2008. július 22.

Kovátsch Gamma Bertalan
Technikai kapacitás

Az elit az elit.

Hiába elit azonban az elit, ha mindenféle proli is beledumálhat, értéket nem adva hozzá. Most komolyan, ha az Úr tudja az Igazságot, én pedig azt mondom, amit az Úr, akkor egyetértésen kívül ugyan milyen más komment érkezhet?

Sajnos, érkezik. Egyesek azt hiszik, hogy a szabadság azt jelenti, hogy értéktelen dumájukat az elitblogra is idehányhatják. Egy darabig törölgettem a szemetet, de nehogymár én lapátoljam el mások mocskát.

Technikai megoldás kell.

Először arra gondoltam, hogy kibővítem a beléptetést egy ujjlenyomatos felismerő rendszerrel. A barátaim odaadják az ujjlenyomatukat és csak ők kommentelhetnek. Na jó, még malacka is kommentelhet, hogy mégse mondhassák, hogy az ellenvéleményeket kizártuk.

Azt mondták, nem lehet minden számítógéphez ujjlenyomatfelismerőt adni.

Aztán arra is gondoltam, hogy az agyhullámokat is be kelljen küldeni a kommenttel együtt. Aztán a bloggépben lenne egy Rendszer, ami szétválogatja a proliagyhullámokat (miféle agyhullámokat, muhahaha?) az elitagyhullámoktól.

Azt mondták, hogy ez technikailag megoldhatatlan.

Mondtam erre én, bazdmeg, akkor ne lehessen kommentelni, mint ahogy régen se lehetett.

Azt mondták, a blog már csak olyan, hogy lehet.

Most mi a faszt csináljak? Itt állok technikai kapacitás nélkül a droidok tengerével szemben.

Puszta kézzel fogunk harcolni.

19 megjegyzés:

eN írta...

Őrnagy példáján elindulva sikerült a Mester éberségét átjátszani és egy link (vagy több) ide bennmaradt: http://w.blog.hu/2008/06/24/az_elet_napos_oldala_2#c2627476
(az utolsót, ahol címet változtattam persze szó nélkül kivágta).
Őrnagy vezethetem egy kicsit a tankot?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bravo, en, csak igy tovabb.
Szoritsuk ki elitkommentekkel a proliganet.

Ezredes K Őrnagy írta...

Vezetheti persze. Nehogymá' puszta kézzel küzdjünk a prolikkal

Ezredes K Őrnagy írta...

Lementem a csapatokhoz vidékre, és nem tudtam a palmommal netezni. Botrány! Hogy lehet itt élni net nélkül?

El is mentem két hét szabira kipihenn i a fáradalmakat.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, es nem fel, hogy az Ellenseg kihasznalja a vedtelen Palmjat es titkokat lop el?
En biztos kihasznalom a vedtelen Palmjat es titkokat lopok el.

Höndör B. Margit írta...

Na jó, most valaki azonnal írja meg, hogy mi a túró van tölggyel, ideges leszek, ha nem tudok valamit!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy lebukott.
A kornyeken nyuzsgo kommancsok rajottek, hogy beepitett ellenallo es elkaptak.
Mar folyik a kihallgatasa. Onnan jovok.

Tolgy vallott. Maganak tenyleg kis mackok vannak a pizsamajan? Ugy tudtam, tankok.

Névtelen írta...

tölgy azthiszem rájött, hogy tanította a Mestert és most feloldozásra vár.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ugyan mar, hat beleirta az oneletrajzaba, igy ferkozott a kommancsok bizalmaba.
Sajnos a Mester nem emlekezett ra, igy vege lett, mint a botnak.

Névtelen írta...

Keine Panik!

Lebuktam, de mindent elmondtam nekik, ami csak érdekelte őket. Magukra fogtam mindent, főleg a budi eu-konform projektet.
Ma éjjel sok fekete autó fog megállni itt-ott a házak előtt. Csomagolhatnak!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Képzelje, megállt egy fekete autó, én meg majd' összeszartam magam a rémülettől.
Egy Rolls-Royce volt és a vezetője az irányt kérdezte. Nem volt a kocsiban olyan elektronikus csoda, nem illett volna a kocsi stílusába.

Prosztó M. Beléndek írta...

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=1&k=3&i=100130


:)))))

Jajj, de imádom azt, amivé vált ez az ország!

*dörzsölgeti a kezét, lóbálja a marmon-kannát*

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Maganak most jo, ugye, Proszto?
De ne gondolja, hogy sokaig jo lesz.
A Piac es a Verseny eroi majd megakasztjak a maga kis korrupt jatekait.

Névtelen írta...

kgb (a saitek az árokblogon nem a mester?)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nekem is volt ilyen megerzesem, de ovatos vagyok az ilyesmivel, mindig mellefogok. Gizikenek jobbak a megerzesei, bar mar o is mellefogott egyszer-ketszer.

Mezei balos aktivistanak neznem.

Névtelen írta...

Tolgy velem van, ne izguljanak!
Vallatas alatt all!

Az igazsag odaat van...!

A szem

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Te jo eg, szemelyesen A Szem vallatja Tolgyet.
Olyan artalmatlan, nyamnyila alaknak tunt, aztan kozben kiderult rola, hogy ...

Mi is derult ki rola?

Ezredes K Őrnagy írta...

Tölgy a Szent Inkvizíció elé került, A szem a Főinkvizítor a Tirpák Rendtartományban

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Te jó ég, igaz lenne, hogy Tölgy személyében titkos protestáns férkőzött közénk.
Gályarabság vagy máglya?