2009. május 20.

Kovátsch Gamma Bertalan
A Vérfarkas napja.

Orbán egy fospumpa. De nem egyszerűen egy fospumpa, hanem egy gátlástalan, veszíteni nem tudó, mindenre képes tolvaj. Orbán az simán összeáll a nácikkal is, ha az érdeke úgy kívánja. Volt már rá precedens, ott volt az a Torgyán nevű náci, azzal is összeállt, a Vona se okozna neki lelki törést. Nyilván majd megpróbálja elnémítani a kritikusait is, például engem. Muhahaha, azt aztán próbálhatja! Kurvaőszintségemnél már csak a kurvabátorságom a nagyobb, kiblogolom én majd, hogy Orbán egy tolvaj, náci diktátor, ne aggódjatok.

Félni tehát nem kell. Sőt, lehet előre készíteni a pezsgőket. Ugyanis vannak ám az orbáni diktatúrának pozitív oldalai is.

Hogy mást ne mondjak, a sok webproli majd jól megszívja. Eddig ellébecoltak a többségi, gyengekezű kormányok alatt, de most, amikor Orbán kezében ott lesz a kétharmados korbács, most majd pofát súlyba lehet helyezni és dolgozni lehet keményen, puritánul, ahogy azt én szeretem. Ahogy azt én szeretem, ha a sok hülye webproli dolgozik keményen, puritánul, én meg hedózok. Ezt akarták, megkapták.

Tulajdonképpen egészen tetszik nekem Orbán, a diktátor. Mindig is mondtam, hogy a webprolik kezébe nem való a hatalom.

21 megjegyzés:

Loxon írta...

Szép a kép. Erről most az Úr és a remény jutott eszembe.

tölgy írta...

A cikkindítása jó, de sajnos utána erősen leül.
Mondjuk nehéz is lenne fenntartani ezt a drámai feszültséget.

ps A képen hol a fospumpa?

Ferenczy A. Szidónia írta...

Ez nem egy ifjú nyírfa, véletlenül?

Orbánról elfelejtette elmondani, hogy egy reakciós szentfazék, és már a bölcsödében kötelezővé tenné a hittant.

Loxon kedves, ez a képen most egy új hajnal, vagy inkább az alkony, a sötétség (seregeinek) eljövetele?

martonx írta...

Tegnap elit módon leittam magam a borfesztiválon.
Francért kell mindig újabb és újabb ismerősökkel összefutni, mikor csak egy pohárkára ugrok ki?
Maguk járnak borfesztiválra?

Ezredes K Őrnagy írta...

Borfesztivál? Hol?
Én nem nagyon járok már, én is csak kóstolni mentem ki anno, és mindig igen érdekes állapotban értem haza.

A Mester megőrült? Vagy már nincs Remény? Az Úr csak 2014-ben térhet vissza?

Névtelen írta...

Magyarázat lenne elvileg az, hogy a Mester is a borfesztiválon járt, de mint tudjuk ő nem iszik magyar bort, mert az pancsolt szar, nem elitnek való. De lehet, hogy volt chilei vagy ausztrál bor is a kínálatban.

Azt nem tudom, most hol van borfesztivál, de a hétvégén Etyeken lesz. Sajnos kizárólag magyar borokkal (ráadásul néhány határontúli magyarral súlyosbítva). Elitek kíméljenek.

Guderian jr.

Ezredes K Őrnagy írta...

Etyeken csak a fehérbor a jó, azt meg nem nagyon kedvelem ,esetleg csak könnyed nyári fröccs formájában.

Maga meg csak sört iszik Guderian, elvégre fritz.

martonx írta...

Az Etyeki borfesztivál minden évben nagyon színvonalas.
Eddig az ország 50 legjobb borászatát hívták meg, idén a Kárpát-medence 50 legjobb borászata lesz ott. Ha tehetik Maurer Oszkár borait mindenképpen kóstolják meg.

Mellesleg tegnap ittam spanyol misebort is (azt hiszem).

martonx írta...

Vajon a Mester is tud ilyet?

http://www.youtube.com/watch?v=odoEBbwp46U&eurl=http%3A%2F%2Fvastagbor.blog.hu%2F2009%2F05%2F21%2Ffelhooszlatas_gondolatokkal&feature=player_embedded

Ezredes K Őrnagy írta...

Azt hittem, hogy csak helyi borok vannak. Kár. Így nem olyan eredeti a dolog. Misebort ivott? Máglyára! Tölgy, hol van?

tölgy írta...

Guderian jr.
maga reménytelenül proli.
Tóta ihatott egy ausztráliai vagy chilei borfesztiválon is.
Csak a mucsaiak ilyen földhözragadtak. Gondolkozzon globálisan, igyon lokálisan!

Névtelen írta...

Ősidők óta isznak az emberek, Tóta csak abban különbözik, hogy terjedelmes karaktereket is használ az agyon használt pingáláshoz, én erősen alkalmasan alkoholosan a bolsevizmust szokom dícsérni mint az emberiség az egyik, hanem a legnagyobb ötletét, mióta felnézet az égre és semmi okosság nem jutott az eszébe.,

bauer írta...

a Vérfarkas helyében azért már félnék.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tölgy, nem ihatott, mert a Mester utál utazni.

ForrásTölgy, mesterismeretből megbukott, lefokozom alelitté.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bauer, addig nem kell a Vérfarkasnak aggódnia, amíg el nem készül a képmesesorozat a Fidesz programjáról, a Mester celebrálásában.

Akkor aztán elkezdhet aggódni.

bauer írta...

Ha kormányon hazudik, karrierjének vége. Ha lop, mehet Hunvald-Cusi mellé.

Ha nem ad projektet, akkor pedig irány Hága.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Látja, Bauer, ez a webkettő hatalma.

Most megfogtuk a Fospumpát, muhahaha! Ha már miniszterelnök lesz, pláne kétharmaddal, akármikor kiblogolhatjuk! A következményeket helyesen írta le. Blogunkat Brüsszelben és Washingtonban is olvassák.

Orbán csak akkor fog kivonulni a közéletből, ha előbb kétharmadot kap. Ezen dolgozik most az elit.

Ferenczy A. Szidónia írta...

KGB, belülről bomlasztja az elit?

tölgy írta...

KGB,

tudhatná. hogy az elit nem Mucsán él. Gondolom Tóta sem. Ha nem így lenne, azzal nagy csalódást okozna a híveinek.

Höndör B. Margit írta...

Igen, ma szerda van.

tölgy írta...

Jé, Gizike felébredt.

Isten hozta!