2009. június 4.

bz249
Jó Gazda

Elitek, ez az első megmondásom, mert eddig a Tirpákon nem nyilvánulhattam meg alacsonyabbrendű helyen meg semmi értelme. Szóval el is kezdem.

Az állam Rossz Gazda! Egyesek azt a hülyeséget terjesztik, hogy erről az Elitek tehetnek. Ez természetesen marhaság az Elit francia konyakot iszik, Kubába jár nyaralni, ciprusi off-shore cége van a gyerekei meg Münchenben tanulnak. Az Elit nemzetközi, felette áll az ilyen maradi dolgoknak, mint az Állam.

Az Állam a prolikból áll és ezért is Rossz Gazda, mert a prolik rossz tulajdonosok és pénzügyi analfabéták. Ezért nagyon is helyes a megszorítás, mert az a mogyit a Jó Gazdáknak juttatja. A proliknál csak a Fospumpa rosszabb gazda, mert a prolik legalább nem úsztatnak koronát hetente.Nade hiába szorítjuk meg a prolikat, akkor is marad a tulajdonukban egy proli, saját maguk. Ezen csak úgy lehet segíteni, ha a prolikat odaadjuk a Jó Gazdáknak az Eliteknek. Vagyis rabszolgaság kell. Szóval Elitek meg kell csinálni egy olyan törvényt, hogy minden Elit kap ezer prolit és azzal azt csinál, amit akar. Így végre jó gazdához kerülnek*.

Ennek a gazdasági előnyei nyilvánvalóak:
- A Fejlett Nyugaton volt rabszolgaság a hüjemagyaroknál nem. A Fejlett Nyugat gazdag, a hüjemagyarok csórók
- A Versenyképes kínaiknál van gyerekmunka és rabszolgaság, a versenyképtelen hüjemagyaroknál nincs.

De a Reformok és a Haladás szempontjából is fontosak, mert a prolik végre Jó Gazdához kerülnek és ettől olyan boldogak lesznek, mint a képen látható fekete prolik, akik vidáman énekelnek miközben a gyapotot tömik befele a Gépbe. Ráadásul a rabszolgáknak nincs hüjeszakszervezete és nem is szavazhatnak a Fospumpára. Vagyis végre nyugodtan lehetne Reformálni anélkül, hogy a hüjenép beleszólna.

*Az én prolijaimat odaadom másnak, mert ki a franc akar egy csomó büdös prolit a lakására, inkább mogyit kérek helyette.

28 megjegyzés:

Ezredes K Őrnagy írta...

Bravó! Én kérem a maga prolijait is, kellenek a bálófarmra.

Csak így tovább. Kinevezem századossá. És a Tirpákvezérkar gazdasági osztályának vezetőjévé.

Névtelen írta...

Kezdetnek tényleg nem rossz, de hiányolom belőle az aktualitást. Ja és a betűk túl kicsik.

Persze az én véleményemmel nem kell törődnie, én nem tartozom az Elitbe.

Guderian jr.

PS.: Vigyázzon magára, mert ezek az Elitek ezerrel fúrják egymást amúgy.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bz249, nagyon hianyzott mar az Allam Rossz Gazda elv ideologiai megalapozasa. Maga ezt megtette, mindezt a proliproblema megoldasaval osszekapcsolva, gratulalok.

Ezennel kinevezem Fo Ideologusnak, Tolgyet pedig levaltom errol a tisztsegrol. Nevjegykartyajara ranyomtathatja, de mogyi nem jar erte.

bz249 írta...

A kinevezéseket köszönöm és elfogadom. Az igazi Elit amúgy sem a mogyiért dolgozik, arra vannak a projektcégek. Egészen pontosan a Valódi Elitek dolgozni se szoktak.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Udvozlom a fedelzeten, Fo Ideologus, egeto szukseg van uj ideologiakra, mert a prolik morgolodnak.

Ki kellene eszelni, miert Tolgy a hibas mindenert.

Ezredes K Őrnagy írta...

Egyszerű. Kiadta az Elit tikos terveit a klerikális reakciónak. Ezért buktuk el a Hülyenépszavazást is.
Tölgy egy vatikáni ügynök.
Nem kell ehhez ideológia.

Höndör B. Margit írta...

Aham.
Ugye Zolinak hívják magát?
Szóval, zanzásítva a poszt: rohadt lopós szocik milyen kurva jól élnek, és mindeközben rabszolgasorba döntik a népet.
Ne tévessze meg magát, hogy a tizedes és KGB tapsikol magának, ez így nagyon harmatos.
Azért üdv a blogban.

eN írta...

Gizike mégiscsak átment azon a vizsgán? Göc-göc.

bz249 írta...

Ja úgy hívnak, de azt hittem konspirálni kell ezért nem adhatom ki a nevemet.

Egyébként Gizike kedves kifelejtette a filozófiai mondanivalót és a színes grafikont... ami eredetileg ultraelit .eps kiterjesztésű volt, csak ide azt nem lehet betenni.

Az építő kritikát meg köszönöm... de azt úgyis az Őrnagy adta!

Cyprióta írta...

Gizike, nem érti.

