2007. november 19.

Prosztó M. Beléndek
Az állami apanázsrul, gyengelméjűeknek

Végy egy kisebbfajta államot. Történetesen, ez egy teljesen nyitott gazdaságú, fejlődő ország kisebbfajta állama legyen.

Tegyük a nagyító alá ezt az államot, tudjátok, mint a Civilization-ben.

Mit csinál ez a kis államocska? Tisztán gazdasági aspektusból szemlélve, hiszen a Civ-ben is így van ez.

Pénzt szed be és oszt el újra. Nagyon jó.
Állam feliratú dobozba nyilacska be, másik oldalon ki.
Miért oszt el újra a kisebbfajta államocska pénzt?
Azért, amiért minden állam: szabályoz.

Most a szabályozást tessék úgy érteni, hogy az is szabályozás, hogy versenyképes maradjon az amúgy versenyképtelen hazai krumpli, vagy az, hogy a kisnyugdíjas (ez is magyar szó!) Mari néni is megkapja ugyanazt az orvosi ellátást, mint Tapló Jusztícia senior marketing manager asszony, és még sorolhatnám.

Tegyük fel, hogy ez az állam rosszul működik. Óh, horror. Előfordulhat az ilyen.

Azaz a kis dobozba kis nyíl be, nagy nyíl jön ki. Ajjaj, nagy a baj!

Mit lehet tenni? Bosszantóan primitív dolgokat, kérem.

Több pénzt szedek be ugyanannyi kis adózó Civ lakostól és vállalattól, vagy próbálok még több kis Civ lakost és vállalatot adózásra bírni.
A másik oldalon, vagy megpróbálom a szabályozó funkcióimat megtartani, vagy a prés szorításával egyidőben feladom őket. A kis doboz nyilacskái előbb-utóbb egyensúlyba kerülnek.

Namost, egy olyan konstellációt véghezvinni, politikai és gazdasági okokból (a nagytőkét elvégre nem ugraszthatom meg, mondtuk, hogy ez egy nyitott, fejlődő gazdaság), hogy ugyanannyi kis Civ emberkétől és vállalattól szedek be még több pénzt, miközben leépítem a szabályozó funkciókat, az egy oltári nagy cinikus szemétség.

Amit csak támogatni tudok.

Tudjátok, elitek, ehhez megvan ám a közgazdasági mantra, ami úgy kezdődik, hogy "az állam nem hatékonyan osztja el a javakat, bízzuk a piacra". Nem mondom meg a mantra nevét, mondjátok meg ti.

Namost, adott tehát a fenti helyzetleírás, azaz, hogy a selejt - nevezzük így egyszerűen a kispénzűeket, a piac által nem értékelt tudással bírókat, vagy azokat, akiknek nem jön be a verseny -, mondjuk ki, szop, a transzparens jövedelmű lakos / gazdálkodó szop, a nagytőkének meg mindegy.

Hát, van egy nagy hírem, elitek. Ebben a büdös nagy, államnak hívott kócerájban felértékelődik az állami apanázs. Nem árulok el nagy újságot azzal, hogy azok, akiket itt politikai elitnek hívunk, az selejt.
Selejt, mert nem véletlenül nem működik az az állam és nem véletlenül nem egy multi helyi leányvállalatát dirigálják.
Selejt, de nem szop.

Na, ez a selejt szeretne úgy élni, mint azok ottan a piacon.
És még valami, elitek.
Aki elkezdi a mantrát, és szem előtt van, az is meg fogja kapni az apanázst.

Ahol féloldalas a verseny, ott nagy az "olcsó" pénz értéke.

Remélem, most már értitek.

22 megjegyzés:

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nagyon is értem, Prosztó.
Nem véletlenül vakerál maga állami apanázsról.
Maga kapott ilyet, minket meg itt hagyott a jó büdös blogoszférában.
Elosztani nem tudta volna a megmondásait, mondjuk minden napra egyet?

Prosztó M. Beléndek írta...

Nem!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Így, csomagban, kevesebbet fizetek.
Nagy a verseny, tudja.

Gizike írta...

Mi ez, Prosztónak szájmenése van ma?
Még valami pénzügyekről, gazdaságról?
(ásít)

Egyszer már volt olyan, hogy szellemeset írt.
Nem akarja mégegyszer megpróbálni?

Nem, KGB, magával még nem fordult elő.

Nyöhehehe:)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nocsak, feltámadt az Élő Legenda?

Rendezek koszorúzást a maga lovasszobránál, csak ne idegesítse itt a blog látogatóit.

Mit mondjak, röhelyes, ahogy a pónin ül.

Prosztó M. Beléndek írta...

Hol volt ebben pénzügy, gazdaság, maga gyökkettő???

Áhhh

KGB, figyelmeztetem, hogy kiváló ügyvédeim vannak!

Gizike írta...

RöheJ, maga fontos blogger:)
Mit idegeskedik?
Blog látogatói...:D


Ne válaszoljon, akkor majd lemorzsolódom innen. Ilyen egyszerű:)

Gizike írta...

Ja, nem olvastam a postot, csak a címeket, bocs:)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

De válaszolok.
Azért is az enyém az utolsó szó!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Prosztó, beszéljen az ügyvédekről.
Ők hogy illeszkednek a gazdasági elméletébe?

Prosztó M. Beléndek írta...

Hiba, hiba, hiba

Most kap még egy lehetőséget, hogy elolvassa.

Holnapra írjon a témában egy ötoldalas esszét.

Prosztó M. Beléndek írta...

A jogi szolgáltatások piaca is heterogén, de az én ügyvédeim elitek...

Gizike írta...

Hö, milyen jól tudja, hogyan kell másokat dolgoztatni, mi maga, valami csoportvezető a Gázműveknél?

Prosztó M. Beléndek írta...

Nem, gázleadó.

És?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ha az ügyvédei nem kommentelnek legalább itt nálunk, akkor milyen alapon állítja, hogy elitek?

Maga alaptalanul fényezi magát.

Gizike írta...

A szájmenése miatt van ez magánál?

Prosztó M. Beléndek írta...

Nem, az emésztési zavaraim miatt.

ÉS?

Prosztó M. Beléndek írta...

Nem kommentelnek, csak lementenek, archiválnak.

Für alle Falle

Gizike írta...

Maga állandóan kiabál és hadonászik.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Prosztó M. Beléndek said...:
"Nem kommentelnek, csak lementenek, archiválnak."

Na, szép kis ügyvédek.
Az igazi elitügyvédek, mint például Bauer, betörnek a maga irodájába és valódinak látszó, kompromittáló dokumentumokat hagynak ott.

Ki tudja, talán éppen most helyezik el azt a leletet, ami a maga műhibáját minden kétségtől mentesen bizonyítja.

Gizike írta...

Hm. Prosztónak rossz a kedve, lefeküdt aludni, vagy csak alkalmazta a lemorzsolási technikát.:)

Hamar írjon valamit az utolsó szó miatt, én meg morzsolódok akkor, boldogság, öröm:)
Jó éjt.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Utolsó szó.
Nyertem.