2010. július 3.

Höndör B. Margit
Legyen béka!

Nyilatkoztam egyet.
Holnaptól kötelező bekeretezve! kihelyezni a falu összes kocsmájában.

Szabadság!

Tirpákbokrétás KGB többéves diktatúrája és átmeneti zavarodottsága után végre visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét!
Sokáig küzdöttünk, sokszor kilátástalannak tűnő helyzetben, temérdek sebből véreztünk, de újból és újból felálltunk! Az országépítő életerő tavasszal végre berúgatta velünk a holnap ajtaját, és ma kijelenthetjük: ez a harc volt a végső!

Rendíthetetlenség, összefogás, elszántság!

Ez lesz a vezérlő elve minden rendes alacsonyembernek, miközben meg nem alkuvó tenni akarással felépíti a Tirpák Egység Demokratikus Népakaraton Nyugvó Pilléreit.
Mik ezek a pillérek?
Erős oszlopok. Átvitt értelemben, te nagyonhülye.
- Munka
- Otthon
- Család
- Rend
- Egészség (ez Prosztó állandó náthájának emlékére került bele)

Roppant erők fognak ám felszabadulni! Ez egyben elvárás is.
A JÓ már itt van, mostantól a sikerek jönnek!

Körülbelül Gizella Klára
sk

Höndör B. Margit
sk

2010. június 27.

2010. június 25.

Kovátsch Gamma Bertalan
A szopós száj előnyei

Én szinte semmit nem tudok, de van véleményem. Ezt szoktam mondani, mert ettől érzem jól magam. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tudnék tudományos pontosságú elemzéseket kihányni elétek az asztalra, ha éppen olyan kedvem van. Tessék, mondjuk azt akarjuk bizonyítani, hogy a jobber majmok segghülyék. Fogunk két axiómát, úgyismint:

Vegyük akkor Orbánt 10-es skálán mondjuk 4-esnek. Akkor Schmitt Pál, aki neki seggnyal hányas lehet? Szerintem -19272, de legyünk jóindulatúak és adjunk neki 2-est. Schmittnek is nyalja valaki a seggét, ő már legfeljebb 1-es lehet, a nyaloncnak a nyalonca már csak nullás és így tovább. Mire eljutunk Doomhammerig a kis internetes papagáj-törpegeciig, addigra a 10-es skálának már a nullpontja is csak nagyon erős távcsővel látszik. Alulról. És ilyen a véglények zsezsegnek a legaljablogokon, köpve magukból a turhát. Ki a lófaszt érdekelnek ezek a papucsállatkák? Kit? Minket ugyan nem, ugye, elitek?

Kösz az örömrivalgást, ha egy kicsit depis és fakó is volt. Nehéz napok ezek a Haladás barátainak.

Itt van tehát ez a szarpötty, ez a Schmitt, akiből közjogi méltóságot csinálnak az agynélküliek részére. Méghogy közjogi méltóság, nekem ugyan nem az! Jóhogynem abból a nőből akarnak közjogi méltóságot csinálni, abból a légyagyú közgazdaságtan-professzorból, a Pelcznéből! Soha nem volt egyetlen olyan gondolata ezeknek, amikor velem értettek volna egyet, nem méltóságok ezek, hanem felmosórongyok, amivel az Orbán feltakarítja a hányását.

Bocs, elkalandoztam. Tehát a szarpötty, gerinctelen nímand, húgyagyú lakáj, a Schmitt Palika. Azt meri böfögni ez az idióta, hogy az internettől silányul a fiatalok nyelvérzéke. Hát beszarok, beszól egy vén trotty, aki sose látott internetet. Most komolyan, mi a fasztól silányulna az internettől a fiatalok nyelvérzéke? Attól silányulna, Palikám, ha ilyen fosfejek, mint te mondanák meg nekik, hogy mit olvassanak.

De szerencsére van eszük és engem olvasnak.

2010. június 23.

Kovátsch Gamma Bertalan
Giccsország

Az egész bagázs egy kurva giccszabáló. Reggel felkeltek a giccses Ikea-ágyból és a leggiccsesebb módon a fehér kenyeret barna kolbásszal faljátok. A türkízkék Suzuki Swift-ben, amit vezettek gusztustalan pink üléshuzat van és bólogató kutya a hátsó ablakban. Hiába terveznek nektek modern, nyugatos irodaházat, az íróasztalt muszáj teleraknotok csecsebecsékkel, figurácskákkal, szívecskékkel, biszbasszal. Ha boltot nyittok, a portált elrondítjátok a rikító tábláitokkal. Este zöld spenótra piros debrecenit tesztek, utána pedig bambuljátok a giccssorozatot a lapostévén. Zene helyett reklámdzsinglét dúdolgattok, vers helyett a gazdaságos mosóporra rímelő szavak motoszkálnak a fejetekben.

Ilyen mocsmány ízléssel nem csoda, hogy még a Nemzeti Színház is tetszik nektek.

Jaj, bocsika. Nem az eliteknek akartam most beszólni, hanem az ízlés nélküli jobber majmoknak. Akiknek még a hülyeország címere helyett is az ásatag, royalista értelmezhetetlenség kell. Angyalbögyörőim, ne hüppögjetek, nem akartalak titeket megbántani. Hiszen tudom, hogy ti sose néztek lapostévét, kivéve ha Truffaut-t tesztek be DVD-ről. A gazdaságos mosóporra csak akkor tudtok rímet, ha netán közgazdasági közírásaitokat dobjátok fel néhány lírikus utalással, tisztában vagytok vele, hogy a Nemzeti Színház alá igazán épülhetne megint metró, mert akkor le lehetne robbantani az egészet a francba és csakis a magaskultúra olyan sasfészkeit olvassátok, mint a Tirpákblogot.

Ahol én is dolgozom és amelyet egy kicsit se fenyeget a giccsadó magasröptűsége mián.

Már persze ha igazságosan vezetik be.

2010. június 22.

Kovátsch Gamma Bertalan
Legalja

Akit én kiszórok, azt a búzablog gyűjti. Ott csődül össze a csürhe. Kár, mert néhány szerző ott jobbat érdemelne.

Van egy ötletem.

A búzablog hozza a szerzőit. Én hozom az elit olvasóközönséget és magamat. Így együtt összehozhatunk egy igazán színvonalas jobboldali médiumot.

Ha megszabadulunk a rettenetes olvasóktól, mindjárt jobban megy a jobboldaliság.

2010. június 20.

Kovátsch Gamma Bertalan
Vuvuzela

Megmondóemberünk nem hagyja szó nélkül az őt ért nemtelen támadást és az alkalmat megragadva beveti a Hónap Témáját is.

Elitek, eléggé megszokhattuk a gennysajtó vuvuzeláinak zümmögését. Fogadjunk, a focisták is csak az elején panaszkodtak, most már fel se tűnik nekik. A fújók egymás között vannak, a dobhártyájuk beszakadt a vuvuzela átható hangjától, beszélni se tudnak, csak fújni. Szerencsétlen nyomorultak, szinte nem is emberi élet az, olyanok ott az állandó vuvuzelazúgásban, mint egy kacsaúsztató szúnyogfelhője. Javíthatatlanok, csak agyoncsapni lehet őket, feltéve, ha valakinek van gyomra bemenni a rothadó sár bűzébe.

Hanem egy vuvuzelás levette a hangtompítót a zajkeltőjéről és nagyot durrantott. Innen üzenem neki: kisfiam, be leszel perelve, ki leszel rúgva és én fogom a Magyar Hírlapban az észt osztani, ahogy régen is tettem, mielőtt engem nem rúgtak ki (na jó, a Modern Képmesékkel kárpótoltak, de a seb azóta is sajog). És ha már téged kirúgattalak és megtapostalak, apafej, akkor az Igazság vuvuzeléjét fogom megfújni és azt kurvára meg fogják hallani még a mocsárlakók is. A mocsárbűztől és a hányadéktól megszabadulva meg fognak látni egy szebb, igazabb, kapitalistább világot.