A szocik nem lopnak, az nekik jár, őket illeti - mint a hatalom jó 60 éve.

De akkor kik lopnak? A Vérfarkasék és napsütötte szigetekre vitték szatyorban meg taxival a lenyúlt közpénzeket. Meg a bányákba.

Most meg megalomán villákban bujkálnak.

Höndör B. Margit írta...

Áh, meguntam magukat.

martonx írta...

bz, Szép a grafikon. Remélem nem saját kezűleg csinálta, hanem jó sok mogyit adott érte valamelyik ismerős cégnek.

Ezredes K Őrnagy írta...

Gizike, itt inkább arról van szó, hogy a proliknak hülyeség politikai jogokat adni. Akkor lehetne igazán reformálni a Haladás útján. Maga teljesen félreértette bz249 százados posztját.

És pont ma hallottam ATV-n élő maszpos rokonaimtól, hogy milyen hülyeség ez a demokrácia, és Putyin csinálta jól, hogy diktatúrát épített ki. Úgyhogy aktuális a poszt.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike, térjünk a lényegre.

Az Állam ugye rossz gazda?

Loxon írta...

BZ, ne vegye a szívére (egy üres lyukra mutat). Akit Gizike megdicsér, azt minden elit együttérzőleg bátorítani fogja, de tekintélye már soha többé nem lesz. Ebbe KGB-nek sincsen beleszólása, én sem tudok segíteni.

A másik, hogy Tölgy tényleg vatikáni ügynök. Ezt is jobb, ha tőlem tudja inkább, mint az Őrnagytól, mert az Őrnagy meg történetesen svájci ügynök.

Mármost a betűket tényleg veheti nagyobbra, akkor is, ha mer kicsinek lenni, mert sok itt a hüjenyuggyerpárti, mint jómagam is.

bz249 írta...

Loxon: Köszönöm a figyelmeztést, és mivel én svéd ügynök vagyok ezért kénytelen vagyok komolyan venni a svájci konkurrenciát (a Bofors és az Oerlikon csak ritkán működik együtt). Most viszont abba kell hagynom, mert bombafenyegetést kaptam.

eN írta...

Bz vigyazzon ezzel a Loxonnal, o angol ugynok, es a legveszelyesebb mind kozul. A mogyibol amit a grafikonokert kapott nekem kell 10% -ot utalni, Ornagynak 5%-ot, KGB-nek 30% -ot. Tolgynek ne utaljon semmit, o csak egy papirtigris, nem tud artani maganak. A Gizikie viragoskertjebe ultessen narancsfat, ha azt szeretne, hogy joban legyenek.

tölgy írta...

KGB,
Gizike letette a Szuper Vizsgát, gondolja el milyen alakok lehetnek a közigazgatásban.
Így egészen nyilvánvaló, hogy az Állam rossz gazda.

A tölgyeket ért alantas és méltatlan vádaskodásokra e helyt nem kívánok választ adni.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A kozigazgatas prolikbol vagy Szakertokbol all?

Mert ha Szakertokbol, akkor Gizike a Szuper Vizsgaval elitte valt es kaphat egy csomo prolit, hogy felvilagosultan uralkodhasson felettuk.

A hivatalban mondjuk ugyis megteszi majd.

bz249 írta...

Újabb független intézmény esett el. A fospumpisták a meteorológia szolgálatot (most már csak így kis betűvel) is megszállták.

A mocskos tetvek "narancs riasztást" adtak ki! Követelem, hogy a pártatlanság jegyében azonnal adjanak ki egy "vörös" és egy "kék" riasztást is, a "narancsot" meg vonják vissza!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Felhivom a figyelmet, hogy lassan itt a kampanycsend, a meteorologusok pedig pont most adnak ki narancs riasztast.

Talan nem veletlen az egybeeses.

tölgy írta...

Nem azé', de a haladár rettegdék hetek-hónapok óta nyomják a narancsriasztás.

Ezredes K Őrnagy írta...

Gizike még csak az alapbürokrata vizsgát tette le. A Szuper Vizsga még odébb van. Nem érdemel prolikat még. Nekem viszont megvan, mint minisztériumi tényezőnek. Ide a prolikat, ezeret!

Ezredes K Őrnagy írta...

Mindig benyomják, mióta hagyták ráereszteni a tűzijátéknéző prolikra az Istenítéletet. Maga nem fél Tölgy? Egy villám, és derékba tör ígéretes pályafutása.

tölgy írta...

Őrnagy,
azt hiszem a magyar gazdaság amiatt áll ilyen pocsékul, mert a minisztériumban magához hasonló alakok járkálhatnak szabadon. Jegyezze meg, a tölgy nem fut. A bab pl. futónövény.

A villám nem tényező, én a kétharmadtól félek, de nagyon.

Ezredes K Őrnagy írta...

A hadügyminisztérium nem oszt, nem szoroz a gazdaságban Tölgy. Ránk csak a kétharmadkor lesz szükség.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A tuzijatekot nem a hadugyminiszterium szervezi?

Ezredes K Őrnagy írta...

Ha-ha-ha! Hol él maga, a Kádár-rendszerben? A MEH szervezni, megbíznak egy pirotechnikai céget.