2007. szeptember 13.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szent Szólásszabadság

Csicsika megvolt és ahogy megébredtem és kitakarítottam a hülyéket a blogomból, hirtelen látom ám, hogy egy bazi nagy felhő kúszik Köztársaságunk kéklő egére. Az ember egy kicsit nem figyel és már korlátozni is akarják a szólásszabadságomat. Bocs. A szólásszabadságunkat. Ez aztán egyből kiverte az álmot a szememből és nyomban fellobbiztam magam az Index főoldalra.

Nyomom tehát.

Zsidózni csak a hülye zsidózik. Ezen felül mondjuk a retardált konzervatívok zsidózhatnak, de velük ki törődik ugye, az egy alacsonyabb rendű létforma. Civilizált polgári-szuverén-urbánus elit legfeljebb cigányozik, de azt is csak módjával. Olyan ez, mint a köpködés. Kurva jól esik, de a széplelkek kiakadnak rajta. Mértékletesen elitek, csak módjával cigányozzatok, nehogy megártson.

Na most nehogy má' néhány hülye miatt megjelenjen a gondolatrendőrség! Képzeljétek csak el, mit sem sejtve ültök a fürdőkádban és a Hegedűs a háztetőn című musical méltán népszerű betétdalát artikuláljátok, erre rajtatok üt a jard: maga itt zsidózik? Bárkivel megtörténhet, senki sem lesz biztonságban.

Vagy mondjuk igazi elitszórakozásként egyszerre egy tucat nicken nyomjátok a fórumon a legordasabb nácidumát - a Mester tudja csak igazán, milyen jó az - hogy aztán másik tucatnyi nicken a közállapotok szörnyű voltán sápítozzatok, erre megjelenik egy ünneprontó és beperel. Nehogy már azt a kevés örömöt is elvegyék!

Mondjuk nekem más szempontjaim is vannak.

Hihetetlen, hogy mennyi sok arc nyomul már a médiában, tévécsatornák tucatjai, portálok ezrei, ráadásul újabban még a bloggerek is, hogy lesz így a sztárolás meg a véleményformálás? Néhány újságírót ideje lenne kirúgni már, akkora a tülekedés.

A tülekedésből pedig ki kell tűnni. Akárhogy.

Hogy a faszba tűnjek ki, ha nem értek semmihez, de nem is lehet majd bebaszni valami nagyot a média békalencsés tavacskájába, hogy a loccsanásra meg a nyakukba ömlő trutyira az emberek felfigyeljenek? Újságírói munkát végezni nem fogok, mi vagyok én, hülye médiaszakos bölcsész? Hát nem.

Egyszerűen muszáj, hogy ha az kell, kitehessek egy kis önkényuralmi jelképet, vagy
bedobhassak egy gumicsontot.

Mert ha ezt nem csinálhatnám, melyik hülyemagyar olvasna engem?

Úgyhogy hamar, álljunk ki gyorsan a szólásszabadság mellett. Amúgy is ideje lenne valami szép dolog mellett kiállni, csak a változatosság kedvéért. Még ha önérdekből is.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

White man cant jump avagy a a gojok és motorosaik annyira hülyék, még zsidózni sem tudnak normálisan. Pedig ha tudnának olvasni, mert ugye nem tudnak akkor a Mester régi kommentjeiből tudnák hogy zsidózni "csak pontosan" lehet. Ezt egy nyolcéves cigánygyerek is tudja. Azt viszont nem tudja, hogy ha ezt egy webkettes blogban témaként vetjük fel, a sok proli vitázni kezd majd és az nagyon sok marcipántortát jelent.

Éljen az elit, vesszenek a kacsacsőrű emlősök!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bizony, hogy jönnek erre a témára az internet polgárai, mint marcipántortára a döglegyek.

Még szerencse, hogy a Mester pontosan zsidózik. Ha meg nem pontosan zsidózik, azt csak azért teszi, hogy megmutassa, milyen szánalmas a hülyezsidózók produkciója.

Maga szerint a döglegyek is kiirthatók? Vagy csak a kacsacsőrű emlősök?

Névtelen írta...

KGB, a döglegyek hála égnek hullanak maguktol is rendesen, a maradék arra jó h lehessen velük riogatni meg mutogatni rájuk. De tényleg undoritoak és annyi eszük sincs mint egy marék lepkének.

A Mester ujonnan biztos sok állatosmesét olvashat mert rászokott az állatos hasonlitgatásokra és szavakra.

Lényeg: tudja hogy a következő poszt a fosgejzir képzelt saját változata lesz az öszödi beszéd stilusában az eredeti kiszivárgásának évfordulójára.

Egész hétvégén ezt fogom várni...

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem volt blogbejegyzés ma. Pedig úgy vártam.

Hogy tartsam így a lelket a TETÜK-ben? Már a Mester kétnaponkénti blogolása is csökkentette a szenvedélyt, most meg ez a csonka hét ...

Elkeserítő.

De legalább készülhetek az igazságbeszédemre.