Engem.

Mi ez a marhaság a kommentelés lezárásával?
Végre itt a JÓ, erre bezizzennek? Vagy ez már a leendő médiatörvény hozadéka?
Szerintem mindenki dőljön le egy kicsit, és menjen le alfába. Ha elsőre nem megy, hallgassanak háttérzajként vuvuzelát.
Régen meséltem maguknak a macskáimról.
Van egy kandúrom, rossz természetű, erőszakos, kövér, tohonya és gyönyörű. Imádom.:) Igazi egyemberes állat, macskában ez ritka. Csak engem szeret - a maga darabos módján. Mikor pár hete elutaztam, eltűnt a házból, csak enni járt haza. Hazaérkezésemkor többször kellett szólongatnom, mire végre a kert végénél futva megjelent. Futott, egészen a kert közepéig, majd leült. Odamentem hozzá, leguggoltam tőle egy méterre, és köszöntem neki, megkérdeztem tőle, hogy van. És elmondta.:) Elpanaszolt mindent, mondhatni, jól lebaltázott a távollétemért. Tíz percig beszélgettünk így, utána engedte,hogy megsimogassam. Azóta megint minden a régi kerékvágásban zajlik, esténként felveszem a kandúrsimogató testhelyzetet, megvitatjuk a napi történéseket, a világ rendje helyreállt, a macsek újra kiegyensúlyozott és elviselhetetlen:).

2010. június 18.

Kovátsch Gamma Bertalan
Poloska

Poloskák nyilvánulnak meg. Azok.

Itt van ez a véglény is. Azt írja, hogy. Most tényleg, micsoda genny alakok vannak! Hát ez a mocsadék nem tudja, hogy? Ül a bűzbarlangjában és ontja ide a mocskát. Mert fertőzni akar. Neki az a jó, ha az egész világ egy nagy nedvedző kelés. Az olyan nyüvek, mint ő, abban élnek jól. Az egészséges emberekből legyen csak rothadó hús, hogy abból ők falatozzanak. Aztán dagadtra híznak mások szenvedésén és gusztustalan óriás döglegyekké alakulnak. Becsületes emberek nem járhatnak veszély nélkül az utcán, mert egy ilyen szarrágó kiugrik a szennycsatornából és rájukhányja a rothadó ürüléket a seggszájával.

Szörnyetegek ezek, nem emberek. Eltaposnám őket, mint egy poloskát. Vagy mint egy ocsmány csótányt. Vagy mint egy bűzölgő, rothadó patkánytetemet.

És tudjátok, el is taposom. Számom a 5-ös. Ötödik vagyok a rangsorban. Országosan. Taposási jogosítványom van.

Megyek is taposni.

2010. június 15.

Kovátsch Gamma Bertalan
HTM

Ne keverjük már össze a HTM-ek különböző fajtáit. Van a modernista, nyugatos HTM, aki számára HTM-sége nem szemhatárszűkítő provincializmus, hanem világfigyelő tető. Ezeket onnan lehet felismerni, hogy a többségi nép liberális pártjaira szavaznak.

A szlovákiai HTM-ek már eljutottak erre a szintre, csakúgy, mint az erdélyiek. Meg sajnos vannak a székelyek, akiket ne keverjünk össze az erdélyiekkel. A székelyeknek van az a nem túl jó gagyi budapesti műdaluk, aminél tényleg csak a magyar himnusz a hitványabb.

A középkorból kilépett HTM-eknek nagy szevasz, a középkorban ragadt székelyeknek meg ellen kell tartani. Nehogy betörjenek a Jelenbe, sőt a Jövőbe.

2010. június 14.

Bauer
Józsi Bharat


Elitcset a Mester és egy normális országba költözött OJ között. via

2010. június 13.

Kovátsch Gamma Bertalan
Felsőbb osztály

Hát ez kurvajó, elitek! Végre kerek-perec kiderült, hogy mennyire szánalmas idióták lakják ezt a kurvaországot! Hát nézzetek északra, ott ugyanarról a kockáról indultak, minusz Alföld, plusz Tátra és lám, újra a porban hagyták a magukról oly sokat gondoló hülyemagyarokat.

Egyfelől. Kiderült, hogy a szlovákiai magyarokat egyáltalán nem érdekli a kettős állampolgárság, mert ha az érdekelte volna őket, akkor a kettős állampolgárságra szavaznak és nem a Híd-Most pártra, ami pedig a kettős állampolgárság ellen van. Ők a magyarországi debilekkel szemben észbe kaptak és megtették, amit már annyian megjósoltak, köztük én is: leszavaztak egy nemmagyar liberális pártra, a Híd-Most-ra. Csak így tovább, HTM-ek, ez a Haladás útja az egész nemlétező Kárpát-medencében.

Másfelől. Olyan történt meg ott északon, ami nálunk sohase. 12%-ot kapott egy olyan párt, amely először ugyan a cenzussal próbálkozott, de aztán megvilágosult és inkább a marihuánával és az azonos neműek házasságával nyomult, a cenzust egy időre kevésbé hangsúlyozva. Igen, arccal a Kapitalizmus, a Verseny és a Piac felé! Magyarországon bezzeg ... várhatunk arra, hogy a kapitalisták összeálljanak a dobozgitáros hülyehippikkel, a választási hadjáratban a hippizmust tolják, kormányon meg a prolikat szívatják.

Ezt kellene utolérni, elitek itt is, de ehelyett csodaszarvas van, fospumpista fajelmélet (mindig az őskutatással kezdik, aztán majd igazolni kell a nagypapa vallását), fospumpista irredentizmus és olyan együttműködésre nem hajlandó kommerek, mint az LMP.

Nem vagyok hajlandó szégyelni magam a hülyemagyar csőcselék helyett.

2010. június 11.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ősasszony

Na most az, hogy van ebben a kurvaországban jó sok olyan ember, akik mintha még mindig az őskorban élnének, az meg se lep. Esküszöm, mintha még mindig a barlangban laknánk, azért nem lehet a vajúdó nőt kivinni onnan, nehogy elkapja a kardfogú tigris. Nem újdonság, egy olyan helyen, ami nemet mondott a nyugatos polgárosulás olyan kulcselemére, mint a vizitdíj, ennél rosszabb dolgok is megesnek.

Hanem itt nagyobb dolgok vannak, elitek. Mert miért akar az a nő otthon szülni?

Na miért?

Ne basszatok már ki velem, azt hiszitek, csak azért, mert a Fospumpa nyert egy röhejes választást, a Végső Igazságokat el lehet felejteni? Mindenkinek karó az ellenőrzőjébe ma (kivéve a kis Lajost, mert őt embertelen lenne jegyekkel frusztrálni, ő csak szöveges értékelést kap) és az ítéletem szigorú, de igazságos: újabb adag Modern Képmese!




Tehát a tanulság, te kis elitecske ott, a szöveges értékeléses kategóriában? Vizitdíj, jól nyökögted. A vizitdíj eltörlése miatt szülnek otthon az asszonyok, mintha a kőkorban lennénk, mert a vizitdíj intézte volna el a hálapénzt, de a modernizáció nem kellett a kőkoriaknak. Inkább a barlangjukba húzodtak szülni.

Látjátok, mindenért fizetni kell. A demagógnépszavazásért azzal, hogy otthonszülés harapódzik el.

Itt egy téma Orbánnak az újabb őszödihez.

eN
Foci VB


Ma kezdődik a VB, a rohanó technikának hála már munkahelyről is lehet követni: A magyarországi internet történetében egyedülálló vállalkozásra szövetkezett a Magyar Televízió és az Index. A netes publikum a számítógép előtt is élőben szurkolhatja végig a 2010-es futball világbajnokságot.
Mi több, akár vezérszurkolni is lehet, itt kell jelentkezni.
Ugye önök sem dolgoznak a VB alatt?

