2008. augusztus 25.

Kovátsch Gamma Bertalan
Végítélet

Tudtuk, előre láttuk. Most, amikor eljött az ideje, mégis sokkolóan ér minket. Mit ér az elitblog, ha állatias módszerekkel levadásszák az igazmondóit? Ági képességei kellenek ahhoz, hogy a veszély mértéke nyilvánvalóvá váljon.

Elnémították Hébér-Lopó Lajost.

Tegnap megpróbáltam felhívni Lajost. Aggódtam, hogy nem ír. Mondhatná az olvasó, felesleges hiszti. Ha nem ír, hát nem ír. Én azonban tudtam, amit tudtam! Egy fekete autó követte Prosztót egész héten! Őrnagy háza elé egy középhatótávolságú nukleáris fegyvert parkoltak - a jelzést nem lehet félreérteni! És amikor Gizike tegnap fürödni készült, a kádból felszálló gőzökből jött csak rá, hogy sósav volt a fürdővízben! Utólag ugyan azzal magyarázta, hogy ő maga öntötte bele fürdősó helyett a savat, de ismerjük az ilyen módszereket! Valaki vezette a kezét, tudatalatti befolyásolás hatására nyúlt a sósavas üveghez.

Mert ezek ilyenek.

Ilyen volt Sztálin rettegett titkosrendőrsége. Ilyen volt Rákosi ÁVÓ-ja vagy a Drakulát megszégyenítő Securitate. Ilyen módszereket használ Veres János, vagy a gátlástalan heccblog, az Árokásó Top 100. Ugyanazt a módszert használják mindannyian. Az Igazságnak nem szabad kiderülnie, mert az az Ő hatalmuk megrendüléséhez vezetne. Az Őfajták hatalmának megrendüléséhez. Nem derülhet ki, hogy drága a gáz, ennek eltitkolásáért Ők mindent bevetnek. Ha kell, a sósavat is.

Tessék, most listákat írnak rólunk. Mert Őbennük lángoló gyűlölet mindent felülír. Ha kell, sósavaznak, ha a gazdáik éppen nem szeretik az erőszakot, akkor Domestossal locsolnak. Most meg listák vannak. Internetes listák, lenyomozhatatlanul, gyilkos titkosszolgálatok számára tökéletes eszközül.

Tudjátok, én mégse félek. Listázzanak csak. Legyünk csak prédák. Most. Aztán majd ha eljön az idő, utánuk megyünk az internetre és felelősségre vonjuk a névtelen gyűlölködőket ott is.

Már nem kell sokat várni.

158 megjegyzés:

gloire írta...

Domestos, ez jó.

Höndör B. Margit írta...

Kérem!
Álljunk csak meg egy pillanatra!
Azért mégse emlegessünk egy lapon egy nőt a Mesterrel, térjen magához, KGB! Még ha kétségtelenül sokat is tett azért, hogy nevét örök időkre a szívünkbe véssük, mégiscsak egy bajusztalan izé, szóval olyan kis lükécske, bepróbálkozik néha, hisztizik kicsit és annyi.
Ide a rozsdás bökőt, hogy a rakétákról gőze sincs, hogy mást ne mondjak.

Egyébként pedig tárgyi tévedések is vannak a posztjában, ENGEM üldözött a fekete autó, és Prosztó volt az, aki az illatosított labdacsok és kölnivíz helyett drazsírozott sósavat szórt a fürdővizébe, amúgy Tirolia nagybátyja egy drazsírozó üzemben részlegvezető.
Kérem a poszt javítását!

Ja, és a Piroskát tegnap az Ibolyában láttam Tirolával, valami kötésmintákról dumcsiztak, ez csak úgy az eszembe jutott.

Höndör B. Margit írta...

Ja, a Lajos pedig mostanában a helyi italboltba jár minden este, tegnap pedig láttam messziről a Szabadság úton,egy óriási mezei virágból szedett csokor volt nála, és állítólag nagyon érdeklődik utána a kocsmárosnő férje.

Ezredes K Őrnagy írta...

Mondtam én, hogy baj lesz ebből, hogy balosakat-jobbosokat is kubikusnak állítanak be. A kétoldali össztűz nagyon halálos is lehet, ezt már elsőben tanítják a katonai főiskolán. Bár nem biztos, hogy képesek egyszerre tüzelni, annyira utálják egymást.

Nem sokra mentek a fenyegetéssel, a gyerekgyárosok ellopták a középhatóságú rakétát hordozó harcjárművestül, ezzel is csak Veres János járt jól, bár ha robbanótöltetet ólomnak nézik abból még baja lehet neki is.

Ezredes K Őrnagy írta...

És igen, miért nem lehet fürdőruha nélküli kép?

Höndör B. Margit írta...

Miért kíváncsi maga Prosztóra fürdőruha nélkül?

Ezredes K Őrnagy írta...

Ez itt Prosztó a képen? Nem túl férfias.

Névtelen írta...

Őrnagy,
végül is kit látna fürdőnaci nélkül?

KGB meg annyira sztahanovista, hogy két névvel is fenn van a listn. Őt már régóta két fekete autó is követi

Ezredes K Őrnagy írta...

Hát a kéne lévő hölgyet.

Jó trükk KGB, összezavarja őket:) Ezt a kettősséget nem tudja feldolgozni a szoftverük.

Névtelen írta...

KGB csapást váltott? Akkor most a Mester már smafu? Elit dolog ez a csélcsapság? Lajos mezei virágaiból is baj lesz, meglátják.

Őrnagy, már maga is keveri a betűket. Mi izgatta így fel? A rakétavesztés?

Leskelődő

Ezredes K Őrnagy írta...

