2008. június 12.

Kovátsch Gamma Bertalan
Kreténvircsaft

Hogy mennyi kreténség van ebben a kurvaországban! Vannak imbecilek, akik mással se tudják eltölteni az idejüket, minthogy beszóljanak azoknak, akik racionálisan, szakértő módon eldöntötték, hogyan lesz a legjobb a hülyemagyaroknak.

Mondok két ilyet.

Szakszervezet és népszavazás.


Vegyük a szakszervezetet. Ott vannak a Piac és a Verseny vastörvényei. Piac és a Verseny pedig azt mondják: dolgozni, kutyák! Ha ezek ketten beszéltek, nem tudom, milyen értéket tudnának még hozzáadni a nyáladzó szakszervezetisek.

Vagy vegyük a népszavazást. Az értelmiség megálmodta, a politikus elhazudta, a szakértők racionálisan megtervezték, a véleményformáló beadta, a hülyemagyarokra csak a végrehajtás maradna. Ugyan, milyen értéket tudna hozzáadni az utcai proli?

Csak az értéket keressétek és azt, hogy ki tudja hozzáadni. Akkor nem téveszthet meg a hülye szöveg. Se a szakszervezetektől, se a népszavazástól.

48 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedveskéim!
Nehogy elfelejtsenek arról is írni ezen a remek reklámblogon (számomra reklám), hogy az Én filmemet kapták meg az érettségizők útravalónak, nem az Önök honlapjának linkjét pendrive-on.
Üdv,
worlyuk

Névtelen írta...

Álmester!
UTM-koor.inátária már megy is a Hellfire!

Gizike írta...

Mester....
(szuszog)

tölgy írta...

Gizike,
örül most, mi?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A Mester!
Szemelyesen!
(elajul)
Megis sikerult a DVD-projekt!
Most mar csak azt kell elerni, hogy meg is nezzek.
Ha mar a TV-ben nem sikerult a sok hulyemagyarnak.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Es figyelik???
A Mester szemelyesen tudomast vett vegre arrol az elkeseredett nepszerusito tevekenysegrol, amit mi itt a munkassaga reklamozasa erdekeben vegzunk!

A Mester! Tudomast vett!

Szereny projektunk celt ert.

Névtelen írta...

KGB, nem hiába dolgozott olyan állhatatosan, itt a jutalom.

A sok hülye proli nem fogja nézni. Berakják a sok 990 Ft-os film közé.
Mester, mennyi volt a jutalék?

Névtelen írta...

Kedves W!

És kérték is azok az éreccségizők azt a filmet, vagy csak úgy rájuk lett tuszmákolva erőszakkal.

Ők meg, mivel ajándék ló, nem nézik meg.

Sem a fogát, sem pedig a filmet :)))

Névtelen írta...

KGB, leteheti a lantot.
Kinevezem erdőőrnek egy tölgyesbe.

Névtelen írta...

Teccik a blog dizájnja, de lehetnének kicsit igényesebbek a posztok! Szgéppel bánni, látom, tudtok!:-)

Üdv.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ugyan mar, Maria!
A TV-nezok kertek?
Megis megkaptak.
Allami penzbol.
Mert benne van az Igazsag, hat jot tettek veluk.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hello, Malacka.
Hogyhogy teged meg nem tiltott ki a Mester?
Ideje lenne pedig.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy!
Most az a feladat, hogy megnezzek.
Ez egy olyan cel, amiert kuzdeni erdemes.

Névtelen írta...

Éhes malacz tölggyel (makkal) álmodik

Névtelen írta...

"Hogyhogy teged meg nem tiltott ki a Mester?
Ideje lenne pedig."

Ez most irónikus volt, vagy komoly? Akkor meg hol a mosoly, a jel, mely értelemmel ér fel, he?

Mellesleg most dicsértem meg a tóta paródiás posztodat!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Malacka, barki, aki valaha is megemlitette a Tirpakblogot a Mester blogjan, azonnali kitiltast kapott.
Igy van ezzel ezen blog teljes tagsaga.

