A Magyar Fogorvosok Szövetsége négy párt programját hasonlította össze az "A", "B" és "C" faktor hatásossága szerint. A tudományos és elfogulatlan elemzés végkimenetele nem kérdéses: csak és kizárólag Lajos, a Hős programja garantálja a káros mikróbák elleni legteljesebb védelmet, mindhárom faktor részeredményét figyelembe véve. A Jobbik programja egy faktorban győzedelmeskedhet, de a nagy egészt tekintve lemarad a Hős mögött!
Válassza a Hatékonyságot, válassza a Tudományt, válassza a Programot!
2010. március 31.
Kovátsch Gamma Bertalan
Faktor
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
22:49
12
megjegyzés
Címkék: diagramm
2010. március 30.
bz249
Reménysugár
Mindenki ellenünk van Elitek, ez a Szarszagú Hüjeország csupa proliból áll. De ma azért sikert aratott a Haladás, hiába a csapodista belső kártevők aljas aknamunkája, ma győzött az Igazság, és Mucsa egyetlen független intézménye meghozta az egyetlen lehetséges döntést. Bizony ennyi független intézmény maradt, még a demokrácia egykori támasza is a Nácik mellé állt. Ők sem függetlenek többé.
Sőt a Párt soraiba is aljas árulók férkőztek, akik nem átallanak szövetséget javasolni a Fospumpának. Sőt ez a szövetség már meg is valósult, amikor egységfrontot hoztak létre a Racionalitás Pártja ellen.
De a Független Intézmények reménysugarat jelentenek, ugyanis a tekintélyükkel és demokrata elkötelezettségükkel kiállhatnak a helyes megoldási javaslat mellett, vagyis hogy az USA olvassza üveggé ezt a veszedelmes nácikkal borított Múltbarévedő Hüjeországot. Vagy, ha a koszos fekete komcsi erre nem hajlandó, akkor legalább az UFO-k. Biztos vagyok benne, hogyha a Racionalitás Pártja és a Független Intézmények erre kérik őket, akkor ők megteszik.
Bejegyezte:
bz249
dátum:
20:47
13
megjegyzés
Címkék: független intézmények, racionalitás pártja, remény
2010. március 28.
Kovátsch Gamma Bertalan
Kvíz
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
23:44
14
megjegyzés
Címkék: kommer, Orbán fospumpa
2010. március 27.
Kovátsch Gamma Bertalan
Bakancsosok
Ordasok ordítanak ordas eszméket a sívó magyar homok felett, vérfarkasok terrorizálnak józanul gondolkozókat, mételyezők mételyezik a hülyemagyarokat. Fej fej mellett száguld az apokalipszis két lovasa, a Jobbik és az LMP. Céljuk közös: irtani, gyilkolni, felégetni, ahogy azt a legrettentőbb emberellenes diktatúrák tették a XX. században. Igen, például a nácik is. Hogy miért nincsenek ezek betiltva? Én azt nem is tudom, nyugatosabban polgárosult vidékeken ezektől azonnal elhatárolódnak, egységfrontot képeznek, fospumpával beterítik őket. De itt ... eh, nem is füstölgök a magyar ugar reménytelensége miatt, röviden elintézem azzal, hogy a magyar ugar reménytelen és kész.
Egy elitnek bírnia kell az ordas eszme látványát, azokat csak az agyatlan proliktól kell elzárni, akiknek gyenge agyacskáját megfertőzheti az ord. Tessék, nézzétek és borzadjatok: ezek a mai náciformák azt merik állítani, hogy a multikat meg kell adóztatni. El kell venni tőlük az adókedvezményt.
Biztos van törvény az ellen, hogy ilyet lehessen mondani.
A multinak joga van az adókedvezményhez, kedves nemcivilizáltak. Ugyanis a multi befizeti az alkalmazottak utáni adót, vagyis az alkalmazottak adóznak, a cégnek tehát nem kell. Ezzel szemben mit csinál a csaló magyar kis- és középvállalkozó? Nem fizeti be az alkalmazottak utáni adót. Tehát az alkalmazottak nem adóznak, a cégnek tehát kell.
Ennek a rendszernek az igazságossága minden józanul gondolkozó burzsoá számára nyilvánvaló. És a józanul gondolkozó burzsoák fizetik a vacsorátokat, ezt jó, ha tudjátok. Első kézből származó bizonyítékom van erre.
Az én vacsorámat, továbbá a Lancia Thesis havi benzinadagját most ők fizették ezért a megmondásért.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
10:03
14
megjegyzés
2010. március 26.
Höndör B. Margit
KGB
1. Nem ezek lopnak, hanem azok.
2. Jóvanna, de mi kevesebbet és máshogy.
3. Csak a másik a korrupt.
4. Mikor jön végre a jó, meg a szép, vagyis én, a lopósoknak levágjuk a kezét, és kész.
Bejegyezte:
Höndör B. Margit
dátum:
20:32
11
megjegyzés
Címkék: nefárasszonmárahülyeségeivelkgb
2010. március 24.
Kovátsch Gamma Bertalan
Könyör
Beismerem, én voltam az első, aki kimondta, hogy ezek lopnak. Ezek a pártok lopnak. Korrupciómeghajtású demokrácia van, turbinás. A turbina korrupciót éget és ez löki előre a demokráciát a jövőbe.