Dolgozom
Nem dolgozom
Én csak a sört hűtöm be a Lajosnak

2010. június 10.

Höndör B. Margit
Nahát

az ember elmegy egy kicsit nyaralni és lám, felgyorsulnak a belpolitikai események, tudom, hogy már kicsit unják, hogy mindig ezzel jövök, de ha ez nem összeesküvés, akkor semmi.
Egyedül az nem világos még, hogy ki esküdött össze kivel, de majd elolvasom a búzablogon az idevágó kommenteket.
Azért abban legalábbis megegyezhetünk, hogy a Lajos, a hős kifejezés mostantól új értelmet nyert, megkockáztatom azt a kijelentést, hogy a mi új Lajosunk minden eddiginél nagyobb hős, egy bátor, intelligens ember, ráadásul jóérzésű, nemes és tiszta. Utóbbi tulajdonságaira a legszebb példa naív meglepődése azon, hogy egyszerű polgármesteri beosztása ellenére mekkora hatása van bölcs meglátásainak a világpolitikára. Igen, Lajos, ennyire fontos, ennyire nagy ember vagy te!
Szeretlek, Lajos!
Kevés országnak van azért ennyi Lajosa, kérem, és én nagyon büszke vagyok erre.

Remélem, mindannyian tudják, milyen nap van ma? Nem, zászlós, nem Prosztó születésnapjára gondolok!
Tessék megnézni a naptárban. Névnap, többet nem segítek. Tegyék a dolgukat, kedves barátaim!
Na.

2010. június 9.

Kovátsch Gamma Bertalan
Kurvajó

Bazdmeg, elitek, micsoda idők, egyik őszödi beszéd a másik után. Múlt héten alig tette ki a lábát a führer, akarom mondani a Viktor, Szijjártó máris shortolni kezdte az országot, utána meg bezzeg győzött alázkodni a hazugság és elkúrás miatt. Most meg nem akárki, de maga Orbán ismerte be, hogy nyílt és szervezett politikai hazugsággal átejtették a választókat.

De ez kurvára mindegy most. Felőlem tankot is lophat néhány debil és korzózhatnak azzal. A lényeg, hogy Orbán jó útra tért és botladozó léptekkel ugyan, de az Egy Program irányába kolbászol. Megtartotta az őszödijét, megtisztult tőle, tiszteletbeli liberálisként egy másik tiszteletbeli liberális, a Feri örökségét viszi tovább.

Igen, jól hallottátok. Orbán a liberális. Szemben a konzervatív gazdasági programmal, amit Kádár, Rákosi vagy Szálasi vitt, Orbán egy liberális gazdasági programot nyom. Van rajta egy kis árvalányhaj körítésnek, de árvalányhajat a birkák esznek. A lényeg, hogy megszületett az új Úr.

Most már tényleg nincs másra szükség, mint kidobja az agyalágyultakat, akik csak a választási győzelemig kellettek és felfogadjon mondjuk engem, aki tudja, hogy mi a kapitalizmus, szemben a Szijjártóval, akinek fogalma nincs róla. Sőt, csitt, már fel is fogadott, de ez legyen meglepi az agymosott droidoknak.

Most már tényleg csak egy dolog hiányzik, a baszott szociális kiadásokkal való leszámolás. Az olyan szociális kiadásokkal, mint az egészségügy, honvédelem, oktatás, árvízvédelem. Ha ezeket mind jótékonysági alapra helyeznénk, akkor az állam végre eltűnhetne a történelem süllyesztőjében, ahová való. Orbán itt még nem tart, de vannak szakemberek, akik tudják, merik és teszik, ha azokat helyzetbe hozzák, akkor az én tiszteletdíjammal már nem is kell törődni, csorog az magától is.

De idáig majd csak fél év múlva jutnak el a birkák.

Elalvás előtt pedig vigyétek az ágyikóba Orbán beszédének egy markáns részletét.

És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kibaszott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni. Azt tudom nektek mondani, nem tudunk még hetekig elemezni gyerekek. Nem tudunk. Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazítás legyen. Hogy szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek. Elemezgethetek én még egy pár hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk, és azt mondják, hogy ők már elemezték. Magyarország le van írva.

Csodálatos dolog a déjà vu. Előállítása pedig még nagyobb csoda, csak a legnagyobb mesterek képesek rá.

Ennél a pontnál megcsókolhatjátok a ruhám szegélyét

2010. június 8.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szólásszabadság

Számítottunk erre, elitek. Amikor a Mester is kénytelen sorok között fogalmazni, akkor az Igazság kimondása az utolsó töltényig kitartó blogokra szorul vissza. Olyanokra, mint a mi blogunk is. Sőt, az Ellenállást a tirpákblog fogja vezetni, Feri blogja, Zsolti blogja, a Mester blogja is csak ránk fog figyelni, mint egy nagy lobogó zászlóra, legyen bár az a zászló akármilyen színű is.

Ők csak szőrmentén, hangfogóval, tyúklépésben írhatják meg az Igazságot. Mi odavágjuk, keményen, arcba.

Szijjártó személyesen shortolta meg az országot, nem nehéz kitalálni, miért. A pénzért, amire ki volt éhezve.

Jöhetnek a perek. Állunk elébe, mint a keresztény mártírok az oroszlánnak.

2010. június 7.

Kovátsch Gamma Bertalan
Meseország

Most két eset lehetséges. A fospumpisták vagy nagyon hülyék, vagy nagyon gonoszak. Tudjátok, én ismerem ezeket. Szijjártó nem hülyegyerek. Akkor pedig nincs más megoldás, mint hogy gonoszságból tették. Na nem öncélú gonoszságból, a fospumpisták ahhoz is lusták. Ezek semmit nem tesznek anyagi érdek nélkül.

Ezeknek nem volt elég az állami pénzeszsák, ezek a kisemberek nehezen megtakarított pénzecskéjét is zsebre akarják vágni. Mert ezek ilyenek, ezek ki vannak éhezve és éhségükben mindenre képesek.

Volt egyszer, hol nem volt egy csodálatos ország. Földje bőven termett eladhatatlan árut, ezért a lakók okosabbja elköltözött otthonról és egyetlen csodálatos városba költözött. Ott blogoltak, robotháborúztak, shortolgattak, mikor mi ment.

Azonban az ország terroristák kezébe került, mint Észak-Korea vagy a törölközőfejűek bármely országa. Ezek hazudtak nappal, hazudtak éjjel, hazudtak minden hullámhosszon. A külországbeliek először azt hitték, hogy ezek a kalózok hülyék. Aztán rájöttek, hogy nem hülyék, hanem tolvajok.

Idáig süllyedtünk EZEK miatt a hazug tolvaj terroristák miatt.

2010. június 5.

Kovátsch Gamma Bertalan
Kinyilatkoztatás

Mi, az ateisták egyházának hívei, most nyissuk ki a vécékönyvet. Hogy miért pont a vécékönyvet és miért nem mondjuk egy tudományos munkát egzakt bizonyítással, hogy a vécékönyv miért csak poros babonák gyüjteménye?

Nem tudom. Van valami, ami folyton visszahúz ehhez a nevetséges viccgyűjteményhez. És nemcsak az, hogy erre jönnek kattintások, már az a szerény számú kattintó, aki továbbra is megmaradt a Haladás hívőjeként.

Tehát a vécékönyv. Muhahaha, méghogy a történelem ura! Eleve, ha van isten, mitől van az a sok szenvedés? És tud-e teremteni ez az isten akkora sziklát, amit nem tud megemelni, ha már olyan mindenható? És még sorolhatnám a tudományos érveket.

A birkahívőket azonban egyetlen halálos érvvel fogom megsemmisíteni. Hülyécskéim, hol van a vécékönyvben, hogy az isten a történelem ura? Nem ám kamuzni Alfáról és Omegáról, hogy jön ki az az Alfából és Omegából, hogy a Történelem Ura? Sehogy nem jön ki, hülyeség az egész.

