2008. október 31.

Bauer
Fospumpa

Azonnal tisztáznunk kell valamit. Ti, hülyepárti droidok állandóan azt kérdezitek tőlem, hogy merek írni a Fospumpáról amikor nem is ő kormányoz!?

Mégis mit képzeltek ti magatokról?


Akkor írok róla, amikor akarok, annyit, amennyit akarok.

Bármilyen témából és bármikor ki tudom hozni, még a komcsik államcsőd-kormányzásából is, hogy baszdmeg, Orbán egy sötét fasz. Tudjátok az a nagy gond, hogy ti egy Fidesz nevű pszichózis kárvallotjai vagytok és kényszerzubbonyszaggatóan reagáltok mindenre ami ellentmond a Fospumpa pontagyú populizmusának, ha pedig nincs igazatok (sosincs), akkor meg annál inkább ugatéroztok itt.

A Fidesz nevű kezelhetetlen lelkibetegségetek csak olyan 'újságírást' fogad be ahol minden cikknek az a vége, hogy Gyurcsány mondjon le és a Fospumpa vegye át tőle a hatalmat! Ha véletlenül az van benne, hogy a vödörfej faszságokat beszél (mint mindig) akkor zsidóztok, komcsiztok, büfögtök és feljelentetek a MUOSZ-nal.

Tudjátok milyen szellemi szinten vagytok mind?

A buta plakátragasztó-debilitaszos kisfaszokénál is mélyebben. Képtelenek vagytok ugyanis leszállni a szellemi vezetőtök faszáról.

Ami a ti szuverén döntésetek, kedves egézségetekre de azért azt ne várjátok tőlem vagy mondjuk a Zsoltitól, hogy csak köhögtök egyet és szimpátiaalapon beszállunk a ti szánalmas kis dzsihádotokba.

2008. október 30.

Kovátsch Gamma Bertalan
Feri

Feri, megmondtam vagy nem? Én hittem benned, azt hittem, hogy te vagy a Remény, hogy nem leszel madámja Piacban és Versenynek nem hívő seggfejeknek. Azt hitted, a projektekért csináltam? Azért, hogy legyen mit elveszítsek a tőzsdén?

Nem, Feri. Én úgy gondoltam, melletted állva taníthatom az egész hülyenépemet arra, mekkora barmok voltak, hogy engem egy kisebbségi komplexusos seggfejnek tartottak. Elárultál engem és a Projektet, hagytad, hogy a keselyűk megtámadjanak. Rossz tanácsadókra hallgattál és most tessék, itt van.

Én kiblogoltam az Igazságot előre, te pedig nem blogoltad ki. Akkor most melyikünk a nagyobb blogger?

Újrakezdhetjük, Feri? Te meg én, újra? A legyőzhetetlen páros?

Gondolkozz el ezen.

2008. október 29.

Kovátsch Gamma Bertalan
Lelki

Válságban vagyok, elitek.

Van-e értelme az életnek? Megjavítható-e a világ blogolással? Lehetünk-e jobbak blogolás által? A francba a többiekkel: lehetek-e jobb blogolás által? Vagy legalábbis híres és gazdag?

Amikor már Gizikének is elege van a Fospumpából. Amikor Prosztó se tudja már követni a blogot, pedig grafikonok is voltak! Amikor az Őrnagynak a posztok csak gondot okoznak, mert nem tudja a tankos-kézigránátos afgán szőnyegeket megszerezni Kisőrnagynak.

Ilyenkor a blogger elgondolkozik, jó úton halad-e.

Tényleg, lehetnénk állatfotós blog.



Vagy traktálhatnánk az olvasókat a hullámként rajtunk átsöprő érzésekkel, amikor egy vadidegen a májunkba könyököl a buszmegállóba és még kreténnek is nevez.


Esetleg foglalkozhatnánk ismeretlen, senkit sem érdeklő emberek életével.



Amíg ezen gondolkodunk kollektíve, addig csak egyet mondanék.

A posztkomcsik és az Úr legalább a válságból megértették, hogy ez nem mehet így tovább, míg a Fospumpa egy akkora fasz, hogy még most se fogta fel! És miért nem, bazdmeg? Azért, mert az Úr nem tökéletes, de mégis ő a kisebbik rossz, míg Orbán csak egy fospumpa! Fospumpa, fospumpa, fospumpa!

2008. október 28.

Höndör B. Margit
Hirdetés

ELIT!

Reggel Zámbó Árpira ébredtél, macskáid a sarokba pisiltek, és már egyáltalán nem is látszik a szemed, ha tükörbe nézel?
Tele van a hócipőd a Tirpákblogon uralkodó szervilizmussal?
Általában kiütéseket kapsz attól, hogy állandóan a Fospumpáról és az Úrról diskurálnak kedvenc blogodban?
Ha még egyszer meghallod, mekkora ász az egyik, és milyen gyökér a másik, beleharapsz az asztalba?

Cefre-tin+ gyógypepszin!
Sándor is ezt használja!
PH érték az egekbe, szabad gyökök a levesbe!
Élvezd te is a tartósan sima hónalj frissességét!