Arra azért nem számítottam, hogy mindez megváltozik és akkor én szívhatok.
Bazdmeg, legyen már eszetek! Mire ez a hübelebalázs korrupcióellenesség, megőrült itt mindenki? Hát azokból a nokiásdobozokból rendes magyar embereknek meg az ő kedves kisgyerekeiknek lesz vacsorája! Csak nem akarjátok, hogy azok a kisgyerekek azt nyüszögjék, hogy anyu, anyu, miért van megint üres leves? Mire anyu csak azt tudja mondani, hogy gonosz bácsik elvették az apu nokiásdobozát.
A korrupció egyszerűen velejárója a piacgazdaságnak, még akkor is, ha ezt a prosztó, provinciális magyarok nem értik meg. Mert kádáristák, azért nem értik meg. Korrupció nélkül nem kerül pénz a Rendszerbe. Hogy milyen Rendszerbe? Hát például abba a Rendszerbe, amelyből a megmondásokat meg a képmeséket fizetik ki a rendes magyar embereknek.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
23:32
26
megjegyzés
Címkék: rendes magyar emberek
2010. március 22.
2010. március 21.
Kovátsch Gamma Bertalan
Hagyomány
Minden hülyének üzenem, aki azt hiszi, hogy Magyarországnak keresztény hagyományai vannak: Magyarország hagyományai nem azonosak a keresztény erkölccsel.
Akkor mivel azonosak? Hát a természetes erkölccsel, amit őseink hoztak magukkal a sztyeppékről, amikor még vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. Ez egy ilyen kereszténység-előtti erkölcs volt.
De itt nem a lovasíjászos-sámános kereszténység-előttről beszélek, az a debil Jobbikosoknak való, akiket én semmire se tartok, kivéve, hogy egyetértek velük abban, hogy a gyerekgyártást be kell rekeszteni. Ez egy teljesen más kereszténység-előtti erkölcs, az, amit vadászó-gyűjtögető őseink űztek a sztyeppén. Ami mai szemmel leginkább liberálisnak nevezhető.
Látjátok, ezért kellene igazából kétharmadot kapnia a liberálisoknak. Még a hagyományaink is liberálisok.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
22:50
19
megjegyzés
Címkék: hagyomány, hülye, kereszténység
2010. március 20.
bz249
No pasaran!
Mi tirpákelitek Nyugatosan Polgárosultak, Szakértők és Demokraták vagyunk! Az Evolúció és az Élő Pénz minket, és egyedül minket tett alkalmassá Tirpákia vezetésére. Nincs alternatívánk, és ezért fogunk győzni.
Ok, akkor ez a hivatalos kommunikáció a proliknak. Most magunk között vagyunk, beszélhetünk őszintén. Lavrentyij Pavlovics kapcsolja ki azt a diktafont! A mobiltelefonját is! Ami a kabátjában van azt is!
Naszóval most már magunk között vagyunk és beszélhetünk őszintén! Gáz van, kurva nagy gáz. Amíg a Tirpákbokrétást védő erődvonalon csoportosítottuk át a csapatainkat, addig Berkenyemagos és Venyigeszutykos között a Waffen SS Tirpákenland áttörte a vonalainkat, a Fospumpa és a Páncélvonat összefogott és sorra veszi be a városokat. 22 nap és ideérnek Tirpákbokrátásra. Höndör B Margit már ki is választotta azt a fehér vízilovat amin majd parádézni fog a főutcán. Mindennek vége, meneküljön ki merre lát.
Én a magam részéről azonnal beszállok egy Argentína felé induló tengeralattjáróba.
Bejegyezte:
bz249
dátum:
13:39
17
megjegyzés
Címkék: demokrata, fospumpa, fospumpa bukni fogsz
2010. március 19.
Kovátsch Gamma Bertalan
Nevem Bertalan. Tolvaj vagyok.
Szánalmas, parázna majmok vagytok, akik szarnak minden erkölcsi parancsolatra! Te ott a harmadik sor szélén, a vékonykeretes szemüvegben! Tudom rólad, hogy 5 éve párhuzamosan két nővel is megosztottad az ágyadat. Aztán persze lebuktál és akkor azt hazudoztad, hogy nem akartad megbántani se Izabella, se Berta érzékeny lelkét. Aztán persze Izabella és Berta egyesült erővel dobott ki a lakásból, egy szál lepedőben, még szerencse, hogy akkor nem volt YouTube. Te dumálsz erkölcsről, te szarjankó? Aztán te azzal a szigorú tekintettel a leghátsó sorban középen! Tudom rólad, hogy gyerekkorodban cukrot loptál a közértből! Sőt, odáig vitted, hogy a lopott cukrot be is csereberélted az osztályban mecsboxra meg repülőgépecskére. Amíg el nem kapott a bolti eladó, mert akkor persze ríttál, hogy ilyet soha többé!
