2007. február 22.

tirpak-admin
Kovátsch Gamma Bertalan: Jönnek a pomogácsok

A kurva életbe, megint dobhatok el egy jól előkészített postot. Pedig már úgy kitaláltam, hogy jönnek az idegenek, az idegenek olyanok, mint az ufók, az ufóktól egy ugrás a nácik, onnan pedig egy ugrás Semjén Zsóti, aki pedig semmiben se különbözik a fospumpa Orbántól.

Sajnos az élet közbeszólt, tényleg jönnek a kínaiak, most kellene okosnak lenni. Iránymutatás meg semmi. Na most figyeljetek. Most egy írásban fogom támogatni és ellenezni a kínaiakat, szépeket mondani és anyázni a határon túli magyarokkal (ezentúl: HTM) kapcsolatban és még a cigányoknak is beszólok. Akrobatához méltó teljesítmény, történelmi írás. Klára.

Kínaiak tehát. A kínaiak jó fejek, dolgoznak, mint a hangyák. Azt szeretjük, mert a magyarok viszont lusta disznók, valakinek dolgozni kell. Látszólag nincs baj tehát a bevándorlásukkal, csak nehogy úgy járjunk velük, mint a cigányokkal, akik először jó fejek voltak, aztán pedig. Ellenőriztem az ÉS-ben, a pedig utáni gondolatot még nem lehet folytatni. Na, majd fél év múlva. Tulajdonképpen a HTM-ek is jöhetnének, miért is ne, sőt az lenne az igazi, én igazán nem akarnék nácinak látszani, de az idegeneket, pláne az iszlámosokat jelenleg utálni illik felvilágosult körökben, hogy a túróban lehetnék egyszerre a kínaiak barátja és az iszlámosok ellensége? Vannak tehát a HTM-ek, mint kézenfekvő kínaipótlék, most vannak ezek a sztereotípiák, hogy ők nem passzolnak a modern, városlakó, marihuána-szívó, Orbán-utáló, mérsékelten baloldali, Gyurcsányt nem szerető, de legkisebb rossznak tartó, új konzervatív párt alapításán töprengő, de aztán az MSZP-re mégis gondolkodás nélkül leszavazó elithez, de nem úgy van ám! Ismerek a HTM-ek közül olyat, aki már a mobiltelefon használatát is megtanulta, fejlődőképesek ám ezek, nem aféle jobber majmok. Vagy nem mind. Higgyétek csak el.

Feri, bazdmeg. Máskor ne csinálj ilyen kalamajkát, bazdmeg. Még a végén elterjed rólam, hogy össze-vissza beszélek.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én HTM vagyok. Az anyád pedig egy büdös kurva akinek csak a szájába szoktam élvezni. Továbbá leszophantnál. Ha még nem tudsz szopni, megtanítalak, kedves gyurcsótány seggnyaló.
Végezetűl, hogy basznám meg a kurva anyádat meg a luxuskurva hugodat.
Remélem megértetted a lényeget.