Ilyen voltál és ilyen is maradsz!

2008. október 27.

eN
Lazac

Elitek,
ezekben a válságos időkben sem lankadhat figyelmünk, a tőzsdecápákpontyok köztünk vannak. Node ezek nem amolyan gülüszemű, nagyorrú népellenségei mint ahogy a Fospumpa próbálja elhitetni, ők nem ellenünk vannak, ahogy az antilopcsordából a gyengéket felfaló oroszlánok is az egyensúly fenntartása, a Verseny, ha úgy tetszik az evolució eszközei. Ezért kötelessége minden elitnek most a tőzsdén jeleskedni ahol mint tudjuk nem a céget, hanem a teljesítményt értékelik. Pontosan ahogy a politikában is: ha az Úr megszorít amíg a Fospumpa igérget, mi elitek hideg fejjel az Urat választjuk, hiszen tudjuk ki akarja a javunkat, és ki az aki mindent megtesz a hatalom megszerzéséért. Nos, aki a Fospumpának hisz, az megszívja. Mivel elitnek lenni sokáig azt jelentette, hogy nem tudjuk mi fán terem a pénz, bevezetlek benneteket a tőzsde titokzatos, ámde izgalmas világába.
Az alapfogalmakkal nem fárasztok itt senkit, azokat mindenki ismeri, az elitek úgyis a határidős piacon jeleskednek. Amint említettem, az elit nem a szívére hallgat, hanem az eszére, amint a Gyuri barátom is teszi. Fontos, hogy az ember drágán vegyen és olcsón adjon el. Vagyis ööööö... fordítva. Az előbbit betudhatjuk a Fospumpa kesztyűbábjának. Ilyenkor az elit elemez, kivár, a Fospumpa úgyse tudja sokáig természetellenes irányba fordítani a folyamatokat. Szóval hol is tartottam? Jaigen.
Két fontos fogalom van: a short és a long. Elitek bemagolni! Amint mindenki tudja a short esésre, a long növekedésre spekulál, mikor melyikre van igény. Az opciókba most nem megyek bele, azok olyan nemelit dolgok, és Miskolcon sem említették, tehát nem fontosak. A shortot és longot nemcsak az értéktőzsdén, hanem árutőzsdén is lehet csinálni, például ilyen válságos időkben az olajlong a tuti.
Felvetődik a kérdés, hogy mit csináljon az elit mikor a tőzsde zárva van? Gyakorol. Itt van például a reformerek kedvence, a diktátorszimulátor, valamint a világszimulátor. Minden elit nagyszerüen megtanulhatja hogyan működik a világ, pontos és hiteles képet kapva a tőzsdén kívüli életről. Ha meg kedve szottyan, akkor akár azt is kipróbálhatja milyen Fospumpának lenni.

Sajnos a prolik -mint minden jóból- ebből is kimaradnak, de azért nekik is van móka (az adófizetésen felül), bárkiből lehet milliomos. Akár dollárban. Íme.

2008. október 25.

Kovátsch Gamma Bertalan
Mikró

Muhahaha, most jól megmondták a sok hülyemagyarnak! Itt lábjegyzetben megjegyzem, hogy hülyemagyar alatt csak azt a sok hülyemagyart értem, akik szerint Magyarország nem egy primitív szarrakás. Akik nem tudják megérteni a történelmi igazságot hülyeország címere mögött. Akik még nem tanultak meg kicsik lenni.

A sok seggfej.

Mi, szuverén értelmiségiek azonban tényszerűen gondolkodunk és tudjuk, hogy ez a hülyeország egy primitív szarrakás. Kurva nagy öröm, hogy ezt most a képébe vágták a sok faszfejnek! Majd most elgondolkodnak, hogy nem hallgattak rám, a blogoszféra Adyjára és Nagy Lajosára, hanem történelmietlen, royalista szimbólumokat imádtak aranyborjú gyanánt! Főnix, bazdmeg, főnix! Nem lesz itt főnix, barmok, továbbra is szartúrás lesz, mert nem voltatok képesek felismerni az Értéket, Amit Hozzáadok, hanem köpködtetek és fújoltatok. Nem rám, csak felém, mert annyival vagyok felettetek, hogy innen egészen mikrónak látszotok. A köpetetek még csak nem is látszik, olyan kicsi.

Elmondom még, mit nem látunk mi, spekulánsok innen a magasból. A fospumpa Orbán Viktort nem látjuk, aki olyan mikró, hogy még a hadonászása is alig kivehető. Mert mi meglehet, hogy beragadunk egy pozícióban a kibaszott OTP részvénnyel, de egy olajlong majd új reményt ad. Az olajlong ad új reményt és nem Orbán Viktor. Bazdmeg, a Fospumpa azt se tudja, mi az a részvény, még a tőzsdét is bezáratná.

Én tudom. Bebuktam az OTP-t. Nem mikrónyira. Ezért vagyok elit.

2008. október 24.

Bauer
Óda az Úrhoz

Köszönjük, hogy velünk maradtál,
és kormányzod a szeretett Hazánk.

Köszönjük, hogy kivéded az árvizet
és legyőzted a gaz Wall Street-et.