Tolvaj, képmutató szarjankók vagytok mind. Bűnösök vagytok, igen, nézzetek magatokba és ott vannak a szánalmas kis bűnöcskéitek, melyeket úgy dédelgettek, mint más a sérvét. Mégis, milyen alapon vágytok a szépre, a jóra, milyen alapon oktattok ki másokat, hogy ezt nem szabad, az meg csúnya dolog? Ahelyett, hogy bevallanátok magatoknak az igazságot, mint az anonim alkoholisták, hogy
A nevem Aladár. Rest vagyok a jóra. A nevem Borbála. Haragban vagyok mindenkivel, de főleg Aladárral. A nevem Cecil. Ellenállni az islernek nem tudok. A nevem Dénes. Még az islert is irigylem Ceciltől. A nevem Etelka. Egy évben átlagosan 20 szeretőm van. A nevem Flórián. Azért vallom be a bűneimet, mert az ingyen van. A nevem Györgyi. Ez a blog nem méltó arra, hogy akár csak a nevemet is megemlítse.
És ha már így bevallottátok a bűneiteket, akkor milyen alapon marasztaltok el másokat? Cukortolvaj, milyen alapon pampogsz arról, hogy így nokiásdoboz meg úgy nokiásdoboz? Etelka, miért sírod tele a női magazin levelezőrovatát, hogy így nem lehet élni?
Ahelyett, hogy egyszerűen beismernétek, hogy ez így van. Nem lehet rajta változtatni. Ilyenné teremtett az Evolúció, a nagybetűs, hét nap alatt. Igen, bűnöztünk, na és? Miért, betartható, hogy ne legyünk restek a jóra? Ma hányszor voltál rest a jóra te kis tüsifrizurás az első sorban? 217-szer? Az egy kicsit soknak tűnik nekem. Lényeg, hogy nem lehettek bűntelenek. És ha nem lehettek bűntelenek, akkor minek arra törekedni, amikor a bűn pedig jólesik?
Látjátok, a liberálisoknak ilyen gondjaik nincsenek. Ha nem lennétek ilyen képmutatóak, nektek se lennének ilyen gondjaitok.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
16:47
17
megjegyzés
Címkék: bujaság, fösvénység, harag, irigység, jóra való restség, kevélység, torkosság
2010. március 18.
tölgy
Évértékelő
Változás és remény
Nehéz napokat élünk, de mikor voltak könnyűek? De most nem a gyülekező sötét felhőkről akarok nektek beszélni barátaim, hanem a fényről, amit látok, a hangokról, amiket hallok.
Magyarország felszabadult a konzervatív erők 1000 éves elnyomása alól, amik visszafogták, és elkezdhettük megalkotni a 21. század Magyarországát, ahol nincsenek kiváltságok, hanem mindenki egyenértékű. Mindenki egyenlően modern.
Be fogjuk fejezni a művünket, és a konzervatívok nem fognak több kárt okozni e hazában. Ezek a kis gonosz lények olyasmiket gondolnak, ami kimondhatatlan Európában, emészthetetlen, életidegen. És mennél inkább kifejezi demokrata népünk megvetését, annál szélsőségesebbek lesznek e gonosz manók.
Nekünk maradnunk kell, és maradni fogunk, mert még sok a tennivalónk.
10% munkanélküli.
Új iskolák és kórházak kellenek.
Sok nyugdíjas nyomorog.
A bűnözés családok életét keseríti meg.
Több százezer gyermek naponta éhesen fekszik le.
És ez mind az eltékozolt 1000 év miatt. Ezt sose feledjétek, demokraták! Amit ránk hagytak, a csalódottság, türelmetlenség, előítéletek, düh, a beváltatlan ígéretek, a meghiusult tervek és csalóka remények világa.
De mi, demokraták megváltoztatjuk ezt. Mi változtatni akarunk, változtatnunk kell és képesek is vagyunk rá.
A változás erői a jövő erői. A jövőbe röpítenek minket. Megállíthatatlanok, nem állnak meg országhatároknál. Nem tisztelik a penészes hagyományt. És mi, csak mi tudjuk mit kíván egy 21. századi ország.
Tudásalapú gazdaságot kíván. Önbizalmat, mint ami nekem is van. Ha velem jöttök, nektek is lesz. És akkor uralni fogjuk a jövőt.
A változás és a jövő záloga pedig ti vagytok, a nép. Az emberi tehetségek felszabadítása, amik ma láncokban vannak. Az 1000 év láncolja le azokat. A magyar ember tehetségesnek születik, de láncokat hord. Alkotóereje kihasználatlan. Nekünk ez a megújuló erőforrásunk.
Amikor egy embert megfosztanak a lehetőségtől, azzal az országot lopják meg a konzervatívok. De nem hagyjuk, én nem hagyom!
A társadalmi igazságosság is azt követeli, hogy mindenkinek adjunk lehetőségeket.
Ez a reményünk a megváltásra. Nem egyenlő jövedelem kell. Az igazi egyenlőség: az egyenlő hozzáférés a tudáshoz, egyenlő esélyek.
Az osztályháborúnak vége. Ne hagyjuk, hogy a jövedelmi és vagyoni különbségek éket verjenek a progresszió hívei közé. A demokraták nem irigyek. A konzervatívok, azok azok.