Ennyi volt a kinyilatkoztatás, most pedig jöjjenek a hirdetmények.

Hülyekeresztények, titeket az igazából nemhívő fideszesek átvernek! Ébredjetek fel, a fideszesek nem is igazán vallásosak, csak szimulálnak. Ne feledjétek, ezek voltak a csuhások, térdre imához, hát mit vártok tőlük? Máz az egész, átverés, csak a hatalmat akarják meg a pénzt.

És ez az ateista egyház híveinek kurva jó hír.

2010. június 3.

Kovátsch Gamma Bertalan
Mucsa üdülőfalu

Ízlelgessétek ezt a két szót.

Falu és turizmus.

Segítek. Tehén és gatya. Kutya és szalonna. Korsó és kút.

Hát ennyit a matolcsyk képességeiről. Ezek el akarják venni tőletek a jól megérdemelt kék tengert és adni akarnak helyette szaros kacsaúsztató-partot. Hát csak a hülye fogadna el ilyen ajánlatot, épeszű ember nem. Ami azt jelenti, hogy menjenek a kibaszott kacsaúsztatóhoz a prolik meg esetleg közületek néhányan a kalandvágyóbbak közül, de én a szarszagú falunak közelébe se megyek. Mi a faszt csináljak falun, üdülésképpen lapátoljak trágyát? Furcsán képzeli el a Matolcsy a nyaralást.

Hogy akkor miért adtam az összes érettségiző kezébe azt, hogy falun lakni jó meg hogy gombák, növények és állatok?



Csakis azért, hogy a sok hülye proli paraszt maradjon is falun lenn és nehogy elözönölje a várost. De hogy én menjek le a disznók közé? Antalya után?

Azt várhatja a Matolcsy.

2010. június 1.

Kovátsch Gamma Bertalan
Egy Program

Meg fogjátok szívni.

De csúnyán.

Üzenem ezt az összes hülyemagyarnak, akik csorgó nyállal bámulják a fospumpista bohócok röhögtető mutatványait ahelyett, hogy megkérdeznék: bazdmeg, Viktor, hol van már a program? Jelzem, Feri is így kezdte, mielőtt megtalálta volna az Egy Programot és vele együtt engem. Kommunikált, varázsolgatott, de aztán nem maradt más út, csak a Program. Reformokat kellett végrehajtania, csakis olyanokat, amelyeket utált a kádárista langymeleghez szokott birkanép.

A Fospumpának is eljött a feleltetés napja. Vagyis nálam kell feleljen. Kedves Fospumpa, hol a program? Nincs? Konzultálunk meg csontvázazunk? Akkor ha nincs, dífóttból nyisd fel szépen az Egy Programot és kezdd el végrehajtani. Hős Lajos elveszthette a választást, de az Egy Programot nem érdekli, hova ikszelget a hülyenép. Eszi, nem eszi, nem kap mást.

És akkor nagyon meg fogjátok szívni.

2010. május 30.

Kovátsch Gamma Bertalan
Globálelit

Titeket kiválasztott a német külügyminisztérium? Egy lófaszt választott. Engem választott, mert progresszív és eurókompatibilis vagyok. Na meg jófej is, mert a jófejség is feltétel volt.

Gondolkozzatok el alaposan, ebben a kurvaországban miért csak én lettem a Kiválasztott.

Latest update: most éppen megint liberális vagyok a Hős Lajos-féle jobboldali kitérő után.

2010. május 27.

Kovátsch Gamma Bertalan
Új Hajnal

Most. Itt. Annak vége és valami új kezdődik.

Egy ember beszél. De mennyire fontos volt, hogy beszéljen már. Ő, aki megy. Előre. Mi meg utána. Az egész ország, szinte kézen fogva. Bátran megy, az úton megy, hátra nem nézve megy. Megy és tesz. Kétharmad erejével, de a bölcsek megfontoltságával. Erő és bölcsesség, mennyire hiámyzott ez nekünk, magyaroknak, akiket fojtogattak.

Egyik oldalon az erő és a bölcsesség, ismétlem. Ismétlés a tudás anyja. Erő és bölcsesség tehát.

Másik oldal? Van másik oldal? Hát azt a kis nímandot, az offsór lovagok barátját, a blőd izraelezőt, aki hamarosan megszívja majd, a fasisztákkal összekacsintó csupasz zöldkommereket ugyan ne nevezzük már oldalnak. Vannak, igen, mint az erős tölgyfa mellett burjánzó burján. Vagy mint a hatalmas kőszikla mellett a szél által összehordott piszok. Ott vannak, de mintha nem is lennének. Tölgyfa és kőszikla van, meg valami kis trutymó.

Kétféle politikát látok ebben az országban, kedves barátaim. Az egyik zagyva kérdéseket tesz fel összefújt szemét módjára, a másik válaszol. Az egyiknek nincs programja, a másiknak van. Mint egy bölcs tölgyfának. Vagy mint egy erős kősziklának.

Pont úgy.

Höndör B. Margit
Tölgy posztját nem tudom elviselni,

ráadásul holnap ezekre fogok villázni a gödörben:





Nem szeretlek, nem szeretlek:)

Van, aki félig, van, aki végig

Ha ő nem bánja

(bőgve, üvöltve énekel a gép előtt)

tölgy
UFO

Most, hogy már biztos, az UFO-k rabolták el Doomhammert, a diktatúra első áldozatát, fel kell emelnünk a szavunk. Némelyek azt hiszik, nyugdíjba vonult, pedig nem. Éppen, hogy válogatott kínzások alá vetik, árulja el a megmondás titkát.
Valami velőtrázó kínokat élhet ki az UFO-világban.



A törülközőfejűek is rettegve futnak szanaszét, de DH kitart.




Csak tiszteletet érdemel az ilyen hős.

2010. május 26.

tölgy
Ne foggyá le!


Itt a válság nincs mit szépítenünk. Szedi az áldozatait. Mogyi híján még ellenénk, mer' okos elitnek vannak tartalékai még a Piac és Verseny dicsőséges napjaiból. Nem vagyunk mink sem hülye gyerekgyárosok, sem törülközőfejűek, sem lusta mediterrán görögök, hogy ne rakjunk félre a rossz napokra a habzsi-dőzsi idején.

Raktunk félre mogyit is, pisztáciát is. Azzal nem is lenne baj.
A válság oka máshol keresendő. Hát, kérem hetek, sőt hónapok óta a kutya sem figyel ránk, vagy ha igen, akkor csak azért, hogy jól kikacagjon. Így meg, a megfelelő munkafeltételek nélkül nem lehet megmondani.

Mer ugye a mogyi az csak egy, bár fontos kelléke a megmondóiparnak. A másik, és láthatóan még fontosabb kellék, a hatalom. Kérem, tudomásul kell venni, hogy hatalom nélkül nem lehet megmondani. Ugyanis hatalom nélkül komolyan sem veszik az embert, és még vissza is pofáznak, kekeckednek, kuncognak, meg ilyenek.

Tehát hatalom kell a megmondáshoz. vagy szerzünk, csinyálunk magunknak, vagy keresünk egyet, és gyorsan beszállunk. Minden hatalomnak szüksége van ránk, megmondóiparosokra, mer' mi vagyunk a nyelv virtuózai. Senki sem bánik a nyelvével úgy, mint mi.

Addig is, amíg a hatalomhiányos helyzetünk megoldódik, senki ne essen kétségbe, semmi szükség pánikszerű fogyókúrákra, kibekkeljük a felszedett kilóinkkal.

2010. május 25.

Kovátsch Gamma Bertalan
Véleménycikk

2010. május 22.

