2009. szeptember 10.

Kovátsch Gamma Bertalan
Technikai megoldás

Már morogtam arról, mennyi bosszúságot okoznak a blogra köpködni járó debilek, trollok és egyéb véglények. Höndör B. Margit már a hősi időkben leleplezte őket, ezek hülyefideszes jobber majmok és miattuk voltam kénytelen a blogot moderálttá tenni. Sajnos a moderálás miatt viszont az érdemi és nívós vita hívei voltak kénytelenek elszenvedni azt a késlekedést, hogy az érdemi és nívós véleményük megjelenéséhez kénytelenek voltak kivárni, amíg én abbahagyom a hedót és kiküldöm a nekem tetsző kommenteket. Pedig én, mint comingoutolt liberális amúgy a teljes blogszabadság híve vagyok, de azt azért mégse lehet hagyni, hogy egyes trollok belekérdezzenek a post egy írói díszítményébe, amelynek jelentése amúgy teljesen világos. Egyszerűen muszáj volt ezeket kitiltani a picsába.

Talán ezért is csúszott vissza a blogom a Goldenblog 10. helyére. Nem, mintha érdekelne, hogy a sok hülye webproli mit szavazgat, feldughatják maguknak a szavazataikat, de most megy a pampogás, hogy Berci felett eljárt az idő meg hogy Berci már nem mondja meg a tutit olyan ütősen az arcba, mint korábban.

Egy nagy lófaszt. Csak a technikai megoldás hiányzott. Ami nemsokára megérkezik. A jófejek (lehet kezdeni a nyalást, elitek) korlátozás nélkül fejthetik ki az egyetértésüket, tudom, bennük nem csalatkozom. Ők a támogatott kategória. A többi kommentet eltűröm, ha éppen moderálásra szottyan úri jókedvem, a trollok, jobber majom kavarógépek meg továbbra is tiltva vannak.

Látjátok, hülyekonzervek, ezért veszítetek mindig. A technikai haladás mindenre megoldást ad. Most például arra, hogyan lehet egyszerre szólásszabadság és hatékony cenzúra.

13 megjegyzés:

bauer írta...

na végre,

Majomországba ilyen kell, mert itt ha az Úr azt mondja kétszerkettő = NÉGY, nem hiszik el neki bazmeg.

http://w.blog.hu/2009/09/07/eroltetett_menet_9/fullcommentlist/1#c7038475

primitív csimpánzok, zabáljátok és nézzétek a buta focit

Loxon írta...

Tudja, KGB, ez a poszt most nekem nem is olyan vicces, mint gondolná.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bauer, az Úr igazságait később fogja felismerni ez a majomcsürhe.

Akkor persze már késő lesz.

Kompország, magyar ugar, eh.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Loxon, ez egyáltalán nem vicces. Miért nem lehet egyetértve értéket hozzáadni a postokhoz, mi ez az állandó kötözködés, kákán is csomót keresés?

Ezért tartunk ott, ahol.

bz249 írta...

KGB: maga csak ne szólja le a Versenyképes Gazdasági Vállalkozókat. Akar kákát venni? Most akciósan számítom meg!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bz249, ez nem széthúzás, hanem az országjobbító postok szándékos szabotálása. Jobb helyeken ezért tarkólövés jár, a moderálásnak csak örülhetnek ezek a kártevők.

bz249 írta...

Tőlem azt lő tarkón, akit akar, de a kákaüzletről szálljon le, épp elkezdett nyereségessé válni a Bz és Társa Káka Kft., tudja most jönne az a rész, amikor csomót lehetne keresni rajta, maga meg belerondít itt a boltba.

Ezredes K Őrnagy írta...

Ez jó ötlet. Akit kimoderált egyszer a Mester, az a Technoköztársaság Eljövetele után likvidáljuk. Szerveit pedig eladjuk a szervpiacon.

eN írta...

"Szerveit pedig eladjuk a szervpiacon."

vagy:
Szervereit pedig eladjuk a szerverpiacon.

eN írta...

Ez a whitelist annyira jó ötlet, hogy a szavazásban is érvényesíteni lehet, egy twisttel (ha már a Gizike mosógépe is fuzzy technológiás, akkor a szavazás miért ne lenne az?): mindenki szavazhat, még Doomhammer és Tölgy is, de az összesítéskor mindenkinek azszerint súlyozzuk a szavazatát, hogy mekkora valószínűséggel szavaz a progresszió mellett. Például KGB, mint a haladás elkötelezett híve 99,999% -ot kap, Doomhammer, aki a haladás ellen áskálódik, ő 0,001% -ot, Tölgy, a hintapolitikája miatt 50% -ot, Őrnagy, mint KGB elkötelezett híve 99%-ot, Gizike csak 30% -ot mert aki ilyen zenéket hallgat az hirtelen felindulásból akár a Patásra is leszavazhat. És így tovább. Természetesen ezek a súlyok időben változnak, ha pl Tölgy comingoutol, akkor kap plusz 20% -ot, ellenben ha tojásdobál a gay prideon, akkor mínusz 20-at.
Ehhez csak az eletronikus szavazást kell befejezni, és indulhat a banzáj!

bz249 írta...

eN: jelezném, hogy ezt alacsonyabb technikai színvonalon is meg lehet csinálni. A kettővel ezelőtti hét végén elkövettem az első szavazásomat a Fejlett Nyugaton. És csak az értesítőt vették el, de igazolni azt nem kellett magam. Szóval a megoldás az, hogy kiküldünk KGB-nek 100 értesítőt, az Őrnagynak 99-et, Tölgynek 50-et ésatöbbi. Utána csak igazodni kell a Fejlett Nyugathoz és nem baszinázni az iratokkal.

eN írta...

Ez nem elég biztonságos. Mi lesz ha pl. Doomhammer ellopja a KGB értesítőit és ő szavaz 100 lapon?
Ez a nyugatos módszer egyszerűen nem fog működni Tirpákbokrétáson. Vagy azt szeretné, hogy választás előtt az Ibolyában sefteljenek az értesítőkkel?

bz249 írta...

eN: attól füg, ha én seftelek vele, akkor igen, ha martonx akkor nem annyira