2008. szeptember 16.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szappan

Milyen röhejes már a középosztály, hogy gyalázza a szappanoperákat.

Én is ezt tettem, mielőtt elit lettem. Azóta csak szánakozva mosolygok a begyöpösödött nyárspolgárokon. Most már tudom, hogy a bulvár értéket közvetít, hát hiszen pont én teszem bele az értéket, amit közvetít.

A Kossuth-térieket nézitek?

Nekem az szappanopera a kedvencem. Nehéz elmesélni annak, aki az első 18 évfolyamot nem látta, de lényegében az van, hogy vannak a hülyevallásos hülyemúltpártiak, akik állandóan vesztenek, és vannak a Modern Hazafiak, akik mindig nyernek.

Most is mi volt, hát nem tudjátok elképzelni.

Van az Ibolya, hát az mindenkivel undok. Most is, direkt szúrkapiszkált, hogy ő ellenzéki, a másikak meg nem. A másikak persze jól kiröhögték, mert az Ibolya olyan hülye, hogy azt se tudja, kormánypártinak jobb lenni, mint ellenzékinek. Persze én letőtikéztem az későbbi részeket a torrentről, és már tudom, amit a hülyemagyarok még nem, hogy az Ibolya sem olyan ellenzéki, mint amilyennek mondja magát.

Mert persze jobb is, mert van az igazi ellenzéki, a Tibor. Bevallom, a Tibor egy darabig szimpi volt, de mostanra ugyanolyan hazudós, pofátlan hülyeellenzéki lett, mint amilyenné Ibolya nem fog válni (láttam a későbbi részekben). Most is csak ártott a Tibor a szabotálásával, mert az ellenzéki már csak ilyen, az csak árt. Szemben a kormánnyal, ami dolgozik.

Az én kedvencem a Feri, aki olyan ellentmondásos alak. Ő az Úr, aki harcolt, vívódott, aztán elfáradt. Mint az elődje, a Peti, akit Feri leváltott, mert Peti olyan kedves bumfordi volt, csetlett-botlott, de aztán csak a bajnak volt. Feri nem volt kedves bumfordi, hanem harcolt, aztán ő is elfáradt. Szomorú látvány, a sorozat szerzői megcsinálták a folytatást több változatban is. Az egyikben a Feri elmegy pihenni, a másikban tovább harcol, aztán 2010-ben mond egy újabb beszédet.

Meg még ezen felül a Faluvégi Szolárokat is nézem, majd arról is mesélek. Az a sorozat szombatonként megy.

56 megjegyzés:

Höndör B. Margit írta...

A szerelmi szálat megint kihagyta! Mindig a legjobb dolgokat hagyja ki!

Ezredes K Őrnagy írta...

Ki szerelmes kibe?

Névtelen írta...

A hatalom sexy, Érosz és politika :)
Ez a kettő kelti fel leginkább a libdót szekularizált embereknél. Ezért nem kell bele külön szerelmi szál Gizike, a hatalom maga a szerelmi szál.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mindenki Ibolyaba szerelmes.
De kit szeret Ibolya?
Kiderul a 2271. reszben.

Névtelen írta...

Ki szagolja alulról Ibolyát?

Az 18. évfolyamban megtudhatja.

Ezredes K Őrnagy írta...

Tölgy, ezért a viczért már menetel maga felé 1000 germán baltás. Meneküljön

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hacsak elobb el nem kapjak Ibolya baratai.
Szerintem Tolgy kocsijanak kesztyutartojaban kokain van, vagy a ruhasszekrenyeben pisztoly.
Vagy mindketto, talaljak ki, nem akarok reszletekkel szoszolni.

Névtelen írta...

Most mit izélnek. Itt törjük magunkat a Központban az érdeklődés fenntartása érdekében, néha meg beüt a köcsög hálivúdi storyboard készítők sztrájkja, van elég gondom.
Azt hiszik, olyan könnyű elérni, hogy néha azt higgye valaki, mégsem Feri győz és kicsit ránk figyeljen?

