Gizike Kulturális melléklet

A Sziget jó hely, ki kell menni és kész, aki nem képes ott jól érezni magát, sőt „az igazi Sziget a régi volt, ez már csak a pénzről szól” szövegeket nyomja, azt szívből sajnálom és csak annyit üzenek neki innen Tirpákbokrétásról, hogy már fiatalon is segg hülye volt, rossz dumákat cumizott be, mára pedig egyszerűen megöregedett.

Természetesen esett az eső, nos, az ezzel kapcsolatos szánalmas nosztalgiarohamokat szerencsére sikerült aránylag jól elhessegetnem száraz, fehér bor többszöri fogyasztásával, és most jó volt a bor.:) A The Hives aranyos, jó kedvű és pörgős, de fél óra elég az ilyenből, Kispálékat változatlanul unom, a NIN viszont baromi jó volt, életem egyik legjobb koncertje, be is rekedtem, izomlázam van, ennyi.

Tulajdonképpen minden megvolt tehát ahhoz, hogy vidám legyen az estém, és mégis, mégis… Ahogy egyre sötétedett, ahogy el kezdett szemerkélni az eső, ahogy ott üldögéltünk a bor mellett a jövés-menést bámulva, egyre csak nőtt bennem valami szomorúság, valami hiányérzet, valami fájás, túl azon, hogy a bakancsom kicsit feltörte a lábamat megint.

Hiányzott a Mester.

Minden arcba belebámultam, minden szemüveges embert megszólítottam, minden sátorba benéztem.

Nem jött el.

Azóta nincs étvágyam, és felment a lázam is. Lehet, hogy hibát követtem el azzal, hogy kimentem a Szigetre? Örlődöm. Szenvedek.

Otthon kellett volna maradnom a gép mellett.

Áh.
Nem is írok én már semmit többé.