2008. szeptember 18.

Ferenczy A. Szidónia
A prezenter


Figure 1. - a hülyék pártjának félrefut a prezentációja


Nem lesz jobb sose. Az Ördög, meg a fullajtárja is hazudik. Mert vagy a nyugdíjasokat fogja nyúzni, és nem vallja be, tehát hazudik - vagy a reformokat nem csinálja meg, és ő is elkúrja szándékosan, és ezt se vallja be, tehát hazudik. Közben meg azt mondja, hogy ő sose hazudott, tehát hazudik.

Egyébként is, ez egy jó kis hülyemagyar toposz, hogy nekünk nem jó. Dehogynem. Nem a zsömle lett kisebb, a szánk lett nagyobb. Mocskos elégedetlen banda.

Egyébként is, feketeafrikában mindig meghal egy gyerek, ha Bono tapsol, úgyhogy ne gyertek nekem azzal kicsihülyejobberek, hogy nincs lejjebb. Afrikát meg leatomozom, addig meg szólok a Bono gyereknek, hogy kibaszottul abba kellene hagyni a tapsolást.

Ábrák, diagrammok, bulletekbe szedett igazság. Hát tud ilyet a fospumpa? vagy a pénzügyi samesza? Lófaszt.
Igérgetni, aztán meg sanyargatni, azt tudnak. Meg elkúrni a Bokros csomagot. És még büszkék is rá!

Egyébként is a hülyék hitből szavaznak, arról meg már ezerszer elmondtam, hogy hülyeség. Hit ide, hit oda, a magamfajta szuverén értelmiségi egy dologban hisz:

Az Úrban, aki látja a kiutat - elvégre az ideúton is a volánnál ült. Aki felvállalja a megvetést. Aki lámpást adott nekem pesten, meg 200 milliós rajzfilmprojektet.
Piac, siker, reform, ők pedig az én szentháromságom.

Ti meg - hülyemagyarok - húzzatok innen a picsába a lejárt szavatosságú bibliátokkal, lepletekkel, meg a kiürült jobbos fantazmagóriátokkal álmodni máshova.

Update:
Őrnagy és Bertalan kérdésére lerántom a fátylat az igazságról. Na, ezzel versenyezzenek a hülyejobbosok:

77 megjegyzés:

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szidike, nem vagyok elegedett.
Kerek meg egy grafikont a post kozepere es meg egyet a vegere.

Ezredes K Őrnagy írta...

És lehetőleg a Bokros-csomag jótékony hatásáról a Fospumpa királysága alatt.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A Fospumpa kiralysaga alatt csokkenjen a gorbe, az Ur Koztarsasaga alatt pedig szaladjon felfele.

Névtelen írta...

a Fospumpa amerikai útja és a Lehman Bros csődje közti összefüggéseket sem szabad kihagyni

Ferenczy A. Szidónia írta...

engedve a nyomásnak, frissítettem az elemzést.
de most már legyen elég!

Ezredes K Őrnagy írta...

Nagyon jó. Maga nagyon ügyes.
Nem akar a Minisztériumban dolgozni? Én meg megyek kiképezni.

Névtelen írta...

Kaphat majd egy zsíros állást is EU-ban, Bálint elintézi.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Muhahaha, Ornagy, megvaltozott a vilag. Manapsag egy Abrams tank parancsnoka is elobb grafikont keszit a pancelos beepitett szamitogepen es csak utana tuzel.

Maga mellett elszaguldott a Jovo, Ornagy.

Nagyon tetszik a grafikon. Es ha 2010 utan exponencialisan felszarnyalna? Csak, hogy tudja a sok hulyemagyar, mekkora a tet, ha 2010-ben rosszra szavaz.

Oriasi a tet, termeszetesen.

Névtelen írta...

Kedves Szidónia,
nem akarok követelőzőnek tűnni, de csak két színű grafikonja ban?
A Haladás mai fokán már több színnel is dolgozunk.
Persze, így is sok üzenet átjött, de több szín, több meszidzs!

TuRuL_2k2 írta...

Így van, de a több szín mellett a XXI. század kommunikációjában nagyon fontosak az arcok is. Ezért minden oszlop fölé kéne egy-egy fotó is, '98-'02 között lehetne például Orbám, Kövér, Simicska.

Ezredes K Őrnagy írta...