A történeti küldetésünk az, hogy megszabadítsuk az országot az osztálykülönbségektől, előítéletektől, mindattól, ami eddig a változás útját állta. A haladás legyőzi a konzervatívok erőit. A harc ma nem a kapitalizmus és a szocializmus közt dúl, hanem a haladás és a konzervatívok közt, akik a népet lenyomták és visszafogták. És ha még nem mondtam volna, rasszisták és antiszemiták. A haladás és igazság ellenségei.
A Harmadik Út nem a kapitalizmus és szocializmus közt húzódik. Az én haladó utam a balos és jobbos konzervatívoktól eltérő.
Csökkentjük az adósságokat.
A gázárat.
A munkanélküliséget.
A konzervatívokat kiseprűzzük az oktatásból.
Az igazi egyenlőségért mi harcolunk. Én harcolok. A gyerekeink éhesen mennek az iskolába, de tudásszomjjal, de csalódniuk kell ott, mert csapdába esnek. Osztályozzák őket. Pedig az emberi tehetséget itt kellene felszabadítani, ehelyett osztályzatokkal lebéklyózzák. Mit tettek velem is a tanáraim! De nem hagytam magam. És a Párt sem hagyott magamra.
Egy gyereket, legnagyobb kincsünket, sem szabad kudarcra ítélni, leláncolni egy életre. Mindenki egyenlően értékes. Egyenlő esélyt mindegyiknek az életben. Ki mondta, hogy a süket nem lehet zenész? Tudjuk, milyen zenét szerezne és játszana egy süket? Mitől fosztanak meg minket a konzervatívok 1000 éve?!
Túl régóta vannak a nyakunkon, és akadályoznak minket és a változást.
A törvénytisztelet oda. A jómodor oda. Rettegünk a bűnözéstől. Mi olyan világot építünk, ahol nem lesznek előítéletek, és ezzel bűnözés sem. Törvénytisztelet és rend lesz. És egyenlő lehetőségek.
Az emberek szabadok lesznek az aggodalomtól, hogy kirúgják az iskolából a gyermeküket.
A nyugdíjasok szabadok lesznek a félelemtől, hogy választaniuk kell a fűtés és a gyógyszerek közt.
A fiatalok szabadok lesznek a rettegéstől, hogy nem fognak hosszú és boldog életet élni.
A határ a csillagos ég, és a lehetőségeink határtalanok.
Gyakran nem tudok aludni. Aggaszt a munkahelyek sorsa, a gyermekink sorsa, az öregeink békéje. Aggaszt, hogy gyermekeink drogoznak és 12 évesen szülnek. Igen, a konzervatívok adják a kezükbe a drogot és veszik ki belőle az óvszert.
Mennyi lehetőség, és ha nem csavarják ki kezemből a kormányt, akkor élünk velük. Felgyűrjük az ingujjat, és nekiállunk megváltoztatni az országot, csak reméljetek.
Nekem szerencsém volt. De gondolok rátok. Mindenki tehetséges. Néztétek a Megasztárt? Ugye hogy ugye!
Tudjuk, mit kell tennünk, tudjuk, hogyan kell tennünk. A konzervatívokat le kell vernünk: a visszahúzó erőket, akik a vérünket szívják, akik miatt hanyatlunk. Ha a modernitás velünk, ki ellenünk? Bátrak vagyunk, bízunk a jövőben. Bízzatok ti is, legyetek kemények! Szabadítsuk végre fel népünket a Múlt igája alól!
(A teljes hanganyag részletre is kapható.)
Bejegyezte:
tölgy
dátum:
18:38
19
megjegyzés
Címkék: én, hit, modernizáció, progresszív, remény, szeretet, változás
2010. március 17.
Kovátsch Gamma Bertalan
Kommer
Kommerek. Mennyi debilt neveztem már kommernek! Kommer volt persze Orbán, kommerek azok a szocik, akiket nem szerettem, meg úgy általában, mindenki kommer volt rajtam és néhány kiválasztott eliten kívül. Ja meg persze az Úr se volt kommer.
Ha már ennyit használtam, megkérdezem már, mit jelent ez a szó. Bazdmeg, kik a kommerek? Azt tudom, hogy nyáladzó sötét hülyék, de azon kívül kik?
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
22:20
26
megjegyzés
Címkék: kommer
2010. március 16.
Kovátsch Gamma Bertalan
1848, te csillag
Kedves ünneplő közönség!
Azért jöttünk ma össze, hogy emlékezzünk történelmünk egyik legfényesebb eseményéről, az 1848-as szabadságharcról! Szabadság, egyenlőség, testvériség! Ki méltóbb képviselője ezeknek az értékeknek, mint Petőfi Sándor, vagy én? Amint Petőfi is bátran kiállt és gyújtó szavaival megmozdította a nemzetet, úgy állok én is Önök előtt és megkérdem, akarunk-e lenni rabok? Nem, nem és nem!
1848-ban sem tűrték az értelmileg könnyűsúlyúak, a szabadság ellenségei, hogy Petőfinek jó legyen. Ahogy Metternich el akarta venni a szabadságot 1848-ban, úgy akarja most a szabadságot elvenni Höndör B. Margit. Kossuth Lajost Metternich börtönbe vethette, de fogságában csak erősebb lett. Ma a Höndör B. Margithoz hasonló Metternichek dolga nehezebb, és korunk Kossuth Lajosait, például engem nem fogják tudni megfosztani attól a joguktól, hogy az Önök szabadságát megvédjék! Elveheti Höndör B. Margit a szabadságunkat? Nem, nem, nem, kiáltjuk! Margit, takarodj Metternich mellé!