Én mindig is kevertem, túl kicsi a billentyűzet a gyalogsági ásón megkeményedett termetes ujjaimnak.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Agika no?
Te jo eg!
Ekkora blamazst.
Es ha atirnam a nevet mondjuk Sandorra?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, szandekaim szerint a furdoruha eltunik majd, ahogy a sosav leoldja. Sajnos a no is eltunik majd a furdoruha alatt, de valamit valamiert.

tölgy írta...

Ezt a savas kádat Pándy Andrástól kapta ajándékba? Kedves volt tőle.

(Csodálkozom, hogy Pándy lelkész voltát még nem énekelte meg TWA. Pedig mekkora érv lenne. Így, nekünk pápistáknak kell majd.)

Ezredes K Őrnagy írta...

Pándy nem pápista volt, meg nem református. Az evangélikusok meg baráti egyház, nem tudja?

tölgy írta...

Őrnagy,
azt írtam lelkész volt, ebből következik, hogy nem pápista.
Tehát, ha nem TWA, akkor majd mi pápisták alaposan megtárgyaljuk a családírtó lelkészek problémáját.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tokmindegy, hulye kereszteny mind. Egy elobort tartanak szentnek.
A katkok csak pedofilok, de a kalvinistak nacik is.
Az evangelikusokrol nincs kinyilatkoztatas.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

TWA baptista.
Mar csak a comingout hianyzik.

tölgy írta...

Megint megbuktam TWA ismeretekből :(

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, megfigyeltem am, hogy maga egy masik post kommentjeiben Gizikevel az en poziciom gyengitesere tort. Remelem, a mostani kis affer meggyozi majd arrol, hogy Gizikevel osszefogva sem tud engem megrenditeni.

Ugy erzem, a tavolletemben egyesek nagyon megerosodtek itt. Ideje, hogy a blogombusman ujra jelentkezzen.

tölgy írta...

KGB,
maga már a múlt.
Várták némelyek nagyon vissza, és sajna vissza is jött. De közben mink nagyon megszoktuk ezt az ex lex állapotot, össze-vissza beszélhetünk, Gizike végre befesthette a haját vörösre, Őrnagy felállíthatta a rakétáját...

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Beszelni, azt lehet, Tolgy.
Az csak forro levego.
A kerdes kinek a kezeben van a hatalom.
Azt tudja, hogy Ornagy raketajaval szemben, az utca masik oldalan egy sokkal nagyobb raketat allitottak ismeretlenek?
Azt tudja, hogy Gizike voros hajfesteket megmanipulaltak? Holnapra zoldde valtozik.

Ideje elkezdeniuk rettegni.

tölgy írta...

Azt hiszi ez Dél-Oszétia és mi grúzok vagyunk?
Hát nem!
Nézzen körül, ki áll maga mellett?
Senki.
Ez így is fog maradni. Persze van az a pénz...
Mennyit tudna a célra áldozni?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Akik ellenem fordultak, nem tenyezok.
Nehany nap alatt letorom a lazadast.
Vegyen peldat az oroszokrol es rettegjen.

tölgy írta...

Én az orosz órákon sem rettegtem. Szóval, velem ne próbálkozzon.
Mond egy számot vagy csak nagyoskodik?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

52 milliard forint.
Persze az egesz brancsnak, erre az evre.
Marakodjanak rajta maguk, ilyen dolgokkal en nem koszolom a kezem.
Aztan senki ne jojjon hozzam panaszra, hogy nem kapott!

Egyetek, malacaim.

tölgy írta...

Ej, de szűken mér az úr. De én racionális ember vagyok, izé, realista. Velem lehet beszélni. Tekintsük hűségpénznek.
Valami kis medál is lehetne, tisztikereszt vagy térdszalag.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Meglatja, a Fospumpatol mit kapna.
Mogyorot se.
Maguk nagyon mohok lettek az elmult evekben.
Skoda Octavia mar nem is eleg?
Vegyenek peldat a prolikrol, azok Suzuki Swifttel is beerik.
Legalabbis igy hallottam.

Ezredes K Őrnagy írta...

Tudtom, hogy a lelkész melyik eretnek egyházban a pap csak a prolik miatt írtam ki a pápistákat.

Az én rakétámnál nagyobbat bajosan állítanak fel, mert az már causus belli lenne az oláhjoknak.

Én pénz nélkül is KGB hűségén maradtam végig, bár a klerikális megmondóblog azért érdekelt volna ,de Tölgy nem mert lépni Gizike támogatása nélkül.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Remek, Ornagy.
Tudtam, hogy magaban bizhatok.
Nezzen csak ki az ablakon, latja meg a maga raketajaval szemben felallitott raketat?
Most szerelik le, talan mar el is keszultek.

Tolgy egy gyava opportunista, latja, egy kis mogyoroval meg lehetett venni.

Gizike kemenyebb ugy. Es ha helikopterrol permeteznenk festeket a hajara? A kutatas-fejlesztes szerint a szinvalto festek esetleg nem fog bevalni.

Ezredes K Őrnagy írta...

El kell híresztelni, hogy gyerekgyárosok akarják lepermetezni a virágoskertjét. Kivonul a Hülyemagyargárda, attól garantáltan kikészül.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ugyan mar, Gizike rohog a gardan. Meg se kottyan neki.
Valami brutalisabb kell ellene.
Es ha titokban bugyirozsaszinre festetnenk at az osszes bluzat?

tölgy írta...

Őrnagy,
most az ősmagyar harcmodort gyakorolja: csak látszólag futamodik meg, hogy bekerítse KGB mogyoróit?
Vagy a mai magyar harcmodort gyakorolja, és tényleg megfutamodott?
Én tettem egy korrekt üzleti ajánlatot, de maguk meg annyira anti-racionálisak, nem értik a Piac és Verseny Törvényét.

Maguk meg addig szövetkeznek Gizike lefestésére, amíg az összes haja kihullik.