Nagyon jó ötlet turul:)
2004-2008 fölé meg az Ági

KGB én a régi módszereket szeretem. Belenézek a célzókészülékbe, meglátom a Fospumpát, és TŰŰŰZZZZZ.
Mit nekem holmi 3D grafikonok, meg számítógép. Minek?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

"'98-'02 között lehetne például Orbám, Kövér, Simicska."

Orban-Torgyan, ha kerhetnem.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ezredes K Őrnagy írta...:
"Belenézek a célzókészülékbe, meglátom a Fospumpát, és TŰŰŰZZZZZ."

Addigra a Fospumpa mar reg lefospumpazta magat. Maga ulhet a Mult tankjaban, en inkabb atszallok a Jovo tankjaba. Nehogy kilojenek.

Ezredes K Őrnagy írta...

A Múlt tankjával is eltaposom magát Fospumpástul. A fő a lendület, az akarás. Menni kell előre.

Névtelen írta...

"Menni kell előre'

Őrnagy, ugye maga sem stratéga? :)

Ezredes K Őrnagy írta...

Hát dandárnál nagyobb egységgel nehezen boldogulnék. Én műszaki tiszt vagyok, legyen híd,út,stb

Höndör B. Margit írta...

Szidónia kisasszony
De! Jobb lesz! Nagyon jó lesz!
És nem igaz, hogy hazudik! Én hiszek neki. Nem is ígérgetett se, sose.
És álmodni jó:)

Érdemi kommentár:
A grafikonja hibás. Az utolsó sárga hasáb nem kellett volna!

Ezredes K Őrnagy írta...

Negatív faktor nem létezik? Vagy nem haladtunk visszafelé azért a Fospumpa alatt, hála a Bokros-csomagnak?

Névtelen írta...

Őrnagy,

akkor intézkedem a leváltásáról.
Már a budi-csatánál gyanakodtam, hogy maga mégsem egy Guderian.

Ezredes K Őrnagy írta...

Tölgy. Elmondanám, hogy hazai viszonyok között egy dandár igen nagy alakulatnak számít

Névtelen írta...

Őrnagy,

hazai viszonyok közt igen.
De mi támadni fogunk. :)

Maga mondta, előre! :)

Ezredes K Őrnagy írta...

Hazai viszonyok között támadunk a Haladásért.

Prosztó M. Beléndek írta...

Na, tegyék meg a tétjeiket, hogy GYF mai műrettegő provokációja meddig fajul:

a, oda-visssza fütyülés, szitkozódás, árpádsávos zászló lengetés,
b, kődobálás,verekedés, rendőri beavatkozás is lesz,
c, szemkilövés, véresre verés, utcai zavargások

Mondjam az odds-okat is?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szofisztikalt szcenariot dolgozott ki kollektivank a het kozeleti megnyilatkozasai alapjan.

Koszeg Ferencet megdobjak egy ego cipovel, mire masnap verszomjas publicisztikat ir a Nepszabadsagba.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tessek, itt a vegidok jele.
http://index.hu/politika/bulvar/m3080920/
A szelsojobboldal hecckampanyatol megremult emberek a metro ele ugranak.

tölgy írta...

No, látom, Szidónia grafikonjától sokáig nem kaptak levegőt sem. Leállt az élet Tirpákiában. Az igazság az, hogy a kemény valósággal való ilyetén szembesülés valóban mellbevágó volt számomra is.

Én tudom hol a helyem. Ma a Justice for Tirpaky! és a Human Rights for Tirpaks Now! táblákkal fogok felvonulni az említett eseményeken, kiállva ezzel a Haladás, Demokrácia, Modernizé mellett.
(Gizike, segítsen kérem, még mi van veszélyben?)

Ezredes K Őrnagy írta...

b

Prosztó M. Beléndek írta...

Azt ugye levágták, kedves elitek, hogy az ún. jobboldal - bármi történik - ebből nem tud jól kijönni?

Hiába, a baloldal által az egész világon ütőkártyaként használt rasszista - félelemkeltő adura Mo-n nincs adekvát válasza a jobboldalnak.

És a Feri ezt mennyire, de mennyire gátlástalanul kihasználja... hogy emberek méltóságába kerül... na és?

Szerintem is B.

Ezredes K Őrnagy írta...

Ki lehet jól jönni, az átlagmagyarnak tele van a töke a dzsipókkal. Még a Mesternek is.

Ezredes K Őrnagy írta...

Mi a nyeremény prosztó?