Ma úgy érezhetik a kicsinyhitűek, hogy Höndör B. Margitot és a mögötte menetelő agyatlan, ámde fegyelmezett hordákat senki se akadályozhatja meg abban, hogy a testvériségen alapuló Igazságos Társadalom helyébe egy parancsuralmi egypártrendszerbe kényszerítsenek minket! Értem a félelmeteket! Úgy érzem magam, mint Bem József, aki Windischgratz seregeivel nézett farkasszemet! És tudjátok mit csinált Bem? Nevetett, hangosan és tiszta szívből! Így kacagok én is Höndör B. Margit arcába és röhögéstől fulladozva azt hörgöm: gyere, Margit, vedd el az egyenlőségünket, ha tudod! Olyan leckét kapsz, mint Windischgratz kapott Bemtől Isaszegnél! Nem, nem és nem, Windischgratz-Margit, sunnyoghatnak a droidjaid, ahogy az osztrák droidok sunnyogtak Isaszeg alatt!
Ha hiszünk, erősek vagyunk. 1848 is csak az árulók miatt bukott el. Nézzetek alaposan a mellettetek álló szemébe és kérdezzétek meg szigorúan: nem vagy te áruló, mint Görgey volt 1849-ben vagy mint Höndör B. Margit árulja el a demokráciát nap mint nap? Tudom, hogy a válasz az lesz, őszintén és egyenesen, mert az én beszédeimre nem jönnek olyan sunyi alakok el, mint Jelasics, vagy Höndör B. Margit, szóval a szomszédotok válasza az lesz, hogy én nem vagyok Görgey, Höndör B. Margit az áruló! Nem az árulásra, nem Höndör B. Margitra!
1848 március 15.-e elmúlt, de 2012 március 15.-e még előttünk van! Szükségünk van a ma márciusi ifjaira, a ma Petőfijére, a ma Vasvárijára, a ma Irinyijére! Én felismertem a szükséget és vállalom, hogy a ma Petőfije, a ma Vasvárija, a ma Irinyije legyek! Mint a ma márciusi ifja kiáltom Höndör B. Margitnak: Margit, ne menj a hajóhídra, mert úgy járhatsz, mint Lamberg!
Ez majd visszatartja az áskálódástól.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
21:43
44
megjegyzés
Címkék: 1848 te csillag
2010. március 15.
Höndör B. Margit
Ibolya presszó, 2010 március 15.
Géza bácsi: Mindegyformák ezek. Hazudnak meg lopnak.
Tóni gyerek: Ez nem igaz, Géza bácsi! Most majd új idők jönnek!
Géza bácsi: Haggyá' már a hülyeségeiddel, Tóni.
Terike: Én a Fideszre fogok szavazni,mert akkor jövőre már elmehetek nyugdíjba!
Géza bácsi: Hülye vagy, Teri, 54 évesen senki se megy nyugdíjba. Mindenki hülye, aki hisz ezeknek.
Tóni gyerek: Maga a hülye, Géza bácsi, mikor élt jól? A Fidesz idején élt jól!
Géza bácsi: A szart. Akkor is szarul éltem, meg most is, te barom.
Aranka néni: Mert kocsmázol, Géza!
Géza bácsi: Kuss legyen, Aranka!
Marci, a boltos: Na de mi van a Jobbikkal?
Géza bácsi: Jobbik, Fidesz, egykutya
Tóni gyerek: A Jobbikot a komcsik pénzelik.
Marci, a boltos: Hát, nemtom, állítólag a Viktor nagyon szerette őket régen. Meg szövetségeket is kötött velük.
Géza bácsi: Kit nem szeretett a Viktor régen?
Tóni gyerek: Ez hazugság, aljas rágalom, amit a büdös komcsik terjesztenek! Az egész Jobbikot a komcsik találták ki!
Géza bácsi: Vagy a Fidesz. Nem mindegy?
Irénke: Nekem tetszik a Vona Gábor. Olyan markáns az arca neki.
Tóni gyerek: Fogd be a szád, Irénke.
Marci, a boltos: Na de most tényleg, azok gyújtogatnak.
Tóni gyerek: Nem azok gyújtogatnak, hanem a söpredék!
Irénke: Ugye, hogy te is szereted a Vona Gábort, Tóni.
Tóni gyerek: Szájonvágjalak, Irénke?
Irénke: Szemét állat!
Aranka néni: Igazad van Irénke, ne hagyd magad!
Géza bácsi: Kussojjá be, Aranka! Mindjárt jönnek a hírek, hogy volt-e balhé FENN Pesten.
Tóni gyerek: Ha balhé lesz, a komcsik miatt lesz. Direkt úgy szervezték, hogy balhé legyen, mert az az ő malmukra hajtja a vizet.
Jenő, az alkesz: Vizet, bazmeg? Hányok, bazmeg!
