphat tőle még az elit is, így jobb vigyázni.

Természetesen kínai termékekről van szó, nem thaiföldiekről. Utóbbiak a kivégzés terén pancserek a kínaiakhoz képest.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Olvasnia nem kell, csak irnia.

Mar persze ha elit. De persze ha elit volna, akkor megoldotta volna a technikai problemat.

Mivel a blogunk a webprolik fele is nyitott, visszakuldtem Gizike posztjat az idoben, igy a folapon nem latszik.

Szanalmas banda maguk.

bz249 írta...

KGB: mogyicsináló gépe nincs? Így elsőre azt gondolom az egyszerűbb szerkezet, mint egy időgép.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bz249, a mogyit nem lehet csinalni, az egy eloleny. Nem hallott meg az elo penz elmeleterol? (Mero Laszlo)

Az elo penzt fejni lehet. Mondjuk kimegy a retre, ahol az elo penz legel es kifej belole egy kis mogyit.

Névtelen írta...

Na végre, most van időm meghallgatni.

A jó mindenit! Hova tették Gizike zenés posztját?! >:(

Leskelődő

bz249 írta...

Akkor egy ilyen mogyifejőt. Az élőlény témával nem szeretnék offolni, de tudtommal a gyerek is élőlény.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

leskelodo, keresgeljen szept. 14 kornyeken.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

bz249, vonzani tudom az elo penzt monok segitsegevel, hogy a monetika tudomanyos nyelvezetet hasznaljam.

Hogy mi az a mon? Nezzen ra erre blogra, itt nyuzsognek.

tölgy írta...

A monokkal foglalkozó tudomány a a monológia, a monok túlzó szeretete a monománia, és a vallásuk a monizmus.

http://en.wikipedia.org/wiki/Monism

bz249 írta...

KGB: ezen a blogon webprolik nyüzsögnek, mert valaki nem tart rendet... ha ezek vonzzák az élő pénzt, akkor veszek én is egyet. Amúgy ha egy ilyen mont a kert végében lévő ólba telepítek be, akkor az utcafront és az ól között álló házamban megcsapolhatom a mogyiáramlást?

tölgy írta...

A mogyivezeték megfúrása bűncselekmény. Csaxólok.

bz249 írta...

tölgy: ha lelepleznek, addig semmi. Tudja olyan ez, mint a kettős ügynök lét, ha nem kapják el az embert, akkor két fizetés egy munkáért.

Névtelen írta...

Az azért fura, hogy minden híresztelés ellenére ezt a jubileumi posztot is csak ez a fránya KGB lopta el.
Töke van a menyasszonynak!!!

p.s. Őrnagyot ne küldjék rám, mert tudom, hogy csak egy egyszerű logisztikus, aki kötelet és lőszert csak a papírmunka során lát -- leírva.

Névtelen írta...

Köszönöm, KGB.
Sajnos, idő közben el kellett sietnem meginni egy korsó Staroprament, de holnap megkeresem őket.
Csípem, hogy Maga alighanem tényleg hord magánál cipőkrémet :)

Leskelődő

Ps.: De nehogy má' dicséretnek vegye! Természetesen csak a sör beszél belőlem :)

Névtelen írta...

"A monokkal foglalkozó tudomány a a monológia, a monok túlzó szeretete a monománia, és a vallásuk a monizmus."

Jól sejtem, hogy a monológusok főnöke pedig Mammon?

Montalan jó éjszakát kíván:
Leskelődő

Ezredes K Őrnagy írta...

Logisztikus? Minden hadvezér egyben jó logisztikus is. Maga meg a legdurvább agrár-ipari ploretariátus.

Tara írta...

Használjanak Opera böngészőt, azon nincs szétesve.

És nem töke van a menyasszonynak, hanem tőke.