Kovátsch Gamma Bertalan
Vasököl

Orbán Viktornak üzenem innen a Proxima Centauriról, hogy az egész BZ722-es kvadráns figyeli a legkisebb jelét is, ha netán kokettálni kezdene a Jobbikkal. Egyelőre nem mondtam el az ottani Tényezőknek, mi az igazság, de a Fospumpa jól teszi, ha meghúzza magát. Mert ha nekem bármi is nem tetszik Fosországban, csak pattintok az ujjammal, ideröppen az UFÓ és egy perccel korábban (relativitáselmélet, barmok!) személyesen a Tau Ceti Főtényezőjénél számolok be. Úgyhogy lehet kedvesnek lenni hozzám.

Kezdhetik!

2010. május 19.

Höndör B. Margit
Interjú

-Szerbusz, vagyok Tóta W Árpád, magyar blogger, mértékadó.
Lehet egy kérdés?
-Nyihihihi!
-Vagytok vidám fiatal, én látom, én is vagyok vidám fiatal.
-Muhahaha!
-Kérdezem, szeretitek-e a sok emlékműt?
-Micsodát? Mi van? Mit akarsz?
-Hát, sok emlékmű van nálatok. Dasztaprimecsátyelnoszty. Érted?
-Nem értem. Ki ez a fasz, srácok? Milyen nyelven dumál ez?
-Tulajdonképpen olyan van ez itt, mintha Izraelben lennék.
-Izrael?
-Igen, ott van sok Thalmann emléktábla, I think. Igaz, még nem jártam ott én.
-Ki a fasz vagy te? Hülye-e vagy?
-Mértékadó blogger én vagyok from Magyarország. Kérlek, beszélj kicsit lassabban. Áj em from hángeri. Budapest.
-Hungary? Hot girls? Muhahaha! Igyál egy sört, pocak!
-Köszönöm neked, de csak a bort szeretem inni. Sört kicsit iszom csak. Akkor kérdezem meg még egyszer, szeretitek ti a kommunistát? Mert én voltam a Karl Marx utcában.
-Karl Marx utca? Ok. Mi van vele?
-Kommunista. Van. Karl Marx kommunista van.
-Aham.Igyál egy sört,magyar!
-Hitler utca nincs.
-Ismertem egy magyar lányt, az aztán mindent tudott, pocak! Hé, Heinz! Gyere már, itt egy fazon, azt mondja, magyar!
-Azért nem van Hitler utca, mert a náci van rosszabb, mint a kommunista, mi a véleményed neked?
-Na, ez itt Heinz, a barátom, beszél magyarul, mondj valamit a pocaknak, Heinz!
-Baszmeglofasz! Piavan!
-Szóval nektek is az a vélemény van, hogy nácik rosszak, kommunisták jók?
-Teljesen Ok vagy pocak, igyál mág egy sört! Baszmeglofasz!
-Köszönöm beszélgetést.

Kovátsch Gamma Bertalan
Kegyelmi időszak

Emberfeletti erővel tartom a számat, tiszteljetek ezért. A Fospumpa egyik elkúrást a másik után csinálja és még az őszödi beszédeit is elsunnyogja. De én megígértem és nem fogom vitriolos nyilaimmal halálra gyakdosni, amelyektől színészek, újságírók, közszereplők és politikusok úgy rettegnek.

Adok a Fospumpának egy kis türelmi időt. Nem száz napot, nem. Annál hamarabb van szükségem új projektre, hogy az egész népet, nem középiskolás fokon.

Megvárom mondjuk a dilettánskormány megalakulását. Az annyit jelent, hogy 0 napot kapott.

Még ez is túl sok neki.

2010. május 18.

Kovátsch Gamma Bertalan
Bloggerek és trollok

Üdv ihheh a a Proxima Cehŧauri haŧodik bolygója körül kerihgő holdról, ahol a BZ722-es kvadrάhs galakŧikus bloggerŧalάlkozójάŧ ŧarŧjάk és bocs a furcsa beŧűkérŧ - az iŧŧehiekhek hihcs ujja, gohdolhi kell a beŧűkeŧ. Éh pedig gohdolhi csak a sok hülyére bírok, aki hem érŧ meg ehgem, ezérŧ a sok h beŧű. Érdekes, hogy a helyiek idehívŧάk ezŧ a sok kvadrάhslakóŧ, de ő maguk hem jöŧŧek el, άllíŧólag egy kicsiŧ fehhhordjάk az orrukaŧ. De ez hem is baj, akik viszohŧ eljöŧŧek, azok mihd hagyoh liberάlis jófejek, hogy mάsŧ he mohdjak, szerihŧük se léŧezeŧŧ Jézus. A nemliberálisok definíció szerinŧ nem leheŧnek bloggerek, őket ŧrollnak hívják.

Eliŧek, ŧudhoŧok kell, hogy mάshol sokkal rosszabb. Az Alfa Cehŧauri A 4. bolygójάh példάul a bloggerekhek hapohŧa le kell adhiuk 1500 sor dicsőíŧő kölŧeméhyŧ, külöhbeh hem kapjάk meg az azhapi levegőadagjukaŧ. A ŧau Ceŧih pedig az 573 hapos évből 320 hapig ŧarŧ a vadάszidéhy a bloggerekre, melyekhek agya kedvelŧ csemege, a kilőŧŧ bloggerek blogja pedig ŧrófeάhak szάmíŧ.

Orbάh Vikŧorhak legalάbb 3 és fél évig kellehe uralkodhia, hogy ilyeh szörhyű viszohyokaŧ ŧeremŧseh, de egy évig se lesz góré, meglάŧjάŧok. A rámuszíŧoŧŧ ŧrolljaiŧ pedig kicsinálom a picsába, ne is aggódjaŧok.

Hohhah ŧudom? Belehézŧem a jövőbelάŧó gépbe, ohhah. Ilyesmiről ŧi csak άlmodozhaŧŧok oŧŧ a Földöh, ami ihheh hézve egy ŧyúkszarhyi Mucsάhak se lάŧszik.

2010. május 17.

Kovátsch Gamma Bertalan
Hódolat a Mesternek, VIII.

Tóta W. Árpád fellépése a 4-es Story TV-n menő A la carte 2010 május 13.-i adásában.

A Mester szerint a székely himnusz nem jó, az érzékenykedésnek többpártrendszerben nincs helye és hogy tele van a hócipője azokkal a hülyékkel, akik a blogjának 1500. kommentjében lámpással keresik azt a kijelentést, hogy a Mester szerint Jézus nem is létezett (ami szerinte egyébként így is van).

Elmondja továbbá, hogy józan parasztot ő még nem látott

2010. május 14.

Kovátsch Gamma Bertalan
Élni JÓ

Csocsika, csak éppen egy másodpercre ugrottam be, már itt parkolnak az UFÓ-k a kert végében. Úgy adódott, hogy a Földet lakó értelmes fajok egyetlen képviselőjeként én utazom a Proxima Centaurira a B722 kvadráns Galaktikus Bloggertalálkozójára.

Ne aggódjatok, képviselni fogom a nemértelmes fajokat is, például a jobber majmokat, sőt még a papucsállatkákat is. Doomhammert, azt a mocsadékot nem fogom képviselni, mert nem fizette ki a jüanjaimat a korrekt, szakszerű megmondásipari tevékenységért, sőt el fogom intézni az UFÓ-knál, hogy változtassák egy kupacnyi undorványos ektoplazmává. Még meggondolom, hogy az összes sunyi sárgát is ne büntessem meg a fukarságáért. Minőségi megmondás, alacsony árak! Hahó, ott Kínában, lehet adakozni!

Addig is, ti ott lenn a Föld bolygón, lehet nézni szombat este 22:00 órakor a Story TV-n a főszereplésemet és ha ez se elég, emitt egy kis olvasnivaló.

Jerome Bixby: Élni JÓ.

Klikk a képre és lehet olvasgatni.

2010. május 13.

