2007. október 22.

Kovátsch Gamma Bertalan
Fegyverismertető

Elitek, a tököm is tele van ennek a kurvaországnak a belpolitikai dágványával. Esküszöm, ha csak kinyitom a belpol rovatot abban a 4 újságban, amelyből tájékozódom, hát legszívesebben megragadnék egy fospumpát és azzal teríteném be az összes közszereplőt. Faszok ezek mind. De legalább Feri jót akar.

Valami más kell nekem, valami univerzális, valami, ami az emberiség legvégső kérdéseivel foglalkozik, mondjuk az ufókkal vagy azzal, hogy miért baromság azt gondolni, hogy Istennek fia van. Volt az a Dosztojevszkij, na valami olyat akarnék csinálni. Lehet-e gondolni arra, amire nem lehet gondolni soha?

Vegyük csak a lelőtt fatolvaj esetét, ami pont ilyen belpolitikától mentes, univerzális téma. Vonatkoztassunk el attól, hogy az áldozat cigány volt, akik nekem különös kedvenceim és a Magyar Gárdától is, akik szintúgy. Ezek most nem számítanak, ezért csak hatszor említem meg a cigányokat a postban, a Gárdát pedig csak háromszor. Mert itt a Végső Kérdés a lényeg.

Te lelőtted volna?

Én le. Mint a kutyát. Update állatbarátok kérésére: Mint bármely tolvaj embert.

Na most ehhez én nagyon értek. Nem véletlenül írtam fegyverkritikákat az Indexnek. A fegyvertéma azóta is igencsak foglalkoztat, úgyhogy ma meg fogom mondani nektek a tutit, mi a legjobb fegyver, ha baltás fatolvajjal találkoztok. Figyeljetek, még hasznos lehet.

Túlélőkés

Csak profiknak. A képen egy alkalmas modell látható 25 cm pengehosszal, multifunkcionális pengével, különleges acélból. Amikor a baltás ember felemeli a munkaeszközt, egy pillanat alatt hasba szúrhatjuk vagy gyakorlottabb erdei harcosok megpróbálhatják a támadó torkát is elvágni. Kezdők mindenképpen kerüljék a késharcot és forduljanak hatásosabb fegyverekhez, amivel a közelharc elkerülhető.


Automata fegyver gránátvetővel

Kis tapasztalattal a fatolvajok hatásos ellenszere lehet ez a fegyverkombináció. Az automata fegyver a nyílt terepen baltával vagy láncfűrésszel támadó illegális fakitermelőt állítja meg, ha meg esetleg elbújnának egy vastagabb fatörzs vagy rönk mögé, a gránátvetővel lehet őket kifüstölni. Apró gond, hogy legálisan nem viselhető, de ezzen ne aggályoskodjunk. Megfelelő körülmények között bármely rendőrnek beadható, hogy a riasztópisztoly fordította ki a rönköket a földből. Nagyon fontos, hogy semmiképpen nem szabad közel engedni a fatolvajokat. Óvakodjunk a sűrű erdőben lopakodó erdei munkásoktól és rendezzük le őket, mielőtt baltájukat vagy láncfűrészüket használni tudnák ellenünk! Ugyancsak ügyeljünk arra, hogy ne robbantsunk ki nagyságrendekkel több fát a gránátvetővel, mint a fatolvajok!

Sherman tank

Az automata fegyver tűzerejét kombinálja tökéletes védelemmel ez a praktikus erdészeti gép. Terepjáró képességénél fogva erdei dűlőutak, sőt akár fával benőtt területek se okoznak a járműnek nehézséget, ezen felül akár a fatolvajok láncfűrésze sem kell aggodalmat keltsen bennünk. Ki fog csorbulni. Tapasztalt erdőkerülő különben se megy közel a fatolvajokhoz, hanem azokat a harckocsilöveggel nagy távolságból kényszeríti a törvény napfényes oldalára. A típus Magyarországon kevéssé ismert, de az amerikai technológiai fölény bőven kárpótol minden beszerzési nehézségért. Tulajdonképpen olcsóbb, mint egy közepes luxusterepjáró.




Elitek, egy dolgot jegyezzetek meg. A fegyver kiválasztása ízlés kérdése, de valami mindig legyen nálatok. Ki tudja, a fatolvaj talán már a kertben lopakodik. Olvassátok el a Mester fegyverismertetőit és indulhat a hajsza!

41 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ne mondjon ilyet, Gammabé, hogy lelövi, mint a kutyát. Nagyon utálom az ilyen hasonlatokat. Túl sok van belőlük és a nép, akiről tudjuk, hogy hülye mind és IQja nincs is komolyan veszi ezeket a frankómondásokat, azért van annyi állatkínzás. Legalább maga mutasson példát. Nem kell emlegetni, sem a kutyákat, sem a macskákat. A lovakat sem. Mondja azt, hogy, lelövöm, mint egy embert. Azt el tudom fogadni, azzal nincs semmi bajom. Már ha párbajról van szó, ha a másiknál is van fegyver. Úgy kell azt. Szemet szemért, fogat fogért. De belekeverni egy védtelen, kiszolgáltatott élőlényt minek? Bár mit várok magától, a bálnáimtól is ki volt akadva.

Na, folytatom az olvasást. Kiborított teljesen, kell a zsepim. Mostanában sosincs kéznél egy se.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Igaza van, minek ebbe az állatokat belekeverni.

Javítva jobban tetszik?

Névtelen írta...

Igen, nagyon szépen köszönöm. Mindig tudtam, hogy van szíve.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hát igen, én és a szívem.

Maga milyen fegyverrel szerelkezett fel a fatolvajok ellen?

Névtelen írta...

Úristen, Gammabé:(( a túlélőkésnél tartok. Mi lesz velem, ha egyszer a padlizsán megkaparintja a késemet????!!!!:(( Rossz belegondolni. Muszáj részletekben olvasnom, olyan hosszút írt és mint tudjuk, az is idő, míg megértem. Na folytatom.

Névtelen írta...

Tankot szeretnék. Mindjárt leülök egy sarokba spórolni. Ugyanis nagyon szép lánctalpa van, nálunk meg dimbes-dombos az erdő, igen jól lehetne tereptankozni vele. Viszont keskenyek az ösvények, nagyon kellene vigyázni a fákra, ki ne döntsem. Meg az árvalányhajra. Sok van. De megoldom, az biztos. Mondtam már, hogy a vaddisznók lejönnek éjszaka kajáért? Kb 200 méternyire tőlem túrják a földet. Majd rájuk is vigyázok, ha megyek tankozni. Viszont a fatolvajokat megbüntetem nagyon. Fospumpát szerelek a tankra, csak megnyomok egy gombot és megy is, mint a vízágyú, ma láttam, hogy kell csinálni. Szal enyém a tank.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mondtam én, az az igazi, a tank.
Egyébként el is lakhat benne, ha kalandor lélek.
Ha zavarják a vaddisznók, csak arrébb gurul vele.

Vagy lelövi őket a géppuskával, ízlés szerint.

Névtelen írta...

Megáll az eszem. Maga két perc alatt mindent elfelejt. Állatokra nem lövünk. Szeretem a vaddisznókat, egyébként még sohasem bántottak engem. Tök édik a kicsinyeik ( bár most nincsenek, csak nyár elején) csíkosak és nagyon csöppek:)Mennek a mama után mindig, szépen, sorban, na akkor iszkolni kell előlük, mert a mama félélmében, hogy bántani akarom a csemetéit, kész támadni is. Mászhatok gyorsan valamelyik fára, ölemben a kuttyommal.

Ma néztem a tévében a forradalmat, hát eldördült pár lövés. Vajon mivel lőhettek? Csak nem tankkal? Iszonyú nagy forradalom volt, rengeteg volt az összetört üveg. Biztos üdítős.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Névtelen, ne tereljen.
Volt az a zavargás.
Kit érdekel?
A Mesternek most elege van a belpolitikai témákból, tőle zavaroghatnak.

Fatolvajra tanul lőni gumilövedékes pisztollyal.

A vaddisznóval kapcsolatban: honnan tudja, hogy az állat? Lehet, hogy fatolvaj.

Névtelen írta...

Általában hiszek magának de ezt, ezt aztán nem hiszem el. Hogy a mestert ne érdekelnék a tankok meg a vízágyúk. Az lehet, hogy lőni tanul azzal az izével, gumicsúzlival mert ha majd a belvárosban fatolvajjal találkozik, jó, ha fel tud lépni ellene, de attól még érdeklik a harci járművek, tudom jól. Valamint az Ufók. Legközelebb biztos az Ufókról ír majd, mert ő is terel, nem csak én. Tőle tanultam. Asszem a legjobb tanítványa vagyok, csak úgy ragad rám.

Névtelen írta...

Ja, a vaddisznósra meg nem válaszoltam, nem szeretnék neveletlennek tűnni a szemében, sokra tartom magát, mint tudjuk. Onnan tudom, hogy a vaddisznó túr, hogy felismerem a vaddisznót, még éjjel is. Túr, röfög. Túr, röfög. Totyog körbe. Megint túr, megint röfög. És elmegy. Fatolvajt még nem hallottam röfögni. Igaz, még nem is találkoztam fatolvajjal, pedig vannak, a nyomaikat látom. Lehet, hogy mégis röfög.

Ha nem válaszol, ahogy általában szokta, akkor tudom, itt az ideje lefeküdni. És teccik, hogy enyém lehet az utolsó szó:)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

De hát hiszen ha azt mondja, hogy nem érdekli!
Maga ne mondja azt nekem a Mesterről, hogy hazudik!
Mégis csak, ki hallott ilyet, egy rajongói blogon.

A Mestert érdeklik a vízágyúk, de ez kizárólag a technikának szól, nem annak, miért vetik be. Ő már túl van a belpolitikán.

Vaddisznósültet se eszik?

Névtelen írta...

Hogy ehetnék olyat, mikor szeme van!!!! Nem bírom az ilyesmit, a vadászokat is le tudnám lőni, ezért nem kell nekem fegyver. Nem szokott hazudni a mester egyébként, ő mondta a tévében. A tank a kivétel, az örök szerelem, nem tehet róla. Ezt is ő mondta. Most elterelte a saját figyelmét valami másra, ez rendben is van. Néha kell.

Tudja gammabé, közben gondolkodtam. Néha sikerül. Lecserélem a bringámat egy tankra. Körbenézek majd a neten, hátha van valahol akciós.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Most selejteznek egy csomót, siessen!

Sokat fogyaszt, ezt elfelejtettem mondani. De ez nem baj, majd kivágnak egy újabb kontinensnyi esőerdőt, hogy legyen üzemanyag a tankjába.

Névtelen írta...

Üzemanyag? Az meg minek? Írtam a Peak Oilről, tudom, hogy pár nap és elfogy a világon az olaj. Az jár az eszemben, hogy beállítom ide a kertembe, néha dudálok egyet-egyet és muskátlit ültetek bele. Ha sok vizem lenne, mert mondjuk esős a nyár, akkor teleengedem és az lesz a pancsolóm. A csövébe meg dugok pár szál virágot.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hát maga félreértette ezt a tank dolgot.
Így nem lő vele fatolvajt.

Névtelen írta...

Milyen jót beszélgettünk, Gammabé. Remélem, nem tankokról fogok álmodni. Jó éjt, menjen gyorsan az ágyba, írtam a blogomban, hogy ilyenkor minek van ideje. Én is megyek, vagyis ha jön, együtt megyünk.

Névtelen írta...

A Mester kissé ideges amugy, lövöldözne, mondjuk lehet ráférne, túl sokat feszül reformügyekben.

Jobban állt neki ha gombát szed.

Maguk itt flörtölnek?

Jól teszik.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem csoda, hogy a Mester ideges, amikor a rajzfilm miatt hülyemagyar pénztárosokkal sincs veszekedni ideje.

Majd ha mindenki megértette a rajzfilmből, mi az adó, akkor nyugszik majd le.

Ha jól értem, Névtelen flörtöl csak a Mesterrel, én egyszerűen csak a Mester egy rajongója vagyok.

Névtelen írta...

Flörtölni? Mégis kivel? A Mester a tankjába szerelmes, Gammabé meg a mesterbe. Én meg csak úgy vagyok, szeretek idejönni, mindig van pár kedvemre való téma, bálnákról, vaddisznókról ilyesmi. Esetleg a tankokról, tegnap tankrajongó lettem. hamarosan jönnek az ufók, várom már.

elmebeteg írta...

Feltűnő hiánya mutatkozik a felsorolásban az önvédelmi thermonukleári fegyvereknek. Átláthatatlan bozótban, ha a tankkal nem tudom, merre vegyem az irányt, igen jó szolgálatot tehet egy taktikai atombomba. Taktikus erdész nem csörtet loholva a bozótban fatolvajok után, hanem egyszer s mindenkorra értésére adja a tilosban járóknak: eddig és ne tovább!
Amennyiben nem kapnának atombombát a boltban, az interneten fellelhető, hogyan lehet némi kézügyességgel csinálni egyet.
Ha viszont sikerül hozzájutniuk, ajánlom méginkább a neutronbombát vágásérett erdőben, hisz' ezesetben az értékes faanyagot semmiféle károsodás nem éri, még annyi sem, mint a gránátvetőtől, míg a fatolvajok megtanulják egy életre a leckét.
Ne habozzanak hát, kedves becsületben élő ember- és honfitársaim: ATOMOT NEKIK!
Remélem: sikerült a világ jobbításához hozzájárulnom!

Névtelen írta...

Ha sem a növények, sem az állatok nem sérülnek meg, nem halnak meg akkor én benne vagyok. Bár én úgy gondolom, hogy az sem marad életben, aki eldobja azt a neutronbombát. Vagy kilövi. Vagy fellövi. Vagy nemtom mit kell vele csinálni de jó ötlet az, hogy kipusztítjuk magunkat, vagyis az emberiséget? Minek ennyire kapkodni néhány fatolvaj miatt? Miért nem várjuk meg amíg elolvad a jég az Északi sarkon? Vagy amíg elfogy az olaj? Vagy megfulladunk az árban, vagy megsülünk a trópusi hőségben és mellette szomjan halunk, vagy egyszerűen csak éhen pusztulunk. Mindannyian, kinek kinek tetszése és földrajzi elhelyezkedése szerint. Nem kell ide neutronbomba meg atom. Tudja a természet a dolgát.

Gizike írta...

Nahát, kukacka, hát te hogy kerülsz ide?:) Mizu?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Na, már csak ez hiányzott.

Egy elmebeteg kommentelő a blogon.

Ha képben lenne, tudná, hogy ágyúval verébre nem lövünk. A a termonukleáris fegyvereket egy egész kontinensre tartogatjuk.

Fatolvaj ellen elég a Sherman tank.

Blogolni nincs kedve?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

noname said...:
"Nahát, kukacka, hát te hogy kerülsz ide?:) Mizu?"

Újra letelt a két hét és megint benézett, Margit? ;-)

Névtelen írta...

Kijaz a Kukacka? Nem látom a nevét sehol.Kukacka nem retardált malacka? Nem bírom már követni a nickeket. Szia Höndör, írj már egy verset, itt minden nap csak sírás van.Valami vidámat.

Névtelen írta...

Nagyjából sejtettem, hogy kapok valami hasonló szöveget, de kukackát üdvözölnöm kellett egyszerűen, és ez megérte, KGB.:)
A múltkorjában külföldön voltam, tudja. Mióta itthon vagyok, minden nap ránézek a blogra, sőt, ha elég időm van, még a hosszú postokat is elolvasom, képzelje.
Nehéz elszakadni a teremtményeinktől, hiába, ezért szoktam törölni őket általában:)

Gizike írta...

Pfhh, az előző én voltam, csak elcseszerintettem

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nohát, ez megtisztelő.
Ha ennyire nem bír elszakadni a teremtményétől, akkor esetleg írni nem akarna?
Frissítene a stíluson kicsinyég.

elmebeteg írta...

"Ha sem a növények, sem az állatok nem sérülnek meg, nem halnak meg akkor én benne vagyok. Bár én úgy gondolom, hogy az sem marad életben, aki eldobja azt a neutronbombát."

Magukra vessenek az állatok! Az őzike tökönrúghatná, a mókus megmogyorózhatná a fatolvajokat, de nem, csak vinnyogva menekülnek. Ha ők nem, nekünk a kötelességünk védekezni, és hát -stílusosan: ahol vágják a fát, hullik a forgács!

"Nahát, kukacka, hát te hogy kerülsz ide?:) Mizu?"

Erre jártam és akartam tenni Tirpákbokrétásért. Az állapotom stabil. :-)


"Ha képben lenne, tudná, hogy ágyúval verébre nem lövünk."

Ágyú a maga tankján van, az én bombáim verébre is jók és fatolvajra is....

"Blogolni nincs kedve?"

Már van blogom, csak mondanivaló híján vagyok. Tudom, hogy a téma az utcán hever, de ény nem hajtom meg a gerincem. :-)

Gizike írta...

ááááááááááááááááááááá:DDDD
Azonnal írj egy verset erről a tökönrúgásról!
Kicsiny vadmalacok is legyenek benne!

elmebeteg írta...

A fatolvaj ma megkapta!
Tökét mókus harapta,
az őz pedig megrugta,
hol a bányászló szokta.
Kis vadmalac nem érti,
miér van itt, miért nézi.
Hát azé' -így a költő-,
mert te vagy a verskitőltő,
azt akarták, hogy fuss,
és különben is: kuss!
(Mer' leatomozlak.)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Magának van blogja, elmebeteg kolléga?

És nagy az olvasottsága, kérdem sunyin. :-) Csak a vers mián ... ;-)

elmebeteg írta...

Maga egy médiahuligán, ez köztudott. Úgy odavan az olvasottságért. Hát tudja meg: egyetlen bejegyzés sincs a blogomban, mert demonstrálom, hogy nem érdekel az olvasottság.

Gizike írta...

Mikor a kis őzgidácska
Meglátja az ellent
Sírdogálva elfutkosik
Még csak nem is ..izé

Vadmalacok bambán néznek
Ilyenkor utána
Kicsiny rigók félelmükben
Felmásznak a fára.

Egész erdő csak a Lajost,
Bika Lajost féli
Még a mókusok is csak halkan
Mernek cseverészni

Mert a Lajos baltás ember
Erős, kopasz, bajszos
Legyőzni egy őzgidának,
Hát..nemigen sanszos

:)

Most el kell rohannom, megírod a félelmetes őzbak, Sándor bátor helytállását, midőn egyetlen rúgással leterítette Lajost?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Esetleg feljebb levő postokba is átvándorolnának a kommentjeikkel?

Ne feledjék a versek illesztéseit pontosan megjeölni, hogy amikor átmásolom post-ba, mint úgy jelenjen meg, ahogy elképzelték.

Névtelen írta...

A Lajost akarom. Mi van már magukkal, kitört a költészet napja? Én is:

hulla pelyhes fehér hó
jöjjel kedves télapó.
minden gyermek várva vár
vidám ének hangja száll.
vanzsá kodban minden jó
piro salma mogyoró
jöjjel hozzánk várunk rád
kedve söreg télapó.

Nekem tankot hozzál, ha kérhetlek. Sok rózsával.

Névtelen írta...

Gammabé, maga tud bonyolultan gondolkodni? Mert ha igen, akkor elmondok valamit. Monnyuk a férfiak nem nagyon tudnak, de maga talán kivétel. Na persze csak ha érdekli. Ha nem, ne is válaszoljon.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tudok bonyolultan gondolkodni.

Persze csak ha részeg vagyok.

Szóljon, mikor kezdi a magyarázkodást és én hangulatba ringatom magam.

elmebeteg írta...

A Sándorról, és nem kertelek,
egy vadállatról nem verselek!
A Lajosnak, ki nagy, goromba,
legyen veszte atombomba!

(Úgy tűnik: alkotói válságban vagyok!)

Névtelen írta...

Én is alkotói válságban vagyok, elfelejtettem, mit akartam mondani. Legalább nem kell berugóznia, gammabé, ennyi jó van az egészben.

Olyan nyüzsgés van a blogjában végre, hogy csak na. Nagyon örvendezik a lelkem:)Énekelni van kedvem. Jé, ez vers volt. Mégis írtam verset.

Örvendezik a lelkem
énekelni van kedvem.
az erdőben tankok járnak
innen látom a rózsákat.

Milyen tehetségesek vagyunk, őrület.