Ezredes K Őrnagy írta...

Wunderlich oportó elég lesz

Höndör B. Margit írta...

Tölgy
"Ma a Justice for Tirpaky! és a Human Rights for Tirpaks Now! táblákkal fogok felvonulni az említett eseményeken"
De miért vitte ki magával a Tirpákbokrétási Népdalkört, ráadásul gyászviseletben?
Ki engedte ezt meg magának???

A maga élete van veszélyben, Tölgy, Jolánka már elindult magához!

Höndör B. Margit írta...

Kik azok a dzsipók?

Höndör B. Margit írta...

KGB
Ne túlozzon, az a szerencsétlen magától ijedt meg, megint ruha nélkül utazott?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike, inkább azt mesélje el, mit keresett maga ott kopasz fejjel, tiltott önkényuralmi jelvényes karszalagban? Én eddig azt hittem, a "tiltsuk be a kirekesztőket" csapatban játszik.

Ezredes K Őrnagy írta...

Gizike az én utasírásomra volt ott. Teszteltük a médiát.

Prosztó M. Beléndek írta...

dzsipó=dzsipu=dzsipszi=cigány

Höndör B. Margit írta...

Izé
Nem is én voltam!
Maga is ott volt!
Elkábítottak egy savanyúcukorkával!

Höndör B. Margit írta...

Jé, nahát, a rajvezető úr dzsipózott?

Ezredes K Őrnagy írta...

Ki itt a rajvezető úr. Olyat nem ismerek.

Ezredes K Őrnagy írta...

Kölünben sincs olyan rang, maga szerencsétlen. A honvédség nem az Ifjú Gárda, ahol kegyed szolgált, mint konyhalány rajvezető. Tizedes max.

Prosztó M. Beléndek írta...

Jé, nahát, dzsipózott.

És?

Ezredes K Őrnagy írta...

Na és?

Ha dzsipóznak dzsipó vagyok. Ezt mondta a maga vezetője. Maga Gizike akkor dzsipó.

Höndör B. Margit írta...

Akkor ezt megállapítottuk, Prosztó.

tölgy írta...

Úristen, dzsipók közé keveredtem volna?

Prosztó M. Beléndek írta...

http://href.hu/x/6zjn

Aham.

Gizike! Leleplező videó!

Névtelen írta...

Prosztó, hiszen ez tölgy és Gizike!
Észrevette, hogy tánc közben is kétfele húznak?

KGB, nem lesz semmi a maga beigért grafikonjából? Kár!

A szem

Névtelen írta...

Ugyan má, Prosztó, méghogy leleplező videó... :(
Biztos vagyok bennek, hogy Gizike sose venne fel ilyen lehetetlen kalapot.

Leskelődő

Prosztó M. Beléndek írta...

A másik leleplező videóm a Rém és Becsület blogon van. Abban Ildinek, a vámpírok rémének a múltját tárom fel.

Névtelen írta...

Tölgy, meneküljön, a dzsipók nem szeretik ha álló fa van a közelükben.

tölgy írta...

Leskelődő,
az a kalap nagyon is jó!

A'szem
az én ritmusérzékemmel nincs baj. Tudja hány év gyakorlása van abban, hogy tudjon egy táncos a ritmus közé lépni? Maga csak úgy, ukk-mukk-fuck, leáll és azt hiszi táncművész.
Neeem. Nézze a videjót és tanuljon kecset.

Névtelen írta...

Tölgy, nekem sincs a Maga ritmusérzékével semmi bajom.Itt konkrétan a bal- és jobboldaliságra gondoltam.

Prosztó, maga drasztikus!:(

A szem

Prosztó M. Beléndek írta...

Hm...

Megvan az új theme song is a Rém és Becsületre...

V.S.B.: Werewolf

http://href.hu/x/6zkl

A fan videótól vonatkoztassanak el :)

Prosztó M. Beléndek írta...

Nem-nem-nem!

Ezt a videót kell kitenni!

http://href.hu/x/6zko

Nyihihihi!

Prosztó M. Beléndek írta...

Hm, kicsit gothic ez a banda, a Madchenfresser c. számból ezt vágtam le.

A fan videón süldőlányokat kergetnek láncfűrésszel.

A német néplélek... mindig is szimpatikus volt...

Ferenczy A. Szidónia írta...