Höndör B. Margit
Megjött a jó, végre itt van a jó,

és engem pár napja elküldtek a picsába, kérem.
Nem szeretem az összeesküvés-elméleteket, de csak a vak nem látja, mi folyik itt, ugyebár.
Mielőtt még elégedetten hátradőlnének ezen örömködve, tájékoztatom önöket arról, hogy az inzultust követő érdeklődésemre (hádemér?) közölték velem azt is, hogy a blog tehetségtelenül gyenge és humortalan.
Megrendített a felismerés, hogy van ebben némi igazság, leült a tirpákblog kicsit, ezért is írom ezt a posztot, valamelyest javítandó a színvonalat, ha már ez a dög Prosztó tojik a fejünkre, állandó zaklatásaimra fittyet hányva!
Kétségtelen, hogy a törzstagok a végtelenségig el tudnának élvezkedni Tóta W aktuális benyögéseinek fikázásán, nagy ritkán esetleg más ballib megmondásokon, de ez már kevés.
Itt a , idő van!
Ha nem is várható el, hogy felszabadultan kacagjanak a megmondókon, a benyögéseken, azért kihagyni őket nem lehet mégsem.
Sok időm nincs mostanában, de ma délután kicsit szétnéztem a neten.
Hátkéremszépen.
MUHAHAHA!
Nézzük sorban, miket találtam:
Búzablog:
"De a rendteremtéshez felkért emberek nem a tánciskola zongorájától szoktak felállni...
Lehet mindenesetre nyafogni, de hogy is van a mondás, kiből lesz a legjobb pandúr?.....
Semjén Zsolt hasonlata volt a legtalálóbb, liberális, bűnöző és liberális bűnözői oldalról nézve meg nyilván a legfenyegetőbb.
„Hogy miként csinálta, az az ő dolga – fogalmazott a KDNP elnöke, aki ezt követően a XVI. századi Angliát idézte fel. Azt, hogy amikor a spanyol Armada a brit partok felé hajózott, I. Erzsébet azt mondta a Koronatanácsnak: Francis Drake vezényli ellenük az angol flottát. Semjén Zsolt elmondása szerint amikor erre azt kérdezte a lordkancellár, hogy 'de felség, Francis Drake kalóz!', a királynő azt válaszolta, 'Sir Francis Drake őfelsége admirálisa'. És a spanyol Armada tönkre lett verve.”
IGEN!
Köszönjük, Zsolti! Köszönjük Doktor Kottász!
ÉLjen Sándor, a nemzet rablója! kicsit randa, kicsit büdös, de a miénk!
Halál a liberálisokra, a liberális bűnözőkre! Nem szeretnék most a helyükben lenni.

Az ő dolga. Az ő dolga, kérem.

"Jelenleg az a helyzet, hogy ha megy egy műsor a televízióban, azt tudjuk szabályozni, viszont ha ugyanazt az interneten terjesztik, azt már nem. Ez semmiképpen sem szerencsés állapot."
Ez tragédia, ez borzalom, ez felháborító!
"Nagy az intézmények elnökeinek szabadsága, gyakorlatilag nem kontrollálhatók sem a tulajdonos delegáltjai, sem a civilek által. Nincs felelősségi pont, az elnökök tetszésük szerint alakíthatják a műsorstruktúrát"
Őrület!
Na, ennek vége lesz, kedves barátaim, tisztelt hölgyeim és uraim.

Jó honlap:
"egyre világosabbá válik, hogy Magyarország és fizetőeszköze rendkívül kiszolgáltatott a külső tényezőknek." Afrancba!
"a magyar lakosság jelentős mértékben adósodott el devizában" Hátbehalok!
"az üzemanyag-drágulás újabb áremelkedéseket gerjeszt" Micsoda??
Még hány csontváz fog kiesni a szekrényből??? Még milyen új meglepetések fognak érni bennünket???

Jó hírlap:
komment nélkül.

Bónusz



Remélem, mindenki jól szórakozott.

2010. május 11.

Kovátsch Gamma Bertalan
Elitek-e a kínaiak?

Az van, hogy a magyarok basznak DOLGOZNI. Helyette inkább hiteleket vesznek fel és az kinek jó? A hülyemagyarok azt hiszik, hogy nekik jó a hitel, de igazából a kínaiaknak jó, ha nem is a ma esti film alatt, de holnap már biztosan.

Itt az idő, hogy felkészüljünk, hiszen holnap már kínai elittől vehetjük át a samsungosdobozokat. A samsungos ugyan koreai, de felőlünk nézve nem kurva mindegy, hogy Kína vagy Korea? Mindkettőt kis sárgák lakják, akik éjt nappallá téve DOLGOZNAK, szemben a hülyemagyarokkal vagy a hülyegörögökkel, akik csak lazsálni meg ordítozni tudnak.

Természetesen nem a DOLGOZÓ kínai és koreai proliktól fogjuk átvenni a samsungosdobozokat, hanem a sárga elittől. Mert nehogymá azokkal kelljen szóba állni, akik DOLGOZNAK, még ha sárgák is. Lesz elit, még ha sárga is.

Már itt is vagyunk a projektötletekkel. Legyen sárkány a Balatonban! Kínai.

2010. május 9.

Kovátsch Gamma Bertalan
Elkúrók

Megy a szégyenkezés? Mindenkitől kurvára elvárom, hogy erőfeszítéseket tegyen szégyen terén, mert még nincs vége a szégyentréningnek.

Most amiatt kell szégyenkezni, hogy ti kúrtátok el. Hogy a kormány meg az Úr? Barmocska, őt ki választotta meg?

Ti voltatok. Ha pedig esetleg nem szavaztatok volna az Úrra, az akkor is úgy van, hogy közös döntés volt és onnantól kezdve közös felelősség.

Az elkúrók tehát ti vagytok. Szégyelhetitek magatokat megint. A szégyenkezés után pedig lehet húzni DOLGOZNI, hogy az elkúrásotokat helyrehozzátok.

2010. május 7.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szégyeljétek magatokat

Bámuljátok a görögöket és röhögtök? Inkább magatokba kellene nézzetek és mikor ezzel megvagytok, leköpni magatokat. Ne nézz olyan birka módon, találd ki, hogyan köpheted le magad. Például köphetsz egy tálkába aztán a fejedre csorgathatod. Nem igaz, hogy én vagyok az egyetlen igazán kreatív ebben az országban.

Bazdmeg, ezek a görögök ugyanolyan szánalmasak, mint ti, a hülyemagyarok. Képzeljétek, ők is azzal jönnek, hogy ilyen-olyan kultúrájuk van. Sőt, még címerük is van, akárcsak ennek a hitvány mocsárországnak. Más hasonlóságok is vannak. Magyarországon se dolgozik senki rajtam kívül, Görögországban meg aztán senki se, mert én nem vagyok ott. És ki tudná nálam jobban, hogy mi az, hogy DOLGOZNI?

Magyarország jobban áll, mint Görögország tehát, mert Magyarországon legalább egy ember DOLGOZIK, én. Másban is jobban áll. A görögök idióta módra kiborították a bilit, hogy eladták a repülőtéri bevételeket meg nagyhírű bankokkal kötöttek kreatív devizaügyleteket. Megszegték a szabályokat. A Verseny Piacán ilyesmikről nem beszélünk. Nem hozunk kellemetlen helyzetbe olyanokat, akik a táplálékláncban jóval felettünk vannak.

A görögök megtették és lám, hova jutottak. A fospumpa Orbán és a debilekből álló pártja ne legyen ilyen hülye. Mindannyiunk érdekében.

2010. május 5.

tölgy
Képek a Nagy Elittalálkozó másnapjáról a Vérmezőn




Bauer


KGB

bz


Őrnagy


Hébér L. Lajos


Loxon


Berija és a Kőműves


Gizike


Leskelődő

Szidónia

Önkioldó

2010. május 4.

Kovátsch Gamma Bertalan
The gathering

Bocsi, most nem tudok veletek törődni, a dögös MILF-ek sorozatomban ezúttal Jean-Michel Jarre-ral készítek interjút.

Ha elkészülök vele, akkor viszont elön az ideje, hogy összehívjam a Tirpák Elitek Nagykonzíliumát. Június elejére, hogy mindenkinek legyen ideje bejegyeznie a naptárába.