Köszönjük, hogy rajtunk a nagyvilág szeme
és kis forintunk újra érdekes.

Köszönjük, hogy ernyő vagy a barna esőben
és betontömb a nemzeti ünnepen.

Köszönjük, hogy az idősekkel meleg vagy,
a bankokkal viszont jéghideg.

Köszönjük, hogy értünk ejted könnyeid
és nekünk írod majd fontos könyveid.

Mi érted szorítunk összefogva! A Jótündérre
nem várunk, hisz már rég megérkezett.

Te vagy az.

Szivárvány Költők Társaság, 2008. okt 24

2008. október 23.

Prosztó M. Beléndek
Játsszanak normális játékokkal, az Isten szerelmére!

Zombis







Hidat tologatni, miiii? Csivitelő madárkák tilinkózása közepette, miiii?

(Aki kórképet állít fel rólam, azzal közlöm, hogy az utolsó játék az én gyerekkoromról készült és szívesen találkoznék vele...)

Höndör B. Margit
Reggel van és esik

játék

2008. október 22.

Bauer
Wordpower

Ferenczy A. Szidónia
Háromszáz



Háromszáz sok mindenre képes.
Megvédte a thermopülai szorost is a perzsáktól.
Idehaza derékbatörte a reformokat.
Nincs igazság.

2008. október 21.

Höndör B. Margit
Bodyffi Sándor Endre: Én

Barna varangy brekegése
Veres szelek szellentése
Mit nekem az ocsmány férgek
Sárfekete bégetése!
Rongy népség! Én ember vagyok!
Harcos, büszke, dacos, kemény!
Engem szidtok büdös szájjal
Mint megannyi torz kelevény?

Aki vagyok, ÉN, a Mester
Nemes gőggel így kiáltok:
MIT NEKEM TI ZORDON KÁRPÁTOKNAK
FENYVESEKKEL!

Bukásomra ne várjatok
Lófaszjancsik, fosgejzírek!
Fényes lelkem nem törik meg
Még a cipőmig sem értek!
Tirpákbánat, szívbokréta
Szép ajkamról száll felétek
Kotródjatok az utamból!
Sosem lesztek ilyen kékek!

RABOK LEGYÜNK, VAGY SZABADOK?
EZ A KÉRDÉS!

2008. október 20.

Kovátsch Gamma Bertalan
Hülyékkel nem foglalkozom

Tóta W. Árpád fellépése a 2008 okt. 20.-i Kontrában, ahol a MÚOSZ etikai bizottsága elnökének magyarázza az írásművészetét. A Mesterben egy Ady és egy Petőfi után egy Nagy Lajos is elveszett, de hülyékkel ezután se foglalkozik.

Höndör B. Margit
poszt

Megmondom az őszintét: kifejezetten örülök a MÚOSZ reagálásának, végre van valami igazán komoly történés megint a világban! Utoljára akkor voltam ilyen izgatott, mikor Tomket Béla akciózott túrórudinak öltözve a Pitypang utca és a Nefelejcs utca sarkán másodmagával, és akkor most fel is szólítom KGB-t, hogy azonnal öltözzön be balaton szeletnek a tervezett utcai ürítéses performanszához! Köszönöm.
Hónapok óta csak punyik az ország,a világ, marginális kérdések ülnek tort a blogban is, világválság,nemzeti csúcs, kit érdekelnek ezek?? Tirpákbokrétás a Mesterre kíváncsi, az alkotási folyamatra, a gondolatmagoncok kicsírázására, a szavak mögött megbújó emberre, ez érdekli a rendes tirpák elitembert. Tudja ezt a Mester is, mi másért szentelt volna külön posztot a MÚOSZ levelének, amire amúgy tojik, el sem olvassa a kis szemeivel az ilyen vádaskodásokat, leperegnek róla az efféle aljaskodások, annyira felette van az ilyesminek, miegymás.
A Mester ezt a posztját a mi kedvünkért, értünk írta, elitek!
Most a meghatódástól nem is igen tudok többet írni, egyebekben csatlakozom inkább a KGB által leírtakhoz, egyrészt véletlenül teljesen igaza van, másrészt ne felejtsük el, mekkora utat kellett bejárnia ehhez! (utalás erre: http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/10/witz.html)

2008. október 19.

Ezredes K Őrnagy
Véres kardot hoztam!

Tirpákok! Véreim! Főelit!

Tűrhetetlen támadás érte a minap Mesterünket. Mivel ő a szabadversenyes kapitalizmus, a Piac, a Haladás, a Társadalmi Igazságosság, a Felvilágosodás, a Reformok, a Kereszténység már nagyon sok áldozatot hozó Igaz Harcosa, ezért meg kell védenünk.
Felvettem a kapcsolatot régi west-pointi barátaimmal, az orosz és a brit ivócimborákkal, és hajlandóak segíteni a védelemben, így nem kell a Biztonsági Tanácsot összehívni, valamint a NATO-t sem kell riadókészültségbe helyezni. Néhány harci egységet a rendelkezésünkre bocsátottak, íme néhány kép Maguknak a GoogleEarth-ről, hogy ne féljenek, jó kezekben az ügy. (Ezeknek a Mestert gyalázó retardált kreténeknek a székháza közelében pár napig ne sétáljanak a saját érdekükben.)






