Marci, a boltos: És ha nem lesz balhé?
Tóni gyerek: Mért lenne balhé, ha rendes magyar emberek ünnepelnek! Maga persze ezt nem érti!
Irénke: Mér nem érti?
Terike: Jön a híradó, felhangosítom a TVt!
Marci, a boltos: Na, ma nem volt balhé. Akkor a szocik elbaszták? Pedig eddig milyen jól meg tudták szervezni mindig.
Tóni gyerek: A szocik mindent elbasznak.
Géza bácsi: Ez egy nagy igazság, Tóni.
Marci, a boltos: Na jó, de ez a balhézás eddig mindig sikerült, maga mondta. És pont a választások előtt basszák el? Lehet, hogy nem is ők szervezték mégse, eddig se?
Tóni gyerek: Hülye fasz, az vagy te.
Marci, a boltos: Hát, lehet. De te se vagy egy Einstein, bazmeg.
Géza bácsi: Mind a ketten hülyék vagytok. Mszp, Fidesz, egykutya.
Irénke. Most beszél a Vona Gábor! Tök jól néz ki!
Aranka néni: Ugyan már. Nincs egy rendes férfiember az egész bagázsban Csupa szemüveges buzigyerek, vagy nyálas kölök.
Géza bácsi:Jól beszélsz, Aranka. Mindegyformák ezek.
Bejegyezte:
Höndör B. Margit
dátum:
19:27
19
megjegyzés
2010. március 14.
Höndör B. Margit
Eredményhirdetés
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim!
Súlyos vereséget mértünk KGB-re és cinkosaira a választáson! Nyert a becsület és a tisztesség, vesztett a harácsoló mutyizás!
Minden rendes tirpák örömmel tekint a jövőbe!
Arra bíztatom Önöket, hogy örüljenek még nagyon sokáig!
Az ország helyzete katasztrófális. Sokkal rosszabb, mint gondoltuk. Nehéz idők jönnek. De összefogással, tenniakarással újra virágba borulnak majd Tirpákbokrétás ecetfái!
Hajrá!
Bejegyezte:
Höndör B. Margit
dátum:
07:19
15
megjegyzés
Címkék: muhahaha
2010. március 13.
Bauer
Hős Lajos, a rettenthetetlen
Bejegyezte:
Bauer
dátum:
13:02
7
megjegyzés
Címkék: fospumpa bukni fogsz, hős lajos kell mucsának, mel gibson, óriási a tét
Höndör B. Margit
KGB posztja nem érdekes,
engem az előbb hívott fel Orbán Viktor személyesen!
Tudják, mit mondott?
- Jó napot kívánok, Orbán Viktor vagyok - hát kérem, én ettől majdnem összepisiltem magam, úgyhogy sajnos a többire nem is nagyon emlékszem, csak az tűnt fel, hogy olyan furcsán beszélt, mintha benne lett volna valami a szájában, meg olyan érdekesen tagolt, persze, lehet, hogy csak lassan mondta, hogy mindenki megértse.
Asszem, meghívott a március 15-i buliba, és akkor itt szeretném megjegyezni, hogy ma már Seres Mária is felhívott egyszer, az elmúlt hetekben pedig beszéltem az LMP-vel és a Jobbikkal is, sőt, a Fidesz már megkeresett ezelőtt is, kb két hete.
KGB-t a kutya sem kereste meg eddig, csak úgy mondom, ez a különbség, kérem, vannak tényezők, és vannak az egyebek.
Bejegyezte:
Höndör B. Margit
dátum:
12:04
48
megjegyzés
Címkék: a holnap ajtaja, országépítő életerő
Kovátsch Gamma Bertalan
Terroristák
A Jobbik terroristákkal kokettál.
Ennyire kokettál, amennyire a videón látjátok.
Terroristákkal a racionális demokraták szóba se állnak. Én is csak azért írtam előszót Tomcat könyvéhez és hoztam ki a börtönből, mert haver.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
09:40
59
megjegyzés
Címkék: terrorista, tomcat
2010. március 12.
Höndör B. Margit
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim!
Az elmúlt évben itt mindannyiuknak egyfelé állt a feje. Ez így nem mehet tovább. Változtatni kell, és én vagyok a remény erre a változtatásra.
Mert reménytelen helyzet nincs, csak KGB reménytelen, ahogy mindig is az volt, és az is marad.
Mi volt húsz évvel ezelőtt? Mi volt negyven évvel ezelőtt? Mi volt 1924 július 5-én? Tudjuk a választ.
Mi lesz? Tudom a választ.
KGB mocskolódásai leperegnek minden rendes tirpák alacsonyemberről. KGB hazudik, korrupt, és kockás inget visel.
Engedjék meg, hogy pár szóban megemlékezzem a blog indulásának időszakáról.
Ki indította el? Én.
A megemlékezés után jöjjön egy rövid elemzés a kezdetekről.
Rend volt, fegyelem volt, tisztesség volt, becsület volt, Én is sokkal jobban néztem ki, mert még rám jött az égszínkék fodros topom, az, amelyik mellben húzott és oldalt srájfolt, sárga spagetti- pántokkal. Mindannyian emlékeznek erre a topra. Már csak 35-öt kell aludniuk, és újra felveszem!