A Vérmezőn tartjuk és a nemelitek kizárása végett 50 000 Ft+ÁFA a jegy ára, amit az én bankszámlaszámomra kell elutalni 5 napon belül. A kommentmezőben lehet jelentkezni.

2010. május 2.

Kovátsch Gamma Bertalan
Populisták, bekaphatjátok

Soha, értitek, sohase fogom letenni a fospumpát a populizmussal szemben. Jöjjön az habár akármilyen párttól, legyen az hülyepárt vagy egy okospárt, ami momentán elhülyült.

Az ingyen BKV egy ugyanolyan kreténség, mint a vizitdíj és a tandíj eltörlése.

Kivéve, hogy míg a vizitdíj és a tandíj eltörlése nettó debil populizmus volt, míg az ingyen BKV igazából jó ötlet, csak rosszul van kommunikálva, így nem számít debil populizmusnak. A szocik az ingyenes BKV-val igazából azt akarták mondani, hogy a BKV túl drága, ami tök igaz. Például az én Lancia Thesisem egy hónap alatt kevesebb üzemanyagot fogyaszt, mint egy bazi BKV busz egy nap alatt. Pedig a Lancia Thesis egy elegáns, elithez méltó, drága autó, ami méltón mutatja, hogy én a Verseny győztese vagyok, a BKV buszain meg csak a csoffadt lúzerek utaznak.

Valamit tenni kell, hogy én is buszra szálljak, például alanyi jogú egyéni buszt kell adni mindent elitnek, amit Hagyó Miklós meg is próbált, csak ott is elkúrták a kommunikációt. Elkúrtuk. Mindegy.

A lényeg az, hogy a populizmus rossz dolog és nem lehet ellene tenni semmit, mivel az a hülyepártiak elemi debilizmusából fakad. Ha viszont az okospártnak hibás a kommunikációja, az úgy nézhet ki, mint debil populizmus, pedig csak nem vettek meg egy újabb képmesesorozatot, ami öreg hiba, de nem populizmus.

Populisták, reszkessetek. Nempopulisták, csengessétek a lóvét. És akkor véletlenül se kevernek titeket össze a hülyeválasztók.

Höndör B. Margit
Életérzés

2010. április 28.

Kovátsch Gamma Bertalan
Fordulat

Elitek, fordulat van. Tudom, nehéz lesz. Tudom, közületek néhányan kezelésre szorulnak majd. Azonban a hülyemagyarok irracionális szavazása miatt fordulatra van szükség.

Szeretni kell Orbán Viktort.

Különben kijön belőle a diktatorikus vadállat és akkor jaj az országnak.

Az ország érdekében kell szeretni a Fospumpát. Menni fog?

2010. április 26.

Kovátsch Gamma Bertalan
Sztálingrád

Ennyi. Megvolt. Leszavazott a zombihadsereg, lehet örülni. A Fospumpa hazudott a legügyesebben, ő baszta át a legügyesebben a nyáladzó hülyemagyarok fejét. Hamarosan felébrednek a barmok a bódulatból, de akkor már késő lesz.

Felébrednek és irdatlan dühösek lesznek. Dehát nekem átkúrták a fejemet, fogják óbégatni, amikor kiderül, hogy nincs 83%-os adócsökkentés azonnal, ahogy Orbán többször is megígérte. Amikor kiderül, hogy a Fospumpa is az Egy Programot fogja végrehajtani, így aztán a sok hülyeegyetemista kereshet magának egy jó szakmát.



Nem lesz többé olyan, hogy egy miskolci bölcsészből hirtelen Wurlitzer-emlékdíjas megmondóisten lesz.

De lényegre! Tehát a kábulatból ébredő, átkúrt fejű prolik kihez fognak menni? Ki a kisebb baj, Páncélvonat Gabi vagy az Úr?

Nem kérdés. Menjenek az Úrhoz. Ezért kell vigyázni a Fospumpának, kibe tapos bele a nagy elszámoltatásban.

Loxon
Loxon és a 2/3

Loxonjuk bevallja, hogy amióta megszerezte a kétharmados többséget a Tea-Körben, azóta sokkal jobban szereti olvasni. Jobban mennek a dolgok, na. Gondoljanak arra, elitek, hogy nem is olyan rossz az a kétharmad.

2010. április 24.

Ferenczy A. Szidónia
a lényeg - kép nélkül

Felelős politikus: Kedves polgárok, hölgyeim és uraim, drága szépkorúak, a helyzet az....

Proli 1: Anyád!
Proli 2: Takaroggy!
Proli 3: Nokia!

Felelős politikus: ...veszélyben a demokrácia...

Proli 1: Anyád!
Proli 2: BKV!
Proli 3: FKF!

Felelős politikus: ...teljhatalomra tör az antidemokratikus...

Proli 1: Anyád!
Proli 2: Hazudtatok!
Proli 3: Tolvajok!

Felelős politikus: (vérben forgó szemekkel) NA MOST AZTÁN KUSS LEGYEN!

Prolik: (mind meghökkenten nyelnek, tátognak)

Felelős politikus: (kedélyes arccal) Prolikáim, el kellene végre dönteni, hogy most a múlton rágódunk, vagy inkább a jövőt építjük?!

Prosztó M. Beléndek
Barna eső (széntabletta)

Na tökik, kompromisszumok nélküli megmondás lesz. Én megmondtam, hogy nem lesz ennek jó vége. Mégis, mit vártatok ettől a p..aszájú gyerektől? Mondtam is a Gordinak, hogy te, töki - mert mi csak így tegezzük egymást, mióta volt egy ilyen kisebb apportos ügyletem, átmentettem háromszázhúsz milka (nem csoki) értékű német tojáskeltetőt egy pedikűr-manikűr kisüzletbe egy struccfarmról -, hát nem lesz ez így jó, hiába mondjuk, hogy jönnek a fasiszták, a választók is fasiszták lettek. Mondta is a Gordi, hogy nem is érti, pedig vannak eredmények, pl. már a Takács néni az utcánkban is csak azért tizenöt deka parizert vesz a közértbe', holott a rendszerváltás óta mindig húszat vett, de most már gondol az IMF-re is.

Azért a Takács néni még tartja magát, ott volt a kampánygyűlésen is a szentem, a kockás k
erekes bevásárlókocsival átgurult a hangtechnikán, rögtön begerjedt, már a hangtechnika, nem Takács néni; az Ildikó rögtön feljebb is csúszott egy oktávval (igen, ami a benzinben van), bár állítólag nem is a hangtechnika hibája volt.

De ezeknek Mohács kell, meg koronaúsztatás, meg túlhatalom.

Bazz, láttátok a Jógik választási plakátját?

Rendet kéne tenni

végre a világba'

A haladó eszméket

gyomrom már kihányja

Zsandárt közterekre

kalodát és bitót!

Botozással teremtünk majd

européer nívót!

Ez meg a cizellálatlan, rücskös lelketeket finomítandó, mert sehol sem látok kis animált mécseskéket, meg virágocskákat, meg emlékező bejegyzéseket rólam.


2010. április 23.

tölgy
Élhetünk megtévesztésben?


Van aki nem azt akarja, hogy legyen azonnali adócsökkentés? Már 10 napja megvoltak a választások, és még mindig nincs adócsökkentés. Ne hadováljanak nekem, az azonnali azt jelenti, AZONNALI.

2010. április 21.

Kovátsch Gamma Bertalan
Előzetes

Bazdmeg, nem bírok várni, egyszerűen képtelen vagyok! Először úgy terveztem, hogy adok Orbánnak száz napot. Na jó,egyet. De nem bírom ki, hogy Orbán helyett is elmondjam, hogy elkúrta. Mondok egy öszödit Orbán helyett is, ha már ez a fospumpa gyáva hozzá.