Most megyek, elteszek télire egy kis delejt meg gázt.

Ezredes K Őrnagy írta...

Tölgy előad neki egy csipendélsót. Attól tuti menten véget ér.

Tölgy, én nem futamodok meg. Az elitblog KGB nélkül nem működik, maga is látta.

Én felajánlottam az együttműködést, hogy a Szent Inkvizíció kézére adjuk a blogot, de maga nem lépett. Sajnálom.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, eppenhogy ertettuk a Piac es a Verseny torvenyet. 52 milliardra maga fanyalgott. Van, aki orulne kevesebbnek is. Ez nem fenyegetes, csak ugy mondom.

A Szent Inkviziciot meg tudja nekunk csinalni valaki mas is.

Az osszeharacsolt gazat el fogjuk kobozni a nep neveben.

Ezredes K Őrnagy írta...

Az elkobzott gázzal lepörzsölhetjük Gizike lábszőrét, nem kell neki borotvára költeni.

Tölgy, hűségért cserébe elintézhetem, hogy tábori pápista püspök legyen. Persze akkor nincs csajozás.

tölgy írta...

Na-na!
A csajozás marad!

52 mrd pénz Maguknak. De most egy igazi elitet akarnak megvenni.

Tulajdonképpen mit várnak tőlem? Tartsak tükröt Gizike elé? Vagy szedjem a pénzt Leskelődőtől?

tölgy írta...

Látják, így kell ezt, nem lacafacázni!

http://www.mno.hu/portal/581193

Ezredes K Őrnagy írta...

Nagyon helyes, a haladó kínai progresszió jól küzd a klerikális reakció ellen.

Hogy mit kérünk magától? Hűséget, engedelmességet, és pénzt

Névtelen írta...

Tölgy, megbolondult Maga? Milyen pénzt?! Arra különben is ott van az APEH.
Szedjen inkább virágot!
Mint a Lajos.

KGB, jól gondolja meg kivel barátkozik! Az Őrnagy egy ingadozó. Nézzen csak körül a Majmok bolygóján!

Na? Ki a hűséges?

Leskelődő

tölgy írta...

Várja magukat
a
http://teaszalon.blog.hu/2008/06/19/nyilik_a_blog_hu_tea_szalonja

A Paprikajancsi (RIP) helyett.

Ezredes K Őrnagy írta...

Leskelődő, kap a Szemébe egy RPG-t sebtiben, maga bugris!

Ezredes K Őrnagy írta...

Elárulták a búzablogot? Bár ezzel a kinézettel jogos.
Gizike, tanuljon ebből, ha nem néz ki jól, ott fogják hagyni pártában.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, 52 milliardert szazaval vehetem az eliteket. Es meg ha igaz is lenne, hogy maga kulonos anyagbol gyurt elit - amit azert ketlek - tobb szaz elit disznot gyoz.

Csokkentse az igenyeit. Miert kellett maganak az a Lexus? Amivel azonnal el is kaptak a zerotoleranciasok?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ezredes, hagyja ezeket.
Hebrencs, forradalmar banda.
Maholnap hatastalanitott kalacsnyikovval fognak animalni.

tölgy írta...

Mija a baja a Lexusommal? Tán gyalog járjak a búzablogra?
Csajozni is könnyebb vele.

Maga nem is ismeri az elitet. Ami százával van, az nem lehet elit :(

Leskelődő,
látja, ennyit ér a hűsége. Ezekkel a proto-zsarnokokkal keményen kell tárgyalni, és mindig elolvasni a szerződés alján az apró betűs, japánul írott részt!

Névtelen írta...

Mit lovagolnak Maguk mindig azon a Lexuson?
Bár tény, hogy a csajozás könyebben megy vele!

Őrnagy drága, lemaradt a jelentkezésről, mást kellett vinnem Maga helyett. Viszont tényleg annyira jó volt a sör, hogy csak most sikerült hazaérni.

Jelentem, a rakétaelháritás rendben zajlik, a radarállomás tökéletes. Aki nem hiszi, járjon utána...!

Miért árulták el a búzablogot? Nem tetszik a dizájn netán?

Jó a tea Loxonnál?

A szem

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, maga teljesen elavult. A Multat kepviseli.

Az elit nem egy ember. Nem egy sztar, aki hisztizhet. Hanem egy csapat. Mindenki mas csinal, van, aki szerepel es van, aki a hatterbol segit neki. A lenyeg az, hogy azt, aki szerepel, egy pillanat alatt le lehet cserelni valaki masra, mert az o kepessege csak annyi, hogy a megirt szoveget hihetoen kepes elmondani. Mashoz nem is kell ertsen.

A kozonseg egy kicsit ertetlenkedik, hogy hova lett Arpi, de majd megszokja Zsoltit egy-ket het alatt.

Ez nagyuzem, Tolgy. A manufakturak ideje elmult.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem en lovagolok, hanem a Tolgy.
Hiaba mondjak neki, hogy egy autot, plane egy Lexust nem ugy kell megulni, mint egy lovat, csak viszi a nyerget a Lexusba.

Utana meg panaszkodik, hogy kenyelmetlen az ules.

Ezredes K Őrnagy írta...

Meg tömi a zabot a motorházba, már egy verébcsalád fészket is rakott benne.

Névtelen írta...

Való igaz, KGB!
Ott tartunk manapság, hogy mindenki pótolható, sajnos!
Bárki pillanatok alatt eltűnhet úgy a süllyesztőben, hogy egy könnycseppet sem pottyintanak utána :(

Ez a Való Világ!

Zabos Lexus nyereggel?
Ez ám az igazi elit márkatipus!

Ilyennel randizzon legközelebb
Tölgy!:)
Szem nem marad szárazon, hihi!