Prosztó,
a "6zkl" videóban van egy jó kis rész a farkasok szövetsége című etűdből. ha nem látta, nézze meg az egész filmet. vidám.

Ferenczy A. Szidónia írta...

itt egy könnyedebb feldolgozás a témáról...

http://www.youtube.com/watch?v=VnpsPVJxJiE

Prosztó M. Beléndek írta...

Nahát, kedves Szidónia, csak nem horror rajongó? :-o

Prosztó M. Beléndek írta...

A Farkasok szövetségét láttam.

Ferenczy A. Szidónia írta...

j-horror :-)
tudja, one missed call, ringu, battle royale és tsai

a farkasok szövetsége komoly darab, időről időre meg kell nézni.

tölgy írta...

Kérem, Jolánka bekopogtatott.

És hosszú néma csend...

Névtelen írta...

...csak a bárányok hallgatnak.

Decensebb horrorrészletek nem voltak?:(

Mindenki álmodjon szépeket!

A szem

Höndör B. Margit írta...

Prosztó

Miért nem a saját videóit reklámozza?

http://ca.youtube.com/watch?v=BQDmOMcgVD8&feature=related

Nyöhehe:)

A rajongóimnak:
Abban a ruhában, amiben a videón táncoltam, nyertem meg anno a Taplóperesznyegi Szépségversenyt 1968-ban, még mindig rámjön!

Ferenczy A. Szidónia írta...

ugyanmá Gizike.
ez nem lehet Prosztó, ő magát nem szúrja.

http://ca.youtube.com/watch?v=1jBUVc0ovKs

csak másokat. szúrja és vágja. olvastam.

Höndör B. Margit írta...

Szidónia
Már régen akartam magával erről beszélni: nem kell ám mindent elhinni, amiket itt-ort olvas :)
(nagyon széles mosoly)

Látta a lukas videót? Na. Tudja milyen volt az élőben? A sört is ki tudja rajta fújni!

Prosztó M. Beléndek írta...

Khm.

Egyébként a csabberes videót leszedték, valamilyen oknál fogva.

A szurkapiszkás még fent van.

Prosztó M. Beléndek írta...

Szidónia, így, hamincon felül, már lenyugszik az ember.

Már csak elvétve szurkálok szögeket a pofámba.

A krokodilcsipeszeket még fel-fel csippentem, de már azt is csak a régi szép idők emlékére.

Höndör B. Margit írta...

Egyszerűen sértették a jó ízlést. Én már akkor mondtam ezt magának, mikor felrakta őket a youtubera

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mi van, az elit a csatait ujabban a YouTube-on vivja? Az am a nagypalya! Usd-vagd, nem apad!

Ezredes K Őrnagy írta...

A YouTube-on lehet tankkal harcolni?

Ferenczy A. Szidónia írta...

mindent lehet.

http://www.youtube.com/watch?v=EOEIevh-3OA

Névtelen írta...

Ne mááá...
Őrnagynak inkább ezt ajánlom :)

http://www.youtube.com/watch?v=n1weixM-nzU

De csak azért, mer' a múltkor gépzsírral mosta ki a számat :(

Különben is, teljesen jogos KGB rosszallása. Maguk nem figyelnek?! A barna veszély új csodafegyverrel támad!

http://index.hu/kultur/showbiz/fideszfilm/

Halálos. A gépem is lefagyott tőle.

Ha mégis túlélik, majd meséljék el, kérem.

Rettegő Leskelődő

Ps.: Komolyan mondom, tölgy kifejezetten jól járt Jolánkával.

Ezredes K Őrnagy írta...

Leskelődő, maga náci. Az a tank egy Tiger II-es.

Ezt nem értem. Az MSZP nem akarja az Új programját?

http://www.origo.hu/itthon/20080922-nem-foglalkozik-a-parlament-a-fidesz-javaslatara-a-megegyezessel.html

Maga féltékeny Tölgyre?

Ferenczy A. Szidónia írta...

http://www.youtube.com/watch?v=9A_KO73bWkc

my tank is so much better than your commie grenade

Ezredes K Őrnagy írta...

Thanks for Your tanks .

Loxon írta...

Nekem is van egy tankom az Ön számára, Őrnagy.

http://www.core77.com/blog/images/Balloon-Tank.jpg

Ezredes K Őrnagy írta...

Köszönöm Loxon. A Fospumpa programja lenne ilyen légiesen védtelen, mint a maga tankja. Ha-ha-ha