Miért kell örökre leszámolnunk KGB kötöttsapkás, kockásinges ámokfutásával?
Hosszú órákig sorolhatnám az érveket, de Tölgy Ilona már fárad, látom a tekintetén, egyre kifejezéstelenebb, már ha az ő esetében egyáltalán a kifejezés szónak lehet értelme.
Ezért csak vessenek egy pillantást erre: cenzus
További magyarázatra nincs is szükség. A KGB által támogatott búzablog a szokásos olcsó demagógiával, arrogáns kivagyisággal a tirpák kisembert próbálja maga mellé állítani ezzel a trükkel, olvassák el a kommenteket. Csupa kisember írta őket, csupa megtévesztett, wassalbertolvasó, teátszürcsölő nempanelproli.
Üzenem KGBnek: a piros macskát már messziről látják az egerek!
Köszönöm a figyelmüket, éljen az erő, éljen Höndör B Margit, siker, munka, kenyér, kerék, mittomén, hajrá Tirpákbokrétás, stb.
Bejegyezte:
Höndör B. Margit
dátum:
08:46
42
megjegyzés
Címkék: A hatalom teljes mértékben pöpec, a holnap ajtaja, afgán szőttes, országépítő életerő
2010. március 10.
Kovátsch Gamma Bertalan
2009
Kedves barátaim, elitek, prolik, zombihadsereg!
Egy év telt el pontosan egy évvel ezelőttől számítva. Se a mai dátum, se az egy évvel ezelőtti dátum nem érdekes. Batthyány Lajos születési dátuma érdekes lehetne, de az 1807 február 10.-én volt, ami se egy éve, se 100 éve, de még 200 éve se volt. Egyezzünk meg abban, hogy az elmúlt egy évről nem érdemes beszélni, ezért én a kezdetektől fogom értékelni blogunk történetét.
Kedves neccharisnyások, lófaszjancsik, Gizike!
Blogtörténelmet csak szisztemikusan érdemes írni. Igen, írtam egy elkúrt blogposztot 2008 augusztus 28.-án. Sekélyes szellemek ezért elítélhetnek engem, megpróbálhatnak beállítani egyfajta rosszembernek, aki miatt az elkúrt blogposztok születnek. Ezek a múltba ragadtak azonban elfelejtik progresszív és világnéző posztjaim sorozatát, hogy hirtelen csak a Hülyeország címerét említsem. Blogtörténelmet írtam, büszkén mondhatom! Posztjaim által a tirpákblog olyan mértékadó blogokat hagyott a porban, mint mondjuk a m0ski's world vagy Az Emberek Hülyék!
Amikor Höndör B. Margit basáskodott a blogon, amikor az ő gumipapucsának sarkai alatt nyögött a blogelit, akkor hol születtek ilyen eredmények? Lett-e évente 472-vel több post a megelőző 10 év átlagához képest, nőtt-e a megmondások impakt faktora 211%-kal, előrébb kerültünk-e a GoogleRank-ban 17294 hellyel? Hazudik, aki azt mondja, hogy igen mert nem. Höndör B. Margit alatt 1721-gyel kevesebb poszt született a megelőző 200 év átlagához képest, a megmondások impakt faktora -762%-kal esett és a GoogleRank-on a szánalmas 172714. helyet értük el. Ezek számok, kedves nyolcéves cigánygyerekek, tények, megcáfolhatatlanok, kördiagramon ábrázolhatók! Nem Höndör B. Margit-féle egymondatos benyögések, források és ugróhivatkozások nélküli posztcsökevények!
Kedves papucsállatkák, véglények és homo agriculturák!
Meddig tűrjük még a hazudozást? Meddig a gumipapucsokat? Újra a 241922. helyet akarjuk a GoogleRank-en, mint mielőtt még én el nem kezdtem rendet rakni ezen a blogon? Azt akarjuk, hogy birkaként terelgessenek minket? Hogy a múlt ócska kísértetei félemlítsék azokat, akik a jövő fehér fényben izzó Sárgaköves Útján akarnának tipegni?
Megnevezem a felelősöket.
Aki engem utál, az emberevők, szadisták és szélsőjobbosok szekerét tolja! Elég a nyifogásból, elég az entellektüel finnyázásból! Kétféle választás lehet, vagy Én vagy a Rosszak. A Rosszak meg fognak titeket nyúzni és úgy általában gecik lesznek. Meg vagyok én, a Racionális, de mégis Szenvedélyes, az Ember, Akinek Eredményei Vannak.
Kedves Progresszívek, Fontolva Haladók és Nyugatos Polgárok!
A választás a tiétek, de én nem hagyom, hogy rosszul válasszatok, mert óriási a tét. Én vagyok a helyes választás, aki meg nem velem van, az meg ellenem van. Aki meg ellenem van, az meg rosszat akar az országnak, nemzetnek és a világnak általában. Azt meg nem hagyom és az ilyen sunyi kis kártevőknek beverem az arcát.
Velem vagytok a harcomban, a kártevőarc-beverésben? Kezeket a magasba!
Imádlak titeket.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
23:34
37
megjegyzés
Címkék: tavasz
2010. március 9.