A szem

tölgy írta...

A'szem,

azt hiszi megkapja a jutalmát a szolgalekűségért? A Lexusomat már rég Őrnagynénak ígérték.
Nem KGB-től, hanem vele szemben kell kiverekednie magának a Lexust. Ne feledje, táncolhat a sósav marta csontjaimon, de Lexusa csak akkor lehet, ha KGB-től elveszi a kulcsokat.

Enyhítő körülmény, ha a retyóról ír, mert jön kifele a sok sör, és nem tud koncentrálni. Gizike beengedte a budiba?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szem, a tuleles receptje eleg egyszeru.
Erteket kell hozzaadni.
Az, hogy Tolgy zabbal eteti a Lexusat, az nem hozzaadott ertek.

tölgy írta...

Adja csak hozzá az értéket,
a másik oldalon KGB rögtön el is veszi, és risztelnek Gizikével. Mert ez csak a pór nép ámítása, egy bagázs mind!
Tudja miért lesz drága a delej és a gáz? KGB a hibás!
Azt hiszem itt az ideje, kimondanom.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Jol van, Tolgy.
Meggyozott.
Emelem a tetet.

80 milliardhoz mit szol?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, ne akarja, hogy levegyem a kesztyut.
Ha tovabb kekeckedik, felujitom az utcat a haza elott es mindenki magat fogja utalni.
Egyszeru es tiszta megoldas. Nekem semmit sem kell tennem. Masok fogjak verni, tolem fuggetlenul.

Névtelen írta...

Őrnagy, áll még a budi??
Vagy Tölgy nem vett részt a földdé egyenlővé tételnél?

Amúgy a sört nem én ittam, nem köll ironizálni!
Igaz is, nem a sósav marta csontjain fogok táncolni.Tévedés!

KGB pedig a kulcsokat örömmel átadja, ugye kedves???:)

A szem

tölgy írta...

A'szem,
a budi rég renoválva lett azokkal a büdös virágokkal egyetemben. nem érzi a penetrációt?
Látja így kell a zsarnokokkal bánni, már 80 mrd-t kínál. Lesz az még több is.

KGB,
maga szabotálja Loxon teázóját? A Paprikajancsi valahogy nem működik.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A Lexus kulcsait mindenki a tarisznyajaban hordja.
Mindenki, aki erteket tud hozzaadni.
Mi az ajanlata, miben tudja segiteni a Haladas ugyet?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, exhibicionista vagyok.
Szeretem, ha valaki olvassa is, amit irok.
A reakcionak ott az olvasokozonsege. Abbol nehany be is nez. Nem sok, de eleg.

Névtelen írta...

a régi rendben még olvasták de a mostani új rendben kapásból eltűnik a topik a süllyesztőbe... ;(

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hat irni kell bele.

tölgy írta...

De ha van már 3 frissebb komment, akkor megy a levesbe, eltűnik a friss kommentek mezőből :(

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hat most ez ellen en mit tudok tenni?
A reakciosoknak egy kattintas lenne megvaltoztatni nyilvan.
Majd irok 10 hirosszefoglalot es elfoglalom az egesz kommentmezot.

Prosztó M. Beléndek írta...

KGB,

maga túl sokat mocorog.
Szóval, most már árokásó, miegymás.

Beszéltem a Gyurival, szemmel tartjuk magát.

Prosztó M. Beléndek írta...

Igen, én vagyok a képen.
Műtét után.

Demonstráljam egy képsorozattal, hogy hogyan alakítják ki a hüvelyt a férfi nemiszerv "visszatűrésével"?

Na ugye.

tölgy írta...

Prosztó,
had gratuláljak elsőként. Úgy látom sikerült a műtét, és maga is vidámnak tűnik.

Prosztó M. Beléndek írta...

A domestos a görög démosz szóból származik, a legdemokratikusabb tisztítószerként tartják számon.

Nem mellesleg szájhigiéniai célokra is használom, higyjék el, az üde, friss lehelet garantált és nincs ínygyulladásom sem.

Meg ínyem sem.

Prosztó M. Beléndek írta...

Tölgy, én mindig is egy leszbikus nő voltam férfi testben, mi tagadás.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mar nem igy nez ki.
Azota tovabbmutottek.
Most ugy nez ki, mint egy Karoly kiraly spaniel.

Kepzelje el 1.8 meteresben a spanielt.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ugya mar, Proszto, ne csinalja a musort. Hat a Domestos nem mar. Legalabbis nem annyira, mint a sosav.

Prosztó M. Beléndek írta...

Most, aki kitalálja, hogy a domestos márkanév a latin domus szóból származik, azt behívom a kádba és lemosom a hátát.

Prosztó M. Beléndek írta...

Nem, mert hipó van benne.

Believe me.

Egyébként nem King Charles, hanem Jack Russel.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Akkor is sokkolo elmeny.
Egy spaniel legyen kicsi.
A sosav nem segit ebben?
Mit mondanak a szakemberek?

Ezredes K Őrnagy írta...

Én olyan állatokkal nem foglalkozom, amelyek nem alkalmasak pörköltnek.

Prosztó, elég jó lett a melle, jó volt a sebész. Adja meg a számát Gizikének.

Höndör B. Margit írta...

:DDD
Ezért még kap, Őrnagy!

Mindenesetre gratulálok az első poénjához itt a blogban.:)

Ezredes K Őrnagy írta...

He-he!

Ezredes K Őrnagy írta...

Tényleg Gizike, magának is nagy ellensége a gravitáció?

Ferenczy A. Szidónia írta...

csajozni csak IS vagy SC lexussal lehet. punktum.

Ezredes K Őrnagy írta...

Lehet azt BTR-rel is. A gépágyúval ócskavasat csinálok a Lexusból+ belefér hat csaj legalább.