Lathatoan a Mester abban hisz, hogy ami neki nem tetszik, az meg se legyen emlitve. Lasd a sajat kommentjet itt fent.

Pedig ez teljesen maskent mukodik.

Névtelen írta...

Na mindegy, nekem tetszik a blogotok, és magam is gondolkodtam régebben azon, h bereggelek a blog.hu -ra, és elindítok egy blogot, mondjuk kontraw.blog.hu címmel, és az csak arról fog szólni, h minden posztját kontrázom, ha olyan, de aztán letettem róla, úgy éreztem, nem fair az ő hátán lovagolni, meg amúgy is van már két blogom, egy fő, meg egy mellékes. Néha fogom magam, és ha nagyon felbassza az agyam, írok egy kontrát az alblogba, de azért én ám kedvelem az Árpit, csak van egy jópár lükesége, amivel igancsak ki tud akasztani, de legalább okos, és jó helyen matat sokszor. Jaaa, és szvsz jól is ír, a trágárságról is kezd leszokni, bár ma elkövetett egy súlyos írói hibát, mert az új poszt második bekezdésének első mondatában szóismétlés van, ami durva egy profi újságírótól.

Na léptem. Ha szóltok, jövök, ha van jó poszt. Linkeljétek be a blogomba! THX

Üdv., malac

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Igen, biztos voltam benne, hogy szemelyesen ismeritek egymast.
Mast mar regen kitiltott volna.

Névtelen írta...

Engem még nem tiltott ki, azt hiszem. Még beszélgettem is vele.
Bár nem is vagyok itt tag.

Névtelen írta...

Nem, nem ismerjük személyesen egymást!!!!!!!!!!!!! Az igaz, h volt egy pár levélváltás, és én meg vagyok győződve, h jobban provokál, mint amennyire kemény. Ő így ír, de lágyítható. Ha kibírod az első pár sértését, és fel veszed a kesztyűt a vitában, akkor egész normálissá válik.

Na de télleg lépés...
Üdv., hajrá!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Probalja beirni a weblogra, hogy tirpakbokretas. Esetleg tegyen egy linket ide.

A valasz nem marad el. Eddig sose maradt el.

Névtelen írta...

Nem Árpi, Mester. Hogy képzeli ezt Malacz? Ide stílus kell. Meg, ha kérhetem, ne tegezzen senkit se. Nem ittunk még magával pertut.
Világos Malacz honvéd?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

En kabe ket honapig beszelgettem vele - reszemrol normalis stilusban. Aztan kitiltott. A higgadt kritikat nem turi.

A Mester mar csak ilyen robbanekony.

Névtelen írta...

Gizike. Maga nem hatódot meg a "Kedveskéimtől"?

tölgy írta...

Én régóta sejtem, hogy
KGB = őrnagy = Gizike = Mester.

Valamelyikük megmondaná, mi a retekért kéne ennek a félművelt arcoskodó ványatagnak a blogja közelébe is mennem?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolem lopta a Mester, az en szavajarasom.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hahaha, Tolgy!
Lebuktam, de mar keso!
Az arcoskodo vanyatag blogjanak (w.blog.hu) kozelebe nem ment, de idejott a Tirpakra.

Cseberbol vederbe.

tölgy írta...

Nem mondom, a Tirpák is borzalmas, itt van maga KGB, aztán az a harciaskodó őrnagy, és még a tetejébe Gizike is.
Tényleg.

De egyszer-kétszer a maguk kedves ajánlására megnéztem a Nagy Ember blogját. Hát kérem, az buta. És még elitnek is hiszi magát, pedig hozzá képest még Gizike is az. Pedig, tudjuk, amit tudunk.

Névtelen írta...

Szerintem tök okos fickó vagyok, de az első kommentben a worluk helyett worlyukot írok. Biztos, hogy én vagyok én?
Üdv:

worlukacsos

Névtelen írta...

Tölgy, ezt kikérem magamnak. Én egy igazi egyéniség vagyok. Senki se egyenlő velem.