2008. október 18.

Kovátsch Gamma Bertalan
Elhatárolódás

A mai nap folyamán példátlan támadás érte Mesterünket egy szemétláda és hitvány szervezet részéről. Nyomorult kis patkányok próbálták kikezdeni a magyar újságírás viharfelhőktől tarajos egének egy olyan állócsillagát, mint a Mestert. Ürügyet próbáltak fabrikálni egy olyan cikkből, amelyet a Mester szerényen nem a legjobb cikkének tart, de a mi szívünkbe örökre beégette magát.

Innen üzenjük a MÚOSZ lófaszjancsijainak: figyeljetek, bűzös nyálkaférgek! Ti zsugorodott agyatokkal fel se tudjátok fogni a mondanivaló mélységének és a stílus akrobatikájának azt az egységét, amely a Mester munkásságát oly jellemzi. Akkor meg mit ugattok a bűzös pofátokkal? Húzódjatok vissza a fekáliás odúitokba és ott silabizáljatok valamit, amit meg tudtok érteni, mondjuk a Rákosi összest. Bayer és a Mester egy kalapban? Hát mit mertek ti? A Mester a Jó, aki Velünk Van, Bayer pedig a Rossz, akit Utálunk, ezt nem lehet megérteni, véglények? Az ilyen rágcsálók, mint amilyenek ti vagytok, nem érdemlik meg, hogy a böfögésük potenciálisan elitközönséget fertőzhessen. A Tirpák Akciócsoport nevében ezennel

fatvát

hirdetek meg a MÚOSZ összes termékére és utasítom a blog összes olvasóját, hogy a MÚOSZ-tól semmit ne vásároljon. Majd amikor éhesen, nyomorultan fogtok alamizsnáért kuncsorogni - és nem kaptok, galandférgek! - akkor majd rádöbbentek, kivel húztatok ujjat.

Ja, és el is határolódunk tőletek.

Ezt most kurvára megszívtátok, seggfejek.

Ezredes K Őrnagy
M-26



Elitek és Gizike!

Fontos médiatörténeti eseményhez érkeztünk el, megjelent a Páncélosok című újság.
Kéthetente jelenik meg, minden számban egy 1:72-es tankmakett van. Egy év múlva lakás minden pontján kis tankokat helyezhetünk el. A T-34-es természetesen a monitorra való.
Az első, kedvezményes árú számban egy M-26 Pershing makett van. Nem különösebben kedvelem a típust, bár 45 tavaszán elvette rendesen a Tigrisek magabiztosságát,(a Comettel együtt persze), mint Fospumpának a Nemzeti csúcs.
Koreában viszont elég hatásosan pusztította a haladó T-34-eset, meg a kínai önkénteseket is, mint az Úr a Fospumpát 2006-ban. Viszont az IS-3 láttán összecsinálta magát rendesen a Pershing személyzet. Ettől a tanktól még Patton is 3. Világháborút vizionált, mikor végig kellett néznie egy vörös téri díszszemlét. Ha-ha-ha-ha
A következő számban T-80-as makett lesz, fenyítés terhe mellett kötelező darab minden Tirpáknak.

2008. október 17.

Kovátsch Gamma Bertalan
Kolbász

Értjük mi a tréfát, csak nem szeretjük. Kivéve, ha a Fospumpát alázza valaki, olyan röhögnivaló mindig jöhet. Kökény bloggertárs megmutatta nekünk, hogy bármi, szó szerint bármi alkalmas arra, hogy a hülyék pártja Vezérének szánalmas melléfogásaira asszociáljunk. Mi sem maradhatunk le, fogadják szeretettel szerény próbálkozásunkat.

A Viktor hazudik. Kíváncsi vagyok, rádöbben-e a hazugságaira, amikor kolbászt tölt.

1.8 kg sertéshúst (dagadó) nagyobb lyukú tárcsán ledarálva, ízlés szerint sóval, őrölt borssal, 4 dkg pirospaprikával, 1 gerezd zúzott fokhagyma kifőzött levével, fűszerezzük.

Viktor, a Magyar Nemzetben majd 1800 kilót sertéshúsról, 400 kiló pirospaprikáról és 1000 gerezd fokhagymáról lehet olvasni. Azért te csak használj 1.8 kiló sertéshúst, 4 deka pirospaprikát és 1 gerezd fokhagymát.

Hozzáadva 2 dl tejben ázott 5 zsemlét a tejjel együtt, jól összegyúrjuk.

Látod, rendes hozzád ez a recept. Csak 5 száraz zsömle és két deci tej kell. A Fidesz 2 milliárdos adósságát ez már alig növeli.

2 m tisztára mosott kolbászbélbe töltjük, majd kb. 30 cm-es távolságban megcsavarjuk.

Tudod, két méter, mint a szőlőkarók távolsága Sárazsadányban. Voltál ott valaha, Viktor, vagy csak taggyűlésen? Még ha nem is ti nyertétek a legtöbbet, akkor is biztos megcsinálta helyetted a zöldmunkát más.