Ezredes K Őrnagy írta...

Nem figyelnek, a BTR-en csak nehézgéppuska van.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Egy Lexus ellen az is elég, nem?

Névtelen írta...

Lexus!
Nem megmondtam? Figyeljenek a megmondásomra.

Ezredes K Őrnagy írta...

Egy Lexus ellen elég egy sima géppuska is. Úgyhogy én vagyok a legmenőbb. És még az útviszonyok se érdekelnek

eN írta...

A katonazöld btr-je ki lesz fehérítve, megmondta az Úr. Reszkessen Őrnagy.
Tölgy talán megússza a szürke lexussal, ha szerencséje van és jó kedve lesz az Úrnak.

Ezredes K Őrnagy írta...

Az enyém ugyan nehezen, mert fehér, az SFOR buli óta még nem festettük át.

Tölgyé viszont igen, sőt maga Tölgy is ki lesz Domestos-szal méghozzá.

Végre az Úr lecsap a sok zsíros kulákra. Az összes megbukott adócsalónak feketére kell festeni a házát.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem olvastak a legujabbat?
Az Ur kollektiv felelossegge teszi az adocsalok uldozeset.
Ha nem kapnak el eleg adocsalot, emelkedik az ado.

Olvasgassanak.

Ezredes K Őrnagy írta...

Már fel is jelentettem Tölgyet. Én öntudatos polgára vagyok a Köztársaságnak.

tölgy írta...

Őrnagy,
nagyon díjazom a szorgalmát. Már beérkezett hozzám a feljelentése. Alakilag rendben van, de tartalmilag zavaros. Tölgynek jelenti fel tölgyet?
Ha nem szedi össze magát, még a fehér BTR-jét is visszavesszük, és megint járhat a Csepel motoros PSZH-val. A téli indítása pl. egy álom!

KGB,
maga megint itt perverzkedik. Nem elég Gizike, Őrnagy, Szidónia, Prosztó és mások borzalmairól értesülnöm? Muszály volt ezt pojácát is belinkelnie? Legközelebb pedofil pornóval jön?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, az nagyon keves, hogy feljelentette. Uj felelossegvallalas van. Csak akkor nem novekszik az adoja, ha Tolgytol be is gyujtik a zsozsot.

Tolgy, ugyanez magara is igaz. Ornagynak BTR-je van, mibol telik neki?

tölgy írta...

Örnagy BTR-jét a Mozgalomtól kapta. Támogatja vele a Haladás ügyét, néha maga is halad vele.

Az adóbevallást pedig a bürokráciaellenes harc jegyében egyszerűsítjük:
- Mennyit keresett?
- Fizesse be!

Ezredes K Őrnagy írta...

Tölgy, maga egy APEH előadó? Tipikus túlképzett bölcsészsors. Részvétem.

Ugyan már, az BTR szolgálati, csak nem képzelik, hogy a saját autómmal járok?

Egyébként olcsón vehet selejtezettet, bár csak 70-est, az meg gagyi.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Maguk itt egymast mentegetik?
Nem az a feladat, hogy megmagyarazzak, miert nem kell adot fizetniuk, hanem gyorsan adjak elo az actionable information-t, ami alapjan behajthatunk.

Tegyek ki a valutat, de gyorsan.

Ha nem teszik ki, szegeny Prosztonak megint tobb adot kell befizetnie. Nem mintha engem zavarna, konkretan rohognek rajta, de ezt a kis jatekot el kell jatsszuk.

Ezredes K Őrnagy írta...

KGB, magát is feljelentettem. Miből telik az angol csatornákra? Sőt még magamat is feljelentem, a múltkor nem kértem számlát, mikor a pisztolyomon kicseréltettem a markolatot tölgyfára.

Ezredes K Őrnagy írta...

És Gizike, magának miből telik félhektáros virágoskertre? Magát is feljelentem.

tölgy írta...

Konkrétan, mi az az "adó"?
És ki a "vevő"?
Vagy ez megint valami piaci dolog, amit mink úgysem érthetünk?

KGB,
és a nagyi arany fogaival mi lesz? Nyilván nyilvántartjuk azokat, adja elő!

tölgy írta...

Őrnagy,
kedves, hogy szeret tölgyet szorongatni, de már írtam, hogy én a lányokat szeretem :(
Tüntethet ellenem a Magyar Charta tüntin.

Höndör B. Margit írta...

Végre!
Igazi pezsgés a blogon!

Én már fél évvel ezelőtt mindenkit feljelentettem egyébként, most csak megerősítő jelentéseket írok, és magánszorgalomból pár kedves, tájékoztató levelet a családtagoknak. Már, akiket nem jelentettem fel közülük. 10 éves kor alatt nem jelentek fel senkit, nekem is van szívem.

Tudták azt, hogy KGB két hete új lábgyűrűket vásárolt magának a Tescóban?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Megorultek, adoalanyok?
Hogy mernek a nagyim aranyfogara es a csatornaturamra celozgatni? Tudjak mar a helyuket!
Itt arrol van szo, hogyan lehetne igazsagosan ugyanazt a penzt beszedni Prosztotol, az Ornagytol es Tolgytol.
Rendes dolog lenne, ha Ornagy es Tolgy tobb adot fizetne, mert akkor Prosztonak kevesebbet kellene. Legyenek rendesek Prosztohoz es adjak be a valutat.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Na jo, kesztyu le.
Gizike viragoskertjeire megadom a kilovesi engedelyt.
Valaszthatnak, ki jelenti fel, Ornagy vagy Tolgy.

Ezredes K Őrnagy írta...

Én én !!!

tölgy írta...

Kedves Adóalanyok!
Kedves Barátaim!