Az ilyenek, mint maguk, miatt találtuk ki ezt a demokratikus eszközt:
http://en.wikipedia.org/wiki/Image:Gagging_demonstration.jpg

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Akkor is, Tolgy.
Ez egy upmarket szappanopera, szuveren ertelmisegieknek.
Altesti poenok itt nem megengedhetok.
Lehetne viszont egy kis osszeeskuves.
Lehallgatasi botrany?

Névtelen írta...

Hm, szemantikai és szemiotikai szagértőink szerint a politika egésze altesti (vö. "szopatás"). A kémfidesznáci-tengeralattjárók lebuktatása nem az?
Nem értjük mink magát Utolsó Ítélet elvtárs.

Ezredes K Őrnagy írta...

Tölgy meg Gizike összeesküvéséről van felvételem, át akarják venni a tirpákbokrétási italbolt irányítását.
Meg a felére akarják csökkenteni KGB rokkantnyugdíját.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Rendben, Ornagy.
Tolgy es Gizike eskudjenek ossze es a hulyevallasos hulyemultpartiak tamogassak az osszeeskuvest.

Aztan Feri harcoljon es gyozzon. Vedje meg a rokkantnyugdijamat.

Ezredes K Őrnagy írta...

Nem kell harcolni. Leleplezzük az összeesküvést, és az egész banda, Tölgyestül ,Gizikéstül, Fospumpástul, Fospumpá II-tül megy követ törni.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Megorult?
Akkor vege a sorozatnak.
Ugy kell vegzodnie, mint az amerikai filmeknek. A fogonoszt megverik, de nem pusztitjak el es a vegen bosszut eskuszik. Aztan johet a folytatas.

Névtelen írta...

Én a Gizikeével összeesküdni? maguk ellen szívesen, de akkor Gizike vágassa le a bajuszát!

Ezredes K Őrnagy írta...

A kőbányából is meg lehet szokni. Mondjuk egy korrupt pap segítségével.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike lesz a Csunya Lany.
Aki a vegen nem szepul meg, muhahahaha!

Ezredes K Őrnagy írta...

Ezt kikérem magamnak Gizike nevében is.
Gizike lesz a szép parasztlány, aki szerelmes lesz a Fospumpába.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Aztan a Fospumpa hazassaggal hitegeti es osszetori Gizike szivet?
Vegul az Ur kipredikalja a csalo Fospumpat a Parlamentben.

Jo. Erzem benne a huzast.

Ezredes K Őrnagy írta...

És mi lesz a végén Gizikével?
Elnyeri a Mester kezét? Vagy Gusztos Péterét?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Es ha Ibolya kezet nyerne el?
Az halado uzenetet kozvetitene a nezoknek.
Annak a sok hulye begyepesedett nyarspolgarnak.

Ezredes K Őrnagy írta...

Ez még jobb. De korban nem igazán jó. Ott a Horváth Ági inkább.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A Horvath Agi megbukott, nem? Ot kiirtak a sorozatbol.
Es a Vadai?

Höndör B. Margit írta...

Csúnya lány???

Orrba vágom ám, KGB!

Egyébként is hülyeségeket beszélnek.

Gizike a démon, akibe mindenki szerelmes, a rosszéletű vörös, aki összetört szíveket és pártokat hagy maga után, majd megismerkedik Gordonnal, az izmos tornatanárból lett üzletemberrel, és szenvedélyes szerelemre gyúlnak!

Ezredes K Őrnagy írta...

Gordon jó, de kell leszbikus szál is. Max Gordon átoperáltatja magát nővé az új, megreformált TB pénzén.
Ez az !!!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Jo, legyen Gizike a demon, akibe mindenki szerelmes.
De akkor mi legyen Ibolyaval, akinek mindenki udvarol?
Es ha ezek ketten iszapbirkoznanak az ulesterem kozepen?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Es a Fospumpa is megprobalja atoperaltatni magat nove, hogy tudja a lepest tartani Gordonnal, aztan elajul, amikor meglatja a szamlat!

Mert Gordonnak volt kiegeszito biztositasa, a Fospumpanak meg nem volt!

Ez az!!!

Ezredes K Őrnagy írta...

Nem jó, a kiegészítő biztosítást a hülyékpártja akarta, Ági II pedig megmondta, hogy ők egyenlőség pártiak, mindenki egyformán fog fizetni.