A bélvégeket csomózzuk.

Csomózzuk. Mint a kötelet a nyakon a Kövér Laci.

A kolbászokat hideg vízzel lemossuk, szikkasztjuk.

Addig, amíg piros-fehérek lesznek, mint az árpádsávos zászlók a Fidesz gyűlésein. Szikkasztáshoz fel is akaszthatod, de ne feledd a hokedlit, különben nem éred fel a gerendát.

Középmeleg sütőben, 10 dkg forró zsírban sütjük.

A polipot viszont nem sütőben kell készíteni, hanem roston, zsír helyett egy kis olajon.

Frissen készítjük, sütjük, tálaljuk.

Pálinkát is ihatsz hozzá, ahogy a vesztesek szokták. Aki folyton csak veszít, meg is értem, hogy folyton bepálinkázik és veri az asszonyt.

Mi, győztesek, csak vizet iszunk, minket az is feldob.

2008. október 15.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ich bin ein Spekulant

Bevezetésként kezdjük a paralimpiával. Azok a rémisztő, deformált testek és még versenyeznek is! Iszonyatos ötlet, legalább annyira, mint az afgán szőttes ott baloldalt. Látványos példái annak, micsoda agyament faszságokra képesek emberek, ha nincs jobb dolguk. Úgy mellékesen megjegyezném, hogy legalább akkora faszságokra, mint az istenhívők. Azt hiszik a pontagyúak, hogy a paralimpiásokat, a Down-kórt és a torokgyíkot direkte az emberiség szórakoztatására teremtette a Nemlétező. Nem, lófaszjancsik, elárulom, hogy ezek egyszerűen orbitális seggfejségek, melyeken túllép az elit.


Ennyit akkor a paralimpiásokról és az afgánokról.

Most akkor áttérnék a kretének másik fajtájára. Azt mondják, bazdmeg, hogy ők nem fizetnek, ők nem kúrtak el semmit. Csak így. Hogy ők nem fizetnek. Mintha netán az Úr tehetne arról, hogy nincs pénzük, amiből fizethetnének. Baszod, mit tehet arról Feri, hogy nincsen a magadfajta katatonnak pénze? Tán Feri tehet arról, hogy a hülye magyar parasztja képtelen annyi pénzt termelni, hogy abból kifizethesse az Igazságos Társadalomnak megfelelő mértékű adókat? Egy nagy büdös lófaszt. Erről ti tehettek, barmok, ti nem tudtok elég Értéket Hozzáadni, azért van a baj. Ha mindegyikőtök tőzsdecápa lenne, akkor büszkén leróhatnátok a kötelezettségeiteket a Közös irányában és még nektek is maradna. Így viszont lehet pofát befogni és abbahagyni a rinyálást.

Akkor most áttérnék a spekulánsokra.

Ti vagytok a spekulánsok. Ha utáljátok a spekulánsokat, magatokat utáljátok. A számla nélküliség megy, ugye? A szlovák rendszám? A minimálbér? A leköltségelt mindenféle? Ha a spekulánsokat bántják, titeket bántanak. Azt pedig nem hagyhatom.

Ha bántják a spekulánsokat, én is spekuláns vagyok.

Az EKHÓ az én spekulációm.

Ich bin ein Spekulant.

Ferenczy A. Szidónia
minden óóóóóó

"Az nem reform, hogy a többiek változzanak meg. Az nem reform, hogy egyébként kiállunk és mondjuk a népnek a mantrát."

napi idézet az évezred legfelkavaróbb igazságbeszédéből


Nagy nap ez a mai. Kibújt a szög a zsákból. Mégsem mindenható a piac.
kellenek a zemberek, de a sok hülyemagyar, aki mindenből kihúzza magát, ezt nem érti.

pedig egyszerű, drága cselédeim, fizetni kell.
- ha belföldi válság van, akkor azért
- ha nemzetközi válság van, akkor azért

Nem győzöm magyarázni, az államnak nincs pénze - hogy miért nincs, azt ne firtassuk. Most a múltat végkép eltöröljük, és a jövőre koncentrálunk. Együtt hajtunk a csúcsra, ahol ott vár bennünket a nagy magyar konszenzus. Közvetlenül a bölcsek köve mellett.

Pénzetek nektek van, hát adjatok. Ha mi csinálunk pénzt az nem jó, mert lassan már a parlamentet is el kellene adni, de senki nem vesz olyan házat, ami feszt körbe van állványozva. Meg egyébként is hogy nézne már ki, ha a honatyák is csak belépővel mehetnének be a szokásos heti szájkaratére, és még a parkolásért is fizetni kellene.

Szar nép ez a magyar, mert azt várja, hogy a szén magától feljöjjön a bányából, meg autópálya nőjjön ki a semmiből, cakompúder, völgyhíddal meg alagúttal. Hát azért kérem fizetni kell. Ráadásul a zembereknek kell fizetni. Hülyécskéim, a válság mitől lenne más? Kátyúba hajtott az ország szekere, mert valamelyik populista hülyegyerek kifogta előle a pannon pumát. Most onnan hozzuk vissza, mint a múltkor. Emlékeztek ugye, az se fájt. Most se fog, nem kell félni. A sok hülyepopulista vészmadár előbb a válsággal riogat, most meg a megszorítással.