Höndör B. Margit
Nyilvános értékelő beszédet tart Gyurcsány Ferenc március 19-én
Önkritikát gyakorlok, tirpákok.
Mindig csak afféle szófiabeszédnek tartottam, ha valaki arról értekezett, hogy ez az ember zakkant, nem normális, elmebeteg, stb.
Igazuk volt.
KGB elkúrta. Nem kicsit, nagyon.
Bejegyezte:
Höndör B. Margit
dátum:
19:08
45
megjegyzés
Címkék: tavasz
2010. március 8.
bz249
Rendszerszemlélet
Elitek a Demokrácia válságban van! Ilyenkor három dologra van szükség, először bátor őszinte véleménynyilvánításra, másodszor rendíthetetlen jellemszilárdságra és a harmadik nem is igazán fontos.
A Demokrácia válságának az oka a választási rendszerben keresendő. Sokan-sokfélét nyígnak a választási rendszer kapcsán, túl kevés a jelölt, elavult és kijátszható a kopogtatócédula-rendszer, hülye módon számítják a listaállítási követelményeket, túl magasan van a küszöb...stb. Ezek kétségkívűl valós dologról szóló picsogások, azonban éppen a lényeg veszik el. Ezek a vélemények ugyanis nem elég Bátrak a Lényeg meglátásához. A Lényeg pedig a következő: a választás bizonytalanság. Ráadásul a választáson a Hüjenép kezébe adjuk a döntést, amelyik 300 Ft-ról nem tud ésszel dönteni, hogyan tudna akkor az ország vezetéséről. Lehetne éppen súlyozni a szavazatokat meg minden, de amennyi reakciós elem végzi titokban az aknamunkáját a Haladás híveinek álcája alatt, ez is csak ideig-óráig jelentene megoldást. A valós Megoldás, mint mindig a bizonytalanság kiküszöbölése. Soha többé választást, drága, felesleges és a végén még a Fospumpa nyer.
Bejegyezte:
bz249
dátum:
21:20
27
megjegyzés
Címkék: hülyenép, hülyeválasztás, valódi demokrácia
2010. március 7.
Kovátsch Gamma Bertalan
Ezt mondják az egyenletek
Három éve, hogy elkezdtem véleményt formálni ezen a médiafelületen, de arra magam se számítottam, mennyi színvonaltalan, személyeskedő támadást kapok majd. A fröcskölődőknek azt üzenem, hogy igen, valóban van magánvéleményem közéleti kérdésekről. Amint azonban Newtont se befolyásolhatta mozgásegyenleteinek megalkotásában, hogy szerette-e az almát vagy sem, a magánvéleményem nem torzíthatja az elemzéseim objektivitását. Ha egyszer az jön ki az egyenletekből, hogy a Fidesznek igazából kárt tenne a kétharmad, Vona Gábor pedig egy politikai zseni, akkor ezt őszintén, melléduma nélkül kiblogolom. Még akkor is, ha a magánvéleményem egyáltalán nem ez.
De ha kíváncsiak vagytok, megmondom, mi a magánvéleményem. Az én magánvéleményemet ez a komment írja le tökéletesen. Kevés a szuverén, akit a pártok nem tenyészthetnek állatfarm módjára és sok a diktatúrára ácsingózó birkamagyar. Ez van, ilyen körülmények között még Vona Gábor is jót tehet a demokráciának. Mi, szuverének megértenénk egymást, de a vérszomjasan bégető birkák acsarkodása miatt kénytelen voltam törölni a fenti kommentet ajánló bekezdést a post végéről.
Azért voltam kénytelen törölni, mert a magánvéleményem nem kerülhet a postba.
Csak az, amit az egyenletek mondanak.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
08:33
18
megjegyzés
Címkék: egyenlet
2010. március 3.
Kovátsch Gamma Bertalan
Kisemberek
Annak, aki mostanában hanyagolta volna a kötelező DVD megtekintését, itt egy kis ismétlés.
Értitek, szerencsétlen bolondok? Mindennapi kiadásokra nem veszünk fel hitelt, esetleg csak befektetésre, mondjuk lakásra. És ha felvettétek, akkor fizessétek is hősiesen a törlesztést, még ha esetleg közben kétszeresére is nőtt.
Aki mást mond, dobozgitáros hippi, aki szarik a kisemberek érdekeire. Olyan kisemberekére, mint amilyen én is vagyok, aki bolond fejjel megvettem 6000 Ft-ért az OTP részvényt és azóta is várok az olajlongra. Nekem egyszerűen muszáj, hogy az OTP-be dőljön a pénz, különben itt ragadok örökre a pozícióban. Ha ehhez az kell, hogy a hülye hitelfelvevők kétszer annyit fizessenek, akkor vérző szívvel azt kell mondanom, hogy felőlem akár fizethetnek háromszor vagy négyszer annyit is, csak legyen 6000 Ft az a rohadt OTP-részvény.
Na jó, azt tudom, hogy maguktól nem fizetnének háromszor vagy négyszer annyit. De ha megfenyegetjük őket, hogy elvesszük a lakást, akkor majd fognak.
Ezért debilidióták az LMP-sek.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
22:16
30
megjegyzés
Címkék: debilidióta, lmp