Tessék, kajáljátok a szarosszendvicset. Orbán megígérte, de hazudott. Azt mondta, hogy azonnal lesz. És nem lett azonnal. Most lelepleződhet mindenki számára, akinek szeme van, hogy ezek hazudtak, cinikusan, piszkosul. Sötét debilek voltak és arra nem voltak képesek rájönni, hogy nincs adócsökkentés a szárnyvonalak bezárása és vizitdíj nélkül.

Rekord ez, bazdmeg. A Fospumpa a kormányzásának -7. napján megbukott.

Ezzel akkor meg is volnánk. Jöhet Bokros és Feri az Egyetlen Lehetséges Programmal.

2010. április 20.

tölgy
Termékéletciklusgörbe

Szomorúan látom, hogy némelyeken a végzetesen paralizáló rettegés vett erőt, mások a csüggedés, s senkin sem a dühös tenni akarás. Hát ki viszi így át a haladást a fogában tartva a túlsó partra?
Jön nyár és ősz, majd tél, de nekünk magason kell tartanunk a zászlót. A színe tök mindegy. A lényeg, hogy a mienk és legyen a birkáknak mi után menni különben eltévednek.
Barátaim, tirpák elitek, tudományosan igazolt tény, hogy a Fospumpa napjai meg vannak számlálva. Ezért ne csüggedjetek. Már rég elérte a hatalma csúcsát, innen már csak hanyatlani fog. Minden reggel, amikor felkel, beköti a cipőjét, megissza a kávéját, megveri Fospumpánét és a sok kis fospumpa lurkó közt szétcsap, szóval, mondom, minden reggel hanyatlik. Ő még nem tudja, mi tudjuk. Ez a tudat kell erőt adjon a harcba belefáradt tirpákoknak.

Látják, tudományosan beszélek. Itt a bizonyíték, ezt csak mi értjük. Mások azt hiszik, hogy ez a dugás görbéje. Nem. Ez a híres Termékciklus Görbe. Ez megmagyaráz mindent az Univerzumban.
A hanyatlás szükségszerű, a Fospumpa bukása már az elején tudható volt, az idő nekünk dolgozik. Ennyi.

Nem bánom, kicsit még rettegjenek, de csak kicsit.

2010. április 14.

Kovátsch Gamma Bertalan
Liberálegység

Hol is tartottunk? Ott, hogy itt áll Orbán Viktor félig nyitott szájából csorgó nyállal és nem tudja, hogy mit tegyen. Hát akkor kérdezzen meg valakit, kiáltanátok kórusban.

Hát ez az.

Kérdezze most meg a zombihadseregét? Artikulálatlan hörgés lenne a válasz. Azok a rémek csak arra voltak jók, hogy az ész embereit elrettentsék az urnáktól, de hogy megoldják az ország bajait, arra biztosan képtelenek. Kifizetni sem lehet őket, olyan sokan vannak.

Jobbat mondok. Zombihadsereg szerepe lejárt, kérdezzük meg a népet.

Erm, éppen most kérdeztük meg és azt mondták, hogy a nagy bajban egységet akarnak és nem ezerfelé húzó veszekedőket. De mit értettek egység alatt? Azt értették - és Orbán ezt megértheti a Nemzeti Konzultáció után - hogy mindenki hagyja őket békén, hadd csináljanak azt, amit akarnak.

Így jelenti az egység a liberalizmust. A Nép azt mondta, hogy egységet akar, de liberalizmust értett alatta. Azért választotta meg Orbánt, mert tudta, hogy Orbán majd nem azokkal a barmokkal fog kormányozni, akik körülveszik.

Hanem velem.

2010. április 12.

Kovátsch Gamma Bertalan
Kísértet

Most itt áll a Fidesz és jól megszívta. Kérték a felhatalmazást és azt gondolták, hogy hát úgy se kapják meg és akkor továbbra is lehet hivatkozni a szocikra és Gyurcsányra. Jól megszívták. Pláne, ha még a kétharmadot is megkapják. Mert akkor aztán végképp nem hivatkozhatnak senkire.

Ott állnak majd bumba tekintettel nézelődve, artikulálatlanul morogva a reflektorfényben és kiderül majd, hogy nem tud, aki nem akar. Amikor majd megkérdezik őket, hogy hát mi legyen a szárnyvonalakkal, akkor majd nyöszörögnek valamit, hogy haggyá békén, nem tudom.

Márpedig a szárnyvonalakat be kell zárni, mert ez a Haladás iránya. A nyugatos polgárosulás út-ja, amelyen más, fejlettebb országok már jóval korábban végigmentek.

Szóval ott fog állni az egész Fidesz, élén Orbán Viktor, mint egy rakás szerencsétlenség. És fogalmuk sincs majd, mit kell tenni. Tompa kis agyacskájukban ekkor felködlik majd a szikra: dehát hiszen ott vannak a Gyurcsány Feri reformjai, melyet Lajos, a Hős is pontokba foglalt. Nosza, hajtsuk végre azokat!

Kísértet járja majd be Magyarországot, az Úr kísértete. De ez nem valami gonosz kísértet lesz, hanem egy Jó Kísértet. Kis kitérő után újra elkezdődik Orbán arcával, de Feri szellemével.

Már alig várom.

Höndör B. Margit
Betelefonáló

"jónapot kívánok, aranyos Gamma úr, én csak azt szeretném kérdezni, hogy most akkor, hogy így szénné alázták a szocikat, és a jók nyertek a választáson, már lehet majd arról is beszélni ebben a blogban, hogy esetleg a Fidesz is hülye, vagy esetleg nem csinál valamit tökéletesen, vagy ez a téma továbbra is tabu lesz, és minden faszságukat továbbra is meg fogják magyarázni, hogy mér' nem úgy van? Ez itten nagyon érdekel minket az Ibolyában, meg a média is, hogy lehet-e majd röhögni esetleg a fospumpa-közelieken is itt, vagy nem, ja, és Gizike üdvözli magát, sajnos belebetegedett a vereségbe, valószínűleg megfázott a tegnap esti sorbanállásnál, esetleg küldhetnének neki valami virágot."

Kovátsch Gamma Bertalan
Narancsuralom

Kész. Elfogytak a szavaim. Ezer körüli blogpostot írtam, hogy a magyarokat figyelmeztessem arra, hogy a fideszesek a mai bolsevikok. Hülyék voltak, nem hallgattak rám, kiröhögtek. A többi néma csend.

Most. Néhány percig.

Utána azonban itt az idő, hogy mi, a progresszió maradék hívei számbavegyük a helyzetünket. Kisebbségben vagyunk. Ezt azonban megszoktuk. Így volt Horthy alatt és ő is milyen csúnyán végezte. Megint mi fogunk győzni, de ez nem lesz diadalmenet. Nem kell félni. Fájni fog.

De mi nem félünk a fájdalomtól, ugye? Sőt, kifejezetten szeretjük.

2010. április 11.

Szétizgulom magam.

2010. április 10.

Höndör B. Margit
Tölgy kedvéért

tölgy
Készülj fel a hangulatra!


Nehogy mán csend legyen, mer' KGB-nek úgy tetszik. Szépen sorban most mindenki abbahagyja a méla gépezést, és ideírja mivel készül.
Én tokajival.
Őrnagy valami vörössel.
Feltételezem Gizike, ha még élne, maradna a kevertnél. Margit néni, az örökifjú, vbk-t iszik - bánatában.
Bz eléggé rossz ízlésű fiatal, biztosan sörözik.
KGB az izgalomtól csak a mogyijait fogja rágcsálni tudni. Csak félre ne nyeljen.
Berija et. Sztalicsnaja vodkával.
Leselkedő egész éjjel csak mosogatni és sírni fog.

Kovátsch Gamma Bertalan
Kampánycsend

A kampánycsend miatt nem tudunk őszintén, beleállósan megmondani, ahogy megszokhattátok, ezért csak teljesen politikamentes anyagot sugárzunk.

Íme egy hajó zászlókkal.