Mindenkitől egy kicsit kérünk csak. Új Pumát az állam se kap ingyen.

Elvisnek üzenem, hogy a piac önjavító. Csak kenni kell egy kicsit.

2008. október 14.

Kovátsch Gamma Bertalan
Lapozzunk

Nehogy Gizike postja legyen felül.
Egy kis nyugtató zene bevásárláshoz.

Höndör B. Margit
Lapozzunk

KGB posztjáról, ne az díszelegjen elöl.
Music!

Mindenkinek, aki szereti...:)

És ezt ne felejtsék el kitölteni holnapra!

2008. október 13.

Kovátsch Gamma Bertalan
Witz

Figyi, kurva vicces is tudok lenni. Zsolti írt. Förtelmeset. Megmondta a Petya is. Más nem nagyon. Azért kell nekem. Petyát időnként nekem kell segíteni. Mint a kémkedő KDNP-vel is. Megmondta a Petya. Aztán megmondtam én. Így megy ez.

Szóval figyi, ez most vicces lesz. Kacagni kell rajta, értitek. Nehogy aztán félreértsétek! Mint a neutronbombát! Hahahaha! Valahogy így.

Tehát akkor a witz. Most jön. Hogy asszongya.

Vannak a zsidók. Képzeljétek, a zsidók! Hát megszakadok a röhögéstől, muhahahaha!

Szóval a zsidók büdösek. És szőrösek. És nyál csorog a pofájukból. Ezt persze csak viccből mondom, nem igaziból! Ha rágondolok, gurulok a nevetéstől! Büdös-szőrös-nyál, muhahahaha!

Aztán vérvád van, Solymosi Eszterke, és a zsidó röhög, egyre csak röhög, röfögve, hörögve, taknyot frecskendezve, horgas orral, rondán, utálnivalóan!

Nem bírom tovább, fogjatok le!

Vagy inkább guruljunk együtt a röhögéstől.

2008. október 10.

Kovátsch Gamma Bertalan
Mob rule

Megmondtam? De mennyire megmondtam! Kurvára megmondtam már réges-régen, az nem megy, hogy a Fospumpa mindig hazudik, az Úr pedig csak nyomja kurvaőszintén. Csak becsúszik egy kis hiba, egy pillanatnyi megbicsaklás, egy pillanatnyi elmezavar és már meg is van a baj. A Fospumpa igazat mondott.

Azt mondta, hogy szarik a fasisztákra.

Huh, lesz itt pofáraesés! Évek óta ez megy. Évek óta hergeli a Fospumpa a fasisztákat, hogy gyűlöljék az Urat, amikor pedig az Úr csak a programját hajtja végre. Arra irigy a Fospumpa, mert neki programja nincs. A fasiszták pedig csak tombolnak, gyújtogatnak és ha nincs jobb dolguk, népszavazásra járnak és milliószámra leszavaznak a reformok ellen.

Ugyanez vár a Fospumpára is. Aki fasisztákra támaszkodik, fasiszták által vész el. Arra hivatkoznak, a fasiszták mennyire utálják az Urat? Közvéleménykutatásokat lobogtatnak, milyen sok fasiszta rúgná ki az Urat? Ugyanezek a fasiszták a Fospumpát is utálni fogják.

Ezt ismerte be most Orbán.

Most már persze veszett fejsze nyele. Nem hallgatott rám, megszívta. Mert én megmondtam neki előre.

Sose rendezz népszavazást, mert akkor a fasiszták dönthetnek. Nekik pedig fospumpa a szájukba, nem döntési lehetőség.

2008. október 9.

Bauer
Fospumpa is back

Két dologban vérprofinak számítok, a Fospumpa-gyűlölet és a tévékritika. Így a héten ajándék érkezett, új adása volt a Fospumpa tévének. Megnéztem, kijegyzeteltem, szóval let's start the fun.

Először is, ez az OV-TV egy dögcsatorna. Orbán mint valami limuzinos popsztár válaszolgat a saját kommunikációs vezetőjének, aki jelen esetben egy szőke nő és nem egy zseniális Gréczy Zsolt. Miért nem ír blogot? Ja, hogy a pc-t nem ismeri, bocs.

Szóval ebben a diktátori pózban üzente meg a Fospumpa a hülye pontagyú szavazóinak, hogy lesz itt még bazmeg, a neonácijainak pedig, hogy ő bizony pofonokat fog osztani ha elkezdenek Orbán Takarodj!-ozni.


Gratulálok.

Elolvasta és felfogta az Őszödi beszéd üzenetét? Kurva sokáig tartott, az biztos. Előtte azért szétveretett mindent, reformokat, fővárost és a koalíciót. Közben felduzzasztotta a Hülyék Pártját még több hülyeszavazóval. Most meg bevallja, ugyanazt fogja csinálni mint az Úr és a visszhang is ugyanaz lesz. Lefordítom: hazudott reggel, délben és este. Sőt, még délután is.