Ibolya pedig reménytelenül szerelmes Gizikébe, és az NBH-val merényletett kíséreltet meg Gordon ellen

Höndör B. Margit írta...

Gordon NEM operáltatja át magát nővé!
A szakaszvezető-helyettes operáltatja át magát nővé, mert a rövidlátása miatt nincs esélye feljebb jutni a katonai ranglétrán.

Höndör B. Margit írta...

Ibolya végső elkeserédésében átoperáltatja magát férfivé!

Ezredes K Őrnagy írta...

Már megint lefokozott. Pedig én megvédtem. Védje meg magát Tölgy ezek után.

Höndör B. Margit írta...

Ja, hogy miért...
Mert szerelmük a fospumpával csak így tud beteljesedni.

Ezredes K Őrnagy írta...

De mért operáltatná magát át, mikor Gizike leszbikus? Túl nagy csavar.

Höndör B. Margit írta...

Jajmár, sosem értettem ezekhez a katonai hülyeségekhez.
Rajvezető-helyettes?

Höndör B. Margit írta...

Gizike NEM leszbikus!
Azt csak az ellenségei terjesztik, de azokat a Gordon elteszi láb alól!

Ezredes K Őrnagy írta...

Alezredes, ha szabad kérnem.
De értse meg kell egy homo motívum a hülye magyaroknak.

Mondjuk az is jó, hogy a klerikális Tölgy elszereti Gordont, és ezért Gizike keresztüllövi mind a kettőt?

Höndör B. Margit írta...

Hm..idáig ez a legjobb:)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

"Ibolya végső elkeserédésében átoperáltatja magát férfivé!"

Es Gizike, a voros demon beleszeret?
Ekkor kiderul, hogy Gordon az Ibolya es Gizike titkos gyereke (amikor Gizike meg ferfi volt, de aztan nove es voros demonna operaltatta magat) es csaladi osszeborulas van.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Es ha Tolgy klerikalis ES pedofil lenne?

Névtelen írta...

Egy faszt!
kérem alássan, Gizikét még csak-csak bajusztalanítva, de GordonT soha!


Nem hiányzik a KGB-s szál a történetből. Mijez a sunnyogás?

Ezredes K Őrnagy írta...

És vonzódik Gizike hármasikreihez.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike es Ibolya titkos harmasikreihez.
Ezert osszeeskuvest szo.
A Fospumpaval meg akarja a Tolgy szavaztatni, hogy a harmasikreket o gyontathassa szemelyesen.

Azonban Feri leleplezi az osszeeskuvest egy hatalmas ereju parlamenti beszedben es programot hirdet.

Ezredes K Őrnagy írta...

KGB lesz a tánctanára a vörös démon Gizikének. Természetesen síkratyi.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Majd inkabb jegre viszem a voros demon Giziket. Labtores garantalt.

Ezredes K Őrnagy írta...

A jégtánctanárok is buzik

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szerintem inkabb a sajat idejeben is elavult harckocsik szerelmesei a buzik.

Ezredes K Őrnagy írta...

Kire gondol? Turán?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Igen, a turanozas a buzik egy titkos jelszava. El se merem mondani, mit jelent. Olyan ... olyan buzis dolgot.

Maga kodolt kepeket kuldozget itt, Ornagy.

Ezredes K Őrnagy írta...

A hajók nőneműek.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Leszbikus uzenetekre valtott at?

Névtelen írta...

Ezek a képek nyilvánvalóan homoerotikusak. Azok a nagy lövegek...

Ezredes K Őrnagy írta...

Hát a Helgolandon nem sok löveget lát Tölgy. Maga ott is péniszeket lát, ahol nincs.
Maga buzi.

Ezredes K Őrnagy írta...

Ahol nincsenek. Kezdek hunglishul beszélni.

Ezredes K Őrnagy írta...

Na ehhez mit szólnak?

Névtelen írta...

Őrnagy,
ne fárasszon.
Berakott egy Helgolandot, terelésképpen, és előtt egy csomó mindenféle önjáró löveget.
Szoci maga, hogy mellébeszél?

Ezredes K Őrnagy írta...

Önjáró löveg :DDDD

Ez pedig a világ valaha volt legnagyobb lövege, több tiszteletet.