Köszönöm mindenkinek a be- és feljelentéseket, de sajnos már a baráti Mianmárban kellett lágereket bérelnünk, hogy mindenkit elhelyezhessünk.
Gizike, kérem, húzódjon beljebb, mert jönni fog még Leskelődő és Szidónia is a női szárnyba.

Most a modernizáció alapjait lerakva új problémákkal kell szembenéznünk: ha mindenki sitten, akkor ki fog adót fizetni? KGB fijjam, magában bízunk. Lesz szíves eltartani minket.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Megorult, Tolgy?
Mi ez a diktatorikus tempo?
Az ado be nem fizeteseert nem sittelunk, hanem beszedjuk a valutat.
Igazabol nem ertem, miert nem a Proszto Volkswagenet szedjuk el, ez valami uj baromsag. Most egy darabig Tolgynek es Ornagynak lesz rosszabb.

Utoljara kerem, adjak be a valutat.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...


Hohoho, a Fospumpa.

tölgy írta...

Valuta pedig nincs!
Illetve, csak elásva a dédi alatt. ha gondolja, keresse meg. Legalább meglesz a család ezüstórája, azt még az oroszok elől ásta el a nagyapó. (Elképzelem, 1-2 ezer év múlva milyen teóriák lesznek a régészek közt, hogy a magyar vidéki portákon miért ástak el a XX. század közepe táján mindenféle nemesfémeket a kertben.)


Prosztó vasa menyi Hozzáadott Értéket képvisel? Vigyük Veres Jani telepére?

tölgy írta...

Fospumpa is jó úton van pojácává váláshoz :(

Névtelen írta...

Nem, KGB. Én szokva vagyok a bezártsághoz, úgyhogy engem csak tartson el szépen!

Jó messzire. Ma hagymát ettem.

Csuda, hogy Viktornak milyen jól áll az a szakállas úriember!

Leskelődő

tölgy írta...

Leskelődő,
haggy ma!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

"Prosztó vasa menyi Hozzáadott Értéket képvisel?"


Ennyit.

Ezredes K Őrnagy írta...

Viszont a legtöbb hozzáadott értéket az ezredem tudja kivonni. Másodpercek alatt rommá lövünk bármit.

Nem börtönbe kell csukni a zsíros adócsaló kulákokat, hanem kifizettetni velük azt az összeget, mintha ülnének :)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hahaha, Ornagy, milyen igaz!
Az adocsalo kulakok fizessek csak ki a bebortonzesuk koltseget is pluszban, ha szabadon akarnak maradni.

A Leselkedo-fele bortonfetisisztak ellen ki kell talalni valamit. Csotanyok?

tölgy írta...

"fizessek csak ki a bebortonzesuk koltseget is pluszban" -
Ha jól emlékszem, a Brazil c. oktatófilm is ezt tanácsolja. A nyomozás, kihallgatás, kínzás és börtönélet költségeit mind rá kell verni a kedves Adóalanyokra.

Ezredes K Őrnagy írta...

A Leskelődő féléket küldjék hozzám. Büntetőszázad Afganisztánban vagy Encsen

tölgy írta...

Őrnagy,
a Központbók kérdezik, nem kéne-e Magát egy pszichológiai alkalmassági tesztre elküldenünk?
Az haggyán, hogy Hozzáadott Értéket akarna kivonni, de valahogy túlságosan vonzódik a romboláshoz. Mi meg építünk! Most a kapitalizmus alapjait.
A Gizike budija előtti, enyhén lejtő kis köves út, hidacskával a patak felett és fehér léckerítéssel, elkészült már?

Ezredes K Őrnagy írta...

Egy katonának a rombolás a szakmája, mit csodálkozik.

Hát, a kültéri burkolókövekből meg a hidacska faanyagából finanszíroztuk KGB hajókázását. De sikerült szerezni egy Kamaznyi betont az M6-ról, azt öntöttük le a kertben egyenletesen, pont most lett kész. Kerítás gyanánt betonvasakat szurkáltunk le, igen szép lett. Középen pedig egy kiselejtezett pánczéltörő ágyút helyeztünk el, a csöve a budi felé néz.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, es ha a kardbol ekevasat kovacsolna?
Legalabb elfoglalna magat egy ideig.
Nem kell kard, lehet panceltoro agyu is.

tölgy írta...

A beton nagyon jó ötlet volt. Megdicsérem!
Ingyér volt. És nincs többé gondunk a fűnyírással.
Ha Gizike meglátja a betonmezőt a tarackkal a budi előtt, biztosan úgy meghatódik, hogy elkezdi a Székely Himnuszt énekelni:
"Föl, föl, ti rabjai a Földnek..."

Ezredes K Őrnagy írta...

Eke??? Maga nem követi a Mester útmutatásait a hülyeparasztokról? Minek itthon kaját termelni a mi adónkból, mikor külföldről is lehet venni ocsóé'?

Meg különben is,nem adnék hozzá semmi értéket az ekével, sőt kivonnám. Ki lehet állítani az ágyút, és megnézik a hülye fegyverbuzik. Értéket lehet így hozzáadni az ócskavashoz.

De ha mondjuk sikerülne egy robotot kovácsolni egy kivont T-55-ösből az már igen.

Még pár ilyen megátalkodott eltévelyedés a Mester irányától, és maga kikommenteli önönmagát az elit közül.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, szanalmas a belemagyarazasi kiserlete.
Termeszetesen az ekevel nem vegeznenk mezogazdasagi termelest, hanem a Modern Kepmesek uj sorozataban hasznalnank fel diszletkent, magas Hozzaadott Erteket hozva letre.

Es maga ezt akarja megakadalyozni?
Szabotor.

Ezredes K Őrnagy írta...

Ismét eltévelyedés. A Modern Képmesék csakis számítógépes animáció lehet, az a korszerű. Minden más olyan maradi, mint maga. Nem kell bele díszlet.

tölgy írta...

Őrnagy,

hagyja. Ez az alak sosem volt az elit. Most jött egy csatornából.
Attól tartok pacifista hippi is.
És KGB-nek adja ki magát, aki valahol Értéket Ad Hozzá.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Maga a Multba van ragadva.
Menjen el egy moziba.
Az ekerol szamitogepes modellt keszitunk es azt hasznaljuk fel az animacios filmben.

Kerem, ne obstrualjon itten, a Haladas nem allhat meg egy fafeju katona miatt.

Ezredes K Őrnagy írta...

Minek egy igazi ekéről számítógépes modellt készíteni, mikor kb. két perc alatt megrajzolom magának Ajtókádban fejből. Aztán dxf ki, animációs szoftverbe be. Ennyi. Nem kell becipelni az ekét a stúdióba.
Hülye bölcsész.

pacifista hippi????
Te jó ég, annál rosszabb már nincs. A legalacsonyabb rendű létforma a bolygón.
Miattuk bukták el az ami kollégák Namot.

Névtelen írta...

Úgy látom ma sok itt a hozzáadott érték.

Viszont nagyon fáj,hogy Tölgy nekem nem hagyott egy talpalatnyi placcot sem a női szárnyban. Látni, hogy nem jó emberismerő!

A budi előtt pedig nem volt még semmilyen patakocska, hidacska, meg ilyenek!Csak a beton.

A szem

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Na, amit maga rajzol, az olyan tre, trehany ganyolmany is lesz, alacsony hozzaadott ertekkel. Az ilyen utan nem kap annyit, amibol magas hozzaadott erteket termelokhoz illo adot tud fizetni.

Marpedig fizetni, azt fog, meg ha a BTR-jet el is kell adnom ocskavasnak.

Névtelen írta...

Hi-hi, hát eldöntötte a nemét végre, Szem? Gyantázás előtt, vagy után van? És hogy érzi Magát?

Tényleg nagyon brillíroznak a fiúk máma. Fux, hogy pénzért csinálják.
Azonnal adózzanak!

Nekem például elismeréssel. Még mindig képes vagyok követni. Asszem.

Leskelődő

Névtelen írta...

El, el, Leskelődő kedves.
Ilyenkor, az ősz közeledtével már lehullanak a lehullani való leplek.

Nem szoktam gyantázni, a szerencsésebbek közé tartozom:))

A fiúk pedig a Haladás követői, nem állhatnak le, egy pillanatra sem. Mi is lenne nélkülük...?

A szem

Névtelen írta...

El, el, Leskelődő kedves.
Ilyenkor, az ősz közeledtével már lehullanak a lehullani való leplek.

Nem szoktam gyantázni, a szerencsésebbek közé tartozom:))

A fiúk pedig a Haladás követői, nem állhatnak le, egy pillanatra sem. Mi is lenne nélkülük...?

A szem

Névtelen írta...

Oppardón,kissé túllőttem!
Hogy kell törölni a nem kivánatos kommentet?

Passz!

A szem

Ezredes K Őrnagy írta...

Maga szerencsétlen. Egy ekét egy szakközepes gépészdiák megrajzol profin csőtollal. Én mérnöktiszt vagyok. Érti? Vagy fogok egy tervet, ha nincs kedvem rajzolni, bedigizem, 3d modell és mehet a hülye filmjébe. Ehhez nem ért, itt nem tud Értéket Hozzáadni, kár is viaskodnia velem, mert találkozik a díszkardom lapjával, és mehet Gizikéhez borogatásra.

Ezredes K Őrnagy írta...

Csak a prolik kommentjeit lehet törölni. Ha a magáét ki lehet, akkor maga is proli.

tölgy írta...

Maguk itt mit cseverésznek? Még a kávét is kavargattyák?
Tessék Értéket Hozzámadni, vagy leáll a nagy mű.
Most adót csökkentünk, de nem mindjárt. Előbb kicsit emeljük, főleg az ilyen ráérősöknek.

Gyantázni mit szoktak? A vonójukat?

tölgy írta...

Őrnagy,
azért, mert egy budi előteret nagyon frappánsan lebetonozott, és A'szem száraz lábbal jutott be oda, még ne bízza el magát!


A'szem ma menyi adót fizetett be? Ha a személyi számánál kisebb ez az érték, akkor nyomás a területi APEH iroda, még nyitva vannak.

Ezredes K Őrnagy írta...

Budi előtere? Fél hektáros virágoskertje volt Gizikének. Prolik közt is az 5000 négyzetméter. 10 telek. Nagy műszaki teljesítmény volt.

Prosztó M. Beléndek írta...

KGB,

ha hozzányúl a Volkswagenemhez, rácsapok a kezére csőkulccsal. És az fájni fog.

Ezredes K Őrnagy írta...

Maga már ne. Elég neki a kardlap is. Gizike már jegeli.

Viszont a Volswagenjét besorozzuk, és elküldjük Grúziába katonai segélyként. Szerelünk rá egy tornyot géppuskával.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Prosztó M. Beléndek írta:
"ha hozzányúl a Volkswagenemhez, rácsapok a kezére csőkulccsal. És az fájni fog."

Nezze, en nem akarok hozzanyulni a Volkswagenjehez. Rakenyszerulok, mintegy akaratom ellenere, mert Tolgy es Ornagy nem adjak be a valutat. Pedig tudom, hogy van nekik, de ok ellenkeznek.

Vagjon az o kezukre a csokulccsal, ezzel az APEH-et is tehermentesiti.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mibol tellett fel hektaros viragoskertre Gizikenek? Es honnan lopta a betont a betonozashoz?

Gizike tele van korrupcioval.

Ezredes K Őrnagy írta...

Magánál is maradt angol font. Nem ihatott naponta csak egy négyfontos sört, másra meg nem költött. 3000 fontot adta magának, miután eladtam Gizike kertjének az építési anyagit, nem emlékszik?
Hol a pénz KGB?

Ezredes K Őrnagy írta...

Azt nem tudom, de szeretném tudni.
A betont viszont én szereztem, van pár haver a Strabagnál. Tudja, műszaki tiszt vagyok.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike eletere mondom, soha nem volt a kezemben angol font. Azt se tudom, hogyan nez ki.

Maga hazudik, Ornagy. Gusztustalanul, gatlastalanul hazudik, mint egy megrogzott hazudozo.

Gratulalok a jol sikerult hazugsaghoz, Ornagy!

Ezredes K Őrnagy írta...

Akkor ír font? Maga az Úrral volt csatornázni!!!!

Hol van még csatorna nézzük...Hollandia..akkor marihónalját csempészett..Franciaország..akkor buzi...Németország..akkor náci..dánia..az tré hely, ott nem volt

Találunk valamit, teljesen mindegy mit mond.
A büntetése kimondását Tölgyre bízom.

Ezredes K Őrnagy írta...

Most hallom, Gizikét elcsapta egy fehér SFOR-os BTR.
KGB, maga hazudott.
Ide a fontokat!!!

Prosztó M. Beléndek írta...

Fehéredni kell a gazdaságnak, b...k meg.

Máskülönben nem lesz adócsökkentés.

Csőkulcs lesz.
Én szóltam.

Prosztó M. Beléndek írta...

Összecsórt fontok.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ezredes K Őrnagy írta...:
"Akkor ír font? Maga az Úrral volt csatornázni!!!!"

Ott euro van, maga vilagtol elzarkozott. Kesz, elfogyott a turelmem. Magat ezentul multba nyihogo maradinak fogom belyegezni.

Multba nyihogo maradiak velemenyet pedig nem hallgatjuk meg, plane, ha korrupciorol fantazialnak.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Prosztó M. Beléndek írta...
"Fehéredni kell a gazdaságnak, b...k meg. Máskülönben nem lesz adócsökkentés."

Most elbizonytalanodtam.
Ennek a szelsojobboldali bajkeveronek mit mondunk?

Ezredes K Őrnagy írta...

Húú tényleg kimaradt, hogy az írek nem olyan okosak,mint a dánok meg az angolok. Kárpótlásul szerzek magának is egy kamaznyi betont. Hová kéri?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ezredes K Őrnagy írta...:
"Kárpótlásul szerzek magának is egy kamaznyi betont. Hová kéri?"

Ha Tolgyre boritana, annak nagyon orulnek.

tölgy írta...

Na elegem van magukból!
Állítsuk meg KGB und Őrnagy hazugsággyárát!


Őrnagy betonja, hm, ha a Honvédségé, akkor csak kavics és cement nincs benne. És sosem volt. Úgyhogy egyenesen vihetné a VI. Lenin utcai bölcsi homokozójába. Úgyis ott fog megalakulni a Magyar Charta, legalább homokosok legyenek.

Prosztó,
van számlája a csőkulcsról? Mutassa!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hahaha, maga rafazik, Tolgy.
Az Ornagy betonja elso osztalyu anyag, frissen lopva az M6 epitkezeserol.

Nem menne ki egy kicsit nyitottabb helyre, hogy a Kamaz megkozelithesse? Abban a sikatorban, ahova menekult, nem tud kozel gurulni magahoz.

tölgy írta...

Kamazzal hozzák?
Akkor az földnedves beton, azt még be is kell locsolni. Annyi eszük lehetne, hogy egy mixer-kommandót küldenek rám.
Pancserek. Maguk miatt áll itt az ország!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ez Ornagy ugye.
Ornagy, van bevetheto mixer-kommando, vagy mind Afganisztanban van?

Prosztó M. Beléndek írta...

Ezt már olvasták?

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kital%C3%A1lt_k%C3%B6z%C3%A9pkor

És hogy ebben is benne vannak a magyarok... nahát!

Ezredes K Őrnagy írta...

A műszaki bakáim útban vannak Tölgy WGS-84 alapfelületen megadott földrajzi koordinátái felé. Imádkozzon, gyónjon meg gyorsan pápista, mert a Pokolra jut, nem adózott rendesen!

Ezredes K Őrnagy írta...

Kitalált középkor....perzse. Azt még elhinném egy Kamaznyi betonért, hogy a klerikális reakció a bizánciakkal meg a perzsákkal elcsalt 300 évet, de hogy erre rávették a kínai krónikásokat is azt már nehezen.

Prosztó M. Beléndek írta...

Megcáfolni még nem tudták ezt az elméletet sem, Őrnagy. Én nem azt mondom, hogy hiszek benne, csak érdekes, hogy mennyire egzakt a történelem, ha ekkora kételyek merülnek fel és még csak cáfolni sem tudják őket.

Most erre lehet mondani, hogy valami ettől még nem igaz, de azt is lehet mondani, hogy valami attól sem igaz, mert a kánon azt mondja.

És akkor vehetnénk olyan izgalmas dolgokat, mint a magyar őstörténet, vagy a honfoglalás.

Szésőséges esetben kiderülhetne, hogy sok turbómagyarnak ngyobb igazsága van, mint néhány akadémikusnak.

És nem a szíriuszi spirálra gondolok.

Ezredes K Őrnagy írta...

Jó persze. Vannak érdekes, figyelemre méltó elméletek, hipotézisek, újabban már genetikailag is alátámasztva.

Ez az kitalált középkor dolog is részenként hihető, összerakva viszont nem nagyon. Nem is beszélve arról, hogy az oláhjoknak jól jön, mert pompásan belefér a dako-roman elmélet.