Mit fog mondani majd ha el kell számolnia, hogy nem jött el a Kánaán?

Semmit. Vízágyúztatni fog, könnygázt fújat és keményebb lesz mint Horthy bármikor. Boszorkányüldözés is lesz és a kritikusai szájkosarat kapnak. (Wittner Mária megvan?)

Csak szólok, az enyémet hiába akarja majd, mert én leszek a leghangosabb, csak figyeljétek és read my lips.

Első kérdés: hol a programod, stupid?

Kovátsch Gamma Bertalan
Az Index egyetlen szerzője

Nagyon ideje volt egy újabb elismerésnek ezekben a nyomasztó időkben. Miért, nem úgy van, hogy az Indexesek közül csak a Mester tud írni? De így van és most nem kisebb tekintély mondta ki, mint Buda Péter. Igazad van, Petya, Árpi egy zseni, azért is rajongunk érte ezen a blogon.



Szily Lászlónak pedig innen üzenjük, hogy bekaphatja a fospumpát, ha az Úrról ír perverz förmedvényeket.

2008. október 7.

Kovátsch Gamma Bertalan
Válság van

"Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel. Hogy a maga biztosság mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés."

Most jól megszívja a sok seggfej.

Hányszor téptem a számat, hogy ne vegyétek meg a plazmatévét, hogy ne menjetek nyaralni Törökországba, hogy húzzátok meg a nadrágszíjat. És ti? Szartatok ti az én tanácsaimra. Azt hittétek, örökké tart az aranyláz. Most aztán jól megszívjátok. Jön a bank embere és viszi a lakást, a kocsit és a gyereket is.

"És én magam, amit korábban egy évig nem tapasztaltak tőlem, az elmúlt egy hónapban talán háromszor kezdtem el üvöltözni és kiabálni, nem bírva mindennek a feszültségét a tárgyalásokon. Nem a kollégákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, hogy húzzatok már a picsába ezzel. "

Most végre itt az idő. Most kiderül, ki termelt elég hozzáadott értéket ahhoz, hogy Lancia Thesisen járhasson. Nem ti, hülyegyerekek. Hanem én. Mert én nem vettem fel hitelt és nem próbáltam elkerülni a begyűrűzést. Én egyszerűen és nagyon konzervatívan felvettem a pénzt. Azt a pénzt én azért kaptam, hogy nektek megmondjam, hogy meg kell szorítani a nadrágszíjat. Apait-anyait beleadtunk, nem rajtunk múlott. Hülyék vagytok, megérdemlitek a sorsotokat.

"Nézzétek. A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata."

Tulajdonképpen örülök ennek a válságnak. Megmondta nektek Feri az igazat, nem hallgattatok rá. Megmondtam én a blogon, nem hallgattatok rám. Megmondtam rajzfilmben, nem hallgattatok rám. Akkor majd most meghallgatjátok a végrehajtótól. Majd nézem a Thesisemből, ahogy kipakolnak titeket a lakásotokból. Megérdemlitek, seggarcok.

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. "

Höndör B. Margit
Mai kedvenc



Triclops: Lovesong for the Botfly

2008. október 6.

Prosztó M. Beléndek
Verést mindenkinek ma is

Született egy búzasör után

Az élet
Prosztó M. Beléndek verse

Az élet olyan, mint a CDO kötvény,
Kívülről szép és szagos, és aa+ minősítést kap a Poor's-tól,
De a valóságban

Egy rakás büdös jelzáloghitel áll mögötte.

Az élet olyan, mint a gazdasdági növekedés,
A bivalybőr táskában még három százalék,
De a valóságban

Nullaegészöt, ha a feketegazdaságot is vesszük.

Az élet olyan, mint az anticipált infláció,
Várod-várod, hogy még szarabb lesz,
De a valóságban

Nincs de, ez egy önbeteljesítő jóslat.

Ezért a javaslatom az, hogy tegyük bűnbakká az egészért Kovács Gamma Bertalant, mert unszimpatikus és szaglik.

(Született 2008. október 6-án, Sümeg, zártosztály)

Prosztó M. Beléndek
Holstein-fríz

Kedves tirpákbokrétási barátaim! Kedves vérfarkasok!

Örül a szívem, hogy ilyen szép számban megjelentünk. A hat, az szép szám.

Egyben felkérek mindenkit, hogy ne üljünk fel a provokációnak, a befurakodott bomlasztóknak!

A csendes többség velünk van, bennünk él.
Megettük őket.
Az ellentüntetőket is.

Kedves vérfarkasok!

Nem tűrhetünk tovább! Elutasítunk mindenféle megkülönböztetést. Nemre, fajra, vallásra, társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül.
Mindenki ehető... izé... egyenlő!

Tudom, nem mindenki szimpatizál velünk. De arra kérem másként gondolkodó testvéreinket, hogy ebben a lényeges kérdésben fogjunk össze! Fogjuk meg egymés kezét és emeljük a magasba!
Nem, a leharapott karokat tessék letenni, egyáltalán nem vicces!

Mi, vérfarkasok, a haladás hívei vagyunk! Értékünk a mások feltétlen befogadása. Sokat ettünk... elnézést.... tettünk ezért és a végsőkig fogunk ezért harolni.

Büszkén mondhatjuk, hogy ránk, vérfarkasokra feltétlenül lehet számítani. Ezt ezerszer bebizonyítottuk és nem törődünk a igaztalan vádakkal.

Lassan ott tartunk, hogyha eltűnik egy nagymama, vagy ne adj' Isten szétmarcangolnak valakit, rögtön farkast kiáltanak! Vérvád! Emlékezzünk Piroskára!

Mindenki gyújtson meg egy mécsest a szegény ártatlan farkas emlékére, akit brutális módon lemészárolt az a rasszista vadász!

Hát mi, mi jelentünk veszélyt erre a társadalomra?

Mi, akik két mancsunkkal dolgoztunk ennek a társadalomnak a felemelkedésén? Érdemeink sosem múlók. Csinálta volna más jobban az adott körülmények között! Megettünk párat, igen! Na és? Mennyivel jobban járt a többi, akit meg nem! Holott megehettük volna!

Ki jelent veszélyt erre a társadalomra?
Először is, a gonosz, büdös antifarkasisták! A vadászok!
Gyújtsunk meg mégegy mécsest a farkas áldozatok emlékére.
Másodszor: Tomket Béla!
Hát ki enné meg Tomket Bélát?
Harmadszor, a maradiak, akik haladásellenesek! Élóélóélóéééé, hajrá Hali!
Ez utóbbiak genetikailag antifarkasisták is!

Ha ezek egyszer megragadnák a hatalmat, itten kötelező lenne a báránybőr viselése, levennék és kiállítanánk a fogunkról a koronát és kéthetente üléseznének, meg székelnének a kárpitosok! Valamint, a program a klerikális farkaspogrom lenne, mindenkinek jutna ám egy ezüstgolyó!

Gondoljátok meg, toportyánok, csikaszok, dúvadak!
Most pedig mindenki fogja meg a másik kezét, alkossunk élőláncot és énekeljünk:


Kumbaya, uram, kumbaya
Kumbaya, uram, kumbaya
Kumbaya, uram, kumbaya
Uram, kumbaya
Mindenki gyújtson meg egy mécsest, vagy valami mást.

2008. október 4.

Bauer
Tankra Magyar!


Magyarországon tűrhetetlen állapotok alakultak ki az elmúlt években. Ezen jelenségek ellen már nem elég felvonulni vagy chartázni, ide tankok kellenek!

Az országban végleg egymás ellen fordultak a társadalmi csoportok. Vidéken bosszúszomjas tanárok ütnek el ártatlan gyerekeket. Hepciás nyugdíjas nénik dobnak molotovot békeszerető családok házába. Reakciós fiatalok akarják elvenni az idősektől a nyugdíjakat!

A fővárosban tehetetlen rendőrőkre támadnak villámgyorsan mozgó fekete csikósninják. Rettegő falusi rendőrök menekülnek neonáci-nyilas gárdisták elől. Radikális festőművészek fegyverrel akarják lelőni szomszéd kritikusaikat!

Az ellenzék által fizetett árnyéktitkosszolgálatok törnek be és hallgatnak le védtelen állami intézményeket és vezetőket. Szerelmes fiatalok levelezéseit és kapcsolatait teszik tönkre az ellenzéki gondolatrendőrök!

Antifasiszta szervezetek és újságírók hátrálnak ki a civil összefogásokból mert kirekesztik a Miniszterelnökünket és Európa legnagyobb populistájával ülnek egy asztalhoz!

Ide már nem elég az alkotmány megerősítése, ide már nem elég a felvonulás:

Ide tankok kellenek!

Tankra Magyar! Cselekedjünk együtt!

A Tankra Magyar!
és a 99 Légballon Munkacsoport közleménye (2008)

2008. október 2.

Kovátsch Gamma Bertalan
Projekt

Nem adott az Úr projektet. Azt mondta, most nem tud foglalkozni a projektjeimmel. Az én projektjeimmel. Nem tud foglalkozni. Ferikém, rossz vége lesz ennek, ha a már bizonyított nemzeti tehetségek nem jutnak kibontakozási lehetőséghez.

Sebaj, amíg az Úr észhez tér, majd csinálok magamnak munkát én. Van ez a remek ötletem a kinyomtatható internetről régen.



Van az elit, aki mindent azonnal akar tudni. Ők ott vannak az élvonalban, ott vannak a topon, nekik van az elektronikus szupersztráda sebessége. De hát mint tudjuk, nem mindenki ilyen. Még mindig vannak, akik papírújságot vásárolnak, a hülyék. Ha ők hajlandók megvenni a Népszabi tegnapi híreit, akkor biztos hajlandók megvenni az Index tegnapi híreit is.

Vagy mondhatjuk másként is. Forog a gyomrom az Indextől. Szeretnék már valami komolyat, szeriőzt csinálni, de az írott sajtóba nem engednek be. Majd csinálok akkor én magamnak írott sajtót, ahová beengednek.

Bazdmeg.