Maga viszont:
Tölgy = TGM = Bencsik András

tölgy írta...

Te Atyaúristen!
Támadnak a pszeudó-mesterek!
Lehet, hogy vannak pszeudo-megmondások is?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tulajdonkeppen miert is nem tiltjuk ki Tolgyet a blogrol, Ornagy?
Magat teszem felelosse, hogy a leraketazasa nem sikerult.

Fogja a fureszt most mar es intezze el.

Névtelen írta...

Na de kérem szépen!

Önök itt a kedvenc publimilicistámról nyilatkoznak fennhangon? Hát mit képzelnek maguk? Rendre utasítom önöket, mint az estében Krizsó kötözködő kisasszonyt!

Hejjde ne legyenek már böszme hülyemagyarok!

Üdv., az önök kedvenc miniszterelnö-kúra: Gyurcsány sosemmondokle-blogger Ferenc

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Na ne adja itt a Ferit.
Ismerjuk a Ferit jol, o nem igy beszel.

Névtelen írta...

Külünleges egy Tölggyel van dolgunk KGB, kivágom, de mindig újra kihajt.
Gázolajat kéne önteni a tövére, de azt Maga elsikkasztotta. Maga a felelős.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gazolaj szennyezi a kornyezetet, azert vontam meg magatol.
Tudom, hogy odaontene, jobb, ha nincs is gazolaja maganak.

Kornyezettudatossag van. Fogja az asot es assa ki a tuskot.

Ezredes K Őrnagy írta...

Ásni? Baka korom óta nem ástam. Sáros is lehet a kezem, hogy gondolja. A szép kesztyűmet meg nem piszkítom be, kell a díszegyenruhámhoz. Gizike, ha látna benne…

Ezredes K Őrnagy írta...

Kornyezettudatossag?
Mi maga, hippi liberális? Fodor Gábor hívő? És a piaci rés?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A piaci res nem azt jelenti, hogy mint a vadmalac gazolajat ontozunk szet, amikor pedig egy kis asas is eleg lenne.

Nezze ezt meg.

Aztan ragadja meg az asot.

Tudja, mivel buzditotta Julius Caesar a katonait? Azt mondta nekik: melyik az a fegyver, ami leginkabb illik a kezetekbe? Az aso!

En is ezzel buzditom. Nyomas, assa ki a tolgytuskot.

Ezredes K Őrnagy írta...

Sikeres emberek nem néznek Modern Képmeséket, így én sem.

Azért egy ásóval is le tudnám kapni a Fospumpa fejét, az tény, de dolgozni azt nem fogok.

Inkább Magára bízom ezt a részt.

DIG FOR VICTORY!

tölgy írta...

Jó ez a szobatisztaság.
Bp-n 13 év alatt az ötszörese lett a szemétszállítási díj.
Na nyilván, a Piac meg a Verseny miatt.

Maguk itt ketten meg csak ássanak egy darabig nyugodtan, nekem mélyek a gyökereim.

Ezredes K Őrnagy írta...

Látja, túl mély. Nem lehet kiásni.
Gázolaj kell.
Vagy kirobbantani kéne. Maga lesz a detonátor KGB. Hippiként másra nem jó.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem lehet, nem lehet.
Mert nem probalkozik eleg lenduletesen!
Maga tulajdonkeppen szabotalja a Tolgy kiasasat.

Ezredes K Őrnagy írta...

Sajnálom, lebuktam, egyre szimpatikusabb Tölgy.
Ez van.

tölgy írta...

Őrnagy,
mondtam már magának, hogy én nem "olyan" vagyok.
Bocsesz.

Ezredes K Őrnagy írta...

Mit gondol. Én se. Különben nem mehettem volna a West Point-ra. Az amiknál ügyelnek erre.
A kitartás-a szimpatikus, hogy még mindig él.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mi ez, Tolgy, valami coming out?
Azt mondja, maga masmilyen?
Nem baj.

tölgy írta...

ja-ja.
Nem olyan.

Ne tagadja, beismerte, hogy kitiltották